Esztergom és Vidéke, 1893

1893-05-28 / 43.szám

Régi utazások Magyarországon közegészségügyi szempontból. Á Franki in-társulat kiadásában megjelenő «01csó-könyvtár» egyik számában Iái ott nemrég napvilágot Szamota IstTáu Régi utazások Magyarországon, és a Balkán félszigeten 1054—1717 cimü müve, mely a hazai közegészségügy történetének szempontjából is kiváló figyelmet érdemel. «A régi útleírások — mondja a szerző müve előszavában — elsőrangú föld- és néprajzi kutforrások, de nem csekélyebb fontossággal bírnak niüvelődés-törtóneti szempjntból is. A családi, egyházi és közéletre vonatkozólag számos oly adatot találhatunk bennük, melyek semmiféle krónikában vagy más ebhez hasonló müvekben fel nem lelhetők. A különféle népviseletre, lakodalmi és temetkezési szokásokra, iparra, kereskedelemre, bányászatra, mezőgazdaságra még a közegészségügyre stb.-re nézve pedig valóbau kiapadhatatlan kincsesbányáknak nevezhetők.» Azt hiszem tehát nem végzek felesleges munkát, ha az útleírások közegészségügyi részleteit e lap olvasóival közlöm. Közvetlen s alapos egészségügyi megfigyeléseket ama korban természetesen hiába keresünk. Az utazók csak itt-ott emlékeznek meg az egészségügy egyik-másik mozzanatáról. Do az elinalt századok ebbeli gyér feljegyzései mellett még a legcsekélyebb adat is figyelmünkre méltó. Igáz, hogy az elfogultság s az előítélet gyakran olyat moudat az utazóval, ami nyilván nem felel meg a valóságnak. Ilyenkor a történész kötelessége az egymásnak ellentmondó adatok tömegéből a helyest, a valót, a megbízhatót kiválasztani s egyöntetű, termószothü képpé alakítani. Az első utazó, ki a közegészségügyhez tartozó tárgyakról is megemlékszik, Bertrandon de la Broeqniére francia nemes, ki 1433-ban a Szentföldről való visszatért ébeu Magyarországnak vette ntját. A tiszamenti helységek lakosairól pl. ezeket mondja : «A lakosok csupán szalmával vagy a folyópartokon és a nagy számmal előforduló mocsarakban szedett náddal tüzelnek. Kenyér helyett valami lepényfélét esznek, de ennelr sincsenek nagyon bővében. S/eged környéke mindennemű gabonával megáldott, termékeny szántófőid. Itt igen sok darvat ós túzokot fognak, egész piacot láttam tele e madarakkal, azonban igen tisztátalanul készítik ós épugy eszik. A Tisza rendkívül sok halat szolgáltat, egyetlen folyóban sem lá'tam l oly nagy halakat.» A budai fürdőkről ezt irja:» Ezen az oldalon (délen) de a falakon kivül, igen szép meleg fürdők vannak, a keleti oldalon is van néhány, ezek azonban nem érnek annyit mint a többiek.•» Buda környéke rendkívül kies, a talaj pedig mindennemű élelmiszert bőségesen szolgáltat, különösen kitűnő a fehér bor, mely lüzességét a számos meleg fürdőtől és az azokban levő kéntől kapja. 1585-ben Bongars Jakab francia író ulazza be Magyarországot s útleírásába számos közegészségügyi adatot veti, fel. Ez útleírással kapcsolatosan meg akarom itt említeni Suntheim László utazását, ki n XV". század végén a d un a völgyet járta be, s rövid útleírásában az esztergomi s budai fürdőkről tesz említést. (Jah»buch für vaterl. Gesch. Bécs 1867.) «Zu Gran und Ofrn sind warme beder, da (t. i. Budán) ist ein teicht, hat vast varm wasser, dar geut lembdig visch inn ; da sind des Künigspad oder lábat ; das Rosslabat und Sawlabat (sárfürdő,) und warm adern eutpsringen in der Tuonaii,* (Folyt, köv.) Arany menyegző. Oltósy Pál és neje Ereselbaner Katalin 50 éves menyegzőjének lefolyásáról kaptuk a következő értesítést; f.hó24-ón a szt. györgymezei templomban d. e. 10 órakor ünnepélyes nagymise tartatott, a melynek fényét, magasztosságát nagyban emelte a