Esztergom és Vidéke, 1893

1893-07-09 / 55.szám

intézendök az alulirt irodákhoz, a ho a bővebb programm is ingyen kapható A Magy. kir. államvasutak városi me netjegyirodája. Bpest: Hungária szálló Bées : Grand Hotel, Karnthnerring és az -összes vidéki irodák. — Két Értesítő a fővárosból. A tanév végével többek között a buda­pesti V. kerületi állami főreáliskola iiak és a László-féle nyilvános főgim­názium és nevelő-intézetnek évzárl É r te gittje is megluüdetett Tápunk •szerkesztőségének. Átveszünk belőle né­hány figyelemre méltó adatot, melyei* i. közönségünket különösen azért fogjál* érdekelni, mivel egy év előtt a szer­kesztőségtői oly váratlanul megvált É mondhatnók a bizonytalanba indul I kedves emlékű szerkesztőnknek Kőrös: László dr. fővárosi tanárnak a távoliéi ideje alatti működéséről is számot ad Hegtudtuk é füzetekből, hogy Kőrös sírnak immár két előkelő iskola kathedrája van s szép positiót vivotl ki magának a fővárosi tanári testület­ben. A főreáliskolában vezetésére voll bizva a főváros legnépessebb ön képzi köre, a hol március 15-én fényes ünnepel rendeztek, mely alkalommal Körösi dr miut a kör tanár-elnöke lendületes beszédet intézett a díszteremben egybe­gyűlt tanári karhoz ós az ifjúsághoz, — Ugyancsak már ott tartózkodása alatl Kossuth Lajosról és A r a n y Já­nosról terjedelmes közlemények jelenlel* meg jeles tollából, — sajtó alá ren­dezte XIII. Leó pápa, I. Ferenc Jó­zsef, Kossuth Lajos, Vaszary Kolos és Jókai Mór füzetes életrajzait magyar, német és tót kiadásban, ezenfelül belső dolgozó társa volt a «M a g y a r H i r 1 a p»-nak, a «B u d a p e s t i H i r la p»-nak, a «M a gy a r U j s á g»­uak, az «0 r s z á g V i 1 á g»-nak ós több vidéki lapnak. A László főgim­názium értesítőjébe egészen uj paeda­gógiai eszméről terjedelmes és remek értekezést írt, mely lapunk tárcájában is megjelen — s az elsőrangú neves nevelőintézet növendékeit az aquincumi romok megszemlélésére és más tudo­mányos célú kirándulásokra mindig maga vezette, Örömmel constatáljuk tehát, hogy lapunk volt szerkesztője a lefolyt iskolai év alatt tekintélyes állásba küzdötte fel magát s tanár­társai, a szülők ós tanítványok kiérde­melt szerettei halmozták el, mert oda­adó önfeláldozással végzi rég óhajtott mintha csak száraz pörosztó kathedrákat és poros aktákat látna maga előtt. Van egy szomorú statistikai adatom arra, hogy a székesfőváros kózel félmilliónyi lakosából a nyilvános képkiállitásokat csak öt százalók látogatja. A képkiállitáso­kon összevissza csak husz-harmincezer bu­dapesti látogató szokott megfordulni. Hogy ilyen érdeklődés mellett hány százalék esik a látogatók kózöl a vásárlókra, azt már nem merem kimutatni. Érdek gerjesztésre van szüksé­günk tehát első sorbai-, ha szellemi életünk felvirágzását komolyan óhaj tjük. Az ér­dekgerjesztést pedig legalul kell kezdeni: a k ö z é p i s k o 1 á k első osztályaiban s onnan fo­kozatosan végig valamennyiben fejleszteni és fokozni. De vájjon meglehetne-e valósítani a rendszeres aesthetikaí nevelést a mai tan­terv megbolygatása, s a jövő tanuló nem­zedékek minden túlterhelése nélkül ? Erre a fontos kérdésre C s á k y Albin gróf közoktatásügyi miniszterünk egyik legfényesebb