Esztergom és Vidéke, 1893

1893-02-19 / 15.szám

XIIL LEO PÁPA. (Életrajzi adatot) X1TL Leo pápa családi néven Pecci Joachim született 1810-ben, március 2-án Aiioguibaii. A col légió Romanóbau nevelkedvén fel, az egyházi pályán gyorsan emelkedett fölfelé. Legkiválóbb tagja a szent collegiumnak. Az apostoli gyöngédséget az administrativ szigorral oly módon egyesíti, hogy még a szigor félelme is tiszteletlel és szerelettel ővedzi körül. Mosolygó arca a megtestesült jóság és jámborság. 1837-ben XVI. Gergely által házi (udvari) praelatussá neveztetett ki, majd 1843-ban dalmatiai érsekké, kesébb Brüsszelbe pápai nuufiúsnak küldetett. Három év múlva Perugia érsekévé praeconisáltátott, mely méltóságát 32 évig viselte. 1853. december 19-én tartott consistóriumban a szt. Crisognusról címzett bíbornoki méltóságra emelkedett. Papjai számára a szent Tamás akadémiát alapította, melynek buzgó elnöke ő maga volt. Antouelli halála vtán 1876-ban Rómába hivatott, mig 1877-ben, az egész katholicus sajtó osztatlan örömére a camerlengói (pápai kamarást") méltóságra emeltelett, IX. Pius pápának 1878. febr. 7-én bekövetkezett halála óta ő vezette a pápai kúria ügyeit, mig végre 1878. febr. 20-án pápává választatott. A hatvanas években vallott egyházpolitikai álláspontjának jellemzésére, nem érdektelen felemlítenünk Viktor Emanuelhez az időtájban irt 2 tevelét. Reánk magyarokra, második levele bir fontossággal melyből biztos következtetést vonhatunk le, a mai egyház politikai kérdések megoldására. Hivatkozott levelében tiltakozó sza* vának ad kifejezést, a polgári házasságnak az ő megyéjére való felerőszakolása ellen. Midőn XIII. Leo pápa elfoglalta sz. Péter székét, általános örömmel és megnyugvással fogadták a szerencsés választást Európa összes nagyhatalmasságai. Vezérelve volt a kormányoknak és nemzeteknek békejobbot nyújtani De a béke árán jogairól le nem mondhatott. Sokat olvastunk IX. Pius és XIII. Leo pápa közt való ellentétről ; azt harciasnak tartották, ezt nem. Kisebb kiadásban hazánkban ily viszonyban áll Simor János prímás és Vaszary Kolos bíboros. Az elvekben nem is lehet köztük különbség, a modorban igen, XIII. Leo pápasági politikájának két jellemző vonása: a tudomány és béke iránt tanúsított előszeretetet. Ki nem látja ennek utánzatát dicsőén kormányzó hercegprímásunkban? XIII. Leo nem kiméit fáradtságot, hogy visszaállítsa a diplomatini összeköttetést Németországgal, holott ez annyi keserűséget okozott az egyháznak, továbbá Oroszországgal, Angolországgal és a Svájccal. Mennyit engedett, hogy kikerülje a Belgiummal, az egymást követő 25—30 francia republikánus kormány nyal való összeütközést. Ezen szempontból kiséri oly kitüntető elismeréssel hercegprímásunknak békéltető egyházkormányzatát is. Nem követel az államtól megalázást, nem fitymálva annak jelentőségét és minden adandó alkalommal felajánlja az egyház hathatós támogatását az államnak a 80cialÍ8tikus bajoknak könnyebb leküzdésére. Még csak a tudományok fellendítésére irányzott buzgó törekvéseit akarjuk felemlíteni. Tudományszeretete táplálja benne a bencés-rend iránt való nagy tiszteletét. Miután más országokban e rend kiváló tagjait magasabb egyházi méltóságokra emelte, következett hazánk é» ezen előszeretetük ]$zöuheti magyar egyházunk, bogy