Esztergom és Vidéke, 1894

1894-09-08 / 72.szám

tot

? annál gyakrabban találkozhatunk pusztításaival. A legtöbb középsorsu iparoscsaládban a figyermekek felserdülte a helyett, hogy a ház ekzisztencziáját szélesebb alapra fektetve, annak jövedelmeit fokozná s a küzdelmek és áldozatok árán megszerzett hírnév és bizalom kiérdemelt gyümölcseit együtt élveznék, azt látjuk, hogy épen ezen időponttal költözködik sok családba egy eddig ismeretlen vendég: a szükség. Ép ugy derogál a valamire vergődött kereskedőnek is, hogy az ő fiát polcz mögé állítsa, inkább felküldi a fővárosba, a hol mihamarább ismert és „kedvelt* alakjává válik a metropolis mulatóinak. Ha pedig a fiu igyekvő, szorgalmas és 5—6 év alatt keresztülette magát tanulmányainak kásahegyén, — néhány éven át még lélekölő másolómunkát kell végeznie egy nagyvárosi kis fiskális irodájában vagy esetleg a telekkönyvi hivatal foliánsai között. Nem mondjuk mi ezzel azt, hogy a gyermeket minden tanulmány nélkül s pusztán csak hajlama szerint kell erre vagy arra a pályára adni; sőt ellenkezőleg járatni kell a gyermekeket középiskolákba is, hogy itt a kellő műveltséget és a tudományok egyes ágaiban való jártasságot elsajátítván, művelt, jóravaló és hasznos kézművesek és iparosok legyenek, mert csak ilyen iparos vagy kereskedő képes megérteni a kor szellemét és csak ilyen iparos vagy kereskedő képes lépést tartani vele. A kereskedelmi miniszter a fővárosban és az ország különböző vidékein egész sorát tartja fenn az ipari szakiskoláknak. Vannak már fa- fémagyag- és szövőipari iskoláink, a boldog emlékű Trefort miniszterünk által megfelelően felszerelt budapesti állami középipartanodávaí az élükön. Mindmegannyi intézet, melyek nem a tudományos pályára, magasabb iskolákra, hanem egyenesen az nemzeti élet azon várakozása, hogy onnan szellem áradjon ki az országra, tudás teremjen ott a nemzet jóvoltáért és világosság gyűljék onnan kulturális útjainkra. Sajnos, hogy budapesti egyetemünket mindezekkel eddig nem dicsérhettük. A közfelfogás diplomagyárnak tekinti azt, mesterségnek tartja az egyetemi tanulást, amelyben doktorinasok tanulják az ügyvédi, orvosi, tanári kenyérkereset iparszerű űzését és felszabadulva az inas évek alól, pergamendiplomáikkal bizonyítják privilegizált jogosultságukat arra, hogy ők vannak hivatva nem az igazságot, nem az egészséget, nem a jó nevelést terjeszteni, hanem mint felszabadult ügyed, orvos és tanárlegények és mesterek kenyeret keresni, esetleg vagyont gyűjteni. Műegyetemünkről most nem is szóllunk; régi és talán egészen rossz viczcz, hogy budapesti műegyetemi tudománynyal épített hidra lépni, vagy házban lakni, a legnagyobb istenkísértés. Tudományos egyetemünkről van most csak szó, ahol az összerogyás nem olyan nyilvánvaló és szembeöltő, mint egy kézzel- és szemmel fogható épületen támadó repedezés. Különösen nem olyan nyilvánvaló ez akkor, amidőn ez az épület, melyet a tudományos egyetemen élő rendszer fölállít, nem más, mint maga a nemzeti kultúra épülete, a nemzeti felvilágosodás, a nemzeti világnézlet rendszere. Ebben mindannyian benne vagyunk. Ha ennek alapja sülyed, mi észrevétlenül jutunk az alacsonyabb nivóra; életre készítenek elő. Egyelőre főképp a kereskedelmi minisztert illeti a dicséret, a miért daczára egyikmásik iskola ugyancsak gyér látogatottságának, szebb jövő reményében az egész költséges apparátust továbbra is fentartja az iparoktatásnak különben elég szűken kimért évi dotácziójából. Az ungvári agyagipari szakiskolát említjük meg példaképen, a melynek imént szétküldött értesítőjéből kitűnik, hogy onnét az idén egyetlen egy végzett növendék került ki, amaz egyszerű okból, mert az iskola Ill-ik, utolsó folyamának több tanulója nem volt. Kerül pedig az intézet fenntartása évi 7816 frt 64 krba. Annál megdöbbentőbb ezen körülmény, mivel itt egy oly iparágról van szó, a mely hazánkban már is sokat igérő, szép lendületnek indult és noha az ipari önállóság is elég könnyen elérhető, mégis állandó a hiány szakavatott egyénekben. De elvégre is a kormány és hatóságok áldozatkészsége a napisajtó intelmei és javaslatai a helyes irányra itt csak rámutathatnak, gyökeres változást elő nem idézhetnek addig, mig maguknál az érdekelteknél nem váltja fel a kishitüséget a