Esztergom és Vidéke, 1894

1894-04-29 / 34.szám

ESZTERGOM es TIME Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és Vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre Fél évre . Negyed évre Egy hónapra Egyes szám ára 6 frt 3 „ 1 „ — ki 50 „ 50 „ VÁROSI ÉS HEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). 32. telefonszám. Hirdetések: Hivatalos hirdetés 100 szóig 75 kr., 200-ig 1 frt 50 kr., 300-ig 2 frt 25 kr. és igy tovább. Bélyegdij 30 kr. Magánhirdetések négyzet centimétere I kr. Ezenkívül 30 kr, bélyegdij. Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt 1 frt 20 kr. s—10-szeri hirdetésnél 10 0 | 0

, 11—20-szorinál 15 0 | o , egy negyedévi (26-szor) és egy félévnéli (52-szer) 20 0 ] Q , egész évinél {104-szer) 25 0 | 0 engedmény. Nyilttér sora 20 kr. — ®-" A szoczializmus. Esztergom, ápr. 28. (p.) A szoczializmus eszméi mindinkább tért hódítanak nálunk. Ezek hatják által társadalmunkat csak ugy, mint az újkor elején a protestantizmus; olyan fontosak eme eszmék, mint a középkorban a keresztes háborúk eszméi, s annyira társadalom átalakítók lehetnek, mint a mult századvégi franczia forradalom hangzatos jelszavai: a szabadság, egyenlőség, testvériség! Eltörülte a haladó kor, az ébredő szabadságérzet az emberi szolgaságot, a jobbágyságot, visszaadta az egyén, az Isten képéhez hasonló ember jogait. Ámde az emberiség egy töredékének kényelemszeretete által megkövetelt nagy munka sok ezret rabszolgaságba kényszerit. Oh nem kell gondolni, hogy ezek csak hangzatos frázisok! Nem elégséges csak olvasnunk eme sajnálatraméltó állapotokat hűen ecsetelő munkákat, hogy teljes tájékozottságot nyerjünk és átértsük a szoczializmus eszméit, hanem eme viszonyokat látnunk kell testi szemeinkkel, s akkor fogjuk beismerni, hogy csakugyan igazuk van a reformácziót óhajtó s a közjóra törekvő Íróknak, s hogy méltányolhatok, megérthetők, ha nem Az Esztergom és Vidéke tárczája. Régi Dalaidból. Sötét felhő . . . Sötét felhő jár az égen, Azt gondolom a szemeden, A szemeden, szép szemeden, Azon a csillagos egen. Ha én volnék napsugara, Az a felhő messze szállna; Felcsókolnám könyeidet, Sohse látnál te felleget. Szegény árva madár vagyok, Magas égbe nem szállhatok ; Itt dalolom bokor alatt Te miattad bánatomat. Sir a madár . . . Sír a madár, sír a száraz ágon, Beh egyedül vagyok a világon ! Őszi szellő lengeti a fákat, Fájó szívem megtöri a bánat. Kis kertemben elszáradt a rózsa, Több vi rágof nem szakitok róla; Hűtelen lett, a ki azt ültette, Bút ültetett szivembe helyette. Megcsendült . . . Megcsendült a kis kápolna harangja, Az én rózsám most álmodik hajnalra ; is mentegethetők ama törekvések, melyek — bár rosszal ható radikalizmussal s néha talán az egyéni érdekeket előtérbe tolva —, szintén az emberiség e részének javát, jóllétét czélozzák. S miként minden szép eszmét, ezt is túlhajtják némelyek, vannak ennek is fanatikusai, akik szem elől tévesztve az emberiség javára irányuló czélt, a társadalmat megrontják avval, hogy legmegengedhetetlenebb eszközökkel küzdnek,. a tiszta eszmék jelszavait zászlójukra tűzve — egyéni, önző érdekekért. Tekintsünk el ezektől, bocsássuk meg nekik vétkeiket hisz ezek a jóra szükséges rosszak, s némileg tért kell engednünk eme mondásnak: finis sanctificat média. De hát miként