Esztergom és Vidéke, 1894
1894-09-27 / 77.szám
ESZTERGOM 6S VIDÉKE Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDESEINK KÖZLÖNYE. r _ \ \ — <í í Megjelenik hetenként kétszer: * | | csütörtökön és Vasárnap, j Szerkesztőség és kiadóhivatal, j —-—— Í hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos f ElóSzetési ir: J és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és | flfévS" :::::: rektamálísok küldendSk: ! Minden egyes hirdetés ntán 30 kr. kincstári { SXS? '• '• '- '• '• '• - : Io." j Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). bélyegilleték fizetendő. i Egyes szám ára . . . . . — „ 7 „ | , Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereikedésé- ^ %r*^«ik*H*>>&B**m«!*^ a Wallfisch- és Haugh-féle dohány tőzsdékben W/^.™,.^^ Erős magyar nemzet (P. K.) A nemzeti önérzet maga még nem tett erőssé egyetlen nemzetet sem. Gyengévé igen sokat. Nemzeti önérzet nélkül nem emelkedhetík a nemzet, de ehhez a szellemi emeltyűhöz kell még a fizikai erő, a nemzet ereje, a nemzet munkája is. Az az önérzetünk, hogy ebben az országban a magyar faj az uralkodó, ugy a kultúra foka, mint a politikai érettség, műveltség s értelmiség tekintetében, teljesen jogosult. De föl kell vetnünk önmagunkkal szemben a kérdést, hogy ehhez az uralkodáshoz s ennek az uralkodásnak tartós, sőt Örök biztosításához, birjuk-e az anyagi erőnek teljes mértékét: a magyar faj népesedési túlsúlyát a többi fajokkal szemben, a magyar faj számbeli fölényét ? S e kérdéssel szemben találjuk a statisztikának kérlelhetetlen rideg feleletét, mely nemzeti Önérzetünknek arczába vágja a tényt, hogy ez a materiális erő, fajunknak emberanyaga sokkal kisebb arányban áll a többi fajokéval, mint a minőnek kellene lenni azon műveltségi arányhoz viszonyítva, melyben ugyanazon fajokkal szemben állunk. Szellemben erősebbek vagyunk, Az Esztergom és Vidéke tárczája. Az ostor. — Nem bocsájtom, Klára I — Szemeinek forró sugarai, reszkető ajkai elárulják önt — Ön szeret, miért nem akar az enyém lenni? Miért színleli a márvány szivet, mikor oly forró vér kering az ereiben ? — Mert ön sem szeret mást, én tudom. Viktor erősen fogta a grófnő kezét, de az elszabadította magát és felugrott a pamlagról. Remegve állott előtte a magas alak és oly hevesen vetette hátra szép fejét, hogy a kékes fekete fürtök tömege felbomlott és lehullott vállaira. De a düh kifejezése nemsokára eltűnt Klára arczából és mély szomorúságnak engedett helyet. Mintegy megtörten rogyott vissza a pamlagra. — Őn azt kérdi, Viktor, hogy miért? hangzék ajkairól. — Ott nézzen csak oda! ezzel az átellenes falra mutatott, hol különféle fegyverek között egy aranyfogantyus lovagló ostor függött. — Az ostort mutatja? Klára igenlőleg bólintott. — Ez az, mely irgalmatlanul suhint közénk. Hogy meg ne feledkezzem róla, a nyele^ mindig ott ragyog előttem. — Önnek igaza van, Viktor, én szeretem önt. Azért tudja meg hát, a mit senki sem tud, még annak a veszélyeztetésével is, hogy ön megvet és nevetségesnek tetszem ön előtt, tudja meg azt, aminek oly borzasztó vége volt. de népesedési viszonyaink elszomorítók. Politikailag uralkodunk ebben az országban, de nem rendelkezünk az egészséges és erős emberanyagnak azon széles és biztos bázisával, a melyre nagy nemzetek nagy államokat építenek. Egy nemzetnek kultúrája, intelligencziája, szellemi fejlettsége kitűnő védő-fegyver az elnyomatás ellenében, —- de fentartója és exisztencziájának a jövőben is biztositéka csak a fajában rejlő