bizalom, a gondolati mozdulatlanságot a számító körültekintés. Az osztrák kereskedelmi miniszter midőn legutóbbi körútja alkalmából Csehország iparáldotta vidékein örömének adott kifejezést ama hatalmasan lüktető gazdasági élet láttára, mely az osztrák ipart világpiacz jelentőségére emelte, egyúttal nem győzte hangsúlyozni az ott apáról-íiúra) emberöltőkön át örökölt üzemek nagy fontosságát a közvagyonosodás előmozdítására. És méltán. A család fénye, büszkesége fűződik az ilyen üzemek jó hírnevéhez, innét az igyekezet azt továbbra is a család tulajdonában megtartani és hova-tovább terjeszteni. Nálunk ujjainkon számlálhatni elő azon iparosokat, kiknek műhelye megérte a 3—4 tizedet, 70—80 éves czégeket pedig csak ritkaságképen hallunk emlegetni. A kereskedő, iparos, miután néhány jó üzletből kisebb-nagyobb vagyont kaparitott, „hátralevő napjait* nyugodtan töltendő, visszavonul; ha pedig az Isten felvitte a dolgát, siet üzletének porát lerázni, hogy aztán régi pályatársaival csak mint „földbirtokos* álljon szóba. De ne vádoljuk feltétlenül mindenben iparosainkat, hiszen ők is csak az árral úsznak. Ámbár egyik-másik előkelőbb iparosunk kiváló szerepet visz ugy az ország első testületeiben, mint a közéletben, sajnos tény, hogy a társadalom ma sem adja még meg nálunk az iparososztálynak azt a helyet, mely nemcsak számarányánál, nemzetfen tartó konzerváló erejénél, de végül politikai megbízhatóságánál fogva is méltán megilletné. Ez irányban legtöbbet ismét csak iparosaink öntudatos fellépése és ezen osztály értelmi színvonalának emelése segíthet. Igy majd megérjük azt az időt, midőn nemcsak a rakonczátlan, rosszul tanuló gyermekeket fogják az iparos pályára adni, illetőleg ezzel ijesztegetni, hanem megkedveltetjük azt szorgalmas és iparkodó ifjainkkal is. Előbb-utóbb ajkáról a vérébe is át fog menni társadalmunknak, hogy minden egyén, a ki hasznos és becsületes munkát végez, rászolgált arra, hogy a kellő becsülésben részesüljön. ha ennek oldala, teteje nyiladozik, mi önkénytelenül ezt tartjuk a jó, a helyes, az igaz rendszernek, mert nem volt módunk a jobbat megösmerhetni. Szó sincs arról, hogy ennek hibája a tanuló ifjúság szellemi fogékonyságának gyengeségében rejlenek. Ez azt tanulja, amire tanítják, tapasztalatlanságában arra megy, a merre vezetik. Maga a tanítás, a tanítás szelleme, iránya, maguk a tanítók betegek a legfelsőbb tanintézetünkön. A professzorok a protekcziónak gyermekei. Nincs különbség nálunk abban a tekintetben, hogy ki legyen pedellus, vagy ki legyen a filozófia professzora. Mind a két állásra csak egy módja van az eredményes reflektálásnak : nem az, hogy ki az arravaló, hanem, hogy ki a legjobban protegált. És ha a véletlen szerencse jobb erőt hoz a kathedrába, nem érzi magát jói ebben a több erőtől duzzadó tanár, mert környezetét nem érzi munkakedvéhez, ambicziójához méltónak és ezért elvágyakozik onnan a több babért nyújtó politikai arénára. A mi lapunknak szavai nem lehetnek elég erősek egy országosan fenálló és meggyökerezett baj elpusztítására. Mi szóihatunka protekczió, a tudománytalanság, a szellemtelenség ellen, mind ennek megvan a maga erős vára: a már elért, elfoglalt pozicziókban. De czélt érhet még szavunk az egyetem ifjúságánál. Ez az ifjúság nem megy megromolva az egyetemre. Vágyat, törekvést visz magával egy előtte még csak sejtelmes szelA városrészek eljegyzése. Esztergom, szept. 7. Szeptember hatodika történelmi nevezetességű dátumot jelöl Esztergom város históriájában. Annyi vajúdás után végre testté lón az az eszme, hogy a városrészek egyesitessenek. A kir. város, Szenttamás, Víziváros és Szentgyörgymező képviselői együttesen megállapodtak a Hieronymi belügyminiszterhez intézendő kérvény szövegében és azt nyomban aláírták. Dr. Helc Antal polgármester „Isten nevében* fogta a tollat, hogy lemi világ iránt. Csak amikor évek során át az egyetem e sejtelmes világot nem nyitja meg előtte, távozik 6 el az egyetemről azzal hittel, hogy ez a világ csakugyan nem létezik, a szellem, a magas emberi gondolkodás csakugyan csupán csak egy sejtelmes vágyakozás és nem egy létező realitás. Ezt az ifjúságot még felvilágosithatjuk arról, hogy vágyainak ez a világa igenis létezik és ha egyeteme nem vezeti őt abba, kisértse meg