Esztergom és Vidéke, 1893

1893-10-20 / 87.szám

Igaz, hogy az ébredés meghazudtolja mindezeket; a reményt felváltja a csalódás : de a festett arczon elömlö, biztató mosoly uj áldozatokra nógatja a csalódottakat és kitör az őrült játékszenvedély, a könnyű gazdagodás vágya és megy krajczár krajczár után, azután a párna, ezt követi a szerszám ; mikor azután az sincs, akkor kijózanodik és tisztán látja szerencsétlenségét, melynek oka nem annyira ö volt, mint inkább az emberi gyöngeség kizsákmányolására alapított kis lutri. És a kis lutrit az állam tartja fenn. Nem mi teremtettük. Pedig nem volna szabad meglennie. Mert hiszen az állam a kis lutrinál olyan előre kiszámított redszerrel játszik a szegény néposztálylyal, mely szerint veszthet mindenki, de ö csak nyerhet. És ezt üzi nyilvánosan, törvényes formában a legeslegnagyobb erkölcsi testület. És azokból a keserves fillérekből százezrek, sőt több, mint egy millió gyűlik évenkint az államkasszába és mert rendszerint olyan emberek buknak el ezen játékban, kik másokat nem ránthatnak magukkal és kiknek egész lételük a testesült tönkrejutás : mindezek ellenére mégis él a lutri. A kis lutri fennállása tehát erkölcsi hiba. Ismételjük, nem a mi kormányunk teremtette. Örökség ez ránk nézve, a melyet fenn kellett tartanunk, mert jövedelmet nyújtott, melyre szükségünk volt, a melyet pótolni nem tudtunk semmivei. De ma már ezen egészségtelen alkotás végnapjait éli. A kis lutri napjai megszámlálvák ; még talán egy év és az állam meg íogja szüntetni azt. És ez más tekintetben is nagyon örvendetes jelenség; mert hatalmas bizonyítéka annak, hogy állami háztartásunk egyensúlya szilárd alapokra van fektetve, midőn ezen alapból most már a megingás veszélye nélkül kiszedhetik azokat a részeket, melyeknek eltávolítását erkölcsi tekintetek követelik. És ilyen a kis lutri is I azért lett kimondva a halála. Ezért tartjuk fontosnak a kis lutri pusztulását s örülünk megszüntetésén. CSARNOK. A „Magyar Nábob" megköltése. E czim alatt irja meg Jókai Mór az „Athenaeum* kiadásában mostan megjelenő müveinek képes diszkiadásához előszó gyanánt, hogy tulaj donképen hogy is ezeknek a szomorú fantomoknak gyászos történetét, még ha bánt is az a reklám, mely erre a közös érdekre számítva, visszaél a holtak emlékének ősi tiszteletével. Olyan lett a városunk képe, mint a mesebeli fekete város, melyből Árgirus királyfi mentette ki Tündér Ilonáját. Gyász a falakon, siri csend mindenütt, mosoly nem csillan fel a járókelők arczán, temetési menetek lépkednek végig az utczákon, a szél fekete zászlókat lobogtat, a szemekből könnyek fakadnak s Argirus megdöbbenve kérdi: — Miért szomorú itt minden ember ? — Csapások értek bennünket — zokogják. Nem országos veszély ugyan egyik sem, de nyomot hagyott a kedélyvilágunkon, felforgatta városunk régi képét s gyászt borított mindenekre. Szépséges szép fővárosom, te is tragikus hangulatok áldozata lettél! Boulevardejaid fasorának levelei szállingóznak le, őszi eső kopogtatja aszfaltodat, hives szél süvit végig a házak között, néped egyik szomorú szenzáczióból beleesik a másikba s miért mindez ? Aztán hátunk mögött ott leselkedett az ijeszlő rém, csontváz termetével s élesre fent kaszájával. Szerencsére megmenekedtünk töle, az irigy sors vájjon irta meg a „Magyar Nábob" czimü regényét. Az élvezetes előszóból, melyben koszorús írónk fényes tollát ragyogtatja, a következő részleteket közöljük : Egy évvel később, hogy „Erdély aranykorát" megírtam látogattam el Erdélybe. A nőmmel együtt utaztam, a ki Kolozsvárott vendégszerepelt. Ezen