Esztergom és Vidéke, 1893

1893-07-27 / 60.szám

még egy körülményuyel számolni: megvan-e ezeknek a fiatal tanároknak tekintélyük növendékeik előtt? Olyan kényes poiut-je van-e kérdésnek, melyre felelet gyanánt a köztudomású tényekre utalnak. A harmadik kérdés az, hogy vau-e hivatása tanárkodni ? mert tanárkodnia kell, mig el nem érte a törvényes kort. Mondjuk, hogy bizony vaunak, akik csak kénytelenségből és nem hivatásból tanítanak, de ezt kimutatniok nem szabad. Pedig ezt csakis a tanulók, a leendő néptanítók, és a népnevelés ügye siuyli meg leginkább. Elvégre is ezt nem lehet ezen tanároktól rossz néven venni, mert ők nem a tanári, hanem a lelkészi pályára készültek. * Ezen sorok megírásában távol állt tőlem minden melléktekiutet; objektív bírálatot akartam irni a cikkem ólén idézett apropos-ból. Talán az irányadó körök foglalkozni foguak ezen komoly, fontos kérdéssel. Azt hiszem minden tekintetben uj éra nyilt meg a jelenlegi hercegprímás fópásztorsága alatt: igy a tanügy számára is. Simor az ecclosia militans vezére volt, Vaszary bibornok a pax-ó. És hercegprímásunk, aki életének nagy részét tölte a tanári pályán, nem türi meg sokáig e tartbatlan állapotot, mely alapjábau veszélyezteti az esztergomi tanítóképzőből kikerülő tanítók képzettségét, műveltségét és ezzel az intézet hírnevét. Azt hiszem be fogja látni, hogy a tanítóképző katedráira nem végzett hittanhallgatók alkalmazandók, hanem rendes, szakképzett tanárok. SPEKTATOR. Baross Gábor emlékszobra. Mi se bizonyítja jobban azt a nagy népszerűséget, melyben nagy nevü ke reskedeltni miniszterünknek, Baross Gábornak része volt, mint az emlékszobrára megindult gyűjtés eredménye. Az aikolmáuy helyreállítása utén is 15 év telt el, a mig Petőfi Sándonak és gróf Széchényi Istvánnak szobrot emelt a nemzet kegyelete, a budavári hősök emléke negyvennégy esztendő után készült el s akkor so gyűlt rá több össze harminchatezer forintnál, a szabadsásharc-szoborra tiz esztendeje foly a gyűjtés és móg nincsen 200. 000 forint együtt. A társadalom e közönyével a Baross-szobor végrehajtó bizottsága nem találkozott. Ma már 83.653 forint 80 krajcár van együtt a Leszámítol ó-bank pénztárában a Baross-szobor céljaira. Ebbe az összegbe nincs betudva Győrváros 2.50 forintja, a fő- és szókváros 5000 forintja, és az a 800 forint, a melynek befizetésire Csálky Bálint budapesti mérnök kötelezte magát, aki 1000 forintos adományának első részletéül 200 forintot már befizetett. Körülbelül 90.000 forint áll tehát a szobor-bizottság rendelkezésére, a mely összeg kamatjaival együtt a 100. 000 forintot meg fogja haladni. A végrehajtó bizottság már április hónapban megállapította a pályázati feltételeket z közölte azokat a hazai szobrászokkal és a képzőművészeti Társulattal, az utóbbival azzal a felhívással, hogy magát a jurybeu egy taggal képviseltesse. A szobrászok azonban a pályázat programmját ós feltóteleit — mint annak idején megírtuk — több irányban kifogásolták. Kifogásuk volt az első sorban az ellen, hogy az öltözet okvetlenül magyar díszruha legyen, melyhez még az a megszorítás is járult, hogy a mente nem panyókára, hanem felőlivé legyen. A megindult mozgalom a pályadijak csekély dotációja, valamint a határidő ellen is irányult, a melyet a bizottság ez évi október utolsó napjára tűzött ki. A művészek mozgalmához csatlakozott a Képzőművészeti Társulat is, amely a szobor-bizottság