tegyük egyelőre legalább elviselhetőbbé az emberiség egy részére oly káros állapotokat ? és kinek kell tulajdonkép első sorban ezt tennie? Minden bizonnyal az államnak, az állam kormányzatát gyakorló tényezőknek, akik ezt tenni leginkább hivatvák, mert köztapasztalás szerint minden oly reform, mely nem az államkormányzatot vezetők tevékenységének kifolyása, ellentétbe jő az állammal, ennek érdekeit különösen ellenállás esetén sérti is. AnnyiCsengjed belé, te kis harang, álmába, Hogy a szivem majd meghasad utána. Fölébredt a fecskemadár, föl a nap, Melyik száll el, melyik visz hirt hamarabb ? Fecskemadár mondja neki bánatom, Mondja a nap : mindig őtet siratom! Tőle távol olyan az én életem, Mint a felhő, síró felhő az egen ; De ha jönne s visszahozná szerelmét, Bánatot s bút egy csókjáért felednék ! Fejes István. Blaha Lujza kérője. A Bárány utczába kanyarodtunk el. Az öreg Lyceumból már csak Minerva látszott, amint áldólag terjeszti ki kezét kitűnő és szekundába pónalt csemetéin, mikor az áprilisi szellő oly szörnyen megijesztett. Egy ismerős hangot hozott a fülemhez. — Álljon meg, Náczi úrfi. Osszeborzadtam. Ijedtemben elejtettem a metafizikát. Hisz ez Lipták úr hangja, kinek már két esztendők ota vagyok adósa. Köd előttem, köd mögöttem. Megkétszereztem a lépéseket. A hang azonban ismétlődött. A diák czimborákon tekintek végig s miután láttam, hogy Lipták úrral szemben az immunitás véd : megálltam. Alaptalan félelem ! Hisz ez nem Lipták úi, hanem Ferke, a mi kocsisunk, hazulról. Bekecse panyókára vetve, széles, borjúval inkább kell az államnak e fennebb vázolt állapotokat tisztáznia, mert sokkal több eszköz áll a kivitelben rendelkezésére, mint akár egyeseknek, akár társaságoknak, egyesületeknek. Itt a segíts magadon-féle elv épen nem alkalmazható. Ámde a kormányzat élén olyanok állnak, akik nem igen mutatnak erre hajlandóságot. Kell tehát, hogy nagyobb rétegeknek legyen befolyása az államkormányzatra; ez pedig csak ugy lehetséges, hogy ha a szavazatjog a lehetőségig kitágittatik. Ilyen volna azután a közterheknek arányosabb felosztása, mert mig a szegény azt a csekély közterhet is alig-alig képes viselni, addig a vagyonosabb kétszer annyit is nagyon könnyen megbírna. Le kell tehát annak vállairól egyrészt venni, s a másik tehetősebbre áthelyezni. Ezek volnának az első módozatok a kivánt czél elérésére. Ezeket kell elsősorban létesíteni, mint első lépcsőjét a nagyobb, gyökeresebb reformoknak. CSARNOK. Esztergom könyvnyomdászatának története. Könyvészeti alapon irta: SEIÍNOVITZ ADOLF. IV. közlemény. Ha irodalomtörténeti tekintetben b ehatóbban akarnok méltatni a Beimelnyomda 35 évi működését, ez messzire szaju ingujjával szeszélyesen játszik a szellő, még a bajusza is oly takarosan van kipördoritve. — Mi baj, Ferke ? — Köszönöm a kérdését, semmi. Egészségesek vagyunk. Továbbá megszaporodtunk : a Bimbó megellett. A hízókat levágtuk. Ebből a nagyasszony eiküldötte az úrfi örökségét. — Jól van! Levelet nem hozott ? A lajbli alsó gombját fogta meg Ferke, akkor egyet rántott azon. A fényes gombok fölnyíltak egymás után, Ferke pedig elővette a levelet kebeléből. Megvolt abban irva minden apróra, meg ki is volt bélelve ropogós banknótákkal. . . . . Jaj, de kedves anyám is volt nekem. — Ferke, estére elmegyünk a