Esztergom és Vidéke, 1893

1893-02-09 / 12.szám

Felhívás Magyaroszág néptanítóihoz*) A magyarországi tisztviselők, lázárok és tanítók anyagi helyzetén ok javítása érdekében országszerte nagy mozgalom indult meg. Egymást, érik a gyűlések, *, petíciók s majdnem mindenütt nagyfokú elkeseredés lapasztalható. M! néptanítók kezdetlük meg a mozgalmat, nem most, nem is a legközelebb mult, években, hanem már két évtizeddel ezelőtt ; mert mi éreztük és érezzük legjobban ae élet terhét s tapasztaljuk, hogy velünk, anyagi helyzetünkkel legtöbb helyen, sem a községek, sem a hit telekezetek nem törődnek. A legmostoháht)an bánik velünk az állam kormánya is. Elviselhetetlenné vált anyagi helyzetünk javítása érdekében sokat tanácskoztunk egyesületi, tantestületi, sőt egyetemes gyűléseinken is; feltártuk sebeinket szaklapjainkban, nem ritkán á napisajtóban is. Sikert eddigelé — fájdalom — nem araihattunk. A tanítói ny«gdij-kérdés már meg van oldva; törvény alkottatott 1891l)en, Mely az előbbihez képest némi javulást is mutat; de nem lehelünk azzal sem megelégedve főkép öregebb kartársaink nem. Várnunk, reménykednünk kell ismét, legalább 10 évig, hogy akkor talán majd inkább fogja méltányolni a törvényhozó testület a nemzetnevelő néptanítók muukáját és érdemeit. *) A hozzánk Leküldött felhívást, tekintettel az ügy fontosságára és a kérelem jogosultuágára lapunk élén közöljük. Szerk. Jelenleg a községi és hit felekezeli tanítók és tanítónők fizetéseinek rendezéséről szóló törvényjavaslat foglalkoztat, mondhatnók nyugtalanít bennünket. Már az 1890-ben tartott IV. egyetemes lanitógyülésen tárgyaltnk e kérdést. Azóta a «Magyarországi Tanítók Országos Bizottsága* vette kezébe az ügyet s bőven kifejtett emlékiratban kérte a vallás- és közoktatásügyi minister urat, valamint a magas képviselőházat is, a néptanítókról leendő niéliáiiyosahh gondoskodásra. Az erre vonatkozó törvényjavaslatnak niííjdnem minden egyes szakaszára nézve kifejtette s meggyőző érvekkel indokolta aj hazai tanítóság kérelmét s a fizetések minimumát, 600 forintban kérte törvény hozás i 1 a g megállapítani. A képviselőház közoktatásügyi bizottsága már tárgyalta a törvényjavaslatot s vele kapcsolatban a tanítóknak az országgyűléshez intézeti, folyamodványait is. Keserűen kel lelt tapasztalnunk, hogy a tisztelt bizotlság mostohán, mondhatni kegyetlenül bánt el velünk. Úgyszólván semmit, sem vett figyelembe épp oly méltányos, mint igazságos és jogos kérelmeinkből. A taniiók fizetésének minimumát 300 forintban javasolja megállapítani, amennyiben már az 1868-ban alkotolt népoktatási törvény is megállapította azt. Tehát 25! év mnlva is egy lépéssel sem tartjaelőbbre viendőnek a néptanítók ügyét s javítandónak azok anyagi helyzetét. Nem veszik figyelembe, hogy a most érvényben levő törvénynek ezelőtt 25 évvel történt megalkotása óla mennyire változtak Magyarországon a megélhetési viszonyok s mennyivel több igényt támasztanak jelenleg a néptanítók működéséhez, mint akkor! Legalább négy középtanodai osztály elvégzése kívántatik mos!, attól, ki a Tanítóképző-intézetbe akar fölvétetni s a kópezdei tanfolyam is kettőről négyre emeltetett. A tanítói fizetést azonban hagyják a régi szánalmas összegben. Még arra sem tartják a néptanítót, érdemesnek, hogy annyi fizetése legyen, mint a mennyit a hivatalszolgáknak biztosit a törvény. Nem egyedül a fizetés csekélysége, nem csupán a megélhetés nyomorúságos volta az, ami bennünket keserít, hanem a népnevelői, néptanítói állásnak kicsinylése, melyet még az állam kormánya is tanúsít az által, hogy a cselédek, szolgák fizetésével egyenlősiti a tanítók fizetését, sőt még azon is alul hagyja ; uly csekély az, hogy e miatt a tanítókat még a rangosztályba sem lehetett besorozni. Meggyalázása ez a tanítói állásnak, melyről pedig azt mondotta Kossuth, hogy «nyomában virány kél* ; Jókai pedig «Magyarország njból való meghódítását a néptanítóktól várja*. Ha ilyen fontos missiót, teljesít a magyar néptanító, miért nem becsülik érdeme szerint azok, akik első sorban vannak hivatva arra, hogy becsüljék, hogy anyagi helyzetén is segítsenek. Magyarország ezredéves fennállásának megünneplése a néptanítókat régi szánalmas helyzetükben találja. Mi lesz ebből, ha igy bánnak velünk, a nemzet reményeinek nevelőivel ? Altalános lehangoltság, tespedós a tanítói munkásságban és elkeseredés. Okvetlenül be fog következni a tanító-hiány, mit a képző-intézetek már most is tapasztalnak. Félő,, hogy a nyomorúságra, örökös tengŐdésre kárhoztatott <népnevelő* a