Esztergom és Vidéke, 1894

1894-01-06 / 2.szám

ESZTERGOM es TIME Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és Vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre Fél évre , Negyed évre Egy hónapra Egyes szám ára 6 frt 3 „ 1 — kr. 50 l 50 „ 7 „ VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). 32. telefonszám. Hirdetések: Hivatalos hirdetés 1 szótól 100 szóig 75 kr., 100-tól 200-ig 1 frt 50 kr., 200-tól 300-ig 2 frt 25 kr. Bélyegdij 30 kr. Magánhirdetések négyzet centimétere i kr. Ezenkívül 30 kr. bélyegdij. Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt 1 frt 20 kr. 5—10-szeri hirdetésnél 10 0 | 0

, II—20-szorinál 15 0 | 0 , egy negyedévi (39-szer) és egy félévnélt (78-szor) 20 0 J 0 , egész évinél (156-szor) 25 0 | 0 engedmény. <H

®— Nyilttér sora 20 kr. — Van-e méltó szó, a mely őt dicsérje, A mindig hivet, igazat, nagyot ? Gyönge a lantnak zengöhúru ércze, Hangot a dal ha nevétől kapott; Ő egy nemzetnek örök dicsősége, Hozzá hasonlót hosszú századok, — Mik elmultának, még alig szülének : És mégis róla zendül most ez ének. Milliók szive forró dobbanása Egyetlen hanggá válik e napon. S a hódolat, melynek még nem volt mássá Nagy nevét zengi millió ajakon. Hozzá sovárg a lélek édes vágya Midőn őt látja amaz alapon. Mit oly magasra épített magának, Hogy arról fénye nemzetére árad 1 És ez a nemzet ünnepelni jött el, Hogy a lángésznek tartson ünnepet, Az égi lángnak, mely nincs fedve köddel, Mely bevilágít hegyet, völgyeket: Es megtelik minden sziv szent örömmel, Hogy látja őt egy félszázad felett, Ki életében — már is halhatatlan ; Mert az ö fénye ég — kiolthatatlan I 4De nem hideg fény ég az ö lelkében, Mely mint a Sziriusz csak felragyog, Hideg sugárit hintve szét az éjben, Mint a hogy szokták ezt a csillagok : ő fellobog az istenek tüzében, Érzései mind teremtő napok: Erezzük hevét ama sugaraknak, Melyekből tündérvirágok fakadnak I 5Mily pazar kézzel szórja szét virágit: Romok felett is életet teremt; Jókai mint képviselő. Irta: MIKSZÁTH KÁLMÁN. (A »Magyar Szalon« jubiláris számából.) Még csak évek előtt is gyakran lehetett látni a nagy irót a folyosó valamely csendes részében sétálni, hátra tett s keresztbefont kezekkel. A hátul keresztbetett kezek a fejtörést jelezték nála. Ez azt jelentette, hogy beszédre készül. Csodálatos regényeinek meséit is ilyen hátrarakott kezekkel gondolta ki. Jókai mindig egyformán öltözött. Egy sötét, hátul is gombos Ferencz Jószef-kabát van rajta, sötét barna nadrág, tarka nyakkendő, egy karneol kutyafejtüvel. Másforma ruhát soha senki se látott rajta, kivéve, ha frakkban vagy diszmagyarban van; ő maga sokat változott, a feje pedig épenséggel változik most is (hol kopaszán látjuk, hol dus hajjal), szakálla megderesedett, bajusza vesztett a hetykeségéből, de azért mé^ mindig ruganyos, nyúlánk, szinte deli alak, hanem most már évek hosszú során át nem teszi keresztbe hátul a kezeit, azaz nem tart beszédeket. Ugy tetszik mégis asszony a politika. S mire megöregszik az ember, kiokoskodik belőle is, ha csak nem olyan nagyon szerelmes valaki, mint' Tisza Kálmán. Hajdan nemcsak igen gyakran beszélt, kivált a balközépi időkben, hanem a „Hon"-ban, mint vezérczikkiró s az Lelke még a sírokba is világít, Hogy megmutassa, mi van odalent; A fajdalomból boldogságba kábít; 'Megvigasztalja a reménytelent, S annak, kit megmart az élet kígyója: Rézkígyót emel és lesz gyógyítója I . . . 