Esztergom és Vidéke, 1894

1894-01-28 / 8.szám

kolás gyermekek zsendülő szivében nagyobb gyűlölet lángol, mint mikor barbár korban királyok és más despoták szeretetlensége fegyveres ellenségként állította össze a népeket. A szeretetlenségnek ebben a szellemi pestisében, ha rajtam állana, államilag tenném kötelezővé, hogy tanulja meg mindenki Pál apostolnak a korinthusiakhoz irt levelének 13. könyvéből a kettőtől nyolczadikig terjedő részt: Szóljak bár az emberek és angyalok nyelvén, ha szeretetem nincs, olyanná lettem, mint a zengő érez, vagy pengő czimbalom. Legyen bár jövendölő tehetségem és tudjak minden titkot és minden tudományt; legyen bár oly teljes hitem, hogy a hegyeket áthelyezhessem, ha szeretetem nincs, semmi vagyok, osszam el bár a szegények táplálására minden vagyonomat és adjam át testemet, úgy, hogy égjek, ha szeretetem nincs mit sem hasznai nekem. A szeretet tűrő, kegyes, a szeretet nem irigykedik, nem cselekszik roszszul, nem fuvalkodik föl, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a hamisságon, hanem az igazságon örvend, mindent elhisz, mindent remél, mindent elszenved ; a szeretet nem szűnik meg soha.

ítf S milyen távol állunk mi e szeretettől? Valóban Leo pápa mondása, mely szerint nincs senki a nélkül, hogy ne szeretne, mert szereti vagy Istent, vagy a világot, — alig mutatkozik egyébnek, mint paradoxonnak. Nem, ez a mai kor nem tud szeretni, csak unatkozni. Még a világ gyönyöreit is, melyért végig gázol mindenen és melyet áliitóíag szeret, ugy tudja élvezni, hogy elernyedt idegeivel unatkozik mellette. Hova fog mindez vezetni, váljon be fog-e következni valamely formában a jótékony reakezió, mely a megkérgesedett sziveket megpuhítja? Talán igaza van C o u t e 11 e-nak, hogy „valamint a delejtúre ha terhet rakunk, jobban és erősebben vonz, a szeretet ha hűn követi szenvedés,erősödik vonzalma.» Valami nagy közös társadalmi szerencsétlenségnek kell az emberiséget meglepni, hogy visszanyerhesse a mit most nélkülöz és mely miatt — habár humánus századot élünk és a dobbal felköltött részvét hivalkodva tüntet, de igazi felebaráti szeretetről nem beszélhetünk. De hát az embernek a reményt föladni nem szabad soha, mert igaza van K o t z e b u e-nak, „hogy a remény azon egyetlen kincs, mely a szerencsétlenséggel gyarapszik.^ CSARNOK. fiát bevitte: az úri ember láttára felsikoltva kiáltja: „Apám" . . . mire a törődött úri emberaz elfogultság remegő hangján mondja: „Bocsáss meg leányom". A kis fiu sirni kezd, s még jobban megöleli apját, az utolsó Torday pedig keblére vonja Széplakinét. A dunaparti sétányon találta meg ipját Széplaki, a mint az a Duna hullámaiban akart vigaszt keresni megroncsolt szivére . . . Merényi Ferencz. Naplótöredék. Mindamellett, hogy én a második emeletről szoktam bűbájos arczát, azokat a rózsapirral befutott liliomszirmokat megcsodálni, s ö szemközt nékem az első emeleten lakik, mégis oly magasan képzelem öt lenni felettem, hogy alig merek arra gondolni is, hogy szerény énemet figyelmére fogja méltatni. Es én bohó azért mégis oly megátalkodott türelemmel koptatom a könyököm az ablak párkányán, hogy láthassam öt, azt gondolva, hogy mégis , . . hátha az ördög nem alszik. Hisz nem vagyok én olyan ostoba, mint a milyennek látszom, aztán meg érettségit tettem, jogot végeztem, jól festek, csinosan rajzolok, hangomat mindenki dicséri, — szellemes társalgásomért elismerést nyertem — s költeményeim napvilágot láttak. Ennyi kitűnő tulajdonság mellett s ha hozzáteszem, hogy a világ rútja sem vagyok — azt hiszem, Nos, bát elveszem . . . 