Esztergom és Vidéke, 1893

1893-07-30 / 61.szám

Csaiatkozás. DMIIÓ Jonő illatos cigarett füstjébe temetkezve kéjes boldogsággal ringa­tódzik hintaszékén. Karcsii, csókolni való kis felesége csak nézi, nézi és sehogy sem tudja elgondolni, hogy mi okozhatja az o Jenőjének izgatottságát és örömét. Azonban férjének ez okadolat­lan vigsága logkevésbbé sem teszi gon­dolkodóvá az aranyos menyecskét, oh nem, sőt inkább nagyon is bele illik ez az ő tervébe, mely nem áll egyéb­ből, minthogy Jenőt az általa oly régen tervezett fürdői nyaralásra rávegye. Jenő vidám ós jó kedvében van, tehát a nyaralásra^ való kilátások rendkívül kedvezőek. És Ella ugy örül e nem várt fordulatnak, hogy férjéhez simulva annak boldogságtól sugárzó arcát kis kacsóival végigsimogatja. Pedig ha tudná, mi van készülő­ben!.. . Ha beláthatna férjének lelkébe és látná azt a pokoli tervet, mely ott megfo­gamzott, tudom, nem simogatásra hasz­nálná kacsóit! Dánó Jenő boldogságát és pajzán, titoktelj es mosolygásait ugyanis az okozta, hogy a mikor a hivatalból teg­nap este hazament a főút egy háza előtt a virágokkal ékes ablak alatti fűben egy levelet talált. Kezdetben semmi fontosságot sem tulajdonított e leletnek, de az a körülmény, hogy a boritéknélküli levél épen az előtt a ház előtt feküdt, a melyen belül a kacér kis Berta lakott özvegy édes anyjával egyetemben ós a levélből ki­áradó erős parfume-illat mégis csak döntőleg hatott és a levelet nemcsak felvette, hanem zsebre is dugta. Az első gondolat, a mi eszébe ötlött az volt, hogy a szóban forgó levélke senkinek másnak nem szólhat, csak Takács Bertának, annak a kívánatos, gyönyörű "szép feslő bimbónak, a ki körülbelül két hónapja, a mióta t. i. ismeri Bertát, ingerli őt folytouos ka­cérságával. Dánó Jenőt lelkiismerete csöppet sem furdalta, mikor az a vágy fogamzott meg ravasz, Don Jouan lel­kében, hogy a szőke Bertával a beszél­getésen és szerelmes pillantások váltá­sán kivül másra is vigye és épen nem gondolt arra, hogy feleségének mily nagy bánatot okozhat. Elvégre is nem akarja ő Elláját elhanyagolni, csak a hivatalától és nejétől szakított órákat akarja megédesíteni. De nem is olyan könnyű dolog azt a szilajon pezsgő vért lehűteni, azt a szivet megzabo­lázni, mely fiatal ember korában lepke módjára szállt virágról-virágra. Megkezdette tehát az ostromot a szőke Berta szive ellen azt hívén, hogy neki, az elegáns és igazán szép férfinak nem lesz nehéz az ostromolt szivet mindjárt az első rohammal be­vennie. De mennyire csalódott! A szép Takács Berta ugyan nagyon kacéron, sőt néha mintegy biztafólag bánt vele, do annyi finomsággal, csípős gunynyal tudta a felhevült Dánót rendreutasí­tani és oly ügyesen tudott ennek kérő pillantásai elől kitérni, hogy Dánó, a ki ehhez szokva nem volt, egyik bá­mulatból a másikba esett, sőt kezdett lemondani az ostrom sikeréről. A tel jes lemondásig azonban még nem ju­tott; volt annak a csintalan leánynak viselkedésében, vele való bánásmódjá­ban valami, a mi esüggedő szivébe uj bátorságot öntött. Két hónap múlva arra a gondolatra jutott, hogy Bertá­nak okvetlenül valami