Esztergom és Vidéke, 1894

1894-09-06 / 71.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és Vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 „ — „ Negyed évre 1 „ 50 „ Egy hónapra . . . . . . — „ 50 „ Egyes szám ára . . . . . — „ 7 „ VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, a Wallfisch- és Haugh-féle dohánytözsdékben. I Hirdetések f a kiadóhivatalbán vétetnek fel. \ | | Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári \ * \ | bélyegilleték fizetendő. 3 « Ováczió a herczegprimásnak. Esztergom, szept. 5. Esztergom város közönsége nagyszerű tüntetést rendezett díszpolgára, Vaszary Kolos herczegprimás mellett e hó 2-án. Ismeretes mindenki előtt az a támadás, amelyben az egyháznagyot az utóbbi időben több oldalról részeltették. Legerősebben támadott talán valamennyi között a r „Magyar Állam" czimű fővárosi lap. Egész czikksorozatban támadta ez az újság a magyar egyházfejedelmet. A főpap, a „béke* apostola szótlanul tűrte a sértegetést, aminthogy magas állásának nimbusa nem is engedé vala, hogy hírlapi polémiákba bocsátkozzék. Nem írt, nem szólott semmit hosszú ideig. És ime mi történik ? A primás székvárosának közönsége mélyen fölháborodott a sértegetéseken, és mint egy ember állott a megtámadott egyháznagy oldala mellé. Öröm és büszkeség tölti el kebleinket, mikor látjuk, hogy a város fejétől kezdve az egyszerű földművesig valamennyien ugyanegy érzéssel sziveikben siettek a főpap pártjára állni a nehéz időkben. Milyen szép, milyen megható vonása ez Esztergom nemes polgárainak! Az Esztergom és Vidéke tárczája, Nimródné ő nagysága. ~r- Az »Esztergom és Vidéke* eredeti tárczája. — A krivaglavai monostor kalugyereire unalmas napok jártak aratás után. A munka szünetelt, vendég nem igen tévedt be, a nagy világ unalom űzőiből pedig nem jut semmi a zárdai magányba. A klastrom benn áll a Fruska Gora egy hegy dombos zugában. Falu, város négy-öt óra járásra tőle. Az utja meg nyaktörŐs kocsiút. De körülötte pompás százados erdő van, melyben őszidőben hemzseg a vad. Az igumánnak egyszeribe támadt egy jó gondolata, s elhatározta, hogy vadászatot rendez. Egy pár napig aztán temérdek cyrill betűs levél ment széjjel a környék minden tája felé; a hét végén pedig egy cséza a másik után hordta az udvarukra Bácskából, Szeremből a társaságot. The least, but no the least, Radnóthy Gida éppen utolsónak érkezett. A nagy nap előestéjén kanyarodott be magas kerekű angol szekere a kolostor portájára. Maga a délvidék vadászatainak e liderje mindjárt az érkezés után a házfőnök elé járult: — Ime, megjöttem a szives hívásukra, s magammal hoztam a feleségemet, mert ö is vadász. És mikor látta, hogy az iguman savanyu arczot vág a meglepetéshez, sietett magát jobban kimagyarázni: Tanújelét láttuk, hogy ez a város nem feledkezett meg arról, menynyit köszönhet a herczegprimásoknak és mennyit köszönhet különösen Vaszary Kolosnak. A tisztelgés lefolyása a következőkép történt: A polgárság körébén már régóta tanakodtak, hogy mi módon fejezze ki a város közönsége mély hódolatát a primás iránt és rosszalását azon tábor ellen, amelyből a legbékésebb egyházfejedelem ellen szünet nélkül támadnak. Kezdetben nagyszabású tüntetéseket terveztek, de a zajosabb demonstrációtól Helc Antal polgármester óhajtására elálltak, mert ugy győződtek meg, hogy az egyházfejedelemre való tekintetből az utczán nem szabad tüntetni még a főpásztor ellenségei ellen sem. Végre abban történt megállapodás, hogy a tüntetés ugy