Esztergom és Vidéke, 1893
1893-07-16 / 57.szám
ki az az igazgafó-íanár ? Nem más, mini Walter Gyula dr. a VI. fejezet alatti rovat kimutatás szerint, hol igazgatóIrént Rosszival főfanfolügyelő szerepel, mely incompátibilis• két szererkür összeegyezte! ésót sehogy sem tudjuk elképzelni. Vájjon lehetne-e Barlal kir. tanfelügyelő teszem azt a szt.-tamási népiskola igazgatója? A 8 tagból álló tanári kar legfiatalabb tagja ugy látszik universál zseni, mert Alkotmánytan, Gazdaságtan, Magyar nyelv és irodalom, Természetrajz és Természettan képezik szaktárgyait, a mi sok egy embertől. A még mindig 3 évfolyam növendékeinek száma .7.2 volt, kik közül kitűnő és jeles osztályzatot 7, elégtelen kalkulust 18 nyert. A jun. hó végén megejtett tankőpesitŐre 30-an Jelentkeztek, közülük régi keletű engedélyek alapján 2 nő is ; ezek közül visszavetetlek 6-ot. Az ifj. önképzőkör buzgó tevékenységére mutat azon körülmény, hogy az éven át 28 ülést tartott, a mi ha nem a tanulás rovására történt, csakis elismerést érdemel, jóllehet egyes feltüutelett irodalmi dolgozatok a többnyire csekély előképzettségű növendékek erejéhez képest egy kissé merészeknek látszanak. Bármennyire kívánatos volna is a növendékeknek lehetőleg egyetemleges segélyezése, mégis azoknak csak egyharmada részesült némi támogatásban külömböző forrásokból. A segélyezés legüdvösebb formájának a tápintézel et tartjuk, melyben 12 tanuló nyert étkezést bold. Somogyi Károly kanonok nagylelkű .alapítványából s "a ki megérdemelné, hogy legalább neve megemlitessék a tápintézet fejezetében. Az értositőnek szokatlan bár legtanulságosabb rovata a VII., mely az intézet évi fen tartásának sovány költségvetését tárja elénk. Szomorúan tudjuk meg ebből, hogy e kétoldalú magasabb szakiskola, kántorokat ós tanítókat Íjévén hivatva képezni, alig 3 ezer frtba kerül, tehát, oly kevésbe, a mennyibe egy 3 osztályú falusi •állami népiskola, nem is említve az állami tanitóképznket, melyeknek évi fen tartása, 25 — 30 ezj$ frt körül váltakozik. Örvendetes jelenség, bogy a főinegye 4 képezdéje között ez az egyedüli, a mely pár év óta értesítőt ad ki, mig a többiek ezt absoluie nem teszik ; vajba az egyházi főhatóság tenne róla. II. Az esztergomi érseki kisdedóvónőképző intézet értesítője az 1892—93. tanévről. Közli Számord Ignác igazgató. Az uj intézet, moly az' első évben a megalakulás nehézségeivel küzdött, elégszép eredményi]yel töltötte be magasztos hivatását, jóllehet sem alkalmas helyisége nem volt, sem gazdag felszerelése, a mennyiben még harmónium vagy zongorája sem volt. 5 tanerő képezi a tantestületet és 2 mintaóvónő apáca, a kikről bár nincsen kitüntetve, de föl kell tennünk, hogy okleveles óvónők. Az intézeti könyvtár szépen gyarapodott. Az I. évfolyamot 41 rendes növendék látogatta, kik közül 27-en ingyen élelmezésben részesültek a hercegprimás költségén, 2-en pedig pénzbeli segélyt nyertek egy kissé egyenlőtlen arányban. Magántanuló volt 14, kik mindannyian eredménynyel telték le a vizsgálatot, melyért 20 frtot fizettek fejenkinfc, a mi egy kissé talán sok is és a melynek hova fordítása nincs kitüntetve az értesítőben. Oly nagy ur által' fentartott intézetben, a szegény tanulók megsarcolása talán még sem egészen móltányos. Az intézet évi történetében az állami felügyeletre vonatkozó miniszteri intézkedésnek nyoma nem lévén, azt kell hinnünk, hogy erről ez ideig megfeledkeztek a magas minisztériumban. Balaton Füred. Ezen előkelő fürdőhelyen az évad mindegyre élénkebb lesz, minden nap nj fürdővendégek jönnek és a régebben ott tartózkodók maradnak. Ujabban odautazott a besztercebányai püspök, a tudós Rimoly és csütörtökön érkezett oda Cselka püspök, budapesti