élére oly rokonszenves alak került, mint a milyent Vaszary Kolos hercegprímás személyében szeretve tisztelünk. Egy más pannonhalmi bencést a bibornokoíc püspöki congragatiőiuak tagjává tőn és csak a szent széknek a magyar kormánnyal való megegyezéséi ől függ e részben egy ujabb meglepetés egyházunk javára! Eltekintve a hit tudományoknak alaposabb művelésétől, ezeknek jelentékeny támasza gyanánt XIII. Leo felélesztette a scholtstikus bölcseletet. A classicus ókor irodalmi termékeit oly behatóan tanulmányozta, hogy maga is kitűnt mint a latin nyelvezet művészi kezelője. A római Arcadiai Academia tagja levén, nem restelte mint pápa annak második századi emlék ünnepén e tudós társulat elé Neandor Heracleus név alatt két lendületes latin költeménnyel szerepelni. A történet tudomány fontosságát elismerő intézkedéseivel más helyen bővebben foglalkozunk. Nem csodálhatjuk tehát, hogy a világ minden nemzete vallás külömb«ég nélkül mennyire ünnepelte már 1887. áldozári 50 éves jubileumát és most püspökségi félszázados emlékét is fokozott fénnyel üli meg. Mint. akkor, ugy ma is a magyar nemzet is hódolatát viszi Rómába és a népek javát, szivén viselő sz. aggastyán felé a többi nemzettel egyhangúlag óhajtja: «Evviva Leone XIII.» követelte első sorban nralkoűó család-[és a rettegéstől megtörött alakokat Most, midőn az egész keresztény világ Róma felé tekint, a fiúi kegyelet ós katholikus hódolat ösztönözi az embereket, hogy tisztelettel tekintsenek egy székre, melyen majdnem kétezer éven keresztül egy fejedeimi család ült. Hosszú annak a története, köteteket foglal el, majd a dicsőség fénye ragyogja körül eme szellemi királyok homlokát, majd sokszor a rágalom, a gyalázatnak és önérdeknek bélyegét süti homlokukra, de aki jól s elfogultság nélkül tanálmányozza történetünket, megpillantja a szenvedés s a vér glóriáját és belátja, hogy az ut, melyen haladtak mindig a Calvaria véres utja volt. Nem törli le homlokukról a szenvedés sugarait még a rossz akarat sem, mert ha merészelné, ngy az emberi sziv igazság szeretete, a tudomány és a történelem, mely biztos alapokon nyugszik, tiltakoznak e merénylet ellen. A katakombákban ott fekszik eme dicső királyi családok első harminc sarjadéka, mindnyájan az igazság vértanúi, a gyilkos kéz oltotta ki azok életét, kiknek ajkán e szó hangzott : szeretet. Trónjuk föld alatt volt s onnan vonszolta ki őket a pogány zsarnokság napfényre, kihurcolta, hogy keresztül döfje ama sziveket, melyek az emberiséget egy szebb, egy magasztosabb világba akarták emelni. Háromszáz esztendőn keresztül minden évtized hallja elhangzani e szavakat, melyeket egy dicső, jóakaratú fejedelem, de ősei vétkeinek áldozata mondott: Én ártatlanul halok meg, de az én vérein .... Igen ők ártatlanul haltak és az ő vérük megtérnie a gyümölcsöt, de a szenvedést is utódaik számára. Egy véres lánc köti össze eme uralkodókat a katakombákról a legutolsó lateráni sírboltig. Minden eszme mielőbb megvalósitatnék áldozatokat követel, a hős ugyan elbukik, de az eszme győz. A kereszténység eszinéje megköveteli minden században a mw* aljzatait B ezen áldozatokat megjátől, az ő szellemi királyaitól, atyáitól a pápáktól. De ma, midőn azon széket, melynek támláit egykor oly sok köuycsepp öntözte, a fölkelő nap dicssugararai