6. Oh, voltidő, mikor mély gyászba minden, — Halálos volt a sötét nyugalom. Véltük : elhagyott már az örök isten. Mi lett az ország ? . .. egy nagy sirhalom, Megrendült lelkünk az i g é r ő hitben : Már azt sem hittük, hogy van fájdalom. A próféták is mind elhallgatának Bús éjjelén a sötét tetszhalálnak. „Üstökös"-ben fölséges humorú Talérossy Zebulonjával részt vett az aktuális politikai szóharczokban is, most hova-tovább mindinkább elhallgatott. Az „Üstökös"-sel elenyészett a jó öreg Zebulon, aki a maga tót ravaszságával sokszor megmondta az igazat, a „Hon"-nál pedig végkép eltűnt a politizáló Jókai — teljesen visszatért a múzsákhoz. A házba eljár ugyan, de beszédet nem tart többé, a tárgyalás menete nem érdekli, korrektúrákat csinál a padban, vagy ábrándozva tarka-barka meséket sző az ellenzéki szónokok beszéde alatt, s mikor látja, hogy pártja (az a bizonyos erdő) feláll, ö is felemelkedik velők gépiesen, s igen sokszor utólag kérdi a szomszédjait: — Miről is van szó kérlek? Néha kimegy a folyosóra (bár nem levén szivaros, nem igen kívánja a folyosót,) s épen csak annyit tud a politikai eseményekből, melyek a kedélyeket momentán foglalkoztatják, a mennyit az ottani trécselésekből elméjében összefogdos. A közönségben rendkívül szeretik hangoztatni, mini egy ragadós röpke szót: „Jókai rossz politikus." Az az, hogy Jókai ma már nem is politikus. Annyira nem az, hogy a lapok po litikai rovatát is csak elvétve olvassa e 1. Az apró cselszövények, személyi surl ódások, klubbeli fondorlatok épenséggej nem érdeklik. Ugy él ö a politikába n, mint egy igazi grand seigneur, aki egy cseppet se törődik a háztartással, semmi gondja rá, hogy a szakácsok mit főznek, ö bizony bele nem tekint a konyhába és a fazékba, hanem csak a tálalásnál van, s legfeljebb S midőn ocsúdva ébredezni kezdtünk, Érezni — hogy fáj 1 — a bilincseket: Megvillant fényes lángesze felettünk, Mint az „Ur lelke a vizek felett": Szivünk reménye akkor újra feltűnt, Hogy jönni fog újra egy napkelet, S bár még körülvett minket a nagy éjjel De ő virrasztott tündérszép mesével. 8. A költészetnek istenerejével Fölszáritá a véres könnyeket; A nemzet sebét gyöngéden köté el: Munkában élt át nappalt, éjeket; Majd könnyezve, majd édes nevetéssel Ébresztgeté az uj reményeket: akkor vág némely ételhez savanyú arczot, de az asztaltársak kedvéért ő is megeszi. Jókai tehát már nem jár keresztbe tett kezekkel többé a folyosókon; köznapi dolgokról beszélget, leginkább a szőlőművelésről (a legbüszkébb svábhegyi boraira), fölkeresi a karzaton a Nemzet valamelyik munkatársát, akinek a regény-folytatást adja át (melyet otthon az ülés előtt megirt,) azután a fiatalabb kollegákkal évelödik, akiknek azonban már csak egy kis részét ösmeri. Egy-egy ötletke, egy apergue, egy bonmot mindig van a táskájában. Szeretetreméltó, kedves, nyájas, nyilt, barátságos egyszerű, szerény, ő az egyetlen ember, akinek nincsen egyetlen személyes ellensége sem. De hol is szerezte volna ? Arról épen semmi tudomással se látszik birni, hogy ö Magyarország egyik legnagyobb