Esztergom és Vidéke, 1893

1893-01-15 / 5.szám

* hatja át. Mely fölszólal ásom dacára azonban az indítvány váltósai latiul lett. elfogadva. Nem szükséges részletesen elősorolnom azt, hogy mi lelt ezen átruházóit ellenőrző lia-táskör eredménye, hiszen mindenki naponkint iát hatja ezt a fogy mn ás iutn épületet rozzant alakjában, láthatta a díszterem stukaturájából, a mult nyáron kiszedett, taplóvá korhadt karvastagságú rőzsedarabokbau és a leomlás veszélye miatt a falakról levert diszitményeket omladozó sovány malterjában. Nem volt hiány akkor séma szemmel látható rosz építkezés elleni felszólalásokban. Városunk becsületes lelkű mérnöke Prokopp János építész megtelte kötelességét, figyelmeztette az ilJeiőket a bekövetkező veszélyekre ós károkra, de mindenütt süket fülekre talált, sót e miatt a nyilvánosság előtt iS megtámadásnak volt kitéve. Igy aztán akadály nélkül megtörténhetett az, hogy az épületkő alkalmas voltának megvizsgálására a földművelő hegymester és a kőszál Utasra válalkozó szekeresek lettek szakértükül kiküldve és hogy az épületkő nagy részben nem is az általuk megjelelt bányákból lett beszerelve, mert a szekeresek nem felelvén meg szállítási kötelességeiknek, a negyven kőművessel és napszámossal dolgoztató építési vállalkozó haját tépve küldözte szót embereit, hogy a következő napra szükséges követ szedjék össze bárhonnan veszik is azt. Ezek azután részint KövesdrÖl, részint Szentgyörgymezőről az ottani bányákból kimustrált, az elmálás legutolsó fokán levő kőhulladékot szedték össze, amelyekből alig lehetett egy emberfej nagyságú, kürhéjasau omladozó kockakövet kifaragni. Ilyen kocka kövekhői áll az egész fogy muásiumi épület falainak külső borítéka a'malter alatt, minden egymásba fogó kötés nélkül, Ószlopszerüleg felhalmozva. Milyen kő tehet a falakba építve belül, ahol azt senkibe láthat ja. Igy törtéuheleit továbbá az is, hogy az épület fundamentuma, miként ezt saját szemeimmel láttam, két helyen vizenyős, iszapos talajra épült minden cölöpözés nélkül, sőt hogy a fundamentum árkában egy régi kuiat is találtak vízzel tele, melyet egyszerűen bebolloztak azt tartva, hogy jó lesz a víz is egy főgymnásium fundamentuma alá, melybe a jövő reményei, szemünk fényei: gyermekeink tanulni és hősi elszántsága, nemes szivü tanárok az ifjúságot kötelességei teljesítésére buzgón tanítani járnak. Igy történhetett végül az is, hogy az épü'etfa alkatrészei, példátlanul rövid idő alatt nagyrészben teljesen megredültok a sovány malterral készített falak egész magasságukban megrepedeztek, sőt meg is velődlek a minden szilárd váz nélkül odaiapaszt ott fali díszítések már nagy részben elkorhadtak, a bora kot t gyenge ab lak rámákra a fölöttük minden boltozat nékül függőlegesen berakott téglák leszállottak és nyomásukkal az ablakok megvetemedését okoziák. (Folyt, köv.) eSAHNOK, Farsang. Surii pelyhekben szállingózik alá a bó, midőn a csípős hidegtől kipirult arcú járókelők kíváncsiságát egy érdekes diadalmenet köti le. A szerény lámpásokkal megvilágított utcák varázsfónybeu úsznak, a lég fűszeres és idegizgató ámbrával telik meg és ime hangos ostorpattogás között vig induló hangjai által kísérve csengőbongó számon jobbján a tánc balján a zene.Muzsájával besuhan Carnevál herceg:. A merre csak útját veszi e menet örömujjongás, bohó jókedv, taps s féktelen lelkesedés fogadja. Az ablakok sorra megnyílnak s üde itt barna, olt szőke kandi leányfejek üdvözölik Carnevál t, már mess/,iról vígan lobogtatva eléje fehér csipkekendőiket. A menyecskék is ott