átiratára azzal válaszolt, hogy a „pályázati feltóteleknek némely intézkedéseit e nagy jelentésű emlékmű sikeres megoldása s a társulat által képviselt művészeti érdekek szempontjából aggályosaknak találta, s azok módosítása nélkül nincs abban a helyzetben, hogy a jurybe egy tagot kiküldjön." A végrehajtó-bizottság utóbb maga is belátta, hogy pályázati hirdetménye csakugyan sérelmes a művészekre s árthat a szobor sikeres megoldásának, s ezért a pályázat programmját ós feltételeit teljesen a művészek és a képzőművészeti tanács intenciói szerint módosította. Az nj pályázati hirdetést még e napokban meg fogják küldeni a szobrászoknak és a Képzőművészeti Társulatnak, mely erre megnevezi a jurybe kiküldendő tagját. A bizottság ülésén felmerült az a kérdés is, vájjon a szobrászokat ki képviselje a jurybeu, miután előreláthatólag valamennyien részt vesznek a pályázatban. Ezúttal azonban e kérdésben nem határozlak, mert külföldi művészek meghívásáról lehetne csak szó, a kiknek meghívása a szoborra szánt költségeket apasztaná. A gyűjtés mai eredménye után azonban a bízoltjság hajlandó a pályázók kívánatára k*ét külföldi szobrászt a bizottságba meghívni még pedig ugy, hogy azok tényleges részt vegyenek a jury ülésein. A nö szerepe a betegápolásban. I. Meg ne ijedjenek : a sebekről fogok szólani. Nem csupán azokról a sebekrŐLj a miket a véletlen vagy az ellenség ejt, hanem azokról a társadalmi sebekről is, miket a közegészségügy szenvedett, mindaddig, a mig a humanizmus mozgalma, kivált pedig a nők részvéte az egészségnek s vele az életnek fentartására befolyását nem érvényesíthette. A sebek története a művelődéstörténetnek igen érdekes fejezete. De épp e fejezetnek tanulmányo/ása közben a mivelődéstörtónet legbővebb forrását, a szentírást nem mellőzhetjük. A szent könyvben foglalt egészségi rendszabályok egyszerű felsorolása máimagában több órát venne igénybe — elég, ha megemlítem, hogy jó vaskos kötetet tesz ki az a tanulmány, melyet egy angol orvos Bible hygióne címen e tárgyról kiadott. Mózes az egészségre vonatkozó törvényekre fekíetó a fősúlyt és oly nyomatékosan, mint egyetlen törvényhozó sem azóta. Az óriás szellem mesterei rendszabályai oly tökéletesek voltak, hogy évezredeken át a zsidóság nomád, majd nagy városi életének igényeit kielógiték, ugy, hogy e legszívósabb népfaj maradandó lételének alapját két ezer évvel Krisztus születése előtt megalkotá. Abban a.korban még a betegségek, kivált a járványok Isten kezéből származó büntetésnek tekintettek, melyek az emberről a büntető Jehova akarata nélkül elháríthatok nem voltak. De már akkor gondoskodott a zsidó nép oly házakról, melyekbe az Istentől sújtottak elhelyeztettek. És hogy a törvény hatalma mily kérlelhetlen volt, arra nézve bámulatos példa Asias király esete, ki járvány miatt sziute kiköltöztetett ily elkülönző házba s utána fia Joathán foglal á el a trónt. A lakóház pedig, hol a járvány jelentkezett, fertőzöttnek tekintetvén, becsukatott és csak miután a házat környező földet kihordták s a falakat levakarták, volt szabad hetek múlva beköltözni; azonban — ha a járvány ott újból kitört — a ház leromboltatott. Mily tanulságos a jelenlegi viszonyok közepette és mily határozott volt ama rendelet a mai ingatag alapú rendelkezésekhez képes!.. Mózesuek még egy törvényéről teszek említést, hogy t. i. a beteg, a sérült jelentkezni tartozott az orvos-papnál, vagy