1. — Dér Gyula — mutatta be magát röviden az új aljegyző Szent-Grothy járásbiró feleségének — kötelességemnek tartottam ... Nagyon szívesen fogadták, s Dér Gyula elhatározta, hogy gyakran fel fogja keresni azt az édes kis barna asszonyt, kit a princzipális elhanyagolt. így beszélték legalább, s Dér Gyula minden számítás nélkül kellemesen töltötte naponkint öt órától hatig idejét a járásbiróné halvány kék boudoirjában. Nem háborgatta őket senki. Ha megkérdezték gyakori látogatása felöl, vállat vont s egykedvűen felelt: — Eh, végre is, mit csinálnék ez unalmas fészekben? . . . II. A kis város közönsége utoljára nagyon természetesnek találta, hogy Dér Gyula érdekes, karcsú alakja mindennap megjelent az olajbarnára festett ház előtt, hol Szent-Gróthyék iaktak. Együtt Iát' ták a kreolbarna asszonykával bálákban, hangversenyeken, hol Dér Gyula komoly, férfias arcza érdeklődést keltett az asszonyok közt. Valami* bizalmas barátság fejlődött ki köztes a járásbiróné közt, kit mindenki sajnált. S a felolvasáson, melyet az aljegyző tartotta „Szerelemi öl a költészetben" a kíváncsi szemek mindenütt keresték SzentGróthyné alakját. Ott ült a terem oldalán elhelyezett déli növé yek közt. Szemei, ezek a mélytüzű, villogó szemek rátapadtak a felolvasó arczára, ajkára s Önfeledten sóhajtott . . . III. Szent-Gróthy Imre egy napon benyitva az ajtót, ott találta Dér Gyulát a nem fogja senki elbizakodottságnak tekinteni azt, ha egész vakmerően oda nyilatkoztam magam előtt, hogy e kis lányt, ha törik ha szakad, de mindenesetre magamba szerettetem. De egy válaszfal emelkedik az eredmény és e határozatom között, — s ez állásom, melynek kötelmei, még a gondolattól is eltiltanak, mely leányra irányozva van. S ö bizonyosan undorral fordul el e csendörgunyától, mely kaczér termetemet fedi, azt hivén, hogy ily közönséges ruha alatt csak. közönséges sziv doboghat. És igaza van! Magam is így gondolkodtam egykor s inkább elcsevegtem egy divatos ruhába bújt szabólegénynyel, mint egy tudományosan kiképzett olyan emberrel, kit nem oly gúnya fedett, mely öt salonképessé tehette volna. Ott ül mindennap az első emelet egyik ablakánál s szorgalmasan hímezett. Én pedig majd vad lelkesedéssel, majd gyermekes ábrándozással csüggtem arczának szűzies vonásain, termetének plasztikus idomain. De hiába hangzottak el vágyó sóhajaim, hasztalan babráltam szívszorongva államon kezeimmel — nem nézett fel hozzám, hideg maradt mint egy kőszobor. Istenem, Istenem ez a szép lany sziv nélkül született'! De nem I Egy nap bajusztalan, nyúlánk és sápadt fiatal embert láttam ablaka alatt elsétálni, s abból a köszöntésből, abból a fogadtatásból megtudtam, hogy van szive — abból a szemkeresztezésböl láttam, hogy érző szive van, s mídön kinézett az ifjú seladon után, világos volt előttem, hogy rám nézve elveszett szive van 1 a feleségénél. Az asszony zavarát SzentGróthy észrevette, de nyugodtan intett: — Kérlek folytassátok ... Meg akarta tudni, mi van kettőjük közt s figyelemmel kisérte a feleségét. Rájött, hogy az asszonyt Dér Gyula férfias szépsége egészen meghódította, hogy