lesz a legméltóbb a város közönségéhez, ha abból az utczára nem kerül semmi. Szombaton este Helc Antal polgármester a következő felhívást intézte a város polgárságához: „Kegyelmes föpásztorunk a bíboros érsekj herczegprimás ő eminenczíája előtt székvárosa közönségének változhatlan hódoló tisztelete és benső ragaszkodása kifejezése czéljából tisztelettel felkérem mindazon polgártársaimat, kik a tisztelgésben részt venni kivannak, hogy holnap, vasárnap, délelőtti féltizenegy órakor Esztergom szab. kir. város közgyűlési termében egybegyűlni szíveskedjenek. Esztergom, 1894. szeptember hó i-én. dr. Helc Antal s. k. polgármester." E felhívás folytán a város közönsége nagy számban gyűlt össze vasárnap délelőtt Bottyán János- palotája előtt és csoportokra oszolva beszélték meg azt a hallatlan esetet, hogy egy katholikus orgánum támadja meg a magyar katholikus egyház fejét és letépni igyekszik róla azt a nimbuszt, ami nélkül az ország hiveit kormányozni nem lenne képes. A városház nagyterme zsúfolásig megtelt közönséggel. A társadalom minden osztálya képviselve volt az ősváros közgyűlési termében. Helc Antal polgármester elfoglalta az elnöki széket és előadta a polgárságnak, hogy az ország első zászlós urát, a magyar katholikus egyház fejedelmét, az utóbbi időben oly féktelenül támadták az ő ellenségei, a „Magyar Állam" czimet viselő lap oly kirohanásokat intézett a szeretett főpásztor ellen, hogy a város közönsége szükségesnek tartotta az igazságtalan és méltatlan támadás ellen állást foglalni és az ellen tiltakozólag fellépi. A közönség nagy éljenzéssel fogadta a polgármester szavait, jelezve, hogy a támadást elitéli. A polgármester erre fölkérte a — Az éjszakára a matoráczi erdésznél vagyunk szállva, minthogy a kolostorban nőnek nem szabad meghálni.* Az iguman megkönnyebbült erre a kijelentésre, s összeszedte magát, hogy illően fogadja a hölgyvendéget. Ezalatt az udvaron lenn, a nagyságos asszony már le is szállott a bakról, a maga emberségén, s farkas-szemet nézett az összeverbuvált vadászemberek vénebbjeivel. Igen szemre való, jól megtermett harminczas menyecske volt ez a csupa hús szőke szépség. Határozottan jól festett a vadász kosztümben, sötét bokorugró szoknyájával s magas water proof kamáslijában,melyet éhes szemekkel bámultak a bozontos kalugyerek. Az igumánnal egészen fesztelenül szorított kezet, mint ha tudj' Isten mióta ismerné. A jó páter valósággal megzavarodott a szeretetreméltóságra, s csak hebegve birt felelni a sok kérdésre, hogy mennyi a vad, s van erre felé vaddisznó ; mert hát a vadászat nem is vadászat, ha csak békességes vadra megyén. Hanem a társaság egy része görbe szemmel nézte az asszony-pajtást. A vén szamároknak sehogy se ment a fejébe, hogyan bánhatik asszony-ember, még hozzá kényes uri asszony, a fegyverrel. Bizonyosan legkésőbben fog kelni, s belé lövöldöz a fákba. Még a refektoriumban is egyre fejcsóválva pislogtak egymásra, mikor a szép asszony közéjök ült az asztalfőre. * Ez a kánoni tilalom tényleg fennáll a gör. kel. zárdákban. Radnóthyné egyébként mindent megtett, hogy hozzá törődjék a társasághoz. Az ételek mindegyikéből evett, kezdve a csebábon, s végezve a foghagymás koltáczon, s hozzá, dicséretre méltó buzgalommal itta a karczost. A lakoma végén rágyújtott egy sétapálczányi szivarra és beszélgetésbe eredt a jobboldali szomszédjával, egy kiérdemesült granicsár tiszttel, a ki harmincz esztendőn át pusztította már az alvidék vadait. Ennek az urnák aztán