sikere válaszol. A miniszter ugyanis a gimnasztikai nevelést az egész országban olyan magas színvo­nalra emelte, a milyen még sohasem volt, s a testi fejlesztés eszméjének keresztülvite­léhez nem vett el a szaktárgyaktól semmit és nem terhelte meg az ifjúságot. Korszerű ideák alkalmas tényezők kép­viseletében, kellő paedagógiai bölcseség mellett, fényesen megvalósíthatók. (Folyt, köv.) fővárosi hivatását. Ezek után van okunk örülni magunknak is, hogy már a na­pokban ismét körünkbe érkezik s olvasó­közönségünket hosszabb időn át fogja a Jíözvellen szellemi érintkezés élvező­ben részesíteni. — A Baross szobor bizottsága jeíeuli, hogy szerényen bár, de mégis jönnek adományok ; igy a mult hót folyamán begyült 152 frt 15 kr, a legutóbb kimutatott 82,984 frt 63 krral együtt most már összesen 83,136 frt 78 kr van a leszámítoló és pénz­váltó banknál elhelyezve. — Uj kórház Érsekujvárott. A felállítandó közkórliázra befolyt eddig, kegyes adományok folytán 122,888,04 korona egy oltani takarékpénztári rész­vény és egy ház Érsekujvárott. — A «CircÍter» tagjainak csütör­töki kirándulása a barátkuthoz kitűnően sikerült. Kedélyesség dolgában felül­múlt minden szűkebb körű jó házi mulat­ságot, és Bokros vendégelése teljesen kielógité a jeletivoitakat. Még e hónap­ban ismétli ezen club a barátkuti ki­rándulási, és ajánljuk városunk min­den kirándulójának ezen helyet, mely kiváló szép és kellemes fekvésű. Gya­log ugy mint kocsival könnyen hozzá­férhető. — Figyelmeztetés a szíHőb írtoko­soknak. A peronospora viticola nevü szőlőbetegsóg ellen való védekezéshez egy szőlőmivelő, a ki több jóindulattal, mint szakértelemmel bir, ismerősei kö­rében, de a nyilvánosság utján is, a mésznek,' a trágyalének keverót ajánlja. A mésznek magában is vau némi hatása a peronoszpóra ellen, de csak akkor, ha a szőlőtőkék azzal egy nyáron át leg­alább 10—12-szer permeteztetnek meg. Ezért figyelmeztetnek a szőlőmüvelők, hogy ne hallgassanak azokra a jóhi­szemű, de a szükséges ismeretekkel nem bíró egyénekre, a kik majd a fiiloxera, majd a peronoszpóra ellen ujabbnál ujabb és olcsóbbnál olcsóbb szereket és eljárásokat ajánlanak, hanem a szőlőbeiegségek ellen való védekezésre használják kizárólag azokat a helyeket, melyek h i v a tal os helyről és hivatalos u t o u (a földmivelés­ügyi minisztérium, a hatóságok s a gazdasági egyesületek által) ajánl tatnak. — Lótenyésztési jutalomdijosztás lesz augusztus 7-óu d. e. 10 órakor a szigeti vendéglő előtti térségen Kruplanic Kálmán kir. tan. lótenyész­tési bizottsági elnök elnöklete alatt. A kitűzőit 4—4 államdij a következő : 1 Jó tenyészkancák kellékével biró anya­kancák részére : 40, 25, 15 és 10 ezüst forintosok, 2. Három éves kanca­csikók számára, melyek kitűnő tenyész­képességet ígérnek : 40, 25, 15 ós 10 ezüstforintosok. — A női kézimunka-tanulás. A felső nép- és polgári leáuyiskolában a magántanulók rendszerint mindazon tantárgy tanulására kötelesek, amelyekre a rendes tanulók kötelezve vannak, annálfogva a kézimunkát a magántanulók is tanulni tartoznak. Minthogy azonban a rendes tanulók a kézimunkából vizsgá­latot nem tesznek s tanjegyük ebből a tantárgyból nem vizsgálat alapján, ha­nem az egész éven