Esztergom és Vidéke, 1893

1893-09-17 / 75.szám

• • VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. * " \ • MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER : _ j HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. sz f/BÍSHÁI-KÖZ 82S.

E 8 ' HI

™f A

™? HiniiB' rÉSBK 1 «6MI JOO szói* 75 kr, íoohova a )>p uelluiii rwfaé* illetfi kőkemények IdUdendök. to1 m

'

l

S 1 frt 6

D

°,,

kr

» ^O-tol 800-ig 2 frt 9o kr. ELŐFIZETÉSI ÁR: —

; Bely

egdíj 3

0 kr. Kgé*r. évre 6 frt - kr. K 1 A D »-lH I V AT A li MAGÁN HIRDETÉSEK megálJapodMS szerint JegjutányoeabFél évre - - - - S frt — kr. ; tiZBUIENYl-TEIt 832, ban közüliéinek, r Nedved évre 1 frt 50 kr. hova lap Imaialos os eingaa hirdetései, a nyilHerbe szánt küzleoS p

QV 8

,A|j| ára 7 kr menyek, elölizetéfi pénzek *s reklamál

ások i

ntézendSk. NYILTTÉR sora 20 kr ri 9 H^P" 27. Telefonszám. aM

pMi # . * ( -lap—) Csodálatos korban élünk. AH ms'jd a jövő században mai napjaink történetét meg lógja írni, egy vagy több lapot is sötét dolgokkal lesz kénytelen •megtölteni. Megítéli korunk erkölcsi hanyatlását, mert akkor már tisztán fogja tátni a közelebbi és távolabbi okokat és miudazou rugókat, melyek befolytak az erkölcsök rohamos lazulására, Mi, kik szintén gyarló és gyönge emberek vagyunk, nem éreztük hivatva magunkat bírálatot mondani, csupán a tények előadására szorítkozunk. De kortársainkat objektíve, elfogultság nélkül, pártatlanul megítélni nem is tudnók. Szemeink előtt folynak le a drámák. Mi csak szemlélői vagyunk, de nem bírálói. Még egyik esemény hatása alól ki sem bontakoztunk, már jön a másik szenzációsabb újdonság. Napirenden van mindig egy ujabb, a távíró sodronya nem fárad bele, bogy uj;ibb és ujabb esetre ne hivja fel figyelműnket. Sikkasztás, lopás mindenfelé. Hűteleu /sáfárok elkezelik mások pénzét, inely "gondjaikra van bizva. Biz ez szomorú valóság. Egy járvány, melynek meggátlására nem tudunk orvosszert. Hihetetlen dolgok történnek meg napjainkban. Egyének, kik köztiszteletnek, közbecsülésnek örvendenek még ma, holnap a vádlottak padjára kerülnek a közönséges gonosztevők közé. Ma még a becsületes embernek mintaképe, holnap nevét már a sikkasztok, csalók, szélhámosok hírhedt nevei közt kolportálják egész világnak. Mi az oka ennek, ki tudna erre felelni ? Talán vau egy gyönge pillanat, mikor a lelkiismeret szavára nem hallgatva, azt a becsületes embert is lázba hozza a kezei közt levő rengeteg pénz és hozzányúl a máséhoz, hogy maga számára jogtalanul eltulajdonítsa. Szomorú, szomorú ! Pazarló életmód, oktalan költekezés, midőn valaki rangján felül akar látszani, oka e járványnak? Vagy szenvedély, kártyajáték, spekuláció, meggazdagodási vágy csábi'ja el az em! berekét? Bizony minden sikkasztás ilyen okokra vezethető vissza. Talán a férj becsületes ember, jóravaló polgár, de a felesége költekezik ugy, hogy ennek fedezésére a jövedelem kevés. Az