szt. györgymezei árvaház kis növendékeinek a kedves testvérek által vezényelt gyönyörű éneke; jelen voltak a jubilánsok, ezek gyermekei ós unokái. F. hó 25-én d e. 11 órakor összegyűlt a nász közönség ; ugyanekkor az esztergomi ipar és kereskedelmi bank képviseletében, Kaán János vezér igazgató, Lintner János és Brutsy Gyula igazgatósági tagok kíséretében szerencse líivánalait tolmácsolta, ezután Oltósy Ferenc nyújtott át a jubilánsoknak egy, Keeskeinéthy János ur állal díszesen bekötött ós a gyermekek, unokák jó kivánalait tartalmazó diszes albumot, ezután Oltósy Ferenc gyermekei, — Lajos gyermekei és Prázuóvszky Lajos gyermekei gratuláltak. Déli fél tizenkét órakor megindult a nászmenet tizenöt kocsin a fős/ók esegyháfba. A lélekemelő s ritkán előforduló szertartást Majer István püspök gyönyörű alkalmi szónoklat mellett végezte, mit a nagyszámú templomi közönség meghatottsággal hallgatott. Ezután a jelenlevő szegények közt a nap örömére 100 korona osztatott ki, legújabb veretű nickel pénzben, és egyidejűleg Kádas Károly ismert fényképész az egész nászmeuetet, a Bazilika oszlopcsarnoka előtt, lefényképezte. Délben a rendkívül diszes nászlakoma következett Schleiffer Lajos vendéglőjében, a melynek fényét Majer István püspök, Magyarország közszeretetben álló Isi váu bácsijának megjelenése is emelte, a ki szokott ékes szólásával felköszönte az öreg párt. Majd Reusz József takarékpénztári igazgató emelt poharat az ünnepeltekre. Megható szavakkal ecsetelte a jubiláló nár életsorát, «mely sokféle küzde mikkel de lenyes eredményekkel is teljes, a ki ismeri őket fiatal koruk óta, melynek keretébe esik a negyvennyolcas mozgalmas világ is, hol az öreg Oltósy Pál a legmagyarabb hévvel harcolt, s kapitányságig vitte fel. A megyfa ipar meghonosítását már 1842-ben kezdeményezte hazánkban, ahol ezzel egyedüli úttörő volt és ezáltal számtalan szegény család istápolója ós fentartójává lett. Ez elvitat hatlan érdemeihez társainak a közügyek iránt nyilvánult páratlan erélye s mindenekfölött részvétteljes jó szive, ott ahol polgártársainak segítségére lehetett, melyek által mindig nagy népszerűségnek örvendett. Most is e szép alkalmat azzal kívánta megörökíteni, hogy a szegények között száz koronát osztatott szét és munkásait otthon külön megvendégelte.» A naszlakoma alatt megható jelenet volt nz,midőu az ünnepeltek gyerm#ke£ részéről egy-egy aranyozott ezüst serleggel lépettek meg és Práznovszky Lajos az ünnepeltnek veje gyönyörű beszédben saját, s családja részéről egy bársony alapon nyugvó aranyozott ezüst babérkoszorút nyújtottak át, s midőn a kis unokák virágcsokrot átnyújtva üdvözlő szózatukat hallatták, egy szem sem maradhatott a meghatottságtól szárazon. A naszlakoma elhúzódott a késő éjszakáig, sőt majdnem másnap hajnalig, mert midőn délután négy órakor Majer István püspök lekötelező nyájasságal ós óljenzések között a társaság tagjaitól elbúcsúzott, a fiatalság táncra perdült s egész éjjel az öreg jubiláns pár részvételével kedélyesen mulatott. HÍREK. — A hercegprímás a pápánál. Rómából sürgönyzik, hogy a pápa szerdán délelőtt tizenegy órakor külön kihallgatáson fogadta Vaszary Kolos bíboros hercegprímást. A kihallgatás huzamos ideig tartott s a beszélgetés nagyobbrészt az egyházpolitikai kérdések körül forgott. — Az uj besztercebanyai püspök. Rimóly Károly, Besztercebánya újonnan kinevezett püspöke csütörtökön délben tette le a bécsi nunciatura kápolnájában Galtmberti kardinális bécsi nuncius kezeibe a hüsógfogadalmat. A szertartás után az uj püspök tiszteletére díszebéd volt a bée.si nuneinsnál. — Ájtatosság. Jézus