Esztergom és Vidéke, 1894

1894-03-29 / 25.szám

lyén és zászlószentelésén nemcsak hogy megjelenik, de a zászlószen te­lest ő maga fogja végezni. — A főgymnaziumi igazgató, Vil­lányi Szaniszló, bakonybéli apátnak egyhangúlag megválasztatott. A fő­gymnazium ifjúsága részéről ió tagú küldöttség gratulált az érdemes igaz­gatónak. Az esztergomi igazgatóság­ban utódjául legtöbben Szabó Szil­vesztert és Acsay Ferenczet emle­getik. Magunk részéről is őszintén gratulálunk ! — A budapest-esztergomi vasút építé­séhez való munkálatokat legközelebb meg fogják kezdeni. A vasút vonal érdekes részlete lesz első sorban az a v a s-d u n a­h i d, mely O-buda- és Újpest közt fog épülni, mint ezer méternyi hosszúság­ban, három pillérrel és négy nyilassal. Má­sik nevezetessége a vasútvonalnak az alagút, mely Vörös-vár és Pilis-csaba közt fogja pilisi hegyek északi gerinczét körülbelül 500 méternyi hosszúságban átfúrni. — Dunaszabályozás. A közép Duna egységes szabályozását is megfogják kez­deni a közel jövőben. A földmivelésügyi miniszter elé terjesztett tervezet szerint Esztergomnál a Kis-Dunáig kikotrása után ez téli kikötőül fog szolgálni. — Elmúlt időkből. Talán nem érdek­telen tudni, hogy városunknak fia : néhai Maiina János, sok éven át takarékpénz­tári eiőkejö és buzgó tisztviselő, ifjú évei­ben nagy hazánkfiának Kossuth Lajosnak oldala mellett, mint országgyűlési tudó­sító szerepelt, midőn a halhatatlan ér­demű Kossuthunk a „Pesti Hirlap^-ot szerkesztette. Ha Maiina János élne, mint 78 éves aggastyán sok érdekes mozza­natról adhatna tanúságot, mely kegyele­les megemlékezésünkben kiegészítő ala­pot szolgáltatna. Életében a legszűkebb családi körben többször felhangzott Kos­suth iránti ragaszkodása és magasztalása, de az akkori idők viszonyai szerint ér­zelmeinek és rejtett gondolkozásának nyilt kifejezést adni, merész és koczkáztatott kísérlet lett volna. — Midőn a negyven­nyolczas idők viszontagságai a Kossuth­gyász napjaiban leginkább képezik a szó­beszéd tárgyát, azért azon időnek eszter­gomi vonatkozásaiból is megemlítünk egy mozzanatot, mely egyik, 10 év előtt el­hunyt tisztességes polgártársainkkal Pach­chal történt. Ugyanis a szabadságharcz leveretése után halálthozó tilalom mellett lön kihirdetve, hogy Kossuth bankót senki se merjen magánál rejtegetni. A mi polgártársunk nem hallgatott ezen tila­lomra s pár ezer forintot képviselő ban­kót egy ruhába bevarrva a kémlelő ha­tóság szemei elöl elzárta. Baj volt, hogy ezt segéde is tudta, a ki gonosz maliti­ábol gazdáját feljelentve, megjelölte a bankó lelhelyét. A nyomozó kirendeltség minden kutatás nélkül megtalálván a bankópénzt, s tulajdonosát kihallgatás nélkül éj idején kiragadta családja köré­ből és a pesti ismeretes „Neugebáude" épületbe zárta. A kétségbeesett és hát­rahagyott család több mint fél évig ag­gódva szomorkodott a családfő sorsán, de még sem vigasztalanul mert egy kora reggelen a felügyelettel megbízott főhad­nagy közbenjárására szabadon lett bo­csátva azzal, hogy gyorsan iramodjék hazafelé és vissza se nézzen többé. Mint szemtanú fájdalmasan emlité gyermekei­nek, hogy meg volt e gedve többeknek a nappal való érintkezés és társalgás, de a találkozók száma midőn kevesbedett, s a hiányzók holléte felöl csattogva kér­dezősködtek, szorongó fájdalom lepte el valamennyit azon biztos tudattal, hogy ismét kevesebb van néhány hazafival, a kit végzete ide hajtott; — sőt elborult kedélyük Önsorsuk felett is, midőn ily alkalomkor a karthausi barátok köszön­tési formája; „mementó mori" jutott ön­kénytelenül- eszükbe. — Nagy mészégető vállalat Esztergom közeiében. Városunk nagymérvű építkezé­seinél vállalkozóink és épittetőink, mai napig