Esztergom és Vidéke, 1893

1893-12-29 / 117.szám

ESZTERGOM és TIMI í : 1 VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. f~ • p i Megjelenik hetenként háromszor: \ f Hirdetések: I szerdán, pénteken és Vasárnap, j Szerkesztőség és kiadóhivatal, j Hiv

VoÜ

g

Vf^^ f Előfizetési ár: í hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos | Béiyegdij 30 kr. | Egész évre 8 frt — kr. f éS magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és | Magánhirdetések négyzet centimétere i kr. Ezenkívül 30 kr. béiyegdij. \ t Fél évre ....... 4 , ? reklamálások küldendők I í Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt jr frt 20 kr. 5—10-szeri hirdetésnél i * NTfo-vfíl ívrí. 2 ' '"f í 10 ° | 0 , 11—20-szormál 15 0 | 0

, egy negyedévi (39-szer) és egy félévnéli £ I Egfhónapra ! ! ! ! \ - : io : I Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). j ^

jo

^.^^?%T^ < Egyes szám ára — „ 8 ,, | ^ | Nyilttér sora 20 kr. —®+ £ wj//*/s*//&#r//*//irf/*//M//M//jtfe&s/r*//^^^ r/

/M//í K}*^*" 32. tele f o n s z á m, "*^8I*S í^/-".*/.'.^/-.^/^//'^^^ A betörések megakadályozása. Esztergom, decz. 28. Az egymásra történő betörések csakugyan gondolkodóba ejtik az embert, hogy vájjon miért is történhetnek azok. Nem lehetne-e azokat valamely uton megakadályozni ? Mert hogy ez az állapot tarthatatlan, az bizonyos. Nem is lehet nálunk másról hallani vagy irni, mint a betörésekről, amelyeket legkörmönfontabb módon a már ismert „ismeretlen tettesek" visznek végbe. Közbiztonságunknak ilyen silány állapota szinte kétségbeejt, ha meggondoljuk, hogy mivé fog ez fajulni még egy két sikerült betörés után, s ha meggondoljuk, hogy mit nem fognak még végbe vinni, tapasztalván, hogy a hatóság figyelmét oly könnyen kikerülhették. Rendőri létszámunk csekély városunk terjedelméhez képest. Csendőrség szintén elégtelen. A szab. kir. város bevonta az éjszakai rendőri őrjáratok támogatására a mezőrendőrséget, amelynek a határban most nincs teendője. De ugy látszik, hogy mindez nem elég a garázdálkodó éji kalandorok elrettentésére, mert ezek ellen teljes biztonságban hiszik magukat, annyira, hogy még a rendőri és csendőri őrtanya közvetlen szomszédságában levő vármegyeházat is ki rabolják. Mult alkalommal a szolgabi rák által tartott éjjeli razziákon Összefogdostak vagy 17 „gyanús" egyént, a kikről többet nem lehetett gyanítani, mint azt, hogy gyanúsak. Megrakták velők a vármegyeház börtönét. S mit értek el vele? Semmit. Eme gyanús egyének nem vallanak, ha esetleg tudnának is valami felvilágosítást adni az éjjeli kalandorok felöl, vallomásra meg nem lehet őket kényszeríteni. A szorgos nyomozás nem vezetett eredményre, mert nincsen a rendőrség kezébe legkisebb nyom, ami elősegítené a kutatást. Oly ügyes raffinériával vitték végbe a tettesek (vagy tettes) a legvakmerőbb betöréseket, hogy az ember szinte csodálkozik, hogy ilyesmi is megtörténhetik. Hogy tehát az ilyen hatósági közegek, amilyenekkel rendelkezünk jelenleg, nem felelnek meg a czélnak, azt annyi példa után világosan láthatjuk. Mi lehetne tehát alkalmasabb e tarthatatlan állapotok megszüntetésére? Legczélszerübb volna s talán egyedüli eszköz lenne a kívánt czél elérésére, a detektívek behozása. Nincs más hátra mint az utolsó menedék-eszközhöz folyamodni. Mert ha valamivel ki lehet nyomozni a tetteseket, akkor csak a titkos rendőrséggel lehet. T öbb betörés történt a lefolyó évben, amelyek tetteseire épen nem lehetett ráakadni. Ilyen volt a nyár folyamán a Ferencz-rendiek templomába való betörés. A zsinagógai rablás tetteseinek nyomára a véletlen vezetett. Nem hihető, hogy a legutóbb lefolyt rablások tetteseire ráakadjanak máskép, mint a titkosrendőrség segélyével. A titkos rendőr magatartásában a viszonyokhoz alkalmazkodik, s igy több eredményt érhet el, mint a nyilvános rendőr. Annyira bizonytalanná vált az utóbbi időkben a lakosság közbiztonsága, hogy nem is csodálkozunk többé ha betörésről hallunk. Hangsúlyozzuk tehát ismételve, hogy tegyen meg hatóság minden telhetőt. Ha másként nem lehet, alkalmazzon titkos rendőrséget a betörések tetteseinek felderítésére. Akkor legalább nem vádolhatja senki mulasztással, vagy hanyagsággal. —nyi. A csendőri intézmény erkölcsi fontossága. A csendőri intézmény erkölcsi fontosságát ki ne ismerné el ? A társadalmi élet egyik oszlopa ez, lüktető vér ere, melynek tisztaságától, egészséges elemeitől függ a társadalom szervezetének, helyes működésének föltétele, a személy és vagyonbiztonság, az isteni és emberi törvényeknek, az egyetemes és magánjognak, a trón, az oltár a családi szentélynek tiszteletben tartása. A csendőrség államilag a mily fontos és nagy horderejű intézmény, — társadalmilag ép óly humánus intézmény. Kötelességeik, melyeket az állami nagy érdekek szabnak eléjük, csakúgy, miként ama kötelességek, melyeket az emberiség, a közjó szolgálatában oly lelkiismeretesen betöltenek : egyként a tisztelet diszkoszoruját fonják homlokukra. Az emberiség, a közjó érdekében küzdeni és fáradni, igazán a leg'