érsekivikárius, a ki hivatalos ügyekben látogatja meg a bibornok hercegprímást, de néhány napig mindenesetre ott marad, hogy a Balaton hullámai nak újra éltető erejét használja. A vigalmi bizottság a fürdőközönség élénk részvéte mellett már megalakult és Splónyi Ödön bárót választotta elnökének ; a. legjobb választás, melyet csak ejteni lehetett. A bizottság mindjárt gondoskodott a Célszerű munkabeosztásról is és albizottságokat küldött ki kebeléből az irodalmi publicistikai és művészeti teendők ellátása, táncvigalmak, vízi és szárazföldi kirándulások rendezése végett. Az albizottságok örömmel és buzgón mindjárt munkához fognak, ugy, hogy egy heti tepertőire, legalább elvben már készen van. Minden hétfőn ülést tart a nagy bizottság, a jelentések ós uj javaslatok tárgyalása végettminden kedden köteles színházlátogatás vau, úgyszólván thóátre paré,melyen a bizottsági tagoknak hölgyeikkel együtt részt kell venniük, ami azonban tirettí menti fel őket a kötelesség alól. liogy egyáltalán ós folyton propagandát csináljanak a szinháznak. Minden csütörtökön hangverseny van kipróbált művésznők és művészek valamint műkedvelők (nők ós férfiak) közreműködése mellett, akik az idén Füreden mennyiségileg kitűnően vannak képviselve. A szombat a köteles táncnak van szentelve, a közbeeső napokat társas kirándulásoknak tartották fenn. A fürdőintézet főtisztelendő igazgatója, Kovács Ábel, ez a finom tapinlatu benczés, mindjárt a vigalmi bizottság alakuló ülése által nyújtott alkalmat föllu isznal ta. annak legnyomatékosabb hangsúlyozására, hogy az immár a bizottság védelme alá helyezett balaton-füredi társadalmi életben a kasztszellemnek nem szabad hogy helye legyen s minden mulatság és élvezet az összes fürdővendégoket. rang-, állás-, nemzetiség és valláskülönbség nélkül kell, hogy illése. Védekezés a kolera ellen. A belügyminiszter körrendeletet bocsátott ki a kolera elleni védekezés ügyében, mely egész terjedelmében igy hangzik : Több külföldi európai államban szórványosan előfordult kóleraeset és a hazánkban helyen kint fellépett heveny gyomor- és bél hu rut gyanús és aggasztó esetei arra indifának, hogy a melegebb nyári időszak közeledtével ismételve felhívjam a törvényhatóságot az általam f. évi febr. 29-én kiadott, 5856. számú körrendelet erélyes és gyors végrehaj I ására. Ezen felhívásommal kapcsolatosan további intézkedések végett a következőket rendelem el : Tegye a törvényhatóság a járási főszolgabiráknak, a járási orvosoknak, illetve a rendezett tanácsú városok polgármestereinek, rendőrkapitányainak és városi orvosoknak a legszigorúbb felelősség terhe alatt teljesítendő kötelességükké az alábbi intézkedések haladéktalau foganatosítását, u. m.: 1. A város, illetve községek területén az 1876. t-e. 141. g-ának* végrehajtása s általában a köztisztaság megőrzése a lehető legnagyobb szigorral és pontossággal eszkőzöl tessék, E célból városokban a rendőrkapitány, községekben a községbiró, mindegyik az elöljáróság egy tagjával,, heten kint; egyszer helyszíni vizsgálatot tartson, az utcák, terek, nyilvános épületek, nevezetesen vendéglők, korcsmák, kávéházak, cukrászdák stb,, nemkülönben a magánépületek helyiségeiben és udvaraiban a tisztaság ós az egészségügyi rendszabályok megtartásának ellenőrzése végett s az e téren tapasz(alt hiányok ós mulasztások pótlásáról azok köztörvényi megtorlásának fen* tartásával az illető mulasztó költségére gondoskodjék. Különös figyelemnél legyen a rendőrkapitány, illetve községi biró arra, hogy az ániyékszékek, pöcegödrök tartalma heteukint kétszer megfelelő mésztejjel (1 kiló mész 4 liter vizben megoldva) fertőtlenittessék. 