színházba. Ferke akkorra rendbeigazitotta a medgyesi piaczon vett virágos lajblit és ezt szólta vissza : — Jó lesz úrfi, jó lesz. Az nap pedig nagy ünnep volt nálunk, nagy ünnep. A bájdus magyar zenér, (mint a helybeli újságunk mondta) már mint. Blaha Lujza nálunk szerepelt. Elmosott az az esemény mindent. Még azt a különben világra szóló újságot is, hogy a követünk, (ki kell mondanom, ellenzéki követ volt) kilencz év után ma tartotta szűz beszédét a Házban. Nem járt el annak hire ide. Pedig ha ide nem, hát hová ? Így történt aztán, hogy a mult vátulhaladná az élénkbe szabott, úgyis szerfölött igénybe vett szűk teret. Elég tehát szorítkoznunk annak az ecsetelésére, hogy nincs nevezetesebb mozzanat az érseki udvar, a főkáptalan, a magasabb és alsó papság, a közművelődési, egyházi s világi intézetek, valamint városunk s megyénk a köz- és magánéletét felölelő nyilvánulásaiban, melyek nem nyernének kifejezést a sajtó által, amint a tudományok művelése és a korkérdések megvitatása is élénk "kifejezésre jut a Beimel-nyomda termékeiben. Ezekben tárul elénk városunk, főegyház- s politikai megyénk egész szellemi élete, s a jelesebbnél jelesebb irodalmi bajnokainak díszes hosszú sora. Ott látjuk a prímások élén a Majer Istvánokat, Majer Józsefeket; ott díszlenek irodalmunk különösségei: egy Guzmics Izidor, egy Szeder Fábián, egy Thewrewk József s sok más jeles tollú irónk. Egy hazai nyomda 35 évi müdödése egy oly városban mely a „Magyar Sión" székhelye, a magyar katholicismus metropolisa, nem is tehetett mást, mint hogy áldásosán előmozdítsa a magyar irodalmat. Nagyobb, illetve egynél több kötetből álló művel nem bővelkedik ugyan a Beiméi nyomdája. Mindössze csak öt ily terjedelmesb nyomdaterméket mutathatunk be. Rácz Andrásnak 1823—1826-ban kijött magyar liturgikáját 3 kötetben (n. 8-rét 664. 268 és 617 lapon, az adalékokon kivül). — Néhai Fitejames Ferencznek 1830-ban Végh István fordításában napvilágot látott oktató beszédeit az év minden vasárnapjára s ünnepeire 3 kötetben (8-rét. 619. 64O, 332 lapon). — Pütz lasztásnál útilaput kötöttek az elvhü kukának. (Nevet nem említek.) Váltig bizonyozott a „veterán kuka" (igy nevezték el) hogy pedig éppen a mult napokban szónokolt a mesterséges borok tárgyalása alkalmából, bizalmatlanságot fejezve ki a kormánynak, a mire nálunk az volt a válasz: Hiszi a piczi. De mindez nem tartozik ide. Felvittem Ferkét a kakasüllöre. A karzat nekem régi ismerősöm. Több izben pénzügyi differencziák ide szorítanak föl, de ma nem birtam a régi ismerősöket kihalászni. Nem voltak ott a kóristák szállás- és kosztadói, mosonék, csizma- és ruhatisztogatók, de egytől-egyig urak, részint a magam fajtájából is. Csengettek. Szinte bizsereg a vér az erekben a kinos várakozás miatt. De végre! „Zug a tenyér vihar" (a helyi lapunk szava) amint Blaháné, mint Rózsi, a gereblyével vállán a színpadon terem, s rágyújt egy oly nótára, a mely szivet szőrit, könnyet fakaszt . . . — Hogy fest Ferke ? — Teszi 1 Hogy aztán az aprósra kerül a sor, fölemeli Ferke a jobb kezét, egyet csettent vele és önfeledten kiált fel: — Icza te ! . . . . . . Még a sarkantyúját is összeveri a kakasüllön, ha nincs ugy beékelve, mint a kévébe kötött bogáncs. A karzat veszettül tapsolt. — Ne bódulj Ferke, nem. a „Gostánnál" mulatsz most.