élő embere, ép oly félénk tisztelettel emelkedik fel egy-egy miniszter előtt, aki kezet jő hozzá fogni, mint egy héthónapos mameluk; a világért se tudna ülve maradni, ha egy a folyosón átmenő miniszter útközben megszólítja. Ez a felsőbbség iránti tisztelete sok tréfás megjegyzés forrásául szolgál némelykor: — Ha én neked volnék Móricz bácsi — kötődnek vele — mind a nyolcz miniszternek meg kellene minden reggel kérdeznie tőlem: hogy érzem magam, mit álmodtam? — Mit érnék vele? — feleli — hogy nyolczszor kelljen elbeszélni az álmaimat reggelenként? Egyszer is sok, amig leirom. Mert én minden éjjel tovább És megtanított hinni és remélni, Hogy újra fog még ez a nemzet élni 1 Álmokat látott, miket elbeszélve, Lelkünket vitte fényes szárnyain; A szebb jövendőt szőtte a regébe: Mi sejtettük azt az ő álmain. Ez volt szivünknek igaz enyhülése, Melyről midőn eltűnt a szikla-kin, Miként hajdan az Urnák sírboltjáról, Keblünk — éreztük, tetterőre lángol 1 10. Oh nagy, csudálatos az Ég kegyelme Mely nekünk benne egy Váteszt adott így egyesülve aranysziv, lángelme: A nemzetélet mélyéig hatott; De véghetetlen fenkölt honszerelme Adta kezébe azt a balzsamot: Melylyel enyhített, gyógyított, vigasztalt S lelkünknek nyújtott megterített asztalt. 11. És nyújt ma is. Az istenek kelyhéből Táplálja ma is egyre nemzetét. És Európa az ö nagy nevétől — Ez ünnepen ma hangzik szerteszét. Nem vehetik el szivét nemzetétől, De megcsudálják lángoló eszét: Az örök munka ragyogó lelkének Harmóniáján végtelen dics-ének! 12. Óh hozzatok babért ma a dicsőnek Hazám fiai és leányai : Mutassátok meg a jövő időnek, Hogy mi nektek ma — Jókaii , Századok után évszázadok jőnek, Kiről akkor is fogják mondani : Ö a magyar faj örök dicsősége, ö halhatatlan nemzete szivébe' 1 Komócsy József. álmodom a munkában levő regényeimet. Nem szoktam én hiába aludni, mint ti. A parlamentben ma már semmi szerepet sem akar vinni. A bizottságok közül egyikben sem vesz részt, csak a delegácziókba jár még. Ha valamely csoportnál, ahol beszélgetni megállt, aktuális politikai kérdést feszegetnek vagy kulissza-titkokat suttognak, szent ijedelemmel fut odébb: „Apage satanasl" Boldog, ha az ülésekről. a végük előtt szökhet el és ilyenkor ravasz körültekintéssel oson ki, megfigyelve egy olyan szerencsés pillanatot, amikor a P erezel Béni héja-tekintete másfelé van fordulva. De a wippnek csodálatos látást adott az isteni végzés. Van annak tán szeme a feje búbjában is. Igen gyakran észreveszi a menekülőt: — Ne méltóztassék bátyám elmenni, mert szavazás lesz. A mire sóhajtva fordul meg a nagy iró s mintha a gondviselés hallatná a maga szavát, néma megadással várja be a gyűlés végét. — No hála "istennek — sóhajtja mikor aztán csakugyan véget ér a dolog — s egy konfortáblin siet haza a „gyerekekhez", kik már nehezen várják a „Papit". (így nevezi a leánya és veje.) A Pápi azután megebédel otthon, ebéd után rászedi a szemét egy félórára s aztán újra odaül abba a karszékbe az íróasztala mellé, mely megrázkódik, mint a mesebeli csikó s viszi a gazdáját csillagok, felhők közt azokba a büvős tartományokba, melyekben olyan jók, olyan bölcsek és olyan elmések az emberek, — de amint a vén óra elüti az ötöt, egyÁz Esztergom és Vidéke tárczája.