hagyják egy pilanatra a háztartás vezetését s kicsattanó piros arccal nézik azt a herceget, kinek révén ők annyi boldog s mulatságos órát töltöttek el annak idején mostani uraikkal, ezekkel a rossz emberekkel,a kik amint megházasodnak azonnal kicserélődnek, kenyolemszeretőbbek, — sőt még udvariatlanabbak is lesznek. Az öregek pedig látva Carnevál herceg fényes kíséretét, boldog mosolylyal emlékeznek ifjú korukra, midőn még ők is ily lelkesedéssel fogad'ák a fejedelmi sarjat, midőn még ők is udvarát képezték és ruganyossággal a testben s tűzzel a szívben ott lejtettek könnyű táncosnőjük kai azon a parketten a ímlyen most már csak félve tipegnek. S tnitlőu a diadalmenet eltü nik az utcák során, nem bir magával ©nj-"gy érzékein ebb szívű öreg és köny lepi he ősz szempilláit a boldog viszszaemlékezéstől. Szép az a farsang ! Pillanatra elröpül a gond, fályol borítja a fájó emlékeket s minden szivben bizsergő kéj, — csak a lányo apák ajka rándul egy-^gy keserű mosolyra s az arany ifjúság hHelelezői merülnek el olykor olykor a gond éjjelébe. Es miért is ne lehotnénk vigak, mulatni vágyók, hisz a kinek udvara szórakozás céljából igy felkeressük, az a legnépszerűbb fejedelem az egész világon, ki ép oly őszinte szívvel látja maga körül a mágnást, gentryt, mint az iparost ós a föld népét. Előtte nincs különbség rangban — legfelebb korban ; de még itt sem,meri gyakran tapasztalhatjuk, lmgv a differenciákat itt is kiegyenlíti! Hjha! mert ICarnevál nem csak tapintatos — de ravasz és előrelátó is ! Lám amint lábát betette kis városunkba, miként iparkodnak, hogy számára minél sikerültebb társaságot hozzanak össze s egymással versenyezve majd a katonatiszti mulatság, majd a kereskedők esélye, majd a kath. iparosítják egyesületének táncmulatságára van meghiva Esztergom jókedvű közönsége s azonkívül majdnem megszámlál hat Un sorára az estélyeknek, mulatságoknak, banketteknek és toroknak, melyek mind arra látszanak hivatva lenni, hogy az egész esztendei gond. baj, szomorúság és fájdalom megszűnjék és leteperve azokat magunk alá vígan kacagjuk a hátunk mögött lese Igő Mars szemébe, hogy «Soh' se halunk meg.» S ha eljön is a nagyböjt a vezeklés saisonja, bár melleinket fogjuk verni s földre borult testtel kérünk bocsánatot el követeit vétkeinkért, de kétségbe nem esünk, tovatűnt Carnevál szelleme ott fog lebegni ájiatoskodásuuk közben füleink körül s vigasztalólag fogja oda súgni: «Soh' se halunk meg.* LANCELOT. iiiim;k. — Majláth György gróf, Esztergom vármegye alispánja a következő szép levélben vesz bucsut megyéjének tisztikarától : Nagyságos kir. tanácsos és alispán ur! «Az elválás ismer fájdalmakat, de nem ismeri az érzelmek meghűlését és nincsen végzet, mely elválassza az egymáshoz vonzódó lelkeket. > Ilyformáii szól egy dal, mely nem magyar, de illik a magyarra, ki könnyen feledi a mi fájt, de hiven megőrzi minden jónak emlékét, üdvözli a felkelő napot, de azért ritkán feledkezik meg a lenyugodottról. Amaz időszakra, melyet a sors rövidebbre szabott min'sein óhajtottam, kedves emlékeztetőül fog szolgálni az a remek album, melylyel Esztergom vármegye tisztviselői oly szívesek voltak megajándékozni, emlékeztetőül fog szolgálni életem legszebb éveire, melyek, hogy zavartalan elégül tségben teltek el, első sorban e kitűnő tisztviselő karnak érdeme. S ha jogos büszkeségemet fogja képezni mindenkor ama tudat, hogy oly tisztikarnak élén volt szerencsém állani, a mely hazafias érzület, jellem, tisztaság és kötelességérzet tekintem lében mintaképéül szolgálhat