Esztergom és Vidéke, 1894
1894-09-02 / 70.szám
Kit ne töltene el komoly aggódással a fenyegető jövő? Az emberiséget elernyesztő szellem kezdi uralmát. A humanismus szertelenségeit éljük, támadnak nagy társadalmi reformátorok, kik bombával, dynamittal és tőrrel fenekednek a mai társadalom ellen, össze akarják rombolni a világot és a saját őrült világukat akarják; a valódi humanismus tulcsapong, Lombroso speciális őrültjei veszik uralmukba ezeket a szerencsétlen, rögeszmében tobzódó embereket. Nálunk még, a hol csak nézői vagyunk e démoni erőnek, föl lehet lépni a baj ellen. A Nemzeti Egyesület dicső és korszakos hatalom lehet általunk, ha sikerülni fog a világot pusztító járványtól szeretett hazánkat megkímélni. És hidegen hagyhat-e a Nemzeti Egyesületnek az a szándéka, hogy a jnemzeti izgatások végre is megszűnjenek az által, hogy hitelüket vesztik ? Hiszen hazafiúi elszomorodással látjuk, mint nyer mind nagyobb arányokat ez a nemzeti izgatás, mint sikerül a román demagógiának a nyíltan bevallott czélja, hogy minél inkább elidegenítse a románt és magyart, a kik a közös hazában békén éltek eddig és egy ezredév viharait megküzdötték. De végre is a magyar erősnek érzi magát, hogy itt bennt okos eljárásával a demagógiának határt szabjon, ámde a külföldet a manifesztum felültette. Ez ellen tenni kell. És mert ez ellen a Magyar Nemzeti Egyesület akar tenni, virágozzék soká a Magyar Nemzeti Egyesület. CSARNOK. Jolán regénye. A táncz forgatagában merült el. Párás homlokát a márvanyoszlophoz támasztotta, a marványkö hidege szinte felüdítette. Mintha kaleidoszkópba nézett volna, a szinek töméntelensége izgatta pupillaját. Elandalodott. Egyszerre azonban fölriadt. Láztól vert szép leány állott meg előtte, izgatottan, Jolán volt. Nappali és éjjeli álmainak Jolánja. Szemei jobban csillogtak, mint gyémántjai. évfordulóját két év előtt, 1892. május 25-én ülték az esztergomiak nagy ovácziója közt. A nagy kiterjedésű Oltosy család, fiúk és unokák és számos tisztelő sereglett az öszhajú, arany lakodalmas pár köré. A bazilika Bakács-kápolnajábnn a tavai elhunyt Majer István püspök adta a jubiláns párra az egyház áldását. A 77 éves öreg ur egész haláláig kitünö erőben volt. Nagyon szeretett mesélgetni küzdelmeiről, de leginkább szabadságharczi élményeiről. Maga köré gyűjtötte unokáit és dicsőségtől sugárzó arczczal beszélt nekik véres csatákról, ütközetekről. 184819-ben honvédszázados volt. De hadd mondjuk el sorjában. Kedves meggyfaültetvényei közöl a daliás idők riadója táborba szólította őt is. Tevékeny részt vett a gyászos kimenetelű önvédelmi harcznál. Komárom ostromakor mint főhadnagy védte a várat a magyar táborban. Minden tűznél ott volt, Schwarz József főparancsnoksága alatt „tüzparancsnoki" tisztet viselt. Ekkorra esik nevezetes kiküldetése Kossuthoz, ami valóságos kis regény, érdemes Jókai ragyogó tollára. Klapka tábornok megbízta, hogy vigyen egy titkos levelet Kossuth Lajos kormányzónak Debreczenbe, a magyar kormány akkori székhelyére. A fiatal főhadnagy ellenséges táborokon ment át, amily rettenthetlen bátorsággal, épen olyan furfanggal. Felöltözött esztergályos-legénynek, vastag botot fogott kezébe, ezt kifúrta és ebbe rejtette el a titkos levelet, miben nagy összeg pénzek küldéséről tudósította Klapka tábornok a kormányzót. Párkányig ki