ha nem jelentkezett, feljelentetett az által, ki betegségéről tudomással birt. Óriási védekozés, isteufélelemre alapítva ! De rituális termája által az elvek tovaterjedése megakadályoztatott. A törvény tisztelete nem volt a humanizmus folyománya, nem emberbaráti érzésben gyökeiezett, hanem az erőszak engedelmeskedett egy titkos hatalomnak, melyet sem megérteni, sem leküzdeni nem birt! Innen magyarázható, hogy dacára a rendeletek átgondolásának és az intézkedések célszerűségének, Mózes egészségtanai korlátolva maradtak Izrael népénél. A Talmud előkelő eszméi között igazán humanisztikus tétel csakis a következő : «ki rosszul bánik az idegennel, olyan, mint az, ki az Istennel bánik rosszul.» A bibliai történet keretén kivül es& népeknél humánus eszmékkel csak elvétve találkozunk. Az ember, mint a természet végső,, legnemesebb alkotása, folytonos harcra volt kényszerítve és nemcsak fegyveres ellenségét semmisitó meg, hanem az ellenséges tartomány védtelen lakóit is leöldóklé. Háború és örökös háború ! Ám azt, ki történetírással foglalkozik, a katonai súrlódások s összeütközések tanulmányozása nem elégíti ki, a fegyverek csörtetése közt kutatja keresi a titokzatos indokot, melynél fogta a háború, mint a gyarló ember támasza, elősegíti az eseményeknek másként be nem következő folyását s végeredményben az erkölcs diadalát. Vannak képzelődő, álmodozó fiatal emberek, kalandvágyó hölgyecskék, akik azért lépnek a világot ábrázoló deszkákra, hogy erőnek erejével karriert csináljanak. Hát ez mind kétségen kivül igen szép dolog volna . . . de ha ez véletlenül nem sikerül nekik, nem látják be, hogy híjával vannak a tehetségnek nem termettek erre a pályára, hanem elkezdenek képzelődni félreismert önnagysá gukról, talentumokról és beállanak üldözött gjrsvert, nem méltányolt zseninek. Persze ez olyan uri passzió, oljan foglalkozá , ami után nem kell adót fizetni. Ez igen kényelmes, könnyű dolog. De nem, hogy radikális kúrát használnának, hogy egyszerűen ott hagynák a színpadot, mely számukra nem terem babért, hanem ott maradnak és reá oktrojálják magukat a türelmes színpadra és a véges türelmű közönségre. Igy szaporodik a vidéki színészet selejtes matériája, jóllehet a közönség sziveseu nélkülözi az efajta félreismert vadzseniket. A színészek, mint a féle művész nép, hiuk szoktak lenni sikerükre, de mig nemesiknek ezt megbocsátjuk, addig némelyik nevetségessé válik. Gondolják meg, hogy mint mindenütt ugy itt is van szükség közkatonákra, elvégre hivatással még közkatonának lenni is szép doiog. Valamint azonban igaz a mondás, hogy minden közkatona tarsolyában hordja a marsallbotot, ugy az igazi tehet- j Bég sem kallódik el vidéken, azok is zsebüklen hordanak egy egy fényes szerződést. A hatvanas évek Dicsöffy Lorándjai nem pusztultak még ki, sajnos, hogy még vidéken ebből a typus hói, zsanérból még. Mindenesetre nagyon szép a duzzadó ambíció, a vérmes reménység, melylyel az ifjú ember és hölgy a színpadra lép, de vessék el ezt maguktól azok, akiknek ambíciója hamis, reményük altató, hazugnak bizonyult. A túltengő ambíció mindig korjel, ahol radikális kúra hiányzik. Perszere, hogy fájóbb, ha ezt a kritika csinálja meg ahol a Dicsöffy gárda pusztít. A szinügy érdekében kell megtisztulni a színészek tiszteletreméltó testületének az ilyen tehetségtelen emberek, hogy a fejletlenebb müízlésü közönség disztingválni tudja a színészetet