az ország bármely megyéjének, ép oly benső és soha meg nem szűnő hálával fogok minden időben visszaemlékezni amaz önzetlen bizalomra és ragaszkodásra, melylyel .főispátiságoin egész tartamán át környezni s melynek még távozásom után is oly kitüntető és megható jelével megörvendeztetni szíveskedett. Fogadja Nagyságod ós tolmácsolja kérem a tisztikar minden egyes tagja előtt mély hálája köszönetemet s ama élénk óhajomat, hogy a távolság által nem csökkentett érdeklődéssel kísérhessem ezentúl is önfeláldozó, közhaszna működésüket. Ki őszinte nagyrabecsülésem és kiváló tiszteletem nyilvánítása mellett vagyok és maradok. Esztergom vármegye tisztikarának és Nagyságodnak Zavaron, 1893. január 3-án alázatos szolgája: Gr. Mai Iáik György s. k. - Uj iskolai zászló. A helybeli lanitóképezdénok az intézet igazgatója Dr. Walter Gyula szép gyászlobogót ajándékozott. A nagy fekete zászló két oldalt ezüst kereszttel van diszitve. Szalagján e szavak olvashatók cEsztergomi királyi érseki tanítóképezde. 1892.» A lobogót f. hó 10-én Dr, Koszival István apát kanonok és főtanfelügyelő szentelte be. Legelőször bőid. Athanáxia főnöknő temetésére vonult ki alatta az intézet ifjúsága. — Sörfogyasztási adó. A helybeli fogyasztási hivatal értesítésé szerint a sör fogyasztási adója 9 írtról 5 frtra leszáll ittál ott. Különös, hogy ennek dacára egy pohár sört itt 10, ott 11 krórt mérnek ! Hol marad a méltányosság? Nagy és nemes mozgalom indult meg röviddel ezelőtt a fővárosban, melynek célja egy régi nemzeti mulasztásunkat pótolni, társadalmunknak egy sajgó sebét behegeszteni. A nyugoti ku!tur-aitárnokban már réges-régen, Olaszországban és Franciaországban évszázadok óta látják el az apjuk anyjuk elhagyta kisdedeket jótékonyság segítségével, vagy közköltségen. A középkor szellemének megfelelöleg kezdetben klastiomokban és templomokban vették fel a kisdedeket, kiket titokban egy ott kitett forgó szekrénybe helyeztek el többnyire éjnek idején. A gyermekeket azután apácák gondozták a klastromban ugy» hogy az ilyen gyermek a világtól elkülönítve növekedett fel. Ez a módja a felnevelésnek nem célszerű. Egyrészt nagy a veszedelem a gyermekekre, ha sokan együtt vannak, betegségek könnyen átragadnak egyikről a másikra. Azonkívül a világtól való elzáratás nem jól hat a kisdedek lelki fejlődésére. Manapság alig van már oly lelencház, melyben a gyermekeket intézetileg nevelik, hanem majd mindenütt arra igyekeznek, hogy a gyermekek a nép által neveltessenek fel, s igy oda jussanak vissza, a honnan kikerültek, olvadjanak a népbe, hogy a társadalom hasznos tagjaivá valljanak. Az olasz nép annyira szereti « madonna gyermekeit* (igy nevezik a lelenceket), hogy gyakran ingyen nevelik fel és családjuk tagjaivá fogadjak. . Ezt a haza has és emberbaráti eszmét óhajtja megvalósítani az «országos lelencház-egyesület.* Tulajdonképen szegyenére válik bazánknak, hogy még eddig nem gondolkodtunk kellőképen az ártatlan kisdedekről, a kiknek egyedüli bűnük, hogy szülőik nyomorognak, könnyelműek vagy bűnösek. Hányszor történik meg az orvosi gyakorlatiján, bogy a jómódú család vézna csecsemője mellé dajkát kell megvizsgálnunk a ki bemutatja ép, erős csecsemőjét, kit kénytelen másoknak kiadni ápolásba. Alig múlik egy-két hónap és egy vén banya beállít a dajkához összeaszott, vézna csecsemőt tartva karjaüan, s a szegény anya borzadva bontja szét a rongyokat, nézi gyermekének puffadt hasát, ráncos bőrét és hallja nyöszörgő sírását. Ez a szegény teremtés már közel van ahhoz, hogy an gyallá tegyen s a