szentséges Szive ájtatosságának kilencede a vízivárosi, szent Ignác tiszteletére épült plébánia-templomban ez idén is ntdő Riesz Ferenc, Jézus-társasági atyának vezetése ós egyházi szónoklatai mellett fog megtartatni. Amely ájtatosság jun. 8-áu dólesti fél 7 órakor veszi kezdetét és tart inn. 16-isr bezárólatr. l( o o — Oltósy-Utcza. Mint halljuk, SzentGyörgymező község utezáinak uj elnevezése alkalmával egyik utczáját, — Oltósy Pál tiszteletére, az ő nevéről akarja elnevezni, ezzel mintegy elismerését akarja régi polgártársának nyilvánítani. — A BaroSS-SZObor alapja javára az összgyüjtés eddig 78,804 frt 33 krrarug. „E^ismm és Viisks" tárcája. Irta : MOKKÁESY KÁLtó. Régóta mondogatják mindenfelé, hogy a kis Csermö Liza menyasszony. Az aranyos hajú, nevető szeinü Csermö Liza. Csodálkoztam rajta és tudakozódtam utána. Hát csakugyan menyasszony. Most már tudom a kis karikagyűrű történetét. Néhány perc múlva újra hallatszott a halk ruhasusogás. Kellemes, ünnépies susogása volt az anyja ruhájának. Könnyen, szinte libegve járt; az ember bizonyos volt benne, hogy a vizeken is tudna járni, mint az üdvözítő hajdan. Bejött a szobába, beült újra a fekete iróasztalka mellé, még egyszer átolvasta a levelet, azután sietve ös/~ szehajtotta és betaszította a kis borítékba. Liza meg az ajtófába kapaszkodva a küs/.öbről kérdezte tőle habozva, színtelen hangon. — Kinek irtál, kis mama ? Csermöné rámosolygott csillogó nagy szemével. — Biri néninek, bogaram. Azután bemártotta újra az ibolyaszínű tintába a könnyű alumínium tollat, Liza meg szótalanul kifordult az ajtón. Lassan, Összecsukló térdekkel botorkált végig a szobákon. Alig volt annyi ereje, hogy felszakítsa a terrasz könnyű, gummirámás üvegajtaját. Ugy érezte, hogy égeti szemét a vén gesztenyéken átszűrődő sárga napsugár. Előtte való nap esett; a kékszemű nefelejtsek piszkosan, lucskosan hevertek a sárban. Az ö kedvene aefelejtsei. Végigtaposott az egész virágágyon. Amint keze egy hó labda-bokorhoz ért, százával hullott le róla a fehér viráygömb. Nem vette észre, a kis nyirfa-padhoz sietett. Lelke össze volt törve egészen. j Ledobta magát a fehér padocskára. Sok világos, csöndes estén álmodozott, gondolkozott itt és a mig álmodozott, gondolkozott, kezével tépegette a fehér hámot róla. Letépte az utolsó foszlány is és a lelke utolsó álma is szerte foszlott. Harvigh Annus hajdani kérdése kísértett egyre zugó fejében : — Rossz asszony az anyád, azt mondják. Ignz-e Liza ? Felszakított két gombot a ruháján ; ugy érezte, meg kell fulladnia. Hiszen előre tudta, hogy anyja ilyesmit fog válaszolni a kérdésre és mégis ugy érintette lelkét a mosolygó hazug, mint a legrettenetesebb bizonyíték. Az alatt az egy pár perc alatt alig. volt ideje végigolvasni a kuszált betűs, ideges kézzel megirt levélkét és mégis emlékezetébe vésődött miuden szava. Ez volt benne : Édes Leó! Mindennap együtt vagyunk és íme most mégis írok magának ! Ha a közelemben van, soha sem tudom elmondani azt, mi a lelkemet nyomja. Édes Leó, mi történt önnel, mit vétettem ellene ! Mert megváltozott, nagyon megváltozott irántam. A szerető szivét rneg nem csalhatja. Még a napot is meg tudom mondani, mióta nem a régi. Attól kezdve, hogy Liza haza érkezett. Hát miért nincs több bizalommal hozzám ? Hiszen én értem, hogy a gyermek zavarja, de hát könnyű volna öt Bilihez újra visszaküldenem. Csak egy szavára várok ! Es akkor ugy lesz megint minden, .ugy-e bár, mint a régi, édes szép napokban .... Erzsébet. Ledőlt a karfára és behunyta szemét, De akkor is csak az aranyszegélyű levélkét látta, mintha