szocialisták, anarchisták táborához szegődik s annak a kárhoztatandó eszmének lesz apostolává. Isten óvja meg ettől a magyar hazát és nemzetet! Szeretett Pályatársaink ! Ha soha nem értett volna is egyet e haza tanítósága, most tömörülnie kell s egyetértő szent akarattal, buzgósággal és lelkesedéssel fogni a munkához minden tanítónak, hogy az ismeretes javaslat jelen alakjában törvénynyó ne váljék. Amint lelkiismeretes buzgósággal iparkodtunk eddig és törekszünk jövőben is teljesíteni szeretett hazánk iránt tartozó honfiúi kötelességeinket az iskola falain belül, épp ugy kötelességünk arról is gondoskodni, hogy a tanítói hivatal ne sülyedjeu még a szolgai állásnál is alább. Tűrtünk, szenvedtünk a jobb jövő reményében 25 éven át; ami türelmünk azonban eddigelé nem termett rózsát 8 ha ölhetett kézzel várjuk a törtónendőket, a néptanítói állás még sokáig olyan lesz, «melyen ember ós marhasereg gázol.* Ennek raeggátlása céljából szálljon síkra minden néptanító, tegye meg kötelességét magáért, társaiért. Ne legyen országgyűlési képviselő, akit választókerületének tanítói fel nem keresnének szóval és írásban, arra kérvén, hogy a tanítói fizetések rendezése tárgyában a képviselőház elé Az „Eszterpmés Vidéka" tárcája. (Rajz Esztergom történetéből.) (Folyt, és vége) A tatárok egy részét a pusztító habok nyelték el, egy nagyobb rész pedig a megindult jéglapokon állva úszott tova. A fehér jégszirteken az ellenség százával állt, irtózatos zsivaj és káromkodással haladt el a jéghajókon Esztergom mellett. ítövid idő múlva elnémult a hang, eltűntek az emberek és csakis gazdátlan holmik úszkáltak a viz színén . . . Az esztergomiak éjjel nappal mást nem tettek, mint teljes erejükkel dolgoztait a a jég feltörésén, ugy, hogy akárhol akartak Batu khán emberei a Dunán átjönni, mindenütt nyitva találták a jeget. Ezen önfeláldozó vitézségüknek meg is volt eredménye. Egy szép nap reggelén nem kis csodálkozással látták, hogy az ellenség téli lakhelyeit elégeti és összes podgyászával távozik. A tatárok elvonulása után kimondhatatlan örömrivalgás támadt. Pár napra rá, midőn a jég ismét elég erős volt, többen átkeltek a Duna másik oldalára, hogy megnézzék vájjon az ellenség a zsákmányból nem hagyott-e valamit hátra? Nem is csalódtak. Egész tanya ökröt, tehenet és juhot találtak, mit — igy gondolták a jó esztergomiak •— az ellenség sietségében feledett ott. Pedig dehogy feledték, dehogy! Utánozták a kutyafejű tatárok a görögök oselszövényét, melylyel Tróját bevenniök sikerült. Az ellenség nem vette útját Ázsia felé, hanem elrejtőzött, a közel fekvő erdőkben és onnan leskelődött, hogy az esztergomiak nem jönnek-e a hatrahagyott zsákmányért. S mikor látták, hogy a magyarok átkelnek a jég hátán, azonnal elő jöttek rejtekeikből és neki indultak a Dunának. Á város másnap körül volt véve az ellenséggel és más segítség nem volt mint a buzogány és a kivont kard. A tatárok nyilvetésnyire álltak Esztergom fii Iáitól és pedig oly számban, hogy egy magyarra 50 tatár jutott. Már közelről lehetett látni az ijesztő mongol arcokat; hallani a vad zsivajt, mely ugy hangzott, mint a veszélyes jégeső. Már látható volt, mikép állítja fel az ellenség dobószereit és faltöröit a város ellen. Ezer és ezer rabszolga cipelt a romboló szerekhez, földdel és kővel töltött zsákokat, a tatárok pedig hosszú létrákra másztak, hogy a magas sánc falain mielőbb át- j jussanak. Bojóthy Simon látván, hogy már to- j vább a várost megtartania nem lehet,! dobszóval hirdette ki, hogy minden vitéz a magyar téren — a vár előtt — még az nap délután 1 órakor jelenjék meg, hogy a tartandó gyülekezeten az Isten által oly annyira sújtott magyar nép ügye felöl minél behatóbban tanácskozhassanak. Nem is maradt honn senki! Az egész f tér lelkes harcosokkal telt meg és mindegyik kezében kardot villogtatott, vagy buzogányt forgatott. Bojotby megjelenvén a gyülekezők csoportjában, a templom szé les lépcsö/etére állt, fölemelte a szűz Máriás zászlót ós következőleg szólalt: «Kedves bajtársaim ! Elérkezett azon óra, melyben végzetünk sorsunk fölött határoz. Tetszett az urnák kimondani reánk utolsó ítéletét és számunkra oly sírt nyitni, melynek sötét mélyébe bátor szívvel kell tekintenünk. Most már arról nincs szó, hogy meddig élünk, hanem hogy mikép halunk meg. Az ellenség körülzárt bennünket. Boszujától a világ összes kincse, minden aranyunk, minden ékszerünk és drága ruhánk sem menthet meg többé. Csak életünket kívánja; csak vérünk után szomjuhuzik ! Jól van, legyen ugy, de ne is kapjon Ő mást

