Esztergom és Vidéke, 1893

1893-07-02 / 53.szám

áz önképzőkör praktikus szellemijén lialad és nem zsenge szerelmi ver­tseket gyárt, hanem célirányos iro4«rlmi 'kérdéseket fejteget és haszues kivotia­1 okfit készít. Rendkívüli tárgyak közt szerepeltek az ének, a francianyolv, a gyorsírás « a rajzolás. Volt még egye­sen szervezett dalogyesület 1% mely] nem egy ízben bizonyította be életre­valóságát. A virágzó intézet gondosan Összeállított 'értesítőjét Récsoi Viktor tanár alapos szakértekezése vezeti be «Pannónia állapotáról a rómaiak alatt,» Szerényebb mértékben, de hivatásra nézve igen fontos eredményekkel dol­gozott a városi reáliskola a múltévben. 142 tanulója közül Esztergom városi volt 69, Esztergom vármegyei 45, más megyebeli 28 ; az iparos és keres­kedelmi osztály 86 tanulót küldött az intézetbe, ami egymaga is jellemzi a reáliskola, hivatását. A milyen örvendetesen gyarapodnak az intézet gyűjteményei, oly örömmel üdvözöljük a segitő-egyesület megalaku­lását, -melynek tagjai összes száma 91. A takarékpénztár ismét 100 frttal gya­rapította a reáliskolai alapot, a város 30 tanuló tan diját engedte el s az ipar­bank 20 frttal segítette a tanulókat. Dicséretreméltó^ hogy tizenhat jószívű családnál több tanuló elUUásban ré­szesült. Az értesítőt Csomóssy Sándor tanár «A reáliskola segélyző egyesületének megalakulást* czimü cikkel vezeti be. A bujdosó nyugták. Nógrádi Jtuő ur az «Eszt. és Vid.»­iiez intézett levelében a következő sorok közzétételére kért fel berniünket: «Tisztelt szerkesztő ur ! Az «Esztor­gom és Vidéke* f. évi ápr. 2?-i szá­ntában Senky Pál aláírással «A Ma­gyar Hírláp viselt dolgaiból* czimmel <gy cikk jelent meg, mely uem épen liizelgő na ódén irt ezen lap szerkesz­tőségi titkairól és többi közt azzal vá­dolta a II. .Hírlapot, hogy a nevel­lára kürt 100 arany, és táreára ki­tűzött 40 arany pályadijat a nyerte­seknek nem fizette ki. Nemsokára rá nyilatkozott a JVL Hírlap és az egész vádat rágalomnak minősítve, nagy grandezzával kijelenté, hogy a felhányt pályadíjakról szóló nyugtákat, melyok (főkönyvei ennyedik és ennyodik lapján vannak elkönyvelve «kiadóliivafalunk bárkinek megmutatja. » Azonkívül ki­Játásta beijedte, bogy Senky Pált saj­* 4t CSA!RNO!K. %% mégis § Tölt. Kitűnően ebédeltem, még most aj­kamon ize annak az ételnek, melyet kedves kis feleségem készített szá­momra. Aladárnak határozott hivatása vau ezen a :u:gv hiányon segitei*. Honda Dezső: Ágnes. Regény. A Kos mos nyomtatójából kikerült uj regény a S i n g e r és W o 1 f n erék érték­papi rjai közé került. Az uj regény problémája egy kissé bizarr. Van benne egy szörnyeteg szerelmes, egy alávaló uzsorás, a ki beleszeret egy lányba, gyilkosságot követ el érte, elbukik s a leány azé lesz, a ki méltó hozzá: az áldozat fiáé. Az uzsorás jelleme érdekes, a regény -egész elbeszélése vonzó. De a szenzáció '.színei mindig kirínak az intelligensebb fel­ifogás mérsékeltebb szinei közül. Gonda Dezső regényének legtöbbet ár­tottak eddig az irodalmi pajtások. És ezek közül különösen az, a ki rengeteg bom­basztokkal megirfc, úgynevezett irodalmi levelét, majd minden vidéki lapnak meg­jküldötte kefenyomatban. A szerencsétlen kritikus ugy nyilatkozik a szerény Ág­ii esről, mintha Bán k-b á n r ó 1, vagy az Ember Tragédiájáról volna szó. A .szertelen dicséret kétessé tette az egész kritika komolyságát s a csupa jóakaratú cimbora