titkos imádója van, a kit ő ugyan nem ismer, de a kit meg kell ismernie, hogy kiüthesse a nyeregből. Tehát szimatolt és kuta­tott a nélkül azonban, hogy a fönn­emlitett estig csak a legkisebb nyo­mára is jött volna Berta titkos imá­dójának. De most megvan. Kezében az illa­tos levélke, mely — semmi kétség! — a titkos imádótól ered és Bertának szól. Ruganyos léptekkel, a biztos dia­dal előérzetével siet haza, hogy a le­velet elolvashassa. Kibontja, nézi, . . . ós furcsa látvány tárul szemei elé. A levél gyorsirási jegyekkel volt irva ! Jó kedve, öröme az első pillanatban kissé megcsappant, mert hiszen ő most már annak a levélnek ugy sem veheti hasznát, nem lévén ismerős a gyors­írással. De azután csak megint kide­rült a homloka. Sebaj ! ha ő nem tudja elolvasni, majd talál valakit a ki a furcsa szarkaiábakou eligazodik. És nem tudott visszatartani egy hangos kacajt, ha arra gondolt, hogy mint fogja ő e levélke erejénél fogva az eddig hozzáférhetetlen Bertát sarokba szorítani és hatalmába keríteni. Átko­zott szerencse! moly ilyen nem várt utou és módon juttatja kezébe a menyor­szág kulcsát! Hahaha ! Másnap Dánó Jenőnek első dolga volt ogy Írástudó kis gymnazisfcát ma­gához hívni, a hol is felkérte ezt, hogy szíveskedjék neki elolvasni az eléje tett «ügyiratot*, minthogy ő nem tudja a gyorsírást olvasni. A mitsem sejtő gyerek aztán a kö­vetkezőket olvasta fel Dánó Jenőnek: «Imádott Ellám! Még sem tudtad ostoba férjedet rá­venni arra, hogy fürdőzni küldjön ? Epedve várlak. Csókol szerető Sanyi d.» Hahaha ! Hahaha! — er—ld.— Színház. Lemondás. Karczag drámáját bemutatta Dobó is. A pesti lapok annak idején el­mondták kritikájukat a darab fölött, mely abban kulminált, hogy magasan kiemelkedik a rosszak közül. A kö­zönség többé kevésbbé ismeri a kriti­kát. Azonban nagy hibát követett el, mindaz, aki elmadadt a darab előadá­sáról. Igaz ugyan, hogy nem egetha­sogató eszmék tárháza a „Lemondás", nincsenek benne valami különösön ki­domborodó jellemek ; igaz, hogy az ember nem tud eligazodni azon, hogy ki is a darab főhőse, hogy ki körül csoportosul a cselekvóny, és ha ki is igazodik, nem tudja elhinni, hogy a drámai hősök „lemondanak", megal­kusznak ; mégis nagyon kellemes, na­gyon tanulságos estét tölthetett el a néző. Sok csiuos jelenet van a darabban, melyek rezgésbe hozzák nemesebb indulataink húrjait s itt ott megcsil­lan a guny is. Külöuösen Boldizsár báró szerepében, ki a mandátumért fennen hirdeti demokratikus elveit, mig lelkében a legmerevebb arisztokrata. Boldizsár bárót Galló alakította válasz­tékosan, nagy ügyességei. Mellette Csókánó Júlia és Kovács Kornélia já téka említendő különös dicsérettel. Csókánó előadása kifogástalan volt, tiszta, nemes, minden hatás vadá­szattól ment. Kovács Kornélia kedves színpadi jelenség, csak arra figyelmez­tetjük, hogy óvakodjak a szertelensé­gektől, mert azok a keltett jó hatás rovására esnek. Hátravan még megemlékeznünk két főszereplőről : Pártos Ételről, ki Ko­roláu grófné — és Német Jánosról, ki Korolán gróf szerepót adta. Pártos GAMMA. Ur. (A födélzetén sétál s egy ott ülő