az uton regélte el nekem a feleségem azt a jelenetet, a melylyel a „Magyar Nábob" kezdődik. Ö találkozott egykor, nagyváradi vendégszereplése alkalmával, éppen ilyen árvizlepte sik pusztán a szemközt utazó alföldi dinasztiával, a kit egész Magyarország „Józsa Gyuri" név alatt ismert. Ez volt az első eszmecsira, a miből én a „Magyar Nábob"-ot megköltöttem. A párisi eseményeket az egykorú lapokból tanulmányoztam, a CatalaniMainvillené epizódot a „Tudományos Gyűjtemény", „Koszorú" melléklapjában találtam. Ugyanebben leltem a leírását a még azon évben dívott „pünkösdi király" népszokásnak. A pozsonyi diétát, s a honatyák nemzeti pompáját, mint pozsonyi diák szemeimmel láttam. Abellinonak az alakja is teljesen korrajzi sablon. Volt olyan elég. A külföldön élő, vagyonukat elpazarló magyar főurak. Az a párbaj Abellino és Fennimor között is valódi esemény. A mellékalakok, még a legbizarrabb különczök is, csupa ismerősök, a kik akkor a magyar társadalmat kiegészítették, a kortyondi fráterok, a nagyúri tányérnyalók, a pusztai korcsmáros, Kecskerey és a becsületes lelkek. Még a női alakokról kell szólnom. Flóra grófnénak az alakja félig a képzelet, félig a valóság alkotása nálam. Gyermek koromban, a rajztanárom egy aczélmetszetü női arczképet adott elém lemásolásra. Ez volt gróf Seilern Cresczenczia, később gróf Széchényi Istvánné arczképe. Erről vettem Flóra grófnőnek a mintáját, arczban és lélekben. Végül a Mayer leányok. Ezeket is nagyon jól ismerte az egész világ : én is ismertem. Hírhedett szépségek voltak. Három közülök már „virágszépleány", a negyedik még gyermek. A költőket különösen nagy előszeretettel fogadták a háznál. Az egyik leánynak az volt az ambíciója, hogy iróval vetesse el magát. — Egy napon (a forradalom évének a közepén,) egyike a legjobb barátaimnak, Lisznyai Kálmán) oda jön hozzám s beavat a legmélyebb titkaiba. — Barátom, én feleségül veszem a szép Jennyt. Mit szólsz hozzá? — Ha tudod, hogy mit cselekszel, akkor idvezülsz; ha nem tudod, akkor elkárhozol. (Ez ugyan idézet volt az evangéliumból : Jézus monda ezt a szombatnapon mezei munkát végző izraelitáknak.) — Hát tudom. — Akkor vedd el. Rövid időn ismét oda jött hozzám a palóczdalok költője. nem kárpótlás fejébe küldte-e ránk tragikus hőseink szomorú drámáit? Mert pusztulás és bimbófakadás, fejlődés és szétmállás — ez az élet. Az egyik nem jön el a másik nélkül, ők az igazi Orestes és Piladesszerü pajtások. Kérdezzük csak meg őket, hogy igy kell-e ennek lennie; azt fogják felelni, hogy nagyon is igy 1 — Ha csak egyikünk járna el felétek, anarchia és, bomba és dinamit nem volna eléggé jó fegyver a kezetekben az egymás pusztítására. Szükségtek van reám is, meg a pajtásomra is. Én, hogy pusztítsalak, ő, hogy életet adjon. Aztán szükség van arra a hangulatra is, melynél elfog benneteket egy kis önmagatokba szállás s megtudjátok gőgös önhittségtekben, hogy gyönge játékszer vagytok a Természet kezében. Igazam van-e Pylades ? S Pylades igenlőleg bólintott. Föltámadt bennem az ellentmondás szelleme, s azt feleltem : — Mi jogon avatkozik be a vak természet az elmés ember életébe? Hát kért még tanácsot az ember a természettől, hogy mit tegyen? Nem valóságos harcz-e az, csata, küzdelem, életre halálra, az utolsó izig, a mit mi, elmés emberek a természettel, legnagyobb ellenségünkéi, folytatunk ? Mi jogon itéli ö el — Hát már nem veszem el a Jennyt. Megtudtam felőle még valamit. — Még? — Igen, azt, hogy sok pénze van. Már most nem veszem el. Tehát a szerelmes költő azt, a mit a leány szerelmében elvesztett, meg