Esztergom és Vidéke, 1893
1893-03-02 / 18.szám
Esztergom, márc. 1. Tagadhatlan, bogy váltás- és közoktatásügyi miniszterünk tevékeny részt vesz nevelésügyünk reorganizálása tárgyában. Óriási léptekkel haladtunk az utolsó negyedszázadban a szellemi művelődés terén. Csodálatra ragadtuk még a külföldet is, mely nem várta, hogy műveltség tekintetében oly hamar nyomában legyünk, sőt elérjük. A kor követelményei és a mindinkább nehezedő életviszonyok már mindkét nembeli ifjúságunktól oly mérvű működést kivan a szellemiek terén, mely egészen alkalmas arra, hogy a test egészségéről, fejlődéséről teljesen megfeledkezve azon államok sorába lépjünk, hol a halandóság aggasztó mérveket ölt. Ily körülmények között lehetetlen a legnagyobb örömmel és bizalommal nem üdvözölnünk azon áldásos gondoskodást és mnnkálkodást, melyet paedagogusaink élükön a szakmiuisterrel a testi nevelés terén kezdnek kifejteni. Ily kiváló intézkedések egyikéül üdvözöljük a miniszternek azon legújabb rendeletét, mely a játszóterek létesítése tárgyában 1893. évi 1. sz. a. látott napvilágot s valamennyi iskolafenntartó hatósághoz van intézve. Kiemeli a rendelet, hogy a fejlődő ifjúság testi nevelésére kiváló gondot kell fordítani. Az eddig is kötelező tornatanitás nem elegendő az ifjúság iskolai, szellemi igénybevételének ellensúlyozására. Hát még az oly gyermekeknél pl. leányoknál, hol a tornatanitás nincs is az iskola tantervébe felvéve mint nálunk ! Elősorolja azon társadalmi bajokat, melyek a test fejletlensége egészségtelensége mellett aggodalmat keltő módon mutatkoznak:. Már a régiek a játékban találták meg azon eszközöket, melyek az ifjúság testét és lelkét felvidítják, felelevenítik és a káros, korai tulérettségtől távol tartják. A játék valóban igen becses nevelési eszközül szolgál. Gondoskodnunk kell tehát arról, hogy gyermekeink játszhassanak. Ját szíhassanak pedig ne csak otthon, hol arra alkalmuk ugy is kevés, de játszhassanak a szabadban, csoportosan, mennyire lehet tanárok, tanítók és tanítónők vezetése alatt és ugy, hogy játékuk valóban üdülést, szórakozást nyújtson nekik. Es ezt különösen kiemeljük leányainknál is ! Nem egy szülőtől hallottunk panaszokat, hogy leányaik már kiskoruktól, a magoltatásra szoríttatva, egész napjukat csak annak szánják, nem sokat, törődve az értelem — és még kevesebbet a test fejlesztésével. Délelőtt az iskolából hazajövet, tanulják a délutáni feladatokat, melyekkel a túlbuzgóság elhalmozta őket. Délután késő estig készülnek másnapi feladataikra s mindez akkor, amidőn az elemi iskola módszertana ismételve kiemeli, követeli, parancsolja, hogy elemi iskolás gyermekeknek lehetőleg mindent az iskolában kell megtanulniok, házi feladatul csakis a legszükségesebbet hagyván. Igen ajánljuk megszív leiésül tanítónőinknek ! Ha tekintetbe vesszük még a sok zongorát, franciát, kézimunkát stb., valóban beláthatjuk, mennyire ráfér e szegényekre a test edzése. Hasonlóan, de még sem egészen ugy van ez a fiuknál is. Azok, velük született hajlamaiknál fogva nem veszik oly lelkiismeretesen a dolgot, nem oly szorgosak, sokkal szilajabbak szabadabbak a leányoknál. Azok több alkalmat találnak a játékhoz, futnak, ugrálnak, sőt csoportosan játszanak is. Mindezt azonban nem csak igy véli a minister. 6 a játékokkal egyúttal a játék kedvet is megakarja honosítani és állandósítani, hogy megszokja az ifjúság a testi mozgást életszükségletnek tekinteni, mi által az ifjúság erősebbé, egészségesebbé, a gyermekekhez való szórakozás iránt fogékonyabbá váljék és el legyen vonva a felnőttek utánzásától, a tiltott élvezetek haj hasznsától, s több affélétől, mi a lélek tisztaságát megmételyezi. Hogy mindezt csakis tervszerű vezetés mellett lehet elérni, az természetes. Pályázatok vannak kiírva, hogy a játékhoz vezérkönyvek készütjenek a gyermekek korához és neméhez képest. Tanfolyamok lesznek rendszerezve a tanerők számára, kik a játékok tervszerű, a test fejlődésének megfelelő vezetésébe lesznek