tudta kerülni az ellenséges őrszemek figyelmét. A falut magyarok bir— Tanári — beszélt szakgatottan, most nem érünk rá magyarázatokra. Sejtelmem azt súgja: szeret. Nos hát, bizonyítsa be. Tüntetőleg foglalkozzék velem az este. Érti? Tüntetőleg! Hámory Mihály, a keleti nyelvek és bölcsészeti tudományok tudora úgy érezte, hogy forog vele a világ. Azt hitte, halluczinácziói vannak. De nem! Érzékei nem csalhatták, hiszen Jolán mosolygott rá biztatóan, ki eddig a tanár epedését semmibe se vette. Az a Jolán mosolygott ö reá, a kit az udvarlók serege vett körül, mert szép volt és mert ráragyogott a Várady-czég kikiáltott gazdagsága. Hámory egyébként határozott ember volt és hozzá szerelmes a végtelenségig. Odaszegődött a szép leányhoz és pehelyként vitte karjaiban. A szoba-tudós, ha éppen úgy fordult, nem tünt ki azzal a szögletességgel, mint rendtársai. A társaság pedig találgatta, hogy mi az ördög ütött ahhoz a filiszterhez ? Mert csodálatosan jellemző, hogy a pénzarisztokraczia szemében a tudomány papja nem egyéb, mint filiszter. Hajnal kezdte bontogatni fátyolát. A jutta függönyt fölbillentve, becsapott a hüs, reggeli ózondús levegő. Bágyadt a vigadós hangulat, Jolán ezeket súgta a Hámory fülébe. — Kedves Hámory 1 legyen szives hivja ide Antalfiyt. Egy barátnőm kért föl valami eszeveszettségre. Bágyadt mosoly húzódott el arczán. Hiszen tudja! Egy eleven postillon d' amour vagyok. Hármory ajkába harapott. — Szívesen 1 Az ördögbe is ! dehogy is szívesen! . . . Hívő lelke bizonyos támpontokat keresett, de érezte, hogy imént betöltött szerepe nagyon hasonlít a balekstószokhoz. Nem olvasott ugyan sok regényt, de sejtelmeivel át tudta tekinteni a helyzetet. Nem volt ugyanis ismeretlen előtte, hogy Jolán és Antalffy között bizonyos intim viszony létezik. E viszony erre az estére fölfüggesztetett. Bizonyosan valami efemer szerelmi Összekülönbözés az egész. És ez bántotta. Szertartáso an ment Jolánhoz és olyan hidegen beszélt, mint egy jégcsap : — Antalffy úr bocsánatot kér, nem jöhet. Végtelenül sajnálom, hogy nem sikerült önöket összebékítenem. Nem rajtam múlott. Többre nem vagyok képes. Ajánlom magamat. ták, de a Duna másik oldalán, Esztergomban már az osztrákok voltak. Magyar molnárok éjjel áthozták a Dunán, de itt az osztrák katonaság nagyon éberen őrködött és sehogy sem tudott szentgyörgy mezöi lakásáig jutni. Találkozott egy drótostót atyafival, ennek megvette ruháját és átöltözött. Igy jutott szerencsésen a főhadnagy egész Szentgyörgymezőig. Roppant óvatosnak kellett lennie, mert ha elfogják, menten föbelövik. Fejére ötven darab arany jutalmat tűzött ki az osztrák ! Otthon szomszédja, Stripik nevü mesterember ismerte meg először és örömmel kiáltotta : — Der Langecker ist zuhaus ! Alig váltotta az első csókot nejével, már jött az osztrák katonaság keresésére. Oitósy a padlásra, majd egy igen szükséges helyiségbe bujt bele — nyakig. Kellemetlen helyzet 1 Felesége pedig ki állott az ajtóba és ártatlan arczczal fogadta a német katonákat. Keresték azok aztán mindenhol, a pinczében, kertben össze-vissza, csak épen arra nem gondoltak, hogy különös rejtekhelyét is felkutassák. Elől ment a tiszt, utána 8 katona ; de Oitósynét küldték előre, hogy ha a „Rebellhund" lő, vagy szúr, először is a nejét találja. Csakhogy nem lelték fel. Esztergomból