övezik, midőn a rajta ülő aggastyán szelíd vonásai, feledve egy pillanatra a mult bus fájdalmait, fölvidulnak s öröm teljesen néznek a sötét fátyollal födött jövőbe, lelkem is eltávozik eme trónnak véres tragédiájától s egy szebb, egy kedvesebb, vagy hogy még jobban mondjam egy vigaszteljesebb pont felé fordul. Lelkemben megjelenik egy kép, mely egy királyi család történet lapjára Örökké fénylő hetükkel lesz fölvésve. Leóról lévén szó egy másik Leo jut eszembe. Vicit Leo valóban győzött Leo, oly fényes győzelem volt oz, minőt a világ soha sem látott, minőt az ó'kor nem tudott elképzelni, a békének, a szelídségnek győzelme vala ez, oly győzelem, melyet ha annak tiszta és lángeszű Platónak elmoudiak volna, örömében fölujougana a fölött, bogy végre megérkezett a kor, a melyben az eszme kivívta diadalát a fegyver és erőszak fölött. A történetíró ha tolla után nynl, csak legnagyobb elragadtatással beszélhet Nagy szt, Leo pápa viselt dolgairól. Soha zavarosabb időben nem léphetett egyetlen egy utódja, sem elődje a trónra, leszámítva az első négy századot. Viszályok dúltak az egyházban ; Pelagius és Eutyches tévtanai, a caesaropapizmus vészt hozó törekvései keleten fenyegették az egyház alapjait, Olaszország és az egész müveit Dél-Európa remegett Isten ostorának Attilának nyilai és puszitó csapatai miatt. De ime, midőn a zavar a fejetlenség a legnagyobb Leo egy oroszlány bátotorságával, de egy szolid báránynak szelídségével, kezében a béke olaj ágával lecsillapítja a fölzaklatott szenvedélyek által fölkarolt hullámokat. Egyesült benne az erő és a tapintat, a tudomány, élet. szentség és az akarat erő és az ő hátrahagyott levelei az ő szép lelkének, mély tudományának ós értelmi fejlettségének oleiiyószhetlen bizonyítékai. De van életének egy képe mely megragadta már több ízben a festőművészek képzeletét és a szemlélő elragadtatással móri eme képet s ez azon jelenet, midőn a népek rettegése, Isten ostora Aiilla leereszti kardját, mely oly számos diadalt szerzett neki ; leereszti, mert megjelent előtte egy élő szent, megjelent az alázat és szeretet embere, ki a fegyverek fénylő sugarai helyeit a béke szelíd sugarát, ragyogtatta és az erőtől duzzadó győzelem ittas fejedelem meghajlik eme erkölcsi erő és bátorság előtt. Romát azon dicső várost, melyben az évszázadok műkincse Összebalinozva bevert, honnan a későbbi évszázadok tudományossága meritó az ő erejét, a művészetek és ludományok eme rengeteg múzeumát, a végeuyészet veszedelme fenyegette. A nyngat római császári udvar elvesztve fogékonyságát a szép és jó iránt, nem bírván sem politikai, sem történeti érzéssel és tudománnyal, vissza vonul és erkölcsi életének megfelelő köuyelmnséggel szolgáltalja ki az elődök verejtékével szerzett kincseit, az egész Európa művelődési forrását a vadellenség rablási dühének. Attila fegyvereinek csillogása jelzi már a szomorú sorsot, melynek káros következményeit az utókor századokon kérészül som lesz képes kipiheni, virágzó Auquileja füstölgő romjai hatalmas bizonyítékok a mellett, hogy mily veszély fenyegeti az uj alapokon fejlődő társadalmat. Végig halad a tisztes aggistyán az örök város ^^áin^iuijideiiütt megrémült pillant meg hadserege minden hátor ós merész Actius csapata egy maroknyi kis sereg, mit tesz az a híres