beavatva. Legelső leendő azonban mit a minister az iskola fenutartóktól kivan, a megfelelő játékszerek berendezése. Azon reményünknek adunk kifejezést, hogy városunk lelkes vezetői sem zárkóznak el eme, a jövő nemzedékek érdekeinek előmozdítását célzó nemes törekvéstől. Játszótereket rendeznek fiainknak és leányainknak. Nagyobb súlyt fektetnek gyermekeink testi nevelésére. Hogy arra városunkban valóban van okunk bizonyítja a halálozások feltűnő nagy száma a születésekhez képest. Gondoskodnunk kell tehát egészségesebb generátióról ! A játszóterek helyét kijelölni, mi nem vagyunk hivatva. A miuisterí rendelet ismertetésével csak annak intentióit közöljük. A játszótereknek terjedelmeseknek, árnyékosoknak, pázsittal bontottaknak s lehetőleg a szél elleu védetteknek, az iskolákhoz közel fekvőknek kellene lenniök. Bár minden iskola szomszédságában lehetne egy játszóiér. Erre pedig legalkalmasabbak lennének a tágas iskolaudvarok. Sajnos, hogy ilyenekben szűkölködünk! Tanügyi férfiaink vállvetve a polgársággal azon legyenek, hogy e valóban nemes feladat megoldását szivükön viseljék, a minister eme rendeletét mielőbb végrehajtsák, hogy mielőbb ünnepelhessük azon szép napokat, melyeken gyermekeink csoportos ós tervszerű játékaiban gyönyörködni fogunk ! Városi közgyűlés. Esztergom, febr. 27. Rövid egy heti időközben másodízben ültek össze a város atyái. Nem voltak heves jelenetek, mint a költségvetési vitánál, az általános hangulatot egyrészt a baráti részvét, másrészt pedig a rokonszenv és tisztelet uralta. Esztergom város közönsége polgármestere, As „Esstergcm és Vidéke" tárcája. ELSŐ SZERELMEM. Miként a tavasz nyilt s bimbó fakad a fán, A mezőn virág kél, dal madár ajakán, A tél fagya után újra csörg a patak S titkos kéj lakik az erdők hűse alatt; Szivemben is akónt fakadt a szerelem, Bimbó volt először, — virág lett hirtelen! Majd a nap hevétől gyenge kis szirmai Elkezdtek fonnyadni, le kezdtek hullani; S mikor mind lehullott, csak a szára maradt: Egy kinos emlékkel lett szivem gazdagabb. THÜRNER JÓZSEF. ha bosnyáknak, hereegovenak valamelyik rabló albánnal, vagy egy-egy szemtelen török úrral, maga igazította, ha bírta s maga pusztult el átlőtt koponyával ebbéli tusakodása közben, ha dühe vad kockajátékában vakot vetett. Nem tudott erről még a szomszédos völgyben sem senki. Vándor darvak nem krákogtak róla, — elpusztulhatott szép csendesen magára, mint a meglőtt farkas a nádasok mélységében, — komédiát ugyan nem tettek érte sehol. A mi pompaság fakad a természet roppant műhelyében, mind rá árad erre a hegyes országra. Nagy gazdagsága virágnak, fának, — széles változatossága a szárnyas családoknak, sastól kezdve le a verébig s elegendő bősége mindenféle nyájnak a völgyek karámjaiban s a hegyek illatos legelőin. A természet e bőkezű ajándékai s a vidékek gyönyörű panorámai között századok óta csodálatos szegénységben él mégis a nép, — egyenlő kultúra dolgában a természettel. A föld megtermi azt a keveset könnyen, a mire szükségük van ; az állattenyésztés — főfoglalkozása az egész tartománynak — ellátja őket az élet ama primitív feltételeivel, melyek a testi életre okvetlen szükségesek. Semmi sincs abból, a mi nem okvetlen szükséges, se a családban, se a gazdaságban. Kerekes rokka perdül a házak törpe boltja alatt ima is, mint egykor s durván ácsolt fa eke túrja a földet. Egyébb jónak a szükségétnem érzi senki. írásnak, olvasásnak tudománya csupa bolondság itten és jámbor mese. Hahó ! Ez Bosznia, a Ennyit tudtak róla a boldog szüzföld. hadjárat legelső, idején — egy viraulával se többet. Vadregényes pompás földség, díszben és ékességben Schweitz legszebb vidékeivel vetekedő — lusta és kényelmes népség, szegény, buta és alázatos, — beszéltek jókedvűen a legelőbb mozgósított ezredekben s hitték is erősen, hogy igy van. Jó dolguk lesz a bosnyákok szépséges országában — nem is hadjárat lészen az ott nyilván, hanem csak egy kellemes quadrille egy-két vidám fordulóval, napfényes