át tanúsított szorgal­muk és elkészített munkáik nyomán ál lapitta tik meg: ehhez képest a val­lás- és közoktatásügyi miniszter elren­deli, hogy a magántanulók is csak az illető osztályra tantervileg megszabott ós előirt kész munkadarabok bemutatá­sára köteleztessenek a vizsgálatok alkal­mával. Hogy azonban megállapítható legyen, vajjou a bemutatott munkákat a tanuló tényleg maga készítette e, szük­séges, hogy a vizsgáló-bizottság erről megfelelő elméleti kérdésekkel meg­győződést szerezzen sőt a lehetőség­hez képest, a bemutatott kézimunka rgyes részleteinek elkészítését is meg követelje. — A 48-as honvédegylet legutóbb tartott elnök választó gyűlésén Bnrián Pál lemondott elnök helyébef 0116 sy P á 1 volt 48-as,honvédszázados és Szen'györgy­mező dis zpolgárát választották meg. * Az «Ördög» Eddig azt tartotta a köz­mondás, hogy «Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik.» Eddig az ördögöt az emberek bizonyos respectussal emlegették ; a családok réme volt és most legjobb házi barátja, a kivel, mint a házibarátokkal szo­kás, szintén az asszony foglalkozik legtöb­bet. Most már nemcsak a falra festik az ördögöt, hanem a bútorra sőt az ágyakra is és h'a emlegetik, akkor csak dicséretet zengenek fölötte. És ezt az óriási változást a kedélyekben egy budapesti vállalat idézte elő, mely «Poloska-ördög» elnevezés alatt oly kitűnő szert hozott forgalomba, a mely végre alaposan véget vet bizonyos tolakodó és kellemetlen házi állatok uralmának. A Poloska-ördög nem bűzös, mint a többi hasonló szer és évenkint csak kétszeri hasz­nálat után nemcsak teljeseu kipusztítja ez állatkákat, hanem alaposan meg is óv min­den bútordarabot e kellemetlen látogatóktól. Egy palack ára csak 30 kr. és kapható Budapesten máris minden droguistánál és füszerlíereskedönél. Óbajtandó volna, hogy e már eddig is kitűnően bevált szert váro­sunk kereskedői is meghonosítanák nálunk. * A Kathrelner cég, az általán ismert malátakávó készítője, — mely folyonos kedveltségnek Örvend — kivált az utóbbi időben a legszebb eredményeket érte el azon megfigyelés által, melyben ezen ki­tűnő egészséges gyártmányt az orvos urak részesítették. Az eddig gyakorolt szokás a babkávéhoz tápnólküli, egyrészt az egész ségnek ártalmas pótanyagot hozzá keverni, lassan .elmarad már és igen sok, igy a leg előkelőbb, mint a legegyszerűbb családok nál csak az Ízletes, egészséges «valódi Kalhreiner» használtatik pótanyagul. Kie­melendő, hogy ezen maláta kávé különösen Karlsbadban gyomorbetegeknek használtatik, a kik. részére, az nem igen zsiro3 tej hozzáadásával, a könnyű emésztés tápértéke és gyenge izletessége miatt, kitűnően al­kalmas. Mindenesetre az idegizgató thea vagy más pótanyágnál előnyben részesül. Kathreiner malátakávéja azonkívül utóbbi időben annyira javult, hogy az egyszerűen, mint a babkávé készíttetik, azaz: mint pótlék ezzel meg lesz őrölve és felöntve. Ez egy valódi családi és egészségi kávé, továbbá egy házi és látszata után mái­étvágy hozó és természetszerű egészséges termény, azért egy családban sem szabad hiányoznia! Csak nevezetesen megfigyelendő az első kísérletnél különösen a cég és mel­lőztessék a hitványabb verseny-termény, hogy , semminemű