s egykoron oly büszke római nép? Megalázza magát, kérlelő követséget küld. Hatalmas Róma, mely eddig csak parancsolt, mely ellenállást nem ismert, most kér, könyörög, de még erre sincs embere, senki sem mer Attila elé kinek megjelenése páni félelmet és rettegést kelt járulni. És okkor a római tanács és azon Caesarok u'ódja, kik a kereszténjsóget vérébe foj ani akarták, kik alattvalóinak a keresztények tömegének lemészárlásával szereztek mulatságot, kérik ezen elvérzett áldozatok utódját a római nép nevében, hogy vállalja magára ezen nehéz feladatot mentse meg évszázadok munkáját ne engedje az emberi nem dicsőségét és büszkeségét porba hullani. Ekkor következett be ama hires és képzeletűlető jelenet, mely egy Rafael ecsetjét egy Algarek vésőjót örökbetü müvükuek alkotására ösztönözte. Coriolán agg anyjának kérésére visszahelyezte kardját hüvelyébe, melyet szülővárosa ellen kirántott s ez természetes. Attila leereszti kardját egy ember kérésére, kihez semmi ismeretesség, serami természetes viszony nem fűzte ós ez természetfölötti, az aggatyán szelíd arca, békét lehelő vonásai, hatalmas szónoki szava, megtörik azon szivet, mely eddig csak vért ós dicsőséget szomjazott s az ki még Glialon mezejéről is büszke, fölemelt homlokkal tért vissza, most egy ember kérő szavára meghátrál. A jelenetnek bővebb magyarázatát nem folytatom, hanem rábízom a történet íróra, élénkítését és megörökítését a művészre. Midőn igy elragadtatásai szemlélem eme nagy pápának a kópét ugy tűnik föl nekem, mintha raaazŐ szelleme, amely ezer esztendő előtt elhagyta e földet, újra testet öliött volna; ha rátekintek szt. Péter székére, újra látom azokat a vonásokat, a szelídség és szeretet arcát, a tudomány és tekintély mély kifejezését, melyek dicső elődjében a világot bámulatra ragadták 8 igy nem csoda, hogy ina már egy kifejlett Leo irodalomról beszélhetünk. írói tehetség ő maga is. Beszédeiben föltalál hajuk T^rtuliáu erejét, sz. Tamás mélységét, sz. Ágoston alaposságát, szalezi sz. Ferenc gyöngédségét, szóval mindazt, ami a klassikus szónoki beszédek kellékét képezi. A világtörténelemben utódaink fogják olvasni, hogy XIX. század vége felé egy háború volt kitörő félben, két nagyhatalom Német és Spanyolország készülődött gyermekeinek vérét ontani s midőn már közel álltak ahhoz, hogy az első vészteljes lövés eldördüljön, akkor tekintetük esik egy szelíd békés aggastyánra, a béke igazság, szelídség ós szeretet emberére. Mint dicső elődje oly szelíden lép közbe ő is és szavára kihull a töltvény a puskából és a szuronyt visszahelyezik hüvelyébe. Mily fenséges két kép ez. Attila kivont karddal áll Rómával szemben, közöttük a béke angyala Nagy Leo; Germania kivout karddal áll Hispániával szemben s megjelenik közöttük is a béke őre és vicit Leo, csupán egy Rafaelre van még szükség, hogy megörökítse eme jelenetet, mely egy protestáns állítása szerint ismét egy uj cim, mellyel a polgárosodás a papságnak tartozik ama számtalan szolgálatokért, miket neki tett. Most pedig, midőn a világ XIII. Leo pápa lábaihoz helyezi a hála és kegyelet ajándékát, a történetíró oda teszi a legszebb és legföuségesebb ajándékot, mely méltán megilleti őt s ez egy olajág 8 a jelige, mely alatt az ő viselt dolgairól megemlékezik.: « Vicit Leo.» Irta: IGAZ BL