hiányával votak a jó minőségű, s,apóra égetett mésznek; szükségleteiket eddig a szomszédos községek kis terme­lői látták el, nemcsak rosz minőségű kőből, de primitív fold alatti kemenczék­ben tökéletlenül kiégetett árúival. Mint értesülünk a folyó tavasszal egy a modern technika követelményeinek megfelelő nagy­szabású mészégető vállalat alakult Pilis Szánton a Baross-féle birtokon, mely hivatva van Esztergom és vidékének is égetett mész szükségletét teljesen bár­mily nagy raenyiségben s bármikor fedezni, A pilisszántói bányák Magyarország leg­tisztább mészkövét szolgáltatják, (b a 0=95.37%) s a budapesti műegyetemén eszközölt ojtási kísérletek szerint, a pilis szántói mész kétszeres viz mennyiséggel hígítva 6.85-szörös szaporulatot adott, a mi a rendes leojtásnál, legalább nyolcz­szoros szaporulatot, a míg ezzel szemben az Esztergomban eddig használt mész 3.4-szeres szaporulatnak felel meg. Beszer­zéséről felvilágosítást ad hirdetési rovatunk — Az esztergomi ipartestület betegse­gélyző pénztára e hó 18-án tartotta első évi közgyűlését a városház tanácstermé­ben. Dóczi Ferencz elnöklete alatt. Elnök meleg szavakban emlékezett meg elhunyt dicső miniszterünkről — Baross Gáborról is, mint ki ez eszme elrejtett kincsét a homály­ból lángesze teremtő erejével kiemelte. Majd ifj. Neumayer Károly egyl. titkár olvasta föl jelentését, röviden vázolva a pénztár fenállása alatt lefolyt nevezetesebb eseményeket, s az ezen idő alatt elért kedvező eredményt. A pénztárnak az 1893-ik évi kimutatása szerint 853 tagja volt. A pénztár összes bevétele 1142 frt. 39 kr. volt; kiadása pedig 1062 frt. 46 kr. Az egylet tiszta vagyona 369 frt. 93 kr. Következett az igazgatóság, felügyelő bizottság és választott bíróság megválasz­tása. A közgyűlés a választást egyszerű felkiáltással ejtette meg, a következő eredménynyel. Igazgatóság tagjaiul: Vani­csek Rezső, Iványi Géza, Kitzinger Jó­zsef p. t. — Pelczmann László, Vas Kál­mán, Starkbauer Győző, Hofbauer Tiva­dar, Sági József, Steinczinger Mihály, Mányóki Ferencz, Rumpf Arnold p. t. Rangl Antal p. t. Szapori Márton p. t. és Varga János p. t. Felügyelő bizott­ságba : Magyary László, Belius Gyula p. t. Valásek János, Bernvalner János, Tóth János p, t. és Iványi Gyula p t. Válasz­tott bíróságba : Dudás Ferencz, Farkas Tivadar, Sneider Károly p. t. Szőke An­tal, Sneider Ernő, Márkus Győző, Mészá­ros Gyula, Kömlei Károly p. t. és Török Imre p. t. Előterjesztetett Dr. Berényi Gyula egyl. orvos indítványa; — nyit­tassék egy 20 kros. rovat 5 frt. hetise­gély nyújtással, hogy igy alkalma nyíl­jék a magasabb keresettel biró munkás­nak betegség esetén fizetéséhez arányo­sabb kedvezmény igények élvezetére, A közgyűlés ez indítvány életbeléptetését többek hozzászólása után ez idő szerint kissé korainak találja, s a j övő közgyű­lésre halasztani kéri. A tartalék alapba elhelyezendő összeget a közgyűlés 50 fo­rintban állapította meg. Végül fölolvas­tatván a felügyelő bizottság által 1894. jan, 20-án. megejtett szám vizsga lat ered­ménye : Fekete Géza pénztárnoknak a felmentvény megadatik. — Szerencsétlenül járt vasúti '„kalauz. E hó 23-án délután, mint tudósitónk írja, a Bécsből Budapestre érkező személy­vonaton, G a r a m-K ö v e s d mellett, a Garam vasúti hídján ismét nagy szeren­csétlenség történt. A kalauz ugyanis a nyitott ajtóban állva a jegyeket revidi­álta, midőn a vonat a vasúti hidra robo­gott. Köztudomású, hogy ezen keskeny hidon, ha az ember az ablakon csak egy arasznyira kidugja a fejét, menthetetlenül elveszett. A szerencsétlen kalauz szintén ugy járt; a nyitott ajtót ugyanis a hid kőoszlopa, midőn a vonat odaért be­csapta, a kalauz fejét szétroncsolta, teste pedig