főváros, valamint a nagyobb városokat környező falvakban valóságos angyalcsináló ipar fejlődött ki, hova olcsó áron kiviszik a gyermekeket meghalni, annál gyorsabban, minél kevésbé pontosak, a kialkudott bér fizetésében. Arról van tehát szó, hogy ezek a kisdedek jó ápolásban részesüljenek, a mennyire lehet családban neveltessenek fel. Ennek kipróbált legjobb módja az, hogy az ilyen gyermekeket egy-vagy több központi intézetbe vegyék fel, a hol őket az orvos megvizsgálja, s az egészségeseket mielőbb az érte bejövő földmivesek és kisiparosok nejeinek átadja gondozás végett kellő fizetés fejében. Az intézetben csak azok a gyermekek maradnak vissza, a kik betegek, hogy ott anyatej mellett gondos ápolásban részesüljenek. A kiadott gyermekekre az intézet, de különösen az egyesület vidéki tagjainak folyton és szigorúan kell felügyelniök. Ez igen fontos, mert ha a gyermeket kiadják és többet rá komolyan senki nem vet ügyet, akkor a gyermekek ugy pusztulnak mint azelőtt. Épen ennek elkerülése végett szükséges, a nemes szivü és jótevő társadalomnak részvétele minél tágabb körben. Hiszen a lelenc-ügy tulajdonképen közügy és az államnak kötelessége gondoskodni az elhagyott kisdedekről ; a/.onban ezt az állam a községekre rótta, a melyek azután minél olcsóbb és igy roszszabb ápolásba adják a gyermekeket. Tehát a társadalomnak részt kell vennie e mozgalomban, ha azt akarjuk, hogy e kisdedek jó kezekben legyenek s a haza hasznos polgáraivá váljanak. Hazafias és emberbaráti müvet igyekeznek tehát életre ébreszteni azok, kik az országos lelencház-egyesület megalakításán fáradoznak, örömmel látjuk, hogy a fővárosnak színe-java máris csatlakozott a mozgalomhoz, melynek célját emitt röviden vázoltuk. Nem közönséges egyletesdi ez, hanem arról van szó, hogy ezer kisded életét megmentsük és épen ezért a mozgalomnak országosnak, impozánsnak kell lenni. S ha a kormány s az országgyűlés látni fogják a törekvés komolyságát s ez eszme megvalósítását,akkor bizonnyára kell, hogy erkölcsileg és anyagilag hozzájáruljon. KSs éppen azért mert ily nemes nagy tervről, régi mulasztás pótlásáról van szó, kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy csatlakozzanak e mozgalomhoz. E lap szerkesztősége szívesen fogad és nyíltan nyugtáztat bármely csekély adományt s azt az egyesülethez (Budapest, kerepesi-nt, 41.) juttatja, mely bárkinek szolgál bővebb felvilágosítással. Sot e nemes egyesület megérdemelné, hogy mulatságok, bálok, tombolák, stb. jövedelmét, vagy legalább annak egy részét e célra fordítsák. Gondoljunk Széchenyi, nagy hazánkfia mondására: «01y kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak életét sem kellene kioltani, mivel magyar* ; minél inkább kö- jj telességünk tehát a pusztuló kisdedek ezreit megmenteni.! Dr. FARAGÓ GYULA. í — Léprement tolvajok Minapi számuukbaii jeleztük, hogy Popper LÍ kereskedőtől egy tolvaj kompánia nagyobb mennyiségű pokrócot lopott, 8 az üldözött tolvajok közül csak egyet sikerült elcsípni. Mint értesülünk, egy esztergomi kofaasszony révén, ki Budapestre jár áruit eladogatni, a másik két jó madár névszerint Gábris J. ég Konkolyi F. is kézrekerült. Ugyanis az asszony ki tudomással bírt a Popper féle lopásról, másnap Budapesten meglátta a két szökevényt s kérte őket, hogy Segítsenek neki nolmiját vinni. Azok készséggel engedelmeskedtek, 5 pedig a rendőrséggel közölve a dolgot, a fiatal tolvajokat a kezükre játszotta. Most azután a fogház pricsén gondolkozhatnak a pokrócok különféle fajtájáról. Országos leleackáz-egyesület.