Esztergom és Vidéke, 1893

1893-10-18 / 86.szám

kesztőségünk udvarára. A történelmi igazság kedvéért neveiket is idejegyezzük. Hivták az elsőt Kasza Mihálynak, a másikat pedig Kapa Jánosnak. A két zord darabant előszobánk ajtajában szemközt találta magát az »Esztergom és Vidéke« szolgájával: Bél Józseffel, a kitől — anélkül, hogy bemutatták volna magukat — felelős szerkesztőnk holléte után kérdezősködtek. Bél azon fölvilágosítást adta nekik, hogy a szerkesztő nincs odahaza, de ha kívánják, elvezeti őket a segédszerkesztőhöz. Kapa és Kasza rövid tanácskozás után hajlandónak nyilatkozván ügyüket a segédszerkesztővel elintézni, benyitottak az előcsarnokból balra nyíló terembe, hol épen akkor az »Esztergom és Vidéke« segédszerkesztője: Faragó Henrik, és a kiadóhivatal vezetője: Nóvák Imre urak tartózkodtak. Kapa és Kasza kijelentették Faragó úr előtt, hogy őket Esztergom szab. kir. város önkénytes tűzoltóparancsnoksága azon föladattal bízta meg, hogy esetleg erőszak utján kerítsék kézre a lapunk legutóbbi számában »Adomák« czírn alatt megjelent czikk eredeti kéziratát. A parancsnokság ugyanis indiskrécziót lát nevezett adomák közzétételében, miután azokat a tűzoltótestület egy átalános tiszteletnek örvendő tagja mondotta el a Tarkaság egyik estélyen. A segédszerkesztő kijenté, hogy ő e kívánatban a sajtószabadság arczulcsapását látja, s azért nem hajlandó annak eleget tenni. Mire a hivatalos visszaélés élő képviselői indulatosan mondták segédszerkesztőnknek : 1 — Nos akkor tehát fölhatalmazásunk van, hogy erőszakot alkalmazzunk. Egyúttal Kasza Mihály városi rendőr segédszerkesztőnk jobb vállára tette bal kezét. Faragó úr fölállt és igy szólt: — A hivatalos erőszaknak engedni vagyok kénytelen; de kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy ez eljárást jogtiprónak és törvénytelennek tartom. A jegyzőkönyv fölvételére Kapa János vállalkozott, de öt percznyi gondolkozás után elállt ebbeli szándékától, mert kiderült, hogy nem tud írni. Időközben szerkesztőségünk többi tagja is szálinkózni kezdtek, hogy melyekhez járulnak a többi termek, úgymint: múzeum, énekterem, tornaterem, gyakorló iskolaterem stb. Ezen kivül még fürdő szoba sem fog hiányozni a végből, hogy több mint 200-ra számított tanítójelöltek egyik másik szegény tagja, az orvosi rendeletre ingyen használhassa. Az épület-tervek kivitele annyira előrehaladott már, hogy még a folyó évben fognak az alapmunkákhoz, s a jövő tanévig elkészíteni akarják a monumentális épületet, hogy a három város tanítóképzőben" ifjúsága a jövő tanévben már Esztergomban szerezhesse meg a paedagogiai oklevelet. Mindezt helyeselnök az utolsó ízig, csak az feltűnő, hogy az internátus, a mi a tanitók nevelésében nem csekély szerepet játszik, költségkímélés szempontjából figyelmen kivül hagyatik. Nem jó lett volna egy füst alatt — több kiadással bár — legalább az internatusnak szolgáló szükséges építkezést most megtenni, s ha majdan a költségek engednék, a készen álló épületbe a jövő tanitónemzedéket elszállásolni ? Különben igaz hálával és örömmel veszszük ezt is. Ujabb bizonyság, hogy a herczeg-primás nem feledkezik meg rólunk, s Esztergomot jótékonyságával ismételten hálára kötelezi. Gy. hivatásszerű munkájukba, a holnapi lap készítésébe kezdjenek. Ezek