2. A mennyiben a városban vagy községben rossz vizet szolgáltató kut lenne, az hatóságilag elzárandó. A folyam mentéu vagy álló viz mellett épült községek lakói minden héten falragasz, vagy dobszóval való közhírré tétel utján figyelnioztetendők, hogy a folyók vagy tavak vizéből merített vizet előbb forralják fel, azután hülsék le és csak az ilyen felforralt vízzel éljenek. 3. A községi elöljáróság és a városi piaci rendőrség fokozott erélylyel ós szigorral ügyeljen fel a husszemlére és az ártalmas italokat és ételeket kobozza el , a korcsmai zárórára fennálló szabályzatot szigorúan tartsa be, 4. A városi és községi elöljáróságok gondoskodjanak fertőtlenítő szerekről, az 1000 lakoson felüli községek járvány kórház, a kisebbek pedig elkülönítő helyesigek, — s minden község ezek felszereléseinek, ápoldák- és hullaházaknak készenlétben tartásáról. 5. A város, illetve a járás területén levő minden hatósági ós magánorvos és minden szülészuő, külön egyénenként, a lakosság pedig közhírré tétel utján felhívandó arra, hogy általuk a legelső alkalommal észrevett gyanús hasmenéssel vagy hányással járó megbetegedéseket a polgármesternél, illetve a községi bírónál azonnal bejelentsék. A községi bírák kötelesek azon gyaSokszor felhozzák, hogy a párviadal nem egyébb kockajátéknál, hazárd játék a sorssal, de a párviadalra való kiállás mégis nagyfokú erkölcsi bátorságról tesz tanúbizonyságot. Igaz, hoüy a testi ügyesség vagy fizikai erő, ha nem is mindig döntök, de mégis befolynak a párbaj kimenetelére nézve, mindazonáltal azon egyén, aki ismeri ellenfelének ezen előnyét egyúttal indokolja bátorságát és a társadalom előtt rokonszenvesnek tűnik fel. A társadalomnak éppen előbb említett szigorú magatartása az egyén becsületével szemben, szükségessé teszi a párbajt. Csakugyan, ha behatóbban vizsgálódunk, az élet számos esélye közt találunk olyanokat, melyek szükségessé teszik, pl. hogy messzebb ne menjünk, ha valakinek, családi szentélyét vagy családjának egy nőtagjáfc sérti meg valaki; ilyenkor előtérbe, lép az emberben az állati ösztön, mely nem respektál sem törvényt, sem jogot, hanem maga magának oszt igazságot legtöbbször túlságosan. A társadalomnak nem áll érdekében, hogy két ember egymásra rontson és maga Ítélkezzék ügyében, ezért bizonyos kifogástalan jellemű egyének meghatározásába bele nyugodva, bizonyos megszabott, illetve a szokás által szentesitett formák megtartása mellett intézik el ügyeiket. De éppen ez a társadalom itéli el azon párbajokat, melyeknek indokai, anélkül, hogy a -becsület komolyan meg volna sértve, a látszat és a nyegle hányavetiség. Korunk divatos hóbortja, bűne a párbaj mánia, hol úgyszólván minden differenciát a lovagias útra terelnek a komolyság és higgadtság élkül szűkölködő emberek; igaz^ hogy lehetetlen olyan disztinkciót felállítani, hogy mikor sértik meg az ember becsületét és mikor nem : ebben az esetben, csupán a nyugodt megfontolás lehet irányadó. A. párbaj ;eredménye nem mindig olyan, amely a kedélyeket kielégíti. Vannak esetek midőn a sértett fél szenved kárt egészségében vagy éppen meg is hal becsületének védelniezésébeii, szóval a párbaj kimenetele néha igazságtalan. Néha megesik az, hogy a sértő bűnhődik súlyosabban, mint érdemelné, illetve amikor a sértés kisebb, a becsület veszélyeztetése csekélyebb mérvű mint ; a milyen bűnhődést érdemelne. De a párbajnál nem az eredmény fonos sőt az kisebb jelentőségű is. A fő az ügy, a becsület védelmezése, a társadalom ez iránt támasztott követeléseinek teljesítése. A lényeges az, hogy az önérzetet, az egyéniség erősségét,az erkö'csí bátorságot mutassa meg az által, hogy kiállt megvívni, szembe nézett az estleges halállal. Maga akiállás az a fontos momentum, mely mellett eltörpül a párbaj néha