Esztergom és Vidéke, 1893
1893-09-21 / 76.szám
Erre felkapott egy korsó Tizet s végig öntöde a vergődő Csesznák fejét. Alidul jobban fuldokolt. — Eh, mit tud maga ; nem viz kell annak, hanem üsse kend jól hátha — mondja a »Fekete szerecseny* gazdája. Vendel ütött s a veszedelmes gombóc egyszerűen künn voll. De jaj uranifia ! azt az egyet szaporán kezdte követni a többi is. — Tyhii, az áldóját! Hisz ennek kolerája van — világosította fel a helyzet tragikumát Brenyó. A korcsmáros megpróbálta cáfolgatni ez állítás valódiságai. — Bej szeri, a bét csillagát, megyek jelenteni, mert én már csak tudom, mi a kolera — kiáltott Brenyó rohantában. Erre aztán mindeu kétség el volt oszlatva. Mivel pedig a csízióból nagyrészt tudtuk, hogy »kinek miből haszna vagyon, áztat tegye mamar nagyon«, ergó a bölcs életszabály receptje szerint szétnéztünk, merre tágasabb. A korcsmáros azonban, aki észrevette, hogy a diszes vendégkoszoru hajlandó ama nézetnek kifejezést adni, mely szerint fizetni nem okvetlenül szükséges, hamarosan elzárta az ajtókat. — Innen ugyau nem bliccel még a császár fia sem. És igaza volt neki. Életemnek legsaöruyebb pillanatai következtek most. Csesznák ur még mindig adogatta ki a gombócokat szépen, viszontag a mószhabarcskeverő is gyanúsan viselkedett; igen kíméletlen volt a padió iránt. A felszálló terhes párázatban egyszere millió baeillust pillantottam meg, a térdeim összeverődtek s a gombócok megmozdultak bennem. Éreztem, hogy itt a halálom napja. Egyszerre nagyon ájtatos lettem. Megfogadtam, hogy misét szolgáltatok és ünnepélyes Ígéretet tettem, hogy soha többé a világ végezetéig nem eszem gombócot, csak most az egyszer hagyjanak kékét a bacillusok. Szerencsére megérkezett a kolerás kocsi. Csesznák ur ezalatt valamelyest magához tért, Engem ne déznicibájanak, mert rugók és harapok, mordult rá a vászonzubonyos emberekre. — Ezen ember szenved kolerában ? kérdezte az orvos a kisérő Brenyót. — Igen is kérem! Tessék csak oda-} peslantani az asztal alá. Az orvos intett 8 karbolozni kedték Csesznákot is, meg minket is. Ez az intézkedés nagy felháborodást kelteett. Végre Podlupka Vendel szóhoz jutott. — Proszim peknye, pán doktor, nyem korelája van az Csesznák nak neki. — Hát mi? — Megette nyolcvanöt gombóca ! — Ugyau ne beszóljeu ilyen bolondokat ! De már erre valamennyien erősítettük, hogy ugy van. — Hát sebaj, ha nincs kolerája, annál jobb, majd kitűnik ! Hasztalan kapálódzott azután Csesznák, bizony elvitték, mintha ott sem lett volna. De már erre éu is iramodásra biztattam a lábamat. Eddig volt. Csesznákról utóbb megtudjam, hogy baja nem bizonyult kolerának és hogy a kiállott szenvedések kárpótlásául megkapta a — medáliát. Éu pedig megértem a hónap elsejét. HÍREK. — Az esztergomiak a király előtt. A kőszegi tisztelgésnél az esztergomi küldöttség tagjai közül Helc Antal polgármestert tüntette ki a király megszólításával ós hosszabb ideig társalgott vele. Többek közt azt kérdezte : Hogy vannak Esztergomban.? Helc polgármester azt felelte, hogy a haladás utján, mert a kormány jóvoltából állandó híd fog épülni. A király ezután azt kérdezte : — Mikor fogják a hidat építeni ? — Azt még nem tudni