(

szebb, igazán a legnemesebb ténye az emberbaráti szeretetnek. A csendőr pedig küzd, fárad az emberiség, a közjó érdekében, nyugalmát, egészségét, egyéni Örömeit, Az Esztergom és Vidéke tárczája, Ketten szerették. Irta: Csilly Ede. Kezeit az ég felé emelve, könyezö szemekkel, kétségbeeséstől remegő hangon csak annyit tudott utána kiáltani: — Verjen meg az Isten.. Azután utat tört magának a tömegben, s oda akar roskadni a templom előtt álló diszfogat elé, melyre mezöhollósi Fehér László huszárfőhadnagy kifogástalan könnyedséggel segítette fel a feleségét, kinek az imént esküdött örök hűséget. Durva bérszolga rántotta vissza s gondoskodott róla, hogy nagyobb botrány ne történjék. Nem is történt. Mire a szegény, reszkető leány magához tért, már a nászkiséret utolsó kocsija is elrobogott anélkül, hogy ott csak valaki is észrevette volna. Betámolygott a templom oltárához, imára kulcsolt kezekkel roskadt a lépcsőkre s ott ismételgette egyre. — Verjen meg az Isten. * Mezöhollósi Fehér László meghallotta azt az átkot s meg is rendült töle egy pillanatra. A másikban már édes szavakért suttogott, mennyei boldogságot igért annak az asszonynak, aki csak azért nem csalódott benne, mert alig tiz perez óta az övé. Mohó szemekkel lángoló arczczal, feszült figyelemmel leste minden szavát a gyermekasszony s túláradó benső örömmel súgta vissza: — Boldog, nagyon boldog vagyok, édes Laczi. A főhadnagy elégülten mosolygott. Bizonyos volt hite, hogy felesége egy szót sem hallott annak a szerencsétlen leánynak kétségbeesett átkozódásából, a kinek vóltaképen nincs is oka kétségbeesni. Hiszen gavallér módon gondoskodott róla, s ezentúl még többet is tesz érdekében, csak épen a nevét nem adhatja oda gyermeküknek. De mire való is volna az? Igy jobban jár a gyermek. Hiszen ha nevet ad neki, pénzt aligha adhatott volna, már pedig hangzatos névvel a hunyó század végén nem lehet gyermekeket nevelni. Aztán az anyját úgyis megunta már. Gyakran terhére volt naiv hitével, mély imádatával, végtelen gyöngédségével, s talán nem is szerette soha igazán. Házasságot is csak akkor igért neki, mikor először a szeme közé nevetett az a gögicsélö angyalarczú szöszke gyermek. Es hát ki ne igérne eget-földet ilyen pillanatban, akinek szive van, vagy csak valaha is volt ? Szánalmasan nevetséges volna egy gyermeket, aki az övé, akit szeret, egy meggondolatlan igéret, egy elhamarkodott eskü semmikép sem kötelező betartásáért a nélkülözések öszszes keserűségének martalékául dobni, holott házassága révén olyan vagyont biztosithat neki, melynek fénye