a vonat kerekei közé esett. A2t mondják a szemtanuk, hogy teste három darabban maradt hátra. E szűkre szabott hidat, a mely már annyi szerencsétlenség­nek volt az okozója, ideje lenne már egyszer valamivel szélesebbel pótolni 1 IRODALOM. — A Pesti Hirlap a leggazdagabb tartalmú lap. Az országgyűlési vitákat a legkimerítöbben közli. Naponkint 20—24, vasárnap folyton 32 oldal terjedelemben jelenik meg, oly körülmény, mely párat­lanul áll a magyar hírlapirodalomban és csakis a Pesti Hirlap nagy elterjedtsége által magyarázható meg. Mikszáth rendkívül érdekesen irt novellaját (Besz­tercze ostroma), Jókai Mór koszorús írónk hosszabb elbeszélése fogja követni a most következő évnegyedben. Amellett közölm fog a Pesti Hirlap egy a franczia eredetivel egyidejűleg megjelenő kitűnő franczia regényt. Nagy közönséget érdeklő külön rovatai számát is folyton szapo­rítja a Pesti Hirlap. A mérnökök és épí­tészek érdekeinek hathatósabb előmozdí­tása s a technikai ügyek szélesebb kör­ben való ismertetése végett nyitotta a Műszaki Hírek rovatát. Nagy teret szentel a színművészeti hírek mellett a képzőművészeti ügyeknek is. A jövő évnegyedtől kezdve a Mezőgazda­ság rovatát is ki fogja bővíteni, külön szakértő munkatársak szerződtetése által. A Pesti Hírlapra minden naptól kezdve elő lehet fizetni. Előfizetési árak: egy hóra I frt 20 kr., két hóra 2 frt 40 kr., negyedévre 3 frt 50 kr. Mutatványszámo­kat — egy levelezőlapon nyilvánított óhajra — bárkinek ingyen és bérmentve öt napig küld a kiadóhivatal (Budapest, V., nádor-utcza 7. sz.) — A „Vasárnapi Újság" márczius 18-iki száma 11 képpel, a következő tarta­lommal jelent meg: „Paulay Ede." (Arcz­képpel.) — Költemények: „Madarak paj­tása." Lipcsey Ádámtól. „Zsuzsa nagymama." Versén yi Györgytől. — „Történelmi munkák: I. A hricsói köszerzetes." Dedek Créscen s La­jóstól. (D őrre Tivadar rajzával.) — „A Baross-szobor pályázatának pálya­nyertes művei." (Stróbl, Szécsi és Róna pályaműveinek rajzával.) — „Első költői örömünnep hazánkban." — „Fényképek az orosz társadalomból. A lélekkufár." — „A bolygók és az emberi életkorok." — „Munkácsi első vázlatai a Honfogla­láshoz." {3 képpel.) — „László föherczeg a Franklin-Társulat nyomdájában." (Kép­pel, EllingerEde pillanatnyi fényképe után.) — „Hogy ítélnek a khinaiak Európá­ról." — „Munkácsi rajza Blaháné albu­mába." (Képpel.) — „A Munkácsy tisztele­tére rendezett diszlakoma." (K i m n a c h László Jajza.) —„Irodalom és művészet." „Közintézetek és egyletek" Sakkjáték, Képtaiányok stb. rendes rovatok. — A „Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre 2 frt, egyes szám ára 20 kr. Megrendelhető a Frankin-Társu­lat kiadóhivatalában (Budapest, egyetem­utcza 4. S7.) Szerkesztői üzenetek. G. B. D c j t á r. Minthogy közleményeinkről naplót nem vezetünk, kérjük hogy vagy a lap ama­zon számait, melyben a kérdéses czikk megjelent, kö­zölje, vagy pedig annak idejéről adjon bővebb infor­mácziót. A lapok árát bélyegekben küldje be. Egy a 1 ö fi z e t ő. ön az egyedali, ki e csekély sajtóhiba miatt kérdést intéz a szerkesztőséghez 1 Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos NÓGRÁDI JENÖ. Első Tokaji Cognangyár TOKAJBAN. Aranyérmek 8 kiállításról -. (Paris, Bordeaux, Nizza, London, Berlin, Hága, Brüssel, Chicago stb. A magas kereskedelmügyi m. kir minisztérium ellen­őrzése alatti Gyári kedvezmény által kitüntetve. T. cz. Szíveskedjék saját érdekében tudomásul venni, hogy egyedül mi foglalkozunk Tokajban cognacgyár­tással és kívülünk senki más, hogy készítményünk egyedüli, valódi tokaji cognac. Minden más gyáros és vi­szontelárusitó, kik készítményeiket „To­kaji cognac" czimmel hozzák forgalomba, tehát tudva hamisítást követnek el, mert cognacukat nem Tokajon készítették, ezek tehát a törvény szerint utánzók és hamisítók kik ellen egyidejűleg pert indítunk és áruik elkobzását kérjük. Saját érdekében kérjük tehát, hogy a fent látható tokaji városi czimerre, mint védjegyünkre figyelni méltóz­tassék, ha valódi tokaji cognacot kivan. Kitűnő tisztelettel Első tokaji cognacgyár Tokaj. 