végtelen sokat ártott Gonda uj regénye hitelének ás komolyságának. A ta­nulság mindenesetre érdekes. Túlzott rek­lámmal agyonüthetjük a legrokonszenve­sebb ügyet is, , Tartozunk vele Gonda Dezső uj regé­nyének, hogy rehabilitáljuk az ügyetlen magasztalásokkal szemben, mert azok már az élclapok szerkesztőinek veszedelmes fi­gyelmét sem kerülték el. A Gonda Dezső Ágnesének szép szemébe dobált virágok azonban nem egé­szen érdemetlenek. Csak oda nem valók, a hová estek. A regény élvezetes olvasmány. Intelligens iró műve.. Nem valami korsza­kot alkotó remek, de uem is az utolsó a mai magyar regények között. Ha Gonda a jövőben megakarja men­teni regényeinek nemcsak erkölcsi, de anyagi sikerét is, óvakodjék az irodalmi pajtásoktól. Mert van annyi ereje, hogy nem szorul az ő veszedelmes léghajóikon való fölemelkedéshez. Föl fog ö emelkedni a maga emberségéből. Benedek János: „Tábortüzek." Versek. A »Tábortüzekhez gyűjtött rőzsét ugy látszik Debreczenben gyújtották meg. Innen világított be a szokatlan fény azon redakcziók ablakain is, a honnan kilátnak az országba. A kissé vidékies kiállítású verskötet D o b r o w s z k y és Franké köiyv­kereskedésében jelent meg. Benedek János politikai költeményeit gyűjtötte össze. A java jónevü fővárosi la­pokban látott először napvilágot. A selejtje vidéki lapokat töltött meg először. A Tábortüzek lángjáért azonban szívesen elengedtük volna a sok füstöt is, a mit a selejt okozott. De ha már nem is válogatta meg Benedek János szi­gorúbb kritikával a saját alkotásait, néhány sikerült verséért mégis szívesen foglalko­zunk vele. A Tábortüzek legérdekesebb köl­teményei azok, melyek a Kossuth­kultuszszal foglalkoznak. A k i le n c z v e­nedik születésnapra, a szám­űzetésre, Lajos napjára irt, alkalmi költeméuyek nem közönséges alkal­miságok. Van bennök hangulat, hév, szárnyalás. Szintoly figyelemreméltó a Csokonai s i r j á n cz. költemény nem­csak hazafiságával, de melegségével is. Benedek János politikai költészete nemcsak a legaktuálisabb politikai hangu­latokat énekli meg, hanem főkép azokat, melyek valóságos versenythémák Bartók, I n c z é d i, Ábrányi, Kozma és más nevesebb politikai költőnknél. Épen azért az összehasonlítás nem mindig üt ki B e­n e d e k javára. Benedek Jánosnak első sorban is irodalmi ízlést kell tökéletesíteni, hogy elsőrangú politikai költőinkkel kiálhassa a versenyt. Mert a sok közhely, a «meg­feszitett Messiások*, a «bőszült hóhérok* a «gaz árulók* s egyéb szitkozódások pél­dául az «Egy magyar bárónak* czimü versben valóságos káromkodássá fa­julnak. Épen nem változatos technikáját még ilyen kifejezések is sújtják: «t i 11 ó 1 a g kiált*, vagy «magyar-e még kebled magyar ifjúság ?» Szeret impressziókat köl­csönözni nemcsak a modernebb költőktől, de Arany Jánostól is s ilyen hangulatú verse ez: «Ferencz József király levelét megírta.* Ha sok is a gáncsolni való Benedek János költeményeiben, valamit még is minden gáncs nélkül kötelességünk meg­dicsérni. És ez Benedek János ideális •hazaszeretete, nemes lelkesedése, politikai eszményeiért. Van az ő debreceni izü poé­ziséban valami, a mi a kuruc-költészetre emlékeztet. Már csak azért is érdemes a kötetet megszererezni. — Leli eteti en, liogy vele tálaik óztál,, hisz ágyban fekvő beteg. — Te engem belondá tész ; hm nevedről említettelek neki, kérdeztem kis fiad hogyléte!, s ő a leginegnyug­tatóbbau