hölgyet kihívóan nézeget) Gyönyörű terem­tés 1 Oh a szemei! Csupa tüz! Ohhh! gyönyörű . . . Hölgy (magában). Csinos fiatal ember, csak egy kicsit szemtelen. TJr. Bemutatom magamat . . . ; de hátha majd tiltakozik . . . £h, unatkozik ; látom. Hölgy. (Az égre bámul és a mutató ujjait forgatja, miközben leejti keztyüjét,) Ur. (Felveszi és odanyújtja a hölgynek.) Bátorkodom bemutatni magamat : Kacagh Ernő vagyok . . . Hölgy. (Meghajtja fejét.) Ur. Nagyon szép az idő. Hölgy. Nagyon. Ur. Nagyon meleg van. Hölgy. Nagyon. Ur. Talán menjünk árnyékba. Hölgy. Nekem jót tesz a nap. Ur. Nekem is. Hölgy. Nos ? Akkor miért menjünk ár nyékba ? Ur. Azt gondoltam, hogy árt nagysádnak. Hölgy. Ugyan miről ? Ur. Nagyon szomorúan nézett nagysád ! Hölgy. Hja! a szivem fáj. Ur. Mivel lehetne megvigasztalni ? Oh !!! Hölgy. Furcsa . . . . ! (elméláz.) Ur (összeteszi kezeit). Nagysád! sze­mének bűvös sugara, piciny ajka, szép szava, gyönyörű lelke . . . Hölgy. De uram ! Ur (folytatólag). . . . meghatott; szerel­mes vagyok. Hölgy, De uram! Ur. Kívánjon bármit, kívánjon áldozatot, kívánja életemet. Itt a Duna; kívánja és beleugrom. Hölgy. De uram! Legalább lassabban beszéljen kérem ! Ur. Hát remélhetek ? Ohhh szólj angyal! Hölgy. Hova utazik ? Ur. Ahova akarja. Megyek a pokolig is. Hölgy. Meddig érvényes kártyája. Ur. A végtelenségig. (A hajó fütyül és kiáll E-nál.) Hölgy. Én itt kiszállok. Ur. Ha megengedi én is. Hölgy. Csak tessék ! Fogja felöltőmet, azonnal bemutatom férjemnek, a ki itt várakozik rám .... (A függöny legördül.) Etel nagyon tudna hatni, csak egy kicsit melegebb volna. Néha ugy tűnik fel, mintha nem érezné át, amit velünk éreztetni akar; bizonyos merevség kor­látozza fellépésének első pillanataiban. Éppen ugy Német Jánost is, de ő csak az első felvonásban volt hideg, aztán jobban és jobban neki melegedett, úgyannyira, hogy a hallgatóságot egé­szen magával ragadta. Komoly színész Német, aki nemcsak érezni, hanem érteni is iparkodik szerepét, csak a tagozott szavalásra is fektessen egy kis súlyt. * * A czigánybáró. Majdnem üres ház előtt került színre. Pedig nem érdemli meg a társaság ezt a tüntető közönyt. Hol vannak Esz­tergom intelligens kereskedői, iparosai, akik már nem egyszer mutatták meg áldozatkészségüket ? Hol vannak ? Nem. akarunk következtetéseket vonni ebből az elmaradásból, csak azt ismételjük, hogy a társulat nem érdemli meg ezt a tüntető közönyt ós ismételve kérjük Esztergom közönségét, ne nézze tétle­nül színészeink törekvését, hiszeu ők megtesznek mindent, ami erejükből kitelik. A czigánybáró előadása is bárkit meggyőzhetett volna, hogy a társulat rászolgál a pártolásra. Nem „komédi­ásokkal", vau dolgunk, hanem am­bicziozus színészekkel- Itt vau például Szigethy Lujza, aki Saffi czigányleány szerepében nemcsak kifogástalan, ha* nem meglepő is volt. Iskolázott, szép hangja s előkelő megjelenése kitűnt hatást keltett. Itt van Dobó, ki a né­zőközönséget magával ragadta, a köny­nyezésig megkacagtatta. A taps bőven kijutott mindkettejüknek. Csókáné Juli* kis szerepébon ma is derekasan meg­állta helyét. Némi ellenvetésünk volna azonbau Nyiregyházy hideg játéka ellen és bi­zony Gábor diák (Boronkay) sem volt „csókolnivaló", mint a kis Nina (Kovács K.) mondta. Jó lesz, ha hangját bizonyos helyeken fékezi és egy kissé ügyesebben mozog. —b.