földön. Azután hazajönnek megint s az egész tournée-nak vége. # S ímhol nem napfényes földön, hanem esőben és szélben vánszorgott a leküldött első regiment előbb a meszes Trnac hitvány utjain, majd Karstban. Két nap óta szakadatlanul szitált az eső. Vízcseppek, a melyek embert, állatot bepacskolnak, azután vége a bolondságnak, kisüt a nap és megszárad az elhajszolt szegénv ember, csak játék, — apró, finom, szúrós cseppek, melyek átszivárognak a táborozásban elványnlt szürke posztón és ráülnek a vállra, a mellre, mintha egy-egy hüllő nyálazna be hideg nedvességgel a párolgó emberi testet. Ez a kínszenvedés. S nehéz minden ebben a nedvességben, a köpeny, a fegyver. A nyomorult fegyver, mely öt hét óta nem repült vállához egyetlen embernek, még az éjjeli posztoknak sem. Előbb valami korhadt táborba lökték a regimentet, azzal a paranccsal, hogy várjon. S az ezred várt. A legénység bevágta magát a barakkokba, egy darabig küzdött a nyomorúsággal és a piszokkal, azntán belebutult mindkettőbe, többé nem undorodott a bogaraktól és nem fintorgatta orrát. Tartalékos katona vala javarésze. Szakállas reservisták, kiket ugy parancsoltak be mezei munka idején fegyver alá bosnyákot és nyomorúságot látni. Otthon maradt szépséges Maros mentén lábán drága élet, az asszony, a kicsi gyermek. A gazda elment — Isten irgalma óvja a hazavalókat, neki itten kell fetrengenie a tábor barakkjaiban, itten vánszorognia ebben sivár, szomorú Karstban, hol idegen viszhang veri vissza az ajkáról lepattanó keserűséget s ahol egy csomó haragos felsőbb'ember bitangolja az égnek valamennyi szentjével egyvelesleg az ő fejét is. Egyformák mind. Hetek óta nem hallszik semmi azokból a durva, de jókedvű szamárságokból, melyek friss színekkel világítják be a kaszárnyák levegőjét és kitartásra buzdítják nehéz szolgálata közben a bakát. Magába húzódik mindenki és hallgat. Nem bolondoznak még a dobosok, ezek a cégeres betyárok sem többet. Jókedvű barázdabillegetők, a kik nélkül híjjá van a katonai frekvenciának, mogorva varjukká változtak egy pár hét alatt, miutha korbáccsal verték volna vissza beléjük a máskor a túlontúl ömlő tréfát. Volt a tizenegyedik század második szakaszában egy oláh baka. A*t ugy hívták, hogyGligor Maglan, Szálas nehéz ember, — a legrosszabb katonai <Mafcerial» közül való. Ugy állt minden rajta, mint egy koppadt tevén s huta volt és kötekedő és ezenfelül nem tudta rendben tartani még a srázsamester sem, pedig az értett hozzá. Gligor megmaradt mindvégig közembernek, ámbár jó katona volt, birta a szolgálatot s ügyesen, • - •Városi ás megyei érdekeink közlőn ve * ; * MEGJELENIK HETEN KÍNT KÉTSZER : °" _ J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZT ŐSÉG : HIVATALOS HIRDETÉSEK I ™ótoi 100 szói? 75 kr, mo— DUNA-UTCA 48. SZÁM, w 200-ig 1 frt 50 kr, 300-ig 2 frt 95 kr. ELŐFIZETÉSI ÁR: hova a lap szellemi reszel, kő/lemének küldendők. Bétj egdíj 3 0 kr. Eeé«7. évre - - - 6 frt — kr. ». . n ~Z u . -~ T . . MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodó szerint legjutáiiyosabPél évre 3 frt - kr. M fl U U-H l V ft I ft L. bau közül , eUiek . Nesyed évre 1 frt 50 kr. SZECHKNYI-TEl! U2, Eoy Szám ára 7 kr. hová lap hivatalos ég m.<gán hinlniései, a nyiittéibe szánt közte- NYILTTÉR sora 20 kr. M. . —, — £ menyek, előfi/.et( s wi iiénzek AB reklamálások in*ózen<lí>lc , , <| Irta: ABONYI ÁRPÁD. Ormótlan sziklás hegyek és szüzföld, melyet fa eke szánt. Vénséges erdők a hegvek oldalában, hol teljes bátorsággal cammogott vadszeder után a medve, ember nem járta sűrű nádasok a völgyek lapályáhan, hol szabadon kölyközött a farkas és senki őket, az ő végtelen nyugodalmukban nem háborgatta. Békesség és vég nélkül való tunyaság uralkodott muzulmánok, bosnyákok, albánok, hercegovcok között az egész tartományban időtlen idők óta. A mi csúfság esett valakivel, maga torolta meg, — baja *) Mutatvány szerzőnek „Bosnyák képek" c. az Athenaeumnál megjelent kötetébői. A játékról és a játszóterekről