bizonyosan, felelte a polgármester. — Hát a kaszárnyával hogy vannak ? kérdezősködött a fölséges úr; mire megnyugtató választ kapott, mosolyogva mondta, hogy : — Nagyon szép, nagyon örülök. — Vaszary Kolos hercegprímás, amint értesülünk, ma Budapestről városunkba érkezik. — A budapesti Vidéki ». k. pénzügyigazgatóság értesiti az esztergomi polgármesteri hivatalt, hogy ezen kir. pénzügyigazgatóság területén alakított egyenes adó fel szól ami ási bizottság ezidei működését szoptember 25-ón d. u. 3 órakor kezdi meg Bpesteu a megyeház főispáni termében. — A mezőgazdasági bizottságból kilépett Boronkay Lajos helyébe a kormányzó alispáu Nozdroviczky Miklós erdőmestert nevezte ki. — A P. N. vásárnapi számában az alábbi érdekes közlemény jelent meg. A hercegprimás palotájából. Eomai levelezőnk az olasz újságok értesülései alpján a magyar primási udvarban történt szémólyváltozások előzményeiről a a következőket irja lapunknak: Mikor Vaszary Kolos hercegprimás Rómában időzött, egy látogatás alkalmával maga a pápa figyelmeztette, hogy egymásután kapja Esztergomból a névtelen leveleket, melyek a hercegprímás a lehető leggaládabb rágalmakkal illetik. Vaszary most—az olasz hirek szerint —végére járt a dolognak s kitűnt, hogy az anonim levelek szerzői a hercegprimás közvefetleu közelében vannak, magasra7)gu papok, a kikkel Vaszary naponkint érintkezett. Eunénfogva aztán Vaszary intézkedett, hogy ezeknek az uraknak ne legyen többé alkalmuk jelenlétükkel a primási udvart a rágalkak tanyájává tenni. Lapunk római levelezője e cim alatt, romai információk alapján, olybá tüntette fel a Jprimási udvarban történt személyváltozásokat, mintha azok következményei volnának a primás ellen folytatott rágalmazásoknak, a melyekre a prímást Rómában figyelmeztették. Igen sajnáljuk, hogy levelezőnk ily alaptalan mendemondának hitelt adott, érzékenyen sértvén vele oly kiváló férfiakat, minők ugy az esztergomi káptalanban, mint a prímás hivatali irodájában ülnek. Egészen illetékes helyről kapott iuformációk alapján Írhatjuk, hogy a primási udvarban történt szémólyváltozások semmi egyéb okból nem történtek, mint csak abból, hogy seukisem mardhat meg 'ugyanabban a hivatalbau örökké, hanem az egyházi tevékenység kívánalmai szerint változtatja hatáskörét. Az esztergomi káptalan minden tagja magasan áll nemcsak az egyházi, hanem a férfiúi jellem tekintetében is, s éppeu ez az, ami az esztergomi káptalan tekintélyét nem csak hagyományossá, hanem általánosan elismertté is tette. A rágalmazók tehát csak azok lehetuek, akik Őket rágalmazzák. — Tűzvész Bényben. Vasárnap délután 2 órakor Schiller Sámuel gabonakereskedőnek háza hirtelen lángbaborult s a tüz egy pillanat alatt átcsapott a szomszéd házakra és a nagy szél következtében tizennyolc ház égett le rövid idő alatt. A szó legszorosabb értelmében leéget, mert ami csak éghető volt, az mind elhamvadt ; igy az ajtófélfák, ablakrámák stb. csak falak maradtak meg kormosán, romokban. Szerteszéjjel a falak körül összeégett állatok hevernek : csirkék, hidak, sertések, kutyák, macskák ; a körül levő fák egészen elszenesedtek ; szóval a pusztulásnak, romlásnak képe tárni elénk. Huszonhét család maradt födél