szerelmes bele. Egy alkalommal, midőn ismét összekerültek a halványkék boudoir ajtajában, Szent-Gróthy betette az ajtót s csendesen megkérdezte: — Mit akarsz a feleségemmel? Dér meglepetve nézett. E kérdésre nem volt elkészülve. — Ma este 10 óráig várom válaszodat. Ha becsületes ember vagy, tudni fogod kötelességedet. IV. Dér Gyula megsimogatta lázas homlokát s gondolkozni kezdett. Érezte, hogy szereti azt a csendes édes asszonyt, ki magába zárkózva szenved , . . Tudta, hogy az is szereti őt s most itt hagyja, egyedül. Azt hitte, hogy az álom sokáig fog tartani. Itt az ébredés. Menni kell, ha az ö becsülését meg akarja tartani, ha nem akar új szenvedést okozni neki. De nem fog-e akkor szenvedni, ha megszakad az az édes, öntudatlan viszony, mely őket összefűzte ? Hisz* képes volna az urát elhagyni s utánna menni. Elhagyja az urát? Szökjék? . Nem, ezt nem engedheti. Beszélni fog Szent-Gróthyval; el fogja mondani, hogy ö szereti a feleségét. Szereti egy becsücsületes ember szerelmével. Megkéri, váljanak el . . . Mit mond hozzá a rokonság, ha Szent-Gróthy bele is egyezik? A sógora, a miniszteri tanácsos, akinek valami rokonát szánták neki. Ejh, inkább lassan halad, de elveszi akit szeret, Nos hát elveszi . . . Az uton egy kocsi robogott tova. Lámpái a Szent-Gróthy ház előtt vöröslöttek feléje, mintha mutatták volna az utat, hogy menjen arra egyenesen . . . Szüts Dezső. HÍREK. Esztergom, január 27. — Kinevezés. A kereskedelemügyi miniszter Oltósy Ferencz gyáros urat, A féltékenység, mint egy artézi kut forrása oly hevesen nyomult szivembe. Ez hangosan dobogott — halántékaim fájdalmasan lüktettek. Hisz én elveszett ember vagyok 1 De e naptól fogva sokszor kellett végig néznem azt a kedveskedő köszöntést, annak szives elfogadását — a négy szem kereszttüzét — szóval ébredő szerelmüket. Mit csináljak? Eh I rá sem gondolok többé ! S azzal neki ültem a munkának s dolgoztam hajnaltól estélig — estétől hajnalig, mig csak ki nem merültem. A vágy azonban hogy láthassam öt, újra az ablakhoz vitt. Szépemnek azonban se hire se hanva nem volt. Két hétig nem láttam öt. Bizonyosan falun töltötte ez időt. Végre megjött s százszor szebbnek látszott előttem. S már örültem, hogy tán most a falusi levegő után fogékonyabb lész szive — s sorsom jobbra fordul, midőn a feszületre megesküdött szolgálatom két hétre elhitt köréből. No de azt is elszenvedtem. Ismét láthattam öt s még inkább megszerettem. S íme egy nap felnézett hozzám, tekintete megállt rajtam s aztán pirulva húzta vissza fejecskéjét. Majd újra meg újra felkacsintgatott s szája, az a kis eperszáj, melynek minden rezzenését oly félve lestem, mindig gyengéd mosolylyal s a szemek hamis kacsintásaitól kisérve gyönyörködtetett. Őrült lettem. Szilaj kedvemet nem birta el a kis szoba bútorzata s azok is vad kiáltozás és lárma között borultak egymás fölé. az Oltóssy Pál és fia czég képviselőjét a király ő felségének f. évi május 3-án Budapesten kelt legfelsőbb elhatározásával legkegyelmesebben jóvágyott szervezeti és ügyviteli szabályzat alapján újjászervezett magyar áruforgalmi statisztikai értékmegállapító bizottság tagjává nevezte ki. — A kerületi betegsegélyző pénztár már teljes erővel működik s a szervezkedés költségeire Esztergom vármegye az iparhatósági biztos előterjesztésére 300 frt kamat nélküli kölcsönt