közül Kapa János Szőllőssy Géza urat kérte fel a jegyzőkönyv megszerkesztésére. * Kasza Mihály most fölszólította segédszerkesztőnket, hogy az összes íróasztalok kulcsait adja neki át, mivel ő kutatástakar tartani az inkriminált kézirat megszerzése czéljából. Faragó úr sajnálattal jelenté ki, hogy a fiókkulcsokat nem adhatja át, mivel sem a munkatársak két asztalának, sem az expediczió hosszú asztalának nincs fiókja. Kasza Mihály elrendelte, hogy ez a nyilatkozat is jegyzőkönyvbe vétessék. Most Nóvák Imre úrra, a kiadóhivatal kezelőjére került a sor, a ki az egész hivatalos aktus alatt buzgón foglalatoskodott asztalánál. Nóvák úr mindjárt készséggel rendelkezésre bocsátotta irományait, melyek mindegyikét Kasza Mihály — ki folyékonyan olvasni tud — czenzura alá vette. íme hallatlan dolog a tizenkilenczedik század végén, a magyar sajtó fölszabadulásának negyvenötödik évében ! Segédszerkesztőnk pedig a telefonhoz ment (32. szám) és felelős szerkesztőnket és kiadótulajdonosunkat, ki épen a Laiszky János-féle nyomdahelyiségben időzött, a történtekről értesítette. Felelős szerkesztőnk több városi képviselő és megyei törvényhatósági tag kíséretében bevonult saját dolgozószobájába, mely a folyosótól jobb kéz felől fekszik és ajtaján »Nógrádi Jenő« feliratú kis táblával van jelölve. Magával hozta a Laiszky-féle nyomda szedőjét Franké! Józsefet, ki a kéziratoknak a nyomdába való szállításával foglalatoskodik. A hivatalos hatalom nemsokára kopogtatott szerkesztőnk ajtaján, s a »szabad!« fölhívásra Kasza és Kapa a szerkesztő privát dolgozószobájába léptek. Kasza úr a fenyegető arczok láttára némi zavarral nyilatkoztatá ki, hogy a fiókkutatást itt is folytatni kívánja. — De előbb engedjék meg — mondja felelős szerkesztőnk — hogy a szedőgyereknek kéziratokat adhassak, mivel különben lapunk pontos megjelenése lehetetlenné lesz. A rendőrök ennek kivitelét nem kifogásolták, azon föltétel alatt, ha a felelős szerkesztő minden egyes kéziratot előbb czenzura végett Kasza Mihálynak átad. Igy kerültek egyenként az »Esztergom és Vidéke« kéziratai Franki József kezébe. Szerkesztőnk meg volt győződve, hogy Kasza és Kapa urak fővárosi lapokat nem szoktak olvasni, s azért azon csellel élt, hogy az »Adomák« kéziratát is átadta Kasza Mihálynak. A jelenlevők jól tudták, mit tart most kezében Kasza Mihály. Feszült várakozás, kínos csend. Az erőszakoskodó darabant átlapozta a kéziratot, s aztán naivul igy szólt: — Mehet ez is. Az a czikk, miért az egész motozást véghezvitték, délután négy órától este hét óra harminczöt perczig, igy került ki sértetlenül a szerkesztői helyiségből! A tűzoltó-parancsnokság két megbízottja eredmény nélkül volt kénytelen távozni. Elmenőben a jegyzőkönyv hitelesítése következett volna, de ezt.a jelenlevők unisono megtagadták. Es mindez történt Esztergomban, egyezernyolczszázkilenczvenharmadik év október hó tizenhetedikén! Ügy halljuk, hogy ez ügyben a legközelebbi városi közgyűlésen több képviselő interpellálni szándékozik. — Legyen ott mindenki, a ki nem hódol a jogtipró zsarnokságnak. Éljen a szabad sajtó! Egy humánus miniszteri rendelet. Mult év május 21-én egy igen humánus szellemben tartott rendeletet adott ki a földmivelésügyi miniszter a forgalomba hozott kisebb élő állatokkal való bánásmód szabályozása tárgyában, mely minden humanitása daczára is többi mostoha testvérei sorsára jutott: a minister kiadta, de vájjon végrehajtják-e vagy jol hajtják-e végre, avval senki sem törődött. A végrehajtó hatósági közegek tudomásul sem vették, vagy ha igen, úgy annál rosszabb. Minden rendelet végrehajtásánál a legfőbb, hogy köztudomására jusson, a legkiterjedtebb módon közzététessék, hogy tudja magát a közönség mihez tartani, mert ennek elmulasztása folytán annak végrehajtása a közönség zaklatásává fajul el. A földmiv. miniszter humánus intencziójának vélünk szolgálatot tenni, midőn a fent érintett rendeletet közöljük s annak betartására úgy a közönség, mint a hatósági közegek figyelmét felhívjuk : „Rendelet a forgalomba hozott kisebb élő állatokkal való bánásmód szabályozása tárgyában : 1. §. Kettőnél több borjút, juhot, bárányt, kecskét, malaczot, és kisebb szárnyasáilatok közül négy párnál többet összekötött lábakkal akár köz-, akár magánfogyasztás, illetőleg használat czéljából szállítani vagy vinni s mindezen állatokat tekintet nélkül, a mennyiségre ily állapotban bárminő czélra is tartani tilos. A marhavásárra vitt borjúk és bárányok lábai azonban azon idő alatt mig a vásár tart s a mérlegelés eszközöltetik s legalább 5 cméteres hevederrel összekötendők, mely állapotban az állatok mindenkor szalmára fektetendők. Libák, pulykák s nagyobb szárnyas állatok összekötött állapotban egyáltalán nem szállíthatók s azok házalás esetében csakis hónalj alatt vihetők. (1), Halakat keresztülfüzve szállítani, vinni vagy tartani tilos. — 2. §. Az 1. §-ban meghatározott mennyiségen felül borjúk, juhok, bárányok, kecskék, malaczok csakis fedett s oly kocsikban szállíthatók, hogy az állatok a kocsiban állhassanak. E czélból a kocsinak szilárd fenékkel kell bírnia és sem ezen, sem a kocsi alsó oldalainak alsó részén hézagoknak lenni nem szabad. Az oldalak felső részén 2

/

3-ad rész szélességben a deszkák közt hézagok hagyandók, hogy az állatot kívülről látni lehessen és a kocsit levegő járhassa át. 3. §. Bárminő szárnyas állatok az 1. §-ban meghatározott mennyiségen felül csak ketreczre vagy fonott kocsikon, illetőleg csak ketreczekben vagy kosarakban szállíthatók. A ketreczeknek úgy kell készítve lenniök, hogy az állatok kívülről jól láthatók s megkülömböztethetök legyenek. 4. §. Az állatok megfelelő etetéséről és itatásáról az eladó vagy szállító illetőleg tulajdonos gondoskodni tartozik. 5. §. Ezen rendelet határozmányaiba ütköző cselekményeket és mulasztásokat az 1879 XL. tcz. alapján ezennel kihágásrfak minősítem, mely kihágások elkövetői, a mennyiben cselekményük, illetőleg mulasztásuk más fenálló törvények szigorúbb határozmányai alá nem esik, 20 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendők. 6. §. A jelen rendelet ellen elkövetett kihágások alapján befolyó pénzbüntetések felerészben az illető község szegény alapja, felerészben pedig a vármegye állattenyésztés czéljaira fordit .ndók. Bpesti892 május 21. Bethlen s. k.". Ezen rendelet kiadása óta másfél év mult el s '\ közeli szomszéd falu lakosai a baromfit még mindig 7—8 párt összekötve és vállra vetett dorongra akasztva hordják az esztergomi hetivásárra, a mely szállítási mód hogy mennyire megkínozza az állatokat, felesleges bizonyítani. Némelyik örökre sánta marad. Még jó, ha le nem kell ölni a nevelésre drága pénzen vett szárnyas állatot. Nézzük a piaczra szánt borjúk s bárányok szállítási módját. Valódi állatkínzás. Libák szorosan összekötve, mint a zsákok, vannak a kocsiba felrakva egymás tetején, fejük a kocsi oldalán csüng le. Valóban nem embernek kell lennie annak, ki azt sajnálat nélkül tudja elszivelni. Jó lesz tehát, ha figyelembe veszi a közönség a földm. miniszter idézett rendeletét, és ha a hatósági közegek annak betartására ügyelnek. M. Gondolatok. A rut nő gyűlölete nem olyan veszélyes, mint — szerelme. * A nő inkább a halálnak engedné át kedvesét, semmint — barátnőjének. * Amint a házassági tragédia a nyilvánosság elé kerül, komédia lesz belőle. * Mit Archimedes a földről mondott, áll a nőről is; mindig van egy pont, honnét ki lehet forgatni sarkából. * A házasság sorsjegy, melyen csak az nyerhet, ki — nem veszi meg. * Némely nö annyira veszi a változatosságot, hogy vörös ruhához vörös, barnához barna kalapot keztyűt, ernyőt és gavallért visel. HÍREK. Esztergom, okt. 17. — Egyházi hír. Haiczl Káimán, az új szentszéki jegyző e hó 19-én, vagyis e hét csütörtökén, Esztergomból végkép elutazott a fő- és székvárosba. — Betegeink. A beteg Majer István püspök és S o ó k y Gábor tanitóképezdei aligazgató állapotában legutóbbi híreink óta s*emmi változás nem állott be. Mindkettőt dr. Rapcsák Gyula, a primási uradalom orvosa kezeli. — Esküvő. Dr. Weisz Sándor esztergomi ügyvéd és unokahúga, Weisz Márkus gyöngyösi lisztkereskedö kedves és szép Szeréna leánya ma délben esküdtek egymásnak örök hűséget az esztergomi izraelita templomban. — Elkésett érdemkereszt. Ipolyság nagyközségnek félszázados pályát megfutott tanítója: Herczeg Ferencz, a nyáron elhalálozott. Pályájának ötven éves jubileumát már régen, vagy 3 év előtt megülte, s a hatóság a kiérdemült férfiút a legfelsőbb kitüntetés elnyerése végett nagykésőn terjesztette fel, elannyira, hogy midőn az érdemkereszt megérkezett, a kitüntetendő már 3 hónap óta föld alatt pihen. Meglehet, hogy az agg tanitó esetleges fogyatkozásai késleltették a habozó hatósági körök felterjesztő intézkedését; mindazonáltal elismerés illeti azokat, — a kik a tanítói nehéz pályát a késő vénség alkonyán ily módon elviselhetőbbé kívánják tenni. Herczeg Ferencz nem élvezheté ezen örömet, de legalább pályatársai levonhatják maguknak azon tanulságot, hogy a tanitó — ha egyébre nem — legalább az érdemkeresztre halála előtt vagy után számithat. — f Szilva Ignáez. Közéletünk egyik érdemes alakja : S/.ilva Ignáez nyugalmazott járásbiró, életének 81. évében szivszélhüdésben okt. 16-án elhunyt. A milyen békés természetű volt élete, ép oly csendes és nyugodt volt halála is. Keveset vívódott a halállal, habár környezete régen el volt rá készülve, hogy az agg jólelkű élettársat, páratlan atyát és kikitünö emberbarátot nem láthatják már soká. Szilva Ignáez mint végzett jogász az 1848. előtti időben primatialis ügyész volt s az 1848—49-iki szabadságharcz elkövetkeztével mint javakorbeli fiatal férfi ki nem kerülhette ama mozgalmat, mely őt zászló alá hivta. Mint nemzetőr Hurbán serege ellen küzdött. 1850-ben a Bach-korszak idejében hivatalra hivták, — melyet azért, mert gondtalan életet