meglepő, vagy nem remélt eredménye. Ami a párbaj eredményét illeti, az többnyire bizonytalan. Néha egyforma erővel, tudással, esélylyel állanak ki, üéha egyenlőtlennel, s ez az. eset a leggyakoribb. A párbaj a becsületen ejtett foltott nem mossa le, a csorbát nem üti helyre, s igy végeredményében a párbaj nem lehet kielégítő. A párbaj célja, hogy a megsértett embernek mód nyújt assék arra, hogy becsületét kész. lehessen életével is megvédelmezni, a sértőnek pedig alkalom adassék annak beigazolására, hogy nem szószátyár ember, aki sértő szavaiért életével is helyt áll nem ugyan szavainak bebizonyítására, hanem azok nyomatékossága, komolysága tekintetében. Hátha van most már azon kérdésnek eldöntése, hogy orvosolva van-e a becsület a párbajjal ? Mi azt hisszük nincs. Mert az az ember, aki hazudott vagy rágalmazott az a párviadal után is hazug vagy rágalmazó marad. A felmerült differenciának párbajjal való kiegyenlítése csupán a látszat bélyegét viseli magán, ami nélkül a társadalom nem mentené fel az egyént a becsülete iránt tartozó védelem kötelessége alól. A párbaj egy szokás, melyet a társadalom elfogadott; modus vivendi egyéb jobb hiányában, melytől szabadulni jelenleg nem lehet, nem lévén oly módozat, mely a megsértett becsületet a társadalom izlése szerint rehabilitálná. Hiába elzárkonunk, hiába tagadnunk : nem áll oly eszköz rendelkezésünkre, mely a párbajt pótolhatná, az eszközöknek ilyen teljes hiánya lehetetlenné teszi. Oly gyarlók vagyunk e tekintetben, illetve a társadalom ítélete annyira fejletlen, félszeg és fonák, hogy nemcsak magát a lényeget nem lehet más eszközzel érvényesítenünk a társaságnak tetsző formában, de magát a látszatot sem. A büntetőtörvény hézagos volta, mely tudvalevőleg a becsületsértést sokkal enyhébben itéli meg,mint más közönséges vagy éppen megbélyegző bűntényt pl. lopást, oka annak, hogy a párviadal divata annyira pusztít. Erről fölösleges is több szót elvesztegetni, ezzel tisztában van mindenki. A btfckv. nem nyújtván az egyén becsületének megfelelő védelmet, megmarad sokáig még a párbaj, mint ultima ratio. Az az bizony a legtöbb esetben nem ultima ratio, mert láthatjuk közéletünkben, hogy a törvénynek hivatott őrei, a miniszterek és alkotói a képviselők mennyi párbajt vívnak és mennyi pikáns adatot nyújtanak annak, aki valaha a párbajról nagyobb munkát fog irni. Sőt a társaság naiv is. Előtte érdekessé válik és rokonszenvével tünteti ki azt, akin. esetleg a párviadal nyomot vagy jelet hagyott maga után ; mintegy tetszésévél elégtételt szolgáltat annak, aki bátorságának látható tanujeleit viseli. Semmiesetre sem vitatható el annak látszata, hogy az ilyen ember, akin egyénisége meglátszik, érdekes. Természetes, hogy mint mindben, ugy itt is van szélsőség, amely nyilvánulásában félszeg és fonák. Akad akárhány dőre ember, aki a társadalomnak ezen ítéletét készpénz gyanánt veszi és azon van, hogy minél több párbajt vívjon s igy mesterségesen fokozza maga iránt az érdeklődést. Ez nem tekinthető másnak, mint hóbortnak, vagy hiu öntetszelgésnek, mert a társadalom ítélete közvetleu, ezt provokálni vagy fokozni nem hogy erős egyéniségre nem mutat, sőt igen nagy erkölcsi és jellembeli fogyatkozásra enged következtetni. A társadalom kegyeinek ilyen nyilvánulásában fürödni, gyakran szemérmetlenség, de mindig ostobaság. A párbaj kulturális tekintetben haladást jelent ; a durva önbíráskodást, az ököljogot megszüntette és megszivle Ihető formák közé terelte. Azelőtt kiki ugy vett magának elégtételt, ahogy tudott, illetve ahogyan bírta. Már pedig az egyéni szabadság ilyen túllépése nem áll a társadalom érdekében, mely a rendet és harmóniát van hivatva mindenkoron fentartaui.