tudta neki bocsátani; — de azt, a mit nyert benne: — azt nem. Később aztán a szép Jenny férjhez ment egy földesúrhoz, s példás életű tekintetes asszony lett belőle. Öt évvel később már a legifjabb leány is eladó leány volt. Ez a magyar nyelvben a bevett kifejezés a felnőtt hajadonokra nézve. A színházban láttam öt páholyban ülve. A szerénység, a szűziesség világított az arczról. Ezt már őrizték, mint drága kincset. Megtaláltam benne azt az alakot, a kit a regényem hősnőjévé tegyek. Ő lelt a „Fanny". S milyen csudája a sorsnak 1 Két évvel azután, hogy a „Magyar nábob" megjelent: ezt az utolsó szép gyermeket nőül vette egy külföldi, előkelő dúsgazdag mágnás. Lett belőle grófné. Még most is él s a nevét nimbusz veszi körül. Minden évben találkozunk vele a világlapok legelőkelőbb rovataiban. Azóta negyven év mult el, hogy a „Magyar nábob"-ot megírtam, azóta sokmindenfélét összeírtam; de most ezt tartom a kedvencz munkámnak, s midőn a jelen kiadásnál újból át kell olvasnom az egészet: nem találok benne kiigazítani valót ; sőt meg kell vallanom, hogy „ma" nem tudnám ezt így megírni, mint negyven év előtt. HÍREK. Esztergom, okt. 19. — Hirek az egyházmegyéből. H a i c z 1 Kálmán, az új szentszéki jegyző, ma délben végkép elutazott Esztergomból a fővárosba, hogy ott uj hivatalát elfoglalja. — Vaszary Kolos herczegprimást tegnapra, vagyis csütörtökre várták az itteni primási udvarba, de nem érkezett meg valószínűleg azért, mert ma reggel ö felsége a király Budapestre érkezett. Az esztergomi udvarban egyébiránt sohasem tudhatnak semmi bizonyosat előre a herczegprimás ténykedéseiről és szándékairól. — A herczeg-primás nevenapja e hó 30-án lesz. — A herczegprimás — mint értesd lünk — már megfelelt arra a tizenkét kérdő pontra, miket Pável Mihály nagyváradi gör. kath. püspök fegyelmi ügyében eléje terjesztettek s a fegyelmi vizsgálat iratait átadta a miniszterelnöknek. — Kitüntetés. A király dr. Károlyi Antalt, Vasvármegye alispánját, a királyi tanácsosi czimmel tüntette ki. — Kinevezés. A herczegprimás Csajka Ernő dr. kir. palotai káplánt és szentszéki aljegyzőt a budapesti tanárképző intézet fögymnaziumának hittanárává nevezte ki. 'ellenfelét? Felsőbb biró végzése megnyugtatna, de az ellenfelem erőszakoskodása lázit. Halál a természetre ! S Orestes mosolygott: — Csak lázadj, rövidlátó ember 1 Tehetetlen dühödben csak oktalanul pazarlód erődet. Ne pörölj ott hol nincs fellebbezés. Valld be, hogy elfújhat a föld színéről egy elemi megnyilatkozás. Tűzhányó hegyek, tenger kiöntései, a föld remegése . . . Ember ne lázongj 1 Igazam van-e Pylades? A mosolyától megdöbbentem. — Igazad van, feleltem. Igy hát kellenek a tragikus hangulatok is. Megtisztítják az emberi lelket. Lám, lám, ezt mondotta egypár ezer évvel azelőtt a görög bölcs is. Kék ég, mosolygó tenger, langyos levegő-ég volt a hazája, de mikorjmegnyilatkoztál előtte, természet: — megdöbbent, megremegett a hatalmadtól s ez az érzés felemelte. Az emberi sziv ma is olyan, mint a görög bölcs korában. A Grleff-kiállítás azt bizonyította, hogy az arczunk nem változott, a mindennapi hangulatunk meg azt, hogy a szivünk. Jó ez a tragikus hangulat is, hát jó 1 Valóban, fátumok rabja vagyunk, Lázongás, ellenkezés mit sem használ. Bele kell ebbe törődnünk. A tragikus hangulatok mindinkább eloszlanak, szent, — Boronkay Lajos esztergomi ügyvédet, a győri ügyvédi kamara a kamarai lajstromból saját lemondása folytán, törölte. — Magos Sándor kir. járásbiró még hátralevő kétheti szabadságidejét e hó 17-én megkezdette s azt vidéken fogja tölteni. Távolléte