életerő lehet. Kis nemzetek játszottak már vezérszerepet a világtörténelemben, tisztán kulturális erejük által, de fajuk meggyengülvén, számban és erőben megfogyatkozván, kultúrájúképp úgy nem tarthatta fenn őket, mint a hus nem tartja fenn az embert csont nélkül, — s egyszerűen eltöröltettek a világ térképéről. Hogy a magyar nemzet hasonló sorsra ne jusson, ez ellen államnak és társadalomnak, kormánynak és minden egyes embernek közös erővel kell küzdeni. A magyar fajnak meg van az önfentartó ereje, hisz fényesen bizonyítja azt a születések örvendetes statisztikája ; de ezzel szemben a halálozások statisztikája áll, mely azt Igaza van, báró, nagyon forró a vérem! Még ma is hevesen kering az eremben, ha nem is oly vadul, mint akkor, a mikor még fiatal, alig husz éves voltam. Mint a vihar, ugy zúgott néha a fülem és hirtelen szédülés fogott el. Oly erős voltam, mint egy férfiú és szükségét éreztem annak, hogy ezt bebizonyíthassam. A lovaglást ugy szerettem mint az életemet. Csak a nyeregben éreztem magamat könnyűnek és szabadnak. Ha a világ repülve zúgott el mellettem, ugy éreztem, mintha gyorsabban közeledném a czél felé. Hogy ez a czél hol volt, hogy mit jelentett, azt magam sem tudtam. Különczködő apámmal magános birtokunkon éltem akkor, melyet a birtokos tulajdonságai miatt még a szomszédok is kerültek. Ott ért utói a betegség. Vagy nem betegség volt, csak igy kellett történnie. Csak a forró vérem volt, mely űzött? Vagy a természet, minden különös válogatás nélkül, bárkinek jogot ad ránk, melyet az illető akarata ellenére is érvényre juttat? Mit tudom én 1 Épen a rejtéíyesség volt az, mely megragadott és karmai közt fogva tartott. Volt a birtokon egy — groom, Frédnek hívták, mert mindennek, a mi a sporttal összefüggésben volt, a papánál angol elnevezéssel kellett birnia. Ha róla kell beszélnem, igazán zavarban vagyok, nem ismertem a fiatal husz-huszonkét éves fiút, a belső embert tényleg nem ismertem. A mi külsejét illeti, az nem volt rokonszenves, de oly bizonyítja, hogy a magyar faj természetes erejének kifejlését, a népesedés számarányának természetes fejlődését számos külső körülmény gátolja. Ha a születések számaránya csökkent volna Magyarországon, akkor az annak jele volna, hogy a magyar faj életereje csökkent s ez organikus baj ellen nem volna segítség. De a születési viszonyok nemcsak hogy normálisak, hanem a külföld államaival összehasonlítva, a legtöbbel szemben sokkal kedvezőbb reánk nézve a statisztika. A mi abnormis, — de min segíteni lehet, — az a halálozások számaránya, mely az utóbbi években valóban ijesztő mérvben nőtt az ország egyes vidékein s a minek tulajdonitható, hogy az egész ország népesedésének végösszege évről-évre nem tünteti fel a természetes emelkedést, amit a külföld államainak népesedési statisztikája fölmutat, sőt ha a viszonyok ugy fejlődnek továbbra is, ugy a stagnácziót visszaesés fogja felváltani. Ez az elszomorító állapot magyarázza meg azt az áramlatot, mely a kormányzatban és a törvényhozásban uralkodik, s mely az ország közegészségi állapotainak gyökeres különös volt, hogy megfoghatlan erővel vonzott magához. Ez a Fréd volt fiatal életem ostora. A papa nem tűrte, hogy egyedül lovagoljak, igy hát naponta néhány órát töltött a közelemben. Eleinte alig vettem figyelembe. Hiszen „ez embereket" megfizetett eszközöknek tekintettem. De nemsokára észrevettem, mint tér a tekintetem hozzá vissza, mint dobogott a szivem, ha ott találtam a lovaknál. Azután elérkezett