— A tűz. Tegnap egymásután kétszer zavarta fel városunkat a tüzilárma. Egyik elég szerencsésen végződött, de a másik annál nagyobb kárt okozott. Az els5­tüzilárma 7 ós fél órakor keletkezett,, mikor a kis-piaci Schalkház-fóle mészá­ros boltban a petroleum-lámpás le­bukott s az ott levő zsírt és szalonnát a kiömlő petróleum tüstént meggyúj­totta. Ezt a tüzet azonban nagy ha­mar lokalizálták. Az ijedtségen kívül jelentéktelen káit okozott. A másik tüz 9 és egy negyed óra­kor ütött ki, mikor a közönség leg­nagyobb része a végig-vonuló katona­zenekar játékában gyönyörködött. Egy­szer csak hirtelen megvilágosodott a bazilika délre szolgáló oldala, majd minden magasabb épületeu visszave­rődött a gyanús világosság; az embe­rek szájából kitört a rémes kiáltás,, elhallgatott a katonazenekar s helyette megkondultak a harangok; majd el­sült a tarack lövés és az emberek őrült sietséggel rohantak a vész szín­helyére. Patkó János, jőmodu földműves háza gyuladt ki először. A tüz oka isme­retlen, de Patkó János szerint nem lehetetlen a roszakaratú gyújtogatás. A tűzoltóság hamar kivonult, de meg­kesét. Azt jól tudod, hogy Sándor a német nyelvből mindig megbukott; az érettségin is -csak ugy jutott keresztül (velem együtt) hogy Glück Jakab, a ki most már gazdag bankár, kegyes volt hozzánk csempészni a a-kész dolgozatot. Az ollózással tehát sem Sándor, sem a szerkesztő nem boldogult. Helyette megbízták a mezőgazdasági ro­vat vezetésével, ami szintén nem terméke­nyíti a költői képzeletet. Ekkor aztán elő­állott az ideális költő, ideális Írásával, a mikre a szerkesztő körülbelül azt jegyezte meg-.; — Barátom! ön bolond ! Sándort ez határtalanul elkeserítette s amit ezután hallott, az már megzavarta lelke egyensúlyát. Azt hallotta ugyanis, hogy Hortoványi rútul megcsalta Veisz Saroltát s mást vett nőül, Sarolta pedig tudja Isten, hogyan, miért ? megszökött egy csiuos hadnagygyal. Mondom, ez egé­szen elkeserítette őt. Kerülte az embereket, szemei beestek, fénytelenekké váltak s arca a lelki gyötrelmektől egészen el volt csi­gázva. Mikor én talál hoztam vele, akkor már olyan volt, mint a váz ; szinte zörög­tek csontjai s mikor azt kérdeztem tőle, mi a baja ? kicsordultak könnyei ós pa­raszkodott fájón, keservesen. — Meglátod, mondta nekem, az én szi­vem meghasad, lelkem darabokra rongyo­lódik. Vigasztalni akartam, de híjába. Kitört szenvedélye. Megszidott, megátkozott és elrohant azzal a kijelentéssel: — «Látom, hogy te is ellenségem vagy.» Többször nem láttam élve. Csak azt tu­úom, hogy megőrült és nemsokára bele­balt. Lángh Sándor most a kerepesi-uti temetőben nyugszik. Sirja elé nem régen 3gy emléket állíttattam, melyre ez van vésve : «Itt nyugszik egy idealista.» Eddig a történet kedves Barátom ! felel­lek többi kérdésedre is, elégedjél meg ez­sel. ölel barátod. Budapesten, 1893. július.

Next

/
Thumbnails
Contents