a Ripacsoktól. Még néhány szót csak ! A kritikai tudomány már a fejlődésnek előkelő nívóján áll. Vidéken is vannak finom kritikai érzékű és műveltségű egyének számosan : ugy ezek, mint a vidéki sajtó agitál a magyar színészet érdekében és hatalmas propagandát csinál neki. Mindenesetre igen szép és hazafias dolog ez. A vidéki sajtótól, niört ezzel áldozatot hoz a szinügynek, mely egy kis buzdításra és nuthuziazmusra még mindig rászorul. De a színészet érdekében legfőképpen kívánatos, hogy kritikáiban, bírálataiban tárgyilagos, őszinte legyen. Dicsérje azt. a ki igasán megérdemli az elismerést, buzdítsa a fejlődő tehetségeket, de ne zengjen ömlengő, költői röptű, ódai szárnyalású dicsériádákat a színészeknek mindig a sziílügyért lelkesedve. Mert színészeket és a szinügyet el kell választanunk. A szinügyet pártólja a müveit közönség és a saitó mindi g, de a színészeket csak ugy, ha megérdemlik. Elvégre minden színészben lakik egy csepp hiúság s az ilyen dieshimnuszok még bete^ ges. túltengő képzelődésekre, álmokra adhatnának okot. A sajtó legyen bírálataiban igazságos ; a túlságos kedvezés, dédelgetés, bókolás csak az ügy védelmére van. Legyünk méltányosak, ne ragaszkodjunk az abszolút mértékhez : emeljük ki a tehetséget, kifogásoljuk a rosszat, ügyetlent, helytelent és s buzdítsuk a törekvőket. Mert bizony szomorú, hogy látunk a des/kikon Július Caesarokat, a kik gesztusaikban veszedelmesen hasonlítanak holmi érdemes molnár mesterember polgártárshoz, vagy grófokat, hercegeket, a kik nem tudnak leülni, a kiknek minden mozdulata szögletes, ügyetlen, erőltetett, affektált, túlzó éppen színtelen nem jellemzetes, nem természetes. A vidéki sajtónak különösen ostorozni kellene a túlzásokat, mely hibában hibában számes társulat leledzik A szinszek mai helyzete általááan kielégítő. Országszerte elég tisztaséges pártolásban részesülnek. Jele "ez annak, hogy a müveit közönség felfogta azok nemes hivatását, megérti a magasztos eszmét, melynek ők elŐbarcosai. Most egészen a nemeslelkü magyar társadalom, mely a szépért, jóért mindig lelkesül és kész áldozni, biztosítja egzisztenciájukat. Az állam — fájdalom — nem adja nekik azt a magas szubvenciót,melyet szerepül, hivatásuk nagy hordereje megkívánna. Most még nem adhat, — talán eljő az ido a közel jövőben, mikor a vidéki színeszet is gyámolitva lehet az állam részérűl. Van már nyugdíjintézetük, most már nem kell agg napjaikra koldusbotot fogniok, elég tiszteséges nyugdijat kapnak. Általában ma a vidéki színészek sorsa, ha nem is éppen fényes, de i tűrhető és éppen nem mostvha. Bizalommal léphet rá mindenki, a kiben a hivatás és tehetség van. Nincs már nyomor, mint egy századdal ezelőtt, de van elismerés erkölcsi ós anyagi; terem babért dicsőséget e pálya örökké ragyogót, hervadhatatlant. A NŐKRŐL. A nok jobban ragaszodnak reményeikhez, mint — emlékeikhez. A nó'i sziv olyan, mint a tapló, kőnynyebben szikrát fog, ha egyszer égett. Asszonytól következetességet várni: annyi, mint azt kívánni a vaktól, hogy lásson. A női ártatlanság olyan, mint a kincs :^ gyakran keressük ott, a "hol nem találjuk és gyakran találjuk ott, a hol nem kerestük. Az asszonyok sohasem mondanak le a szerelemről, ha ők már kivénültek belőle, mások szívügyeibe ártják bele magukat. A közöny a nőnél sokszor nem más, mint a szerelem álarca, melyet (mint az álarcosbálban), csak a tizenkettedik órábau tesz le.