nehézkes szláv kiejtéssel, mintha mogyorót törne a fogával, ugy ropogtatva a szót, elmesélte, miként vadászott a télen farkasokra a csajkások között, s hogy hétszer ejtett zsákmányt. — Mert a fő, uram — mondotta Radnótyné, a szenvedély. Ha látom a vadat felém közeledni, egyszerre minden érzékem, az akaratom, a figyelmem, mind csak arra az egy dologra irányul, hogy elérjem, meglőjem. A mint czélba veszem s rátapad a prédámra a szemem, ugy jön nekem elő, mintha valami láthatatlan hatalom hajtaná a csövem elé. Egyre nő, közeledik az állat, s ha elsütöm a puskát, ugy rémük, el se bírtam volna hibázni, ha akartam volna is. A vén puskaporfogyasztó el volt ragadtatva ettől a beszédtől, s jó pajtás módjára kocczíntott vele. A vadásznép kezdett lassan belemelegedni abba a tudatba, hogy ime asszony is lehet kellemetes pajtás. És a következő nap reggelén, mikor Radnóthyék állítottak be elsőnek a klastromudvarra, a legmorózusabb öreg ur is kibékült a nagyságos asszonnyal. közönséget, hogy vonuljanak föl a primás palotájához. A menet élén Helc Antal polgármester, Földváry István főügyész, Niedermann József rendőrkapitány, a tisztikar testületileg, a képviselőtestület tagjai teljes számban, Szenttamás előváros testületileg, Víziváros, Szentgyörgymező elővárosok elöljárói teljes számban kettesével haladtak s utánuk nagy számú közönség ment a szeretett főpásztorhoz, hogy szeretetének, hódolatának, kifejezést adjon és hogy elitélje azt a féktelen támadást, amit ellene folytatnak. A tisztelgőket Kohl Medárd fogadta a diszterem bejáratánál és a nagy ebédiőbe vezette az urakat. A diszterem csakhamar megtelt közönséggel. A polgármester a terem közepén foglalt állást. A primás termeinek ajtai megnyíltak s az egyházfejedelem bíbor-palástban megjelent az ő hű polgártársai előtt, (Vaszary Kolos Esztergomnak díszpolgára) és mély meghajlással üdvözölte a jelenlevőket. A közönség perczekig éljenzett, a mint az egyháznagy a terembe lépett. Helc Antal polgármester a következő nagyhatású beszédet tartotta: Főmagasságu és Főtisztelendő Bíboros Érsek-Herczegprimás! Kegyelmes Urunk! Eminenciád hűséges székvárosának közönsége, melynek törvényszerű egyesítését megelőzte a Főmagasságod iránt változhatlanul táplált A vadászat különben elég jól ment. Az urak összelőttek egy sereg nyulat, dicsérték a kolostor sonkáját, s nagyot ittak a szilvoríumból, meg az idei karczosból. A mi ő nagyságát illeti, őt keveset lehetett látni; folyton ide-oda bujkált a sűrűben, bár ugy látszik ez egyszer cserben hagyta hagyományos vadászszerencséje. Legalább délután még üres táskával járt kelt, mikor az igumant elővette, hogy vezesse valami forráshoz, mert szomjas — vizre. Az iguman készséggel vállalkozott rá. Egy tisztáson át vezette vendégét a hegy lábához, a melyből a forrás fakadt. Lassan, nyugodtan beszélgetve haladtak feléje. Egyszerre a közeli bozótból valami felugrott éppen a szemük előtt, hogy azután csörtetve iramodjék az erdő méhének. A nagyságos asszony krétafehér lett; egyetlen rántással eldobta a fegyverét, s egész erejéből elkezdett szaladni a veszedelem elöl. Az iguman utánna a mint a kövérsége engedte. — Nagyságos asszony, az Isten szerelmére, mi lelte ? Végre a hegy alatt Radnóthyné fáradtan hanyatlott egy fatörzsre, s szemeit a zárdafónök kábájával takarta el. — Jaj nekem, de nagyon megijedtem. Ez volt az első szava. Az iguman iparkodott lecsendesíteni. — De könyörgöm, hisz csak egy nyul volt az egész. Ne tessék hinni, hogy