válaszolt s e percben váltam el tőle. — Barátosi, ebéd etán vagyunk s ugy hiszem, bocsáss meg ha ezt kije­lenteni, inikép talán le melyebben te­kintettél a pohár fene kőre miut kel lelt volna, mert ism étiem, nőm nem lehetett az kivel párbeszédet folytattál, mert 6 valóban súlyos beteg s a tévédének vig játéka lehet az egész, esemény, mely* veled törtónt. Kezet fogtam barátommal s magam is megvoltam győződve, hogy a nagy havanna illata kábított ol engem, vagy annak a pár deci bornak a má­mora szállott meg, mit kis feleségem töltött poharamba, kivel nemrég kel­tem Össze. Igy vannak az uj házasok, kik nem e földön .élnek, hanem leve­gőbe építik felleg váraikat és képzele­tük népesiti be az életet, mely külön­ben, komoly esemény.i és mindennapi csalódásaival mindazokat, kik józanul látnak ós hallanak, ébren tartják. Tul tettem magam ezeken is, elbú­csúztam gyermekkori barátomtól, de egy tanulságot vontam le magamnak a történetkóből, hogy sohasem felejtem el a pesti müveit társalkodó azon pa* * ragrafusát, mely előírja, hogy mielőtt valakivel szóba ereszkednél, kölcsönös bemutatásnak van helye. Töprenkedve a történtek fölött ki* akartam nyitni irodám ajtaját, de e szándékomban egy lefátyolozott hölgy akadályozott meg, ki összetett kézzel könyörgött előttem, hogy segítsem őt és reménytelen ügyét, juttassam oda,, hogy megvalósuljon á'ma, mely előtte gyermekének jövendő boldogságát ki­szinezó s ennek alapján mintegy biz­tosnak hiszi, iniszeriut lehetettéi), hogy a törvény, moly a kiskorúak ügyé* oltalmába veszi gyermekének jövőjén no segítene. Áh, gondoltam egy üldözött anya s á egy elhagyott gyermek ; én az árvaszék* egyik tisztviselője, miért ne segíteuék e nyomorultakon.midőn, magam is ép most léptem át a családi élet, küszöbét s talán az éh nőm és gyermekemet is. ily sors érheti. Feltártam az ajtót, belépéssel kínál­tam látogatómat s midőn beértünk kis dolgozó szobámba, leültem. — Asszonyom, mondja el baját s ha segíthetek egé.sz lélekkel rajta le-­szok, mikép Ön s gyermeke a ki vaut célhoz juthassanak. — Uram, engem férjem elhagyóit, gyermekünk neveléséről nem gondos^ kodik, a gyámhatóság van tehát hi­vatva, mikép rajtam s a kiskorún se­gítsen. A nő fátyola még mindig le volt eresztve, kellemes hangja, mely­ből a meghatottság miut a sziv húrjainak rezgése szólalt meg, oly megnyerő volt, hogy bár mit követel tőlem ós véghez * vitele módomban áll, készséggel telje­sítettem volna. Elővettem egy iv papírt, hogy jegyző­könyvet vegyek fel vele és sérelmeit a legszivrehatóbban tolmácsoljam. Mikor készen voltam s felolvastam, ő szelíden s fájdalmasan tekintett fel fátyla alól s jóváhagyni látszott mit* papírra vetettem. Alig végeztem be a felolvasást, az ajtón halk kopogtatás hallatszott s utána nyomban ki is nyílt. A küszö­bön pedig S. J. gyermekkori barátom alakja lünt fel előttem. — Barátom, szólt ő. sietve jöttem hozzád, mert ismerem a vonzalmat, mit irántam zsenge korunk óta táplálsz s épp az elébb omlitéd előttem, hogy a véletlen a lóvouatúu nőmmel hozott tóbirőság elé fogja állítani. A sajtőpör bizonyos Fenyő Sándor nevében csak­ugyan megindult, s midőn én, mint ! az «Eszt. és Vid.» akkori felelős szer­• kesztője felszólítást kaptam., hogy ne­vezzem meg a kérdéses cikk szerzőjét: kijelentettem, hogy «A Magyar Hirlap j viselt 'dolgaiból» cimü cikket én ma­: gam ittam és az abban foglaltak va­; lódisagáétt