ment tovább. Czegléden csak úgy menekült meg, hogy egy szekérre takarmányt rakatott, közéje bújt és így utazott tovább. Hajnalban érkezett szerencsésen Debreczenbe. Itt meg az a szerencsétlenség érte, hogy czilinderben lévén, németes kiejtése miatt is, osztrák spionnak nézték, és a magyarok több helyen megverték. Csak mikor igazoló iratait szedte 1 Jolánt kissé megijesztette ez a kimért hideg hang. — Tanár I Az égre, kegyed félreért. Bebizonyítsam ? Nos, holnap kérje meg a kezemet. Most arra kérem, kerítse elő a kocsinkat. Hámory, a bölcseleti tudományok tudorához éppen nem illő exaltáczióval szaladt le a lépcsőkön. A hó szitált oda künn. Behintette a foyer lépcsőit. Hámoryt, a mikor kiért, valami meleg áram csapta meg és lankadás fogta el. Menynyire megijedt. A foyer hópelyhei között csomóban látta piros vérét. Az imént köpte ki. A vér, az szent dolog, mondja Turgeniew. Szent és félelmes. Nem termett sem oly hérosza sem olyan czinikusa a földnek, a ki a saját elöralö piros vérétől meg ne ijedt volna, ha azt nem az elszántság fegyvere ontja. A vér jelentkezése a halál hírnöke, a halál eljegyzése. A tüdőből kilökött habos vérrel egész lényed csodálatos metamorfózison megy keresztül. Csodálatoson, mondom. A kinek tüdejéből egy csöpp piros vér tapadt a zsebkendőjéhez, annak homlokára a fagyos halál ül. Nem kell nagy megfigyelótehetség, leolvashatja bárki. Jolán is leolvasta. Meleg részvéttel szólt. — De édes Hámory! Mi lelte önt? Sápadt. — Csekélység 1 A halál jelentette be, hogy kérlelhetetlenül el akar vinni. Jolán gúnyos mosolylyal nézett az érzelgős fiúra. S magában ezt gondolta: A fiú észvesztőén belém bolondult. Kitűnő lesz tartaléknak. Igyekezett méltóságos nyugalmat színlelni. De mily kegyetlenül nehéz volt az. Az a nyomorult, sziszegte fogai között, végsőig viszi a játékot. S nemének kitűnő ügyességével, szinte elkerülve a figyelő szemeket, odaszólt séta közben egy sugár barna férfiúnak, ki egész estén tüntetőleg férfiak társaságában mulatott. — Antalffy! Tehát kérlelhetlenül szakit ? — Igen. Nagysád akarta, kérlelhetetlenül. A szőke gyermek démoni volt e perczben, kezeit ökölre szorította. Szeme villogott. Az érzelmek egész orkánja viharzott át testén, szerencsére a mai tökéletes leánynevelés korában, még elő, eresztették tovább. Utoljára mégis mint kémet elfogták és a debreczeni biró elé vitték. Itt is igazolta magát, akkor jól tartották étellel-itatlaí, egész lakodalmat csaptak a tiszteletére. Kossuthnál bejelentette magát, a kormányzó nem volt ot f hon, helyettesének ad a at a nevezetes levelet. Egész Strogoff Mihály utazása t Visszafelé ismét sok kalandon esett át. Megint szekéren, takarmány közt ment, és most már ugyanazon botban Klapkának vitt levelet. R e i s z János, később leányának Paulinnak férje, akkor még diák, vitte át őt a Dunán. Most mar nejével, a h izafias magyar asszonynyal együtt utazott. Mocson Oltosy egy özvegy molnármesterné szénakazlába bújt. A németek, keresvén Őt, beszurkáltak a kazlakba, de nem találták. Persze még a fejét is berakták szénával, csak felül hagytak kis nyílást, hogy levegőhöz jut* hasson. Igy ért szerencsésen vissza Komáromba. Rettenthetlen bátorságáért Klapka 'azonnal századossá tette öt meg. Később Komarom egy ostrománál jobb lábán megsebesült. Ékkor elbocsátották. A Bach-korszakban