a saját erőivel oda behatolni. A menza akademikától várjuk mi, hogy összetömörülési magja lehet az ifjúság jobb törekvéseinek. Ez az intézmény már puszta létezésével is demonstráíója lesz bizonyos együvétartozásnak, bizonyos közös törekvésnek, csak kissé komolyan kell azt szervezni, abban a tónust megállapítani, hogy bizonyos akadémiai közszellem is fakadjon ki onnan. És ha ez a közös intézmény, ennek a sikerülése még más szellemi szükségletek kielégítését czélzó intézmény létesítésére, felolvasások tartására, viták rendezésére, szemináriumok gyakorlására, is fog buzdítani, akkor hisszük, hogy az egyetemi ifjúság maga, a saját erejéből helyre fogja pótolni azt, a mit a felette álló egyetem rendszere neki megtenni elmulaszt: szellemet fog fölkelteni magában, tudományos nívóra fogja emelni magát, vüágnézletet fog teremteni magának, vágyat és útmutatást fog nyerni a megtanultak és elsajátítottak tovább fejlesztésére. nevét az okmány alá jegyezze. Rothnagel Ferencz aljegyző pedig emlékbe tette el e tollat, mivel a polgármester után a 43 kiküldött is odaírta nevét. A kérvény is a híressé vált memorandum írója, dr. Földváry István tollából folyt. Most már az egyesítés kérdése végleg eldőlt. E hó 29-én fogja tárgyalni a vármegyei rendes őszi közgyűlés. Innen a belügyminiszterhez megy, s biztos a kilátás, hogy a miniszter rendkívül rövid idő alatt el fogja intézni. Az ülés lefolyásáról különben tudósításunk a következő: Csütörtökön délután 2 órakor jóformán megtelt a városház nagyterme. Ott volt az úgynevezett „egyesítő bizottság" majdnem teljes számmal, ezenkívül a mellékvárosok 7—7 kiküldötte, összesen 44-én. Ülés elején a mult ülés jegyzőkönyve olvastatott fel és hitelesíttetett. Ezután Vimmer Ferencz szólalt fel és Víziváros részére garancziák kikötését sürgette. Mások jelentéktelenebb felszólalása után Földváry előadó felolvasta és ismertette a miniszterhez intézendő 4 ives kérvény szövegét, melynek rövid kivonata ez: A kérvény vázolja a városrészek különállásának okait és hátrányait. Utal az előadói tervezetre (memorandum), melyet becsatol. Azután igy szól: Az előmunkálat közlése és tanulmányozása után Szenttamás és Víziváros nagyközségek képviselőtestülete a csatolt jegyzőkönyvi kivonatok szerint az egyesítés eszméjét elvben elfogadták, az egyesülésre készségüket az aug. 6-án tartott közös küldöttségi értekezleten a jegyzőkönyvben részletesen felsorolt kívánalomnak és kikötések fentartásával szóval is bejelentették. Hasonlólag Szentgyörgymezö nagyközség is utólag készségét jelentette ki, ezt azonban első sorban az úrbéri jogviszonyok maradványának, vagyis a volt úrbéresek közös vagyonát még mindég terhelő közszolgáltatások végleges rendezéséhez, illetve megszüntetéséhez mint feltételhez és egyéb tételesen felsorolt, a városrész további fejlődésének érdekében álló kívánalmakhoz kötötte. Megjegyzi a kérvény, hogy mielőtt az egyesítést kéri a miniszternél, a felhozott kívánalmakra és feltételekre nézve szükségesnek tartja megjegyezni, hogy mind a négy községre nézve teljes és végleges egyesülést óhajt, a községek mindennemű vagyonukkal és terheikkel, egyesek szerzett jogainak teljes épségben tartása mellett egyesülnek. A kikötésekre nézve pedig ezt mondja: Szenttamás és Víziváros kívánalmait együttesen olyanoknak ismeri el, mint a melyek azon városrészek további fejlődésére szolgálnak. E részben azonban a ma még különálló városok egyikesem lehet jogosult és illetékes végérvényes határozatot hozni, ezekre nézve a községek csupán erkölcsi, felelősséggel ígérnek kö'lcsönös támogatást. A végérvényes határozat joga az egyesült város képviselő testületének lesz fentartva. Szentgyörgymezö kiküldöttei megbízatásukhoz képest jelen kérvényt a becsatolt jegyzőkönyvben foglaltak fentartásával írják alá. A négy városrész az 1886. évi XXII. t. cz. 162. §-ában biztosított jognál fogva kéri a városrészek közigazgatási és önkormányzati egyesítését kimondó határozatot a minisztertől és a további eljárás elrendelését. A végrehajtásra és a részletek megállapítására kér a kormányig külön megbízottat kirendelni, akár * pedig az egyesülést a szab. kir. városba való beolvadásnak kéri tekinteni. Az egybeállítandó új képviselőtestület a vármegye alispánjának elnöklete