alatt a járásbíróság vezetését Wiplinger Róbert dr. kir. aljárásbiró vette át. — Az első magyar üveggyár részvénytársaság kérvényt nyújtott be a város tanácsához, melyben próbaásatások eszközlésére engedélyt kér. — Társas vacsora. Annak örömére, hogy a belügyminiszter a szentgyörgymezei polgári olvasókör alapszabályait jóváhagyta, a kör tagjai mult vasárnap társas vacsorát rendeztek, mely százötven részvevőre volt számítva. A kedélyes vacsorán a társadalom minden osztálya képviselve volt. Megjelent Frey Ferencz országgyűlési kf'pviselö, P e r g e r Lajos szentgyörgymezei plébános, ki a körnek elnöki tisztét viseli, Brutsy János, Schönbeck Imre, Oltósy Ferencz, s a város számtalan kiváló férfia. A mulatság folyamán számos érdekes felköszöntőt mondtak, igy Perger Lajos, Frey Ferencz, Gabaiiitz Ferencz, G e r e y Antal, Brutsy János. Tátus János, ifj. Hegedűs József, D u d i c h Dezső, B á d y András, Adorján János, Kapa Mátyás. A vacsorára táncz következett, melynek csak a világos virradat volt képes véget vetni. — Eljegyzés. Dr. Körösi László, budapesti főreáliskolai tanár, lapunknak sok időn át szerkesztője, mult vasárnap eljegyezte Milánovits Szerén kisasszonyt, Milánovits Antal m. k. állami fő-állatorvos szép és kedves leányát. — A jubiláló Samassa. Mint Egerből írják, az ottani egyházmegye papi testülete nagy előkészületeket tesz, hogy e hónap 26-án minél nagyobb és minél tiszta, lágy érzelmekbe sülyednek, akarat és vágy nélküli, lassú elzsibbadásba, mely elvezet a budhisztikus nirvánáig 1 Igen, igen, a Nirvána a végső boldogság. Legyünk Arahá-vá, mondjunk le a semmiről, a mit eddig világnak neveztünk, erről a tükörképről, mely soha sem adott édes nyugodalmat, csak merő szenvedést, mely felkorbácsolja idegeinket, tragikus hangulatok kínjaiba kerget; elveszi megszokott képét csöndes környezetünknek ; gyászt borit mindenre, mit eddig szerettünk ; mely félelembe ejt és remegésben tart 1 A tragikus hangulatokból van egy menekvés : — Lemondani arról a csöpp boldogságról, mely itt-ott martalékunk s bizni a túlvilág, a Nirvána lelki örömeiben, az Örök béke áldásaiban I Európai ember 1 Nos ? Senki sem bizik ? Olyan szkeptikusok lettünk már valóban, hogy a bölcs indus Szubhádra igéit is kimosolyogjuk 1 Eh, mit 1 Nem hiszünk mi ígéreteknek, jó öreg. Erezzük, hogy vagyunk s azzal menekülünk is előle 1 Lazzaroni. fényesebb ünnepséggel ülje meg Samassa József egri érsek husz éves érseki jubileumát. Hevesmegye törvényhatósága tegnapi közgyűlésén egyhangúlag elhatározta, hogy a jubileum alkalmával üdvözlő deputácziót küld az érsekhez. — Simor sirja. Az esztergomi nagy bazilika hatalmas, oszlopos földalatti csarnokában alussza örök álmát a legutolsó elhunyt herczegprimás: Simor János. Most már fényes emléktábla jelöli a fülkét, ahová a székesegyház rekonstruáljanak tetemét helyezték. A tábla fölött még mindég ott függ Simor bíbornoki kalapja, de a rojtok már leestek róla. Tudvalevőleg a főpap temetkezési helyét addig nem volt szabad táblával jelölni, amig a bíbornoki kalap sértetlen épségben függött a fülke fölött. A kripta azon részén, hol az esztergomi prímások alusznak, a templom szentélye van. Egy külön köralakú kápolnát képez ez a hely, közepén oltár, hol a kisebb gyászistentiszteleteket tartják. Az oltáron éjjel-nappal lámpa ég. Itt nyugosznak sorban, részben egymás fölött Rudnay, Kopácsy, Scitovszky prímások, és a legutolsó: Simor János. Az ö emléktábláját végrendelete szerint nem szabad eltakarni koszorúval. Ezért más helyen,vannak elhelyezve József föherczeg, Ferdi-