asszony kér, mindig kér; a férj megunja az örökös családi háborút, civa,'kodást, pörpafvart ós úgy segít a bajon, hogy a mások pénzéhez nyúl. Talán a sikkasztó becsületes ember volt, de akadtak rossz barátok, akik bizalmával rútul visszaéltek, és megcsalták reá engedvóu sütni a gonosztevők bélyegét. Talán tivornyázásra adta magát és a dorbézol ások emésztettek el a pénztárból hiányzó összeget és adták át a magáról ennyire megfeledkező embert, az igazságszolgáltatásnak, mely büntet ós sújt. Talán a kártya,* a ferbli, makaó, roulette, nási-vasi, fáraó, és más ilyen felesleges tudományok elsajátítása került mások pénzébe s a vége mégis az lőn, hogy nem sajátította el, a pénz elúszott és ezzel a becsületeu is nagy folytonossági hiány állott be. Talán spekulált az illető a börzén, természetesen a mások pénzén s a nagy rizikó, mely annyira telhetetlen, mert már annyit elnyelt, az ő pénzéi; is felemésztette. Ki tudná megmondani, mely szenvedélyek áldozatai a sikkasztások és csalások hősei ? Mikor aztán az illető látja, hogy becsületo tönkre megy, akkor felébred benne a lelkiismeret szava. De ekkor már késő, Nincs mód a vétket helyrehozni. És amikor nincs vigasz, megszüut a reménység, akkor következik az ulLima ratio, akkor előveszik az asztalfiókból a revolvert, melynek csövéből a halál feketélik, megtöltik, szivüknek irányozzák és leszámolnak ön magukkal. Maguk után hagynak bűnbánó sorokat, melyek talán arany tanácsokat is tartalmaznak, melyeket elfeledtek egy életen keresztül, melyek az utolsó [ percben jutottak eszükbe. Vizet prédikálnak, de életükben bort ittak. Az a lövés, mely eldördült, mely életét oltja ki a sikkasztottak, nem mossa le a szégyent nevéről, amibe taszítja családját is. Aki azonban ragaszkodik az élethez az felpakkol és átvitorlázik Amerikába, vagy ha resteli ezt a fáradságot ós kö tséget 'y feljelenti magát. A törvény aztán teljes szigorával sújtja és utoléri az erkölcsi halál azou embert, aki egy pillanatban gyenge volt ma. gáról megfeledkezvén és hűteleu sáfárjává lőn a mások pénzének. Csodálatos időket élünk. Vénül a kor és napról napra vénülnek, öregbednek hibái is. Iparpártolás. Nem éppeu rózsaszínű szeművegeu keresztül tekintünk iparunkra, amidőn azt merjük mondani, hogy amit ma a magyar ipar előállít, mindaz kiállja az összehasonlítást a külföldi iparával. Nemcsak kiállja az összehasonlítást, de vanuak egyes iparágak, egyes ipartermókek, melyekkel felülmúlja a külföldet is. Csak néhány évvel ezelőtt is, valódi bámulatot keltett s országos eseményszámba ment, ha gazdag nábobjaink s péuzarisztokratáiuk, a hazai ipar fejlesztése céljából, a tisztán kónyelmükre szolgáló ipartermékeket nem kül-, hanem belföldön rendelték meg. Manapság már bizony nem kell külföldre zarándokolnunk. Amiket a Nyugat művelt nemzetei előállítanak, azt képes a magyar ipar is előteremteni. Igaz, sokszor úgy fogjuk tapasztalni, ü