káros tapasztalat ne tétessék, a mi által meghiúsulna azon jótétemény, mely a Kathreirier-féle ma­láta-kávé bevezetésénél minden család egészsége és jóléte érdekében áll. — A hülyék és gyengeelméjüek budapesti intézetében mult vasárnap tartották meg az ón záróvizsgát a nagy közönség, a tan- és szak férfiak, az or­vosok nagy részvéte mellett. A vizsgá­latok sorát az óvóintézeti növendékek nyitották meg. A kezdők, kiket Strau­ber Jakab tanító tanított, szintén szép eredményt tudtak felmutatni. Legérde­kesebb volt a haladók vizsgája. Ezek már 3—4 év óta vannak a intézetben. Magyarország földrajzából és'törtéuetóből a mennyiségtan — és különösen a magyar nyelvtanból, igen jól vizsgáztak. A vizsga bevógeztével a növendékek több dalt adtak elő, végül Kölcsey « Himnuszát.» Majd egy kis növendék­leány, Valeut Etel alkalmi beszédet mondott, mely annyira meghatotta a közönséget, hogy maga az elnök Szé­nássy Sándor dr. is ki a beszédre válaszolt, beszédét a megindultságtól folytatni nem birta. Dr. Szénássy első sorban köszönetet mondott az igazga­tónak, ki az intézetet megalapította. Elismerését fejezte ki végül a fáradsá­got nem ismerő tanítóknak. A torna­vizsga után a közönség az igazgató kalauzolása mellett megtekintette az intézetet. Hirdetések. Hénneberg G. (cs. kir. udvnriszái­lító) selyemgyára Zürichben, pri­vátmegrendelöknek közvetlenül szállít: fekete fehér, és színes se­lyemszöveteket, méterenkiut 45 krtól II frt 65 krig postabér és vámmen­tesen, sima, csikós, kockázott ós min­tázottakat, damasztot stb. (mintegy 240 különböző minőség és 2000 kü­lönböző szin s árnyalatban.) Minták postafordulóval küldetnek. Svájcba címzett levelekre 10 kros ós levelező­lapokra 5 kros bélyeg ragasztaudó. Egy a közelben levő nagyobb téglagyárba egy ügyes nős kovács kerestetik, ki már dolgozott gyárakban. Ajánlatok «ügyes c. alatt e lap kiadóhivatalába intézendök. Eopj-PaMspÉr Ezen rég jónak bizonyult bedörzsö­lés, csúz, köszvény, hátfájdalmak és meg­hűlések ellen a viliig minden részénél van terjedve és kitűnő hatása által *-0~* a legjobb liííziszer hírnevét elnyerte. A valódi Horgony-Pain-Expeller majdnem min­den gyógyszertárban kapható 40 kros, 70 kros és 1 frt 20 kros üvegekben és igy a legolcsóbb h á z i s z e XXXXXXXXXXXXXXX X Derék ügynökök kik törvényileg engedélyezett sorsjegyek jf részleteiárusitásával foglalkozni óhajtanak, X magas jutalékban részesülnek.Használható­ja ságnáí fix fizetés. Ajánlatok a „Magyar Mercur" bankosztályába küldendők Buda­pest, Hatvani-utcza 15. szám. xxxxxxxxxxxxxxx Üzlet átvétel. Amidőn a nagyérdemű kö­zönség tudomására hozom, bogy az Esztergom Szenttamáson levő «Fürdő»-höz címzett vendéglő épületben az évek óta létezett «Marx Mária»-fé!e borély és fodrász üzletet, mint bérlő átvettem ezzel egyúttal tisz­tel értesítem, hogy ott minden­nemű di hajmunkikat I a legjutányosabban ós legkifo­gástalanabbul elvégzek, továbbá, hogy mindennemű kenőcsöket, korpa és haj kihull ás elleni szereket a legolcsóbban eláru­sítok. Esztergom, 1893. július 3. A n. érdemű közönségnek kegyes pártfogását kérve vagyok alázatos szolgája A szerkesztésért ideiglenesen felelős A KIADÓTULAJDONOS. fodrász.

Next

/
Thumbnails
Contents