megsemmisíti a származás homályát. Ez csak világos ? No persze, hogy az I Holnap beszélni fog Margittal s mindent megmagyaráz neki. Margit szokásához hiven föltétlenül el fogja hinni minden szavát. Ezek az alakoskodások csak látszólag nyugtatták meg. Nem titkolhatta önA főhadnagy másnap csakugyan felkereste Margitot. Elmondta, hogy boldogtalan, nem szereti a feleségét, s még Isten tudja, mi mindent el nem hadart volna a mentségére, ha Margit izgatottan fel nem kiállt: — Sem öt, sem engem, tehát kit szeretsz te elvetemült ember? Megcsaltál engem, megcsaltad a feleségedet s most az ö pénzével akarod megfizetni az én szerelmemet 1 Ez mutatja, hogy minő nyomorult vagy. — De Margit, lásd be, ha valaha szerettél . . . — Hazudsz I Nem, soha sem szeret* telek s most megvetlek, meggyűlöllek. — Ma nagyon ideges vagy gyermekem majd ha lecsillapultál, visszajövök. Elment magára hagyta bánatával, kétségbeesésével. Margit nem az volt, aki, ha egyszer szeret, elbukik és csalódik, tovább sülylyed. Neki csak az a bűne volt, hogy hitt és szeretett s mégis mily nagy volt az ö katasztrófája. Gyorsan határozott, mert nem tudott mert nem volt ideje soká gondolkozni. maga előtt, hogy nászlakomáján többet foglalkozik a leányával mint a feleségével. Teréz figyelmeztette is egyszer. — Nagyon szórakozott vagy. — Nem szórakozott, hanem csak elfogult, ami helyzetemben nagyon természetes, hiszen szeretlek. Teréz hálásan mosolygott s nem is sejté mennyire untatta férjét figyelmeztetésével. Hitt neki, hogy annál nagyobb legyen a csalódása. Mikor a főhadnagy hazatért s a felesége szobájába lépett, arczába futott a vér Teréz ölében tartotta Margit gyermekét s arczától eltakarva zokogott. Észre sem vette férje érkezését. Lábainál egy levél hevert, melyet lopva emelt fel a főhadnagy és mohón olvasta át. Asszonyom I Meg kell halnom az Ön szerelméért Nevelje fel férje anyátlan árva gyermekét. Imádkozni fogok Önökért. Legyenek boldogok I Margit. Amint a végére ért s látta, hogy Teréz, a gyermekasszony, könnyein át mosolyogva gyöngéden csókolja meg a leányát, lábaihoz térdelt, átölelte mindkettőjüket, reszkető hangon kérdé : — Teréz egyetlen örök szerelmem, meg tud-e nekem bocsátani? Az asszony letörlé könnyeit, keblére ölelte a gyermeket s kezét nyújtotta: Leszek, felneveljük, ugy fogom szeretni, mint tégedet I A csalódás gyötrelmei megedzették, anyalétére is megtudott válni gyermekétől. Margit mikor a hídfőről a folyam zúgva rohanó hullámába ugrott, engesztelődve súgta önmagának a bocsánatot: Áldjon meg az Isten 1 Nagyon szerettelek.