°gy egyik-másik iparterméket talán jutányosabban szerezhetünk be külföldről, de viszont fel tótlenül arra a meggyőződésre jutunk, hogy a magyar ipar rendszerint tartós ós szolid árukat bocsát ki kezei közül. Hazánk visszouyainak tanulmányozásával s jólétének fokozássával foglalkozva, okvetlenül arra a tapasztalatra kell jöuuünk, hogy ktfejlett nivóti álló iparunk nagyobb mérvű pártolása Az ^Esztergom55 Vidéke" tárcája KATONA. Ruhám ragyog, csörren kardom, Fejemet magasra tartom; Határtalan gőg a kincsem, Bár vagyonom, eszem nincsen Katona vagyok ! Nem halljátok törpe népek ! Hogy köztetek kelek, lépek ? Ti, ostoba polgár fejek ! Hajoljatok, köszönjetek ; Katona vagyok 1 Utat nekem polgár ember I Hej, mert aki ellenem mer, Még a lelkét is felére Metszi éles kardom éle; Katona vagyok ! Ah ! ni! milyen szép leányka! Hogj kitér — bár kisé bántja. Miíy szép állat! forr a vérem . — Megengedi ? elkísérem ; Katona vagyok ! Nem engedi? látszik rajta, Hogy rebellis, magyar fajta, Hüveletlen paraszt dáma Oh nem halok meg utána; Katona vagyok! Adósságom hogyha éget, Majd találok feleséget . . . S üogy tábornok legyek hamar, Amig birom, szidlak magyar ; Katona vagyok ! Ha menni kell harcmezőre, Hátul zugom, hogy : előre ! S ha az ellen űzni készül, Eliramlom nagy serényen S lesz gondom, hogy el ne érjen; Katona vagyok ! HORVÁTH GÉZA. — Az „Esztergom és Vidéke" eredeti tárcája. — Kupakon sok a cigány ; annyi van, mint más három faluban. Aztán ezek a cigányok a vályogvetésnek oda se néznek. Már minek is néznének, mikor él Vigh Jóska. Ád az annyit, hogy megélne abból talán Magyarország minden cigánya. Hej 1 Vigh Jóska hires ember. Tul jár annak hire hét vármegyén. Hanem ez mind csak kismiska. Otthon Kupakon az igazi ur. Ugy megsüvegeli még a szolgabíró is, hogy a kalapja a földig ér. A paraszt nép meg kezet is csókolna neki, ha hagyná; mert hát olyan jó szive van, hogy senkit se enged ki a házából segítség nélkül. Mindenki szerette, tisztelte, csak a leányok nem. Nem akart házasodni a beste lélek; kerülte az asszony népet, félt a szoknya suhogástól. Senki se tudott esetet mondani, hogy lány nyal látta volua beszélni. Pedig volt ám miből, mert termett a holdjain szépen ; aztán olyan szép gyerek volt, hogy no! Pantalósan sem járt ám! hanem -.magyar nadrág feszült a lábán ; csizmáján weg ugy pengett a sarkantyú, akár a muzsika. Szerette is ő muzsikát. Ezért haragudtak rá a lányok, ezért szerették a cigányok. C*ak be keliett tekinteni estéukiut a portájára. Hej, be vig élet volt ott. Folyott a neszrnélyi, húzta Gyuri cigány, szólt a nóta, a kurjongatás. Nem volt ott soha szomorúság és ez a jókedv ráragadt a falura is. Belül táncolt Vigh Jóska, az udvaron pedig a falu népe járta vigan. A Gyuri cigány húzta szakadatlanul, kifogyhatatlanul. Tudott is hozzá amúgy rangosán. Ugy szólt a fája, mintha a menyekben muzsikálának. Vigh Jóska előtt Gyuri cigány külömb ember volt, mint akárki. Mindig együtt volt vele, ott evett az asztalánál, ott lakott a házában. Mem tudott nélküle meglenni. És sokszor múlatás közben, mikor a neszrnélyi már igen feltüzelte a vérét, nyakába borult a Gyuri cigánynak, Összecsókolta és sirva mondta r — Gyuri, Gyuri! még engem látsz, ne félj semmitől; de még azt mondom, hogy én is csak addig leszek ember, amig téged látlak. , , . ., Vigságban folytak Kupakon a naipok. Föl sem tünt az a vígság. Mintha annak ugy kellett volna lennie. Vigh Jóskát az isten mutatásra teremtette, amint a cigányt muzsikálásra, avagy a szolgabírót a kártyázásra. Ezen nem másíthat senki. De mégis másított valaki . . . Másított a Gyuri cigány. Meglopta a nyomorult jótevőjét, pajtását, barátját, mindenét. Ellopta Vigh Jóska pénzét és elpártolt Kupakról. És elvitte nemcsak pénzét jótevőjének, hanem kedvét is. Vigh Jóska lecsüggesztett fővel járt a faluban. Szinte megsajnálta mindenki. Elmentek hozzá a másik cigányok, húztak vig nótát, de nem indultmeg. Olyai szomo u voltazarca, miut a temető kert. Kidoboitatta minden faluban, hogy megbocsát Gyurinak, csak jöjjön vissza. De az nem jött. Tudja a jó isten hol kószált . . . Még hirt sem tudtak, felőle. Vigh Jóska még mindig szomorúbb lett. Nem volt szabad a cigányoknak vigat húzni, csak szomorút, de abból is a legszomorubbat. Egyszer a szolgabíró azt találta mondani: — Jóska öcsém ! Legokosabban teszed, ha megházasodol. Kimulattad te már magadat eléggé. — Dehogy mulattam; még csak ezután fogok. Fogok még holtomig, még azután is. Hanem azért talán mégis megházasodnám. Nincs már Gyuri. De nem jön hozzám senki lánya ugy-e ? — Biz isten, ha igy élsz továbbra is, mint most, akkor nem akad semmiféle tiszteséges vászoncseléd. Abban hagyhatod öcsém ezeket a vigasságokat. Nem látod soha hasznukat. •— Eh l hát a bátyámuram kártyája ... ?