1561. számhoz. — 1894. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó ezennei közzé teszi, hogy a budapesti V. ker. kir. járásbíróság 1892. évi 947. számú végzésévei Dr. Balog bandor ügyvéd al­tai képviselt Tausig Siegíried felperes részére Hoffmann C. J, alperes ellen 253 frt, 50 kr., köv. és jar. erejéig elren­delt kielégítési végrehajtás folytan alpe­restől lefoglalt 387 frtra becsült ingóságokra az esztergomi kir. járásbíróság 1561)1894. számú végzésével az árverés elrendeltet­vén, annak a felülfoglaltatok követelései erejéig is, a mennyiben azok végrehajtási zálogjogot nyertek volna, — alperes la­kásán Nyerges-Újfalun leendő megtartá­sára határidőül 1894. évi april hó 9. nap­jának délutáni 1 órája tűzetik ki, a mikor a bíróilag lefoglalt bútorok s egyéb in­góságok a legtöbbet ígérőnek készpénz­fizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtó követelését megelőző kielé­gittetéshez tartanak jogot, — a mennyi­ben részükre foglalás korábban eszközöl­tetett volna és ez a végrehajtási jegyző­könyvből ki nem tűnik, — hogy elsőbb­ségi igényeiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél írásban vagy pedig szóval jelentsék be. Kelt Esztergomban, 1894. évi már­czius hó 24-ik napján. Havas Vincze kir. bir. végrehajtó. Vegyünk a gyárból és ne másod­kézből ! mondja egy régi közmondás. Ezt joggal mondhatom üzletemre, mert csak egy oly nagy üzlet, mint az enyém bir készpénz­vásárlás folytán óriási árumennyiséggel, és ezzel az előnyökkel, olcsó költséggel, melyek végtére is a vevőnek javára kell hogy szolgáljanak. Gyönyörű minták magánvevőknek ingyen és bórmentve. Dúsgazdag mintakönyvek, mint még soh'sem voltak, szabóknak bérmentve. Öltönyszövetek Peruvien és Dosking a magas Klérus részére, elő­irás szerinti szövetek cs. és k. hivatalnok egyen­ruhák, veteránok, tűzoltók, torna és livrl-eknek; tekeasztal posztó és játékasztalokra, kocsi áthuza­tok, Loden, vízmentes vadászkabátok, mosószöve­tek, utazó plaidek 4 14 frtig. Jutányos becsületes tartós és tiszta gyapjú­szövetet és nem olcsó rongyokat, melyek a szabó­munkát alig érdemlik, ajánl Stikarovsky János Brünnben (Austria Manchestere.) Legnagyobb gyári posztóraktár egy fél millió trt értékben. Szétküldés csak utánvéttel I Levelezés német, magyar, cseh, lengyel, olasz, franczia és angol nyelveken. Valódi 14 karátos arany­gyűrűk színes csiszolt drága­kövekkel s valódi gyöngyök­kel, darabja 5 forint. Arany és ezüst árúimról, órákról, bécsi árú különleges­ségekről és újdonságokról szóló dúsgazdag árjegyzékeimet bár­kinek ingyen és bérmentve megküldöm. BIENENSTOCK GYULA Bécs, II. Obere Donaustrasse 89. Egetett mész kitűnő minőségű kapható a p i 1 i s-s z á n t ó i mészégetőkből. Tulajdonos Baross Károly és Druckter Jenő. A mész! Magyarország legtisztább mész­kövét szolgáltató, pilishegyi bányák­ból égettetik. A budapesti m. kir. műegyetem chemiaí elemzése, égetési és oltási kísérleteiről kitűnő bizonyítványok bárkinek bármikor felmutathatok. Esztergomba, Párkányba és a vi­déken 15—18 mmázsás kocsirakomá­nyokban, az épittető által kijelölt helyre szállíttatik. Megrendeléseket elfogad Bálint Já­nos építőmester, Víziváros uri utcza 62. szám. Esztergom, 1894. márt. hóban. N S A tulajdonosok megbízásából: Bálint János építőmester.

Next

/
Thumbnails
Contents