a felelősséget törvény előtt elvállalom, — A dolgok ilyetén álla­pota mellett természetesen aziránt ér­deklődtem legelébb, hogy ama bizonyos nyugták esakugyan el vaunak-o köny­' vélve a M. H. kiadóhivatali főkönyvei* . nek eunyedik ós ennyedik lapján. El­mentem tehát a M. H.. kiadóhivalali . főnökéhez, ki azon ürügy alatt, hogy a nyugtákat tartalmazó könyveket most bajos volna előkeresni, azok bemutatá­sát máskorra igérto. Felkértem léhát dr. Szilárd Ferenc ügyemben megbízott ügyvédemet, hogy próbálja meg, hátha sikerül a M. H,­lól a nyugtákat, kiköii^örögni. Dr. Szi­lárd vagy hatszor-hétszer eljárt•-meg­bízásomban, de sikertelenül. íme itt adom f. év jun. 28-árói kelt levelének idevonatkozó pontját: «A M. Hirlap nem tagadta ugyan meg a nyugták felmutatását, (a kis óvatos!) hanem többszöri Ígéret daczára egyszerűen ii e ra. tudta azokat - fel m u­l a-t ni. A kiadóhivatali főnök szerint Fenyő Sándornál, Fenyő Sándor szerint Füredi Móric ügyvédnél vaunak, de Füredi is kijelentette, hogy nála nincsenek.* Tehát a nyiigták bujdosnak és sehogy sem tudnak előkerülni. Hogy mindezeket a közönség előtt mondom el, annak ez a magyarázata : Ezennel pályázatot hirdetek a Ma­gyar Hirlap kérdéses nyugtáinak elő­kerilésére. A szerencsés megtalálónak ki fogom fizetni azon összeg kétszere­sét, a mit, a Magyar Hirlap adoU,. pá Iyad ijnyerl.es Íróinak. Fegaája t. szerkesztő ur kiváló tisz­teletem nyilvánítását. > NÓGRÁDI JENŐ. Mikor kineverlem az ebéd faradat miit, havanna szivarra gyújtva igyo' keztem, hogy a legelső levonatára fel ülve hivatalos helyiségembe juthassak. Alig léptem fel s helyezkedtem el, midőn egy ismerős nő alak iparkodott feljutni a vonalra. Egy percre gondol­koztam ki lehet ez? De azonnal fel­ismertem term 'te s area vonásairól, hegy ^egy kedves barát ont neje. — Nagysád is a város központja felé igyekszik ? — Igen. — Jfuiő hogy érzi magát? • — Köszönöm kérdését jól/ • — Oly rég nem láttam őt, hogy szintén jól esik ha valamely hozzá tartozójával talál közöm. Női o már kis fiuk ? Egészsége s-e ? Hasonlit-e édes atyjára, ki nekem oly kedves gyermekkori barátom,? — Igen csupa atyja. — Es Ida. Nagysád emlékezik-e még reám? nekem oly kedves emlékembe vaunak a napok, melyeket t. körük­ben töltöttem. — Oh, én is SZÍ vesén emlékszem o napokra, bárcsak mielőbb visszatérné­nek azok. A lóvonatu haladt előre ós én tel­jes meggyőződésben éltem a felől, mi­kép egy régi ismerősömmel hozott össze a sors s e feletti jó kedvemben uj szivarra gyújtottam s a legközelebbi jmegállónál a hoc irói leszállva búcsút vettem kedves ismerősömtől, ki a leg­szivólyesebbou Víilt el tőlem anélkül, hogy kiiélem iránt tudakozódott volna, í Alig haladtam azon pár száz lépést, hogy hivatalos helyiségembe jutva az Íratok egész halmazába temetkezzem, midőn S. J. barátommal találkozom. —• Ah te is itt vagy, kiáltók, eléje kezet nyújtva. Egy százada mióta nem találkoztunk. -— Látom jó szinben vagy, de ked­ves nőd is hála az égnek, mint épen tapasztalam a legjobb egészségnek ör­vend. — Te valószínűleg tréfálkozol; hisz nőm súlyos beteg és épen az ő ügyében vettem nyakamba a várost, hogy rendes házior vosu n kat fe I tal ál hassam. —• Mit beszólsz, hiszen épen e pil­lanatban találkoztam veles mondhatom, hogy oly jó színben van, mikép sohse kívánom, hogy hozzám tartozóim na­gyobb egészségnek örvendjenek.

Next

/
Thumbnails
Contents