)wi

mint vérünket és azt is az övével fizesse meg. Előre tehát ! hordja mihamarább mindenki össze drágaságait, selyem és bársony ruháit, melyeket már használni ugy sem fog és égettessék el még ma éjjel mindén ! Ne maradjon testünkön más semmi mint a páncél. Kincseinket és asszonyaink ékszereit pedig ássuk el mélyen a földbe és ne tudja senki hogy hová A mi legdrágább gyöngyeink : a nők, pedig magukon kivül semmi ékességet se hozzanak a várba, hogy az ellenség tőlünk semmit el ne rabolhasson. Aztán menjünk ki az utcára, hadd várjuk kivont karddal az ellenséget; a többit pedig bizzuk a jó Istenre !» Egy hang sem hallatszott e komoly szavak után. Mindenki szótlanul adta beleegyezését. Desiderius püspök ugyan azon a helyen mindjárt misét is szolgált és megáldotta a híveket. Esztergom falai közt siri csönd uralkodott, mintha csak minden házban halott feküdt volna. A férfiak minden szó nélkül összekötözték legdrágább ruháikat, kihordták az utca szélére és bele dobták ott az óriási tűzbe, mely 2—3 óra alatt milliókat emésztett fel. A tüzet a siránkozó poéták állták körül', de alig kezdett a tűz lohadni, már ismét a régiek voltak és hogy polgártársaiknak vitéz férfiakról, bátor halálról ós hős önfeláldozásról énekeltek. A hölgyek közül többen nemcsak ruháikat, hanem még ékszereiket is a tűzbe dobták és legroszabb ruhájukat vették magukra. Csak háromszáz asszony vonult vissza a közelhatározás elől. ők összebeszéltek és a szent Márkusz templom kerítése mögött rejtették el ékszereiket, a vár egy titkos folyosójába. Ez önfejű hölgyek voltak az esztergomi <ezerszépecskék.» Midőn Esztergom falai lángban álltak, sírtak a nők mind ; csak az <ezerszépeC3-» kék nem vesztették el lélekjölenetüket, hanem egymást bátorságra ösztönözték. «Miért sírjunk — mondák a még akkor is kacérkodó nők — hisz a könny gyöngíti a szem tüzességét és halványítja az arcot ?> A csata elkezdődött, a gyenge nok a bástyákra dőlve, az utcákon pedig letérdelve emelték kezüket az éghez ós reszketve imádkoztak kedveseik és rokonaik életeért, a hős magyarok győzelméért. De ők, az <ezerszépeoskék> nem tudtak imádkozni. «Hogy — hogy — szólt Babette aszszony szép nővéreihez — azért oly rövid az életünk, hogy halálunk ily szomorú legyen ? Városunk szép ifjai már halva feküsznek a csatatéren, és mogorva férjeink azt akarják, hogy mi őket kövessük ? Ékszereinktől megfosztottak; ruháinkat el# ; * Városi H$ úiemw érdekeink közlönye® ~* MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: °' ______ . J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG • HIVATALOS HIRDETÉSEK I hmi ÍOO g*6i* 75 kr, íooFTrtlP171i"l'l?<lI ÁR- UUNAUTÜZA 48. SZÁM, liélyegdij 30 kr. ftLUU J_1WJ-M A rí. h<m R j

Rf) s7

,

dÍHmi rMvM j,^ közlemények küldendők. . , Egész évi-e • - - 6 frt — kr- -—«--— MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szériát legiufányosabPel évre 3 frt - kr. KIADÓHIVATAL: bau közöltetnek. Negyed évre 1 frt 50 kr. SS5EOHKNYl-TEU í«32, V-VTTTTÍ^ on i Egy Szám ára 7 kr. hová a lap hiva'a'oR <>8 m.igáii hir<l«tósei, a nyiUtéibe sz;ínt közte- MlLIJEli sora 20 kr. 9 . . . . .. ; f menyek, eJtffl/<-t>M péti/.ek cs reklaniá'ások iuiézeinIRk