minden betűje izzó vörösen volna beégetve az öt környező feketeségbe. Ugy érezte, hogy mélységes éjszaka borul rája. Olyan sürü, félelmes éjszaka, a milyen az volt, a mikor a szülei magukból <kikeive hirtelen hazatértek a táncmulatságból. Kicsike volt még akkor, alig ődöngött kövérségtől meggörbült lábain, de a kis paplan alatt is halottá, hogy az apja kemény, kegyetlen szavakat mondott az anyjának, az meg csak sirt és hallgatott. Azon a fekete éjszakán érte atyját a szélhűdés. Mire a sápadt, téli nap felkelt, a délceg, fiatal szép férfi helyén szomorú rom vergődött a legyűrt ágyon. Délben két cifra, aranysujtásos katonatiszt kereste, de hogy látták a nagy pusztulást, bocsánatot kérve, meghajtott fővel távoztak, őt meg pár hét múlva Biri nénihez küldték a fővárosba. Gyorsan peregtek le a gyermekévek. Csupa tiszta fehérség volt ez az idő. Eseménytelenül múlott el az angol kisasszonyok kolostorának diófás kertjében és a köves udvar négy sárga falai között, Tiz évig hordott Máriás-amulettet a nyakán, dúdolt ájtatos, együgyű templomi énekeket és járt vasárnapon kint Biri nénihez ebédre. Kipirult arccal, három lépcsőt átugorva, rohant fel ilyenkor a vén, piszkoszöldre meszelt bérház harmadik emeletére. Odafenn vajas kifli várta, sárga ringló és a néni meleg, becéző ölelése. A legkedvesebb barátnőjét vitte magával oda, ott meg a legkedvesebb barátja várta citromos bonbonnal, vagy krajcáros képecskével. A néni fia, a ki doktornak készült es nagyon sok csodálatos dolgot tanult. Annak a puha, szőke hajában szeretett turkálni, az meg a térdére ültette és liliomnak, fehér liliomnak hívta mindég. Szerette a Máriás-amulettet, a sárga ringlót, a fehér bóbitás tisztelendő nénéket, Jani puha haját, de legjobban Harvigh Annuskát szerette, A mikor még maguk is csak babák voltak, mindég egyforma babák után sóvárogtak, s hogy felcseperedtek, egyformán festett az az aranysisakos királyfi, aki bizenyosan útban van már érettük a piros csótáros paripákon. Már a hatodik osztályba jártak, a mikor Annus egyszer behúzta öt a véu zárda-folyosó egyik sötét fülkéjébe. — Rossz asszony az anyád, azt mondják. Igaz-e Liza ? Ugy érezte, mintha a folyosó kő boltozata szakadt volna rá. — Az anyám szent, mondotta és téged nem szeretlek többé. És nem szerette többé. A leányka sirt, hízelkedett, azután visszahúzódott tőle. Elmentek egymás mellett, mint az idegenek. Janija maradt meg csak ezután és Jani nem is haragudott a változáson. Együtt kergették a iepkét a rózsaszín baltacimtáblák és a kék lucerna között, epret, málnát böngésztek a kertben és egyszer Jani kötötte meg a kibomlott pántlikát félcipőjén. Régen volt, de jól emlékezik, hogy a Jani keze reszketett belé. És multak az évek. Egy szép napon végleg kinőtt a nagy, skót kockás zárdaruhából és a négy sárga fal közül. Biri néni hazavitte. A néni azon a reggelen rózsaszínű fátyollal ajándékoxta meg, este meg a fia rózsaszínű boldogsággal. Egyedül voltak az öblös, homályos ebédlőben, ő a nagy pohárszékhez támaszkodott és a szép sorban felállított kristálypoharakat nézegette. Jani meg az uj piros babos battiszt ruhát rajta. — Hát levetetted régi ruhádat ? — kérdezte szomorúan és még szomorúbban súgta utána : Minket ÍB elhagysz nemsokárai Nem tudott neki felelni. Jani odasimult hozzája, hogy a válluk és a karjuk egészen összeért. A kezük egymásba csúszott. Röviden,, egyszerűen beszélt, de édes hangon. — Szeretlek Liza, gyermekségedtől szeretlek. Három évig tart, mig álláshoz jutok. Vársz-e eddig, fogsz-e szeretni addig ? Gyönyörűség volt felelni neki. — Mindig szeretni foglak, Jani. *