folytonos felügyelet alatt tartották és sok zaklatásnak volt kitéve. Egy ízben hat hétig volt vizsgálati fogságban, mikor Preizer András feljelentette őt. Csak jó barátai tudták kiszabadítani. A magyar meggyfaipar megteremtője szerencsés hosszú aggkort ért el, és most küzdelmes, de áldásteljes életének végén, ravatalát könnyezve állják körül nagykiterjedésű családja és tisztelői. Nógrádi Jenő. ily beszámithatlan lelkiállapotban sem történnek botrányok. A lányok manapság kitűnő nevelést kapnak. Pedig Jolánt nagy és elpalástolhatlan vereség érte. Nemcsak irigyelt és szeretetére érdemes lovagját űzte el szeszélyeivel, de ellene legjobb ütőkártyáját, Hámoryt is el akarta venni a sors. Hámory ugyanis végigrótta a lassú hervadás szomorú idejét. Az orvosok önmagukban lemondottak, őt meg Riviérával, Arcoval, Abbáziával biztatták. És Hámory a lassú agóniának ezt a modern Golgotháját végig élte. A nyár már Gleichenbergben találta. A szelíd stájeri levegő Magyarországról előtörő fuvalma sepegett fülébe édes ábrándokat. Képzeletében, mely oly buja a tuberkulotikusoknál, egy leány jelent meg. Szép, életteli szőke gyermek. A reggeli zene elmosódó accordjai törték csak át az erdők koszorúját. Sehol senki. És a bölcseleti tudományok professzora elé a báli viziók reflexe ragyogott. — Jolán, édes meny országom! — susogta. Gyöngéden érintették vállait. A tanár megrázkódott. Látományai alakot öltöttek. Egy szőke gyermek mosolygott rá, Jolán. — Gondolta-e, hogy találkozunk? — nyújtotta a leány a vigasztalás balzsamát. — Boldoggá tett. Eljött, hát szeret. És még mindég nem tett le a dőre álomról? E roskatag emberé akar lenni? A leány megrázkódott, de egy mély tekintet a tanárra és belátta, hogy a beteg emberre mindent rá kell hagyni. — Az Öné, édes Mihály. A tanár sápadt arczán kigyúlt a láz. Mámorosan fogta meg a leány kezeit. — Utánam jött? — Utána. Leült mellé. Az azúrkék égen áttetsző, fehér felhő terült el mint egy menyasszony fátyol. Erdei madárkák vígan csicseregtek. A nap a fák gályáin megszürödött és csodálatosan világította be a tanár homlokát. Mint a hogy a szentek glóriáit festik ezredek óta. És mellette valóságos meséket mondott a lány. Beszélt szerelemről, egészségről. Olvadva, megittasodva, zakatoló tüdővel hallgatta ez a jóhiszemű fiú. — Milyen szép is lesz az. Másnap a barátok templomában lélekharang szólt. Egy reménykedővel ismét kevesebb. Hire járt, hogy nem közönséges ember halt meg. Egy fiatal professzor, a kit a tudomány keseregve gyászol. . . . Délután a korzón Várady Jolán kissé mosolyogva beszélte el barátnőinek, hogy a fiú mennyire és mily észvesztőén belé volt bolondulva, sőt annyi Önteltség is lakott benne (a mi igazán nem illik egy professzorhoz) hogy azt hitte, ő, Várady Jolán érette jött a Lázárok ezen egyébként nagyon kellemes fürdőjébe. — Hogy is ne, érte 1 A papa nagyon megijedt egy kis torokkatharus miatt. A torokkatharus pedig afféle képzelt baj volt. Ellenben a nyári üdülés igen jelentékeny sikerekkel járt. A szezon közepén már mint menyasszonynak gratuláltak az irigységtől pukkadozó barátnők. Verner László. HÍREK. Esztergom, szept. 1. — A herczegprimás jótékonysága. A kisutczai tűzvésznél károsultak számára a herczegprimás 245 frtot adományozott. — Víziváros község az Erdélyrészi Kárpát-Egyesületnek 10 frtot, Kossuth