engedélyezett. — Kaszinó estély lesz február 5-én. E családias jellegű összejövetelek különösen a hölgyközönség pártolását nyerték meg s előre látható, hogy ez az estély is kitűnően fog sikerülni. Ugyanitt emiitjük meg, — kaszinói körökből vett tudósításunkat — hogy ott élénk visszatetszést szült az „Esztergomi Hir1 a p" azon sértő támadása, mintha a kaszinóba való belépés, akár papra, akár világira a kath. nagygyűlés elleni tüntetés lenne, mert e kiváló intézményünk már egy félszázad óta szolgálja városunk kulturéletét s ereje és hivatása éppen abban rejlik, hogy minden politikát és felekezeti irányt egyenesen kizár és most is, midőn sokan annak megbukását örömmel registrálnák, az a gyűlölködő hang, mely bizonyos helyről támad, ott visszhangra nem talál. Egyesek retorsiót emlegettek, de a nagy többség a kaszinó méltóságával megegyezőnek nem tartottn, hogy elfogult vagy czélzatos hírekről tudomást vegyen s ez okból az egész ügy hivatalosan szóba sem került. A magyar benczések hazafias érdemei és kathoiieitása pedig oly fényesen állanak, hogy az védelemre nem szorul s teljesen érthető, hogy ennek tudatában, holmi förmedvényeket szó nélkül lenéznek. Amint annyi egyházi férfiú évek során át meg volt a kaszinó kebelében, ugy a benczések is meglehetnek, mert hisz a kaszinó soha semmit sem tett, ami az egyházi férfiakat feszélyezhetné s éppen tiszteletre méltó, ha függetlenségét és irányát a veszélyes támadások idején is megőrizte s fentartott városunkban oly intézményt, melyben egyedül az intelligentia mérvadó s a tagok szabad véleménye érintve nincs. — Kaszárnyánk. A régi kaszárnya s 3 környékező házak előtti hatalmas kőhalmazok hirdetői a már megkezdett munkának. Jelenleg csak 90 munkás dolgozik, mivel igen szűk a hely, s a szétbontástól fönmaradt odahordott homok, és kövek annyira elfoglalják a helyet, hogy egyelőre több munkást nem alkalmazhatnak. Az idő azonban oly kedvező, hogy ha ez állandó, marad, két három hét'múlva már megkezdődik az épités s ekkor állandóan 500 munkás keresi kenyerét ez építkezésnél. Az összes munBátorság, kitartás, vakmerőség — s enyém a győzelem I Szemesé a világ 1 S vasárnap már követtem a templomba s általa észre-nem vétetve kisértem gondolataimmal szűzi imáját. Kijövet megpiliantott — elpirult — szemeiből a harag oly villáma csapott felém, hogy megszégyenülve sütöttem le borzas fejemet. Vissza 1 vissza I — tul lépted a határt. De a szenvedély * Ösztönzött: Ne hagyd magad s én erre hallgatva követtem lépteit. Észrevett s betért az első kapu alá — nem mertem őt bevárni. Otthon újra kinéztem az ablakon, de ö felém sem tekintett. Egy 16—17 éves iskolás fiúval csevegett s oly jóizün, vidáman — engem figyelmére sem méltatva. Másnap megvártam mig iskolába megy. Kis lány még, de szerelmet ébresztő. — A kapun kilépve megpillantott s sebes léptekkel tova igyekezett. Én követtem, soká — anélkül hogy tudta volna. Egy fordulónál újra észrevett, elpirult, s mint a megrémült őzike még sebesebben iramodott tova. No most vagy soha — gondolám magamban. Szemesé a világ. Szemes leszek. Melléje léptem s ö hirtelen megállva, mint egy kigyó sziszegte felém: — Szemtelen! S mielőtt bámulatomból magamhoz térhettem volna, tündérként eltűnt szemeim elöl. Tehát mégsem igaz, hogy a szemesé a világ 1 Sajnos, később tudtam meg hogy a szemteleneké az! Gontran.