az ido, amikor mindig ott állott szemeim előtt és égető tekintete éjjel nappal, szüntelenül követett. Megőrültem-e? Nem voltam már a büszke grófkisasszony, az atyám leánya, az ó úrnője ? Hogy lopódzhatott egy szolga az én gondolataimba ? Elhatároztam, hogy elbocsátfatását kérem atyámtól, de a hányszor ajkaim e kérésre megnyíltak, gyávának éreztem magam. Igy hát elszenvedtem a kint — az édes kint, hogy mindennapi lovaglásaim alkalmával a közelemben tudjam. Tudtam, hogy ez az érzelem nem volt ámítás, bár mindig a földre szegezte tekintetét, a hányszor feléje fordultam. Mint az őrült, ugy sarkantyúztam lovamat és mögöttem, mindig egyforma távolságban, követett Ő, egyenesen ülve a nyeregben és engedelmesen követve minden parancsomat. De milyen volt Fred a szolgálaton kivül? Nem tudom, én nem is tudtam semmit arról, a kinek a hatalmába kerültem. Talán szemtelen és durva volt a hangja, a mikor hangosan beszélt, talán szanálására törekszik. Ez az elszomorító állapot teszi szükségessé, hogy az egész társadalom segédkezet nyújtson a kormányzatnak és a törvényhozásnak abban a munkában, melynek czélja megteremteni az egészséges, erős Magyarországot. Magyarország geográfiai viszonyai eléggé kedvezőek. Légáramlatai enyhék. Hőmérsék változásai között az átmenet nem hirtelen. Talaja nem termi meg s nem tölti meg a levegőt gyilkos miazmával. Mocsarainkat lecsapoltuk. Mértföldekre terjedt ingoványainkat termőföldekké varázsoltuk át. Egészséges maga az a földdarab, melyen mi élünk. A föld nem terem, a levegő nem hord ragályt. S hogy van az mégis, hogy ezen az egészséges földön ugy hullanak az emberek, mint őszszel a legyek? Hogy van az, hogy mi magyarok számban nem gyarapszunk? Hogy van az, hogy az egészséges emberanyag folyton satnyul ? Politikusok és orvosok vetélkedve keresik e baj diagnózisát; az egész nemzet kell, hogy keresse a baj orvosszereit. A közegészség hanyatlásának, a népesedés stagnációjának okát sokan az általános gazdasági viszonyokban, a nép szegénységében s ennélfogva rossz táplálkozásában keresik. Van az este részegen fetrengett a falu korcsmájának, földjén. Nem volt lehetetlen. Es a kin növekedett és a mint növekedett, kínozni kezdtem, a nyári nap hevében és szakadó esőben való lovaglásokkal, heves szemrehányásokkal a nem létező hanyagságai miatt. Nyugodtan és mindig kifogástalanul fogadott mindent — valósággal beleörülhettem volna. Egy meleg júniusi estén végre bekövetkezett a katasztrófa, melyet oly aggódva sejtettem. Már esteledett, midőn fel akartam ülni lovamra és figyelmem Fred felé fordult, annyira, hogy belebonyolódtam lovagló ruhámba és okvetlenül leesem, ha karjaival fel nem fogott volna. Lecsúsztam és arczom az övét érintette, miközben éreztem, hogy sápadt arcza forró volt és ajkai égtek. A harag egy felkiáltásával löktem el magamtól és segítség nélkül ugrottam a nyeregbe, Arczán az indulatnak legkisebb jele sem látszott, de ő reszketett, • igenis^ reszketett, én nagyon jól éreztem. Tova lovagoltunk hát a vihartól terhes éjbe. Fekete felhők tornyosultak mindenfelől és a távolból folytonosan hangzottak a menny tompa dübörgései: a bokrokban egész serege hullámzott a Szt. János bogárkáknak, mintha a forró, villamos lég meggyúlt volna; egyetlen szellő nem mozdult és oly meleg volt, hogy az ember majd megfúlt. Gyors ügetésben haladtunk a fehér országúton, az erdő felé, melyet sűrű lombsátor fedett. Alig jutottunk az erdőbe — egy villámsugár által megvakítva, nem vettem észre az ágat — mely