Esztergom és Vidéke, 1893
1893-01-08 / 3.szám
teni, pályázatot hirdet. Pályázhatnak : kik, ni in Ián állítás, esetleg szolgálatkötelezettségüknek eleget tettek, vagy tettleges szolgálatban nem állanak ; kik a védiörvénytitasitás L rész 75. §• 3. AJ) alatt felsorolt követelményeknek megtelelnek {ilyenek : a gazd. tanintézetek, keresk. középiskolák, a keresk. akadémiák, műszaki tanintézetek, fő-gymnaziumok és főreál iskolák végzett tanulói)^ kik megfelelő polgári foglalkozással bírnak és kik megszakítás nélkül 3 hóig egy katonai élelmező raktárnál saját költségükön próbaszolgáJatot tenni képesek. E gyakorlati próbaszolgálat alatt a beosztottak lehetőleg polgári hivalásukat is tovább végezhetik és szolgálatukat polgári ruhában teljesitik, mindazonáltal a katonai fegyelemnek alávetvék. — A próbaszolgálat kikötése után egy é> lefolyása alatt elméleti vizsga teendő, mely német nyelven lesz tartva, de elégséges, ha a jelöltek ebben a nyelvben a szolgálati igényekuek megfelelő mérvben magukat kifejezni képesek. A pályázók bélyegmentes és a pályázó nevét, álhindó tartózkodási helyét és azon katonai élelmező raktárt, melynél a próbaszolgálalot teljesíteni óhajtják, kitüntető folyamodványait a honvédelmi miniszterhez intézzék. A folyamodványhoz csatolandó : keresztlevél, iskolai bizonyítvány, hatósági bizonyítvány, a pályázónak jelenlegi polgári foglalkozásáról és községi honosságról, továbbá a következő szövegű kötelező : «Alulírott önkéut elvállalom azon kötelezettséget, hogy a katonai élelmező raktárnál teljesítendő próbaszolgálat tartamára magamat a