nélkül, kipusztulva s közlük jómódú gazdák jutottak tönkre. Mindeniknek odaégett véres verejtékkel szerzett jószága s különösen Schiller Sámuel károsult meg, kinek házában tiz vaggonra való gabona volt felhalmozva. Jóllehet a házak legnagyobb része biztosítva volt, mindamelett a kár szerfölött nagy. Amint a szemtanuk mondják, a helyi és környékbeli tűzoltók önfeláldozó bnzgóságáualc köszönhető, hogy a nagy szélben nem égett le az egész falu. A tüz keletkezésének oka mindeddig ismeretlen. Kolera gyanús eset. Vasárnap délután Táthról a városi közkórbázba egy vékony dongáju csizmadiát hoztak be, akinek kolera-gyanus görcsei voltak s ezekben a görcsökben estére meg is halt. Azomban másnap fel boncolták s kiderült, hogy tüdő vésszel párosult gyemorhnrutban halt meg. — Gyászjelentés. Alulírottak ngy a maguk, valamint az összes rokonok nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatják a felejthetetlen jó hitvesnek illetőleg édes anyának Bokros Károlyné szül. Iványi Piroska asszonynak folyó hó 16-án reggeli 10 órakor hosszas szenvedés és a halotti szentségnek ájtatos felvétele után életének 28. és boldog házasságának 13-ik évében történt csendes elhunytát. A kedves boldogul inak hült teteme folyó hó 18-án délután 4 órakor fog lakásáról a szab. kir. váosi sírkertbe örök nyugalomra helyeztetni; lelke üdveért pedig az engesztelő szent mise áldozat folyó hó 19-én reggeli 8 órakor fog plébánia templomban az urnák bemutattál ni. Esztergom, 1893.szep. 17-ón.ÁIdás és béke leugjen porai felett! Bokros Károly mint férj. Bokros Margit, Bokros László, Bokros (jéza, gyermekei. — A budapesti esztergomi vasút ügyében a fővárosi tanács magáévá tette a pénzügyi bizottság ama javaslatát, hogy a vasút engedélyeseinek azt a kérelmét, hogy a főváros 500.000 forint névértékű törzsrészvényt, vegyen át, a közgyűlés mellőzze s kérje fel a kereskedelmi minisztert, hogy ezt a vasutat állami vasutképen létesítse. — A debreceni kereskedelmi akadémiábana kolera járvány mialt elhalasztott beiratások f. évi szeptember 25-től október 1-ső napjáig tartatnak, a rendes előadások október 2-áu kezdődnek. A beiratás idején vétetnek fel a növendékek az internitusba is. — A budavári merénylet. Csolics Mihály bünperóben a budapesti büntető törvényszék október 2-ikára és 3-ikára tűzte ki a főtárgyalás!. A tárgyalás rendjének fentartása érdekében az elnökség külön szabályzatot dolgozott ki, amelylyel elejét fogják venni minden tolongásnak. A tárgyalást az esküdtszéki teremben tartják. Az oda vezető feljáratokat ós a folyosót elzárják, a rend fentartására pedig a fogházölöket mozgósítják. A terembe lépést csak névre szóló belépő jegyekkel fogják megengedni. A tárgyalásra az erkélyüléseket is beleszámítva, mindössze 120 belépti jegyet fognak kiadni az elnökségi irodában, még pedig kizárólag szeptember 29-ikén és 30-ikán. A tárgyalás napján jegyek már nem adhatók ki, A tárgyaláson Zsitvai Leó fog elnökölni, a vádhatóság képviselője Havass Iime főügyészi helyettes lesz; |a vádlott védője Eötvös Károly. Személyesen fog megjelenni Vaszary Kolozs hercegprímás is, akit a bíróság ki fog hallgatni. — Szükeblü község. Csév-esztergommegyei tót községben törtónt az alábbi esett, amelyet a most élő nemzedék fejcsóválva bár, de elhiszen, a jövő generáció azonban ezt a históriát alig lesz képes elhinni a XIX. század igeges végső éveiből. Miutáu a szégyenletes 300 frt. tanítói állomás betöltésére nagy nehezen fogtak egy embert, ez a megválasztott uj tanító el is foglalta állomását szept. elején, telve azou nemes ambitióval, hogy a csóvi tót nebulóknak a zengzetes magyar nyelvet teljes buzgósággal fogja a koponyájukba verni. Csakhogy a nemes illúzióból ideje ellőtt ki kellett ábrándul nia — nyomorult 20 frt. miatt. Az a szokás országszer e, hogy a 300 frtot tanitók nak, nem egy esetben móg a pályázatban is hangsúlyozott padlózott szobácskáját az iskolafentartó község látja el a legszükségesebb primitív bútordarabokkal, a mely legfényesebb körülményeik közt, eg ágy, asztal 1 — 2 szék és 1 szekrényből szokott állani. Mint hogy azonban a csévi tanitó szobája a már korhadósuak iudult, padlón kivül teljes butortalauságbau szenved, s a defectus pótlásár* sem plébános, mint az iskolaszók feje, sem a kesztölci körjegyző, aki maga is tanitó volt, nem vállalkoztak a szűkkeblű eljárás következtében az u] tanitó sz. Pálnak az oláh atyafiakkal szemben alkalmazott methodusát applikálva, ott hagyta a csévi tótokat, & kik most uj tanitó után szaladgálnak. Jobb lenne pedig, ha előbb azt a nyomorult 20 frtot kerítenék meg a tanítói lakás bebutorzására, a mely az: efféle szégyenletes kalamitásoknak elejót venné, a mely a magyar kultúrának egy cseppet sem válik dicsőségére, s a mely botrányos szűkkeblűség a magyarosodásnak annyira óhajtott és hangoztatott terjesztését, lényegesen és köuyelműeu hátráltatja. — Ügyvédi irodámat' foló hó 18. án-Budautca 35? sz. a. saját házamba tettein át. Esztergom 1893, szept* 17-én. Dr. Burián János, ügyvéd, — Egy tanitó ünnepe. Ötven éves tanítói jubileum ós egyúttal aranylakodalom volt e hó 14-ón Imélyeu, Komárommegyében, a hol Pataky György r. k. kántortanítót félszázados buzgó működéséért ünnepelték s ez alkalommal ünnepelte a jubiláns aranylakodalmat is. A község fel volt lobogózva s «z istentiszteletet dr. Komióssy Ferenc egyházmegyei tanfelügyelő végezte fényes segédlettel s szép beszéddel áldotta meg az arany lakodalmas párt. Ezután diszgyűlés volt, melyen Fábián János c. kanonok átadta az ünnepelt tanítónak a kerületi tanitók diszalbumát; dr. Komióssy Ferenc pedig Vaszary hercegprímás elismerő oklevelét. Heckeuast orsz. képviselő az iskolaszék nevóban üdvözölte. Chemez plébános pedig a község nevében. — Délben nugy díszebéd volt, melyen a prímást, az üuuepultet, a főtanfelügyelőt és többeket felköszöutöttek. Az ünnepen részt vettek a jubiláns dédunokái is. — Ritkák a fillérek. A régi értékből az újba való átmenet alkalmával a forint helyett a feléuyi összeggel kisebb korona választatott pónzegységül, miutáu a valutamüveletek megkezdése előtt is már a mi a többi államok pénzegységóhez viszonyítva nagyobb öszszegnek megfelelő forintunkat sok helyen mint közgazdasági bajt emlegették. Ez a nézet a valutamüveletek tárgyalása alkalmával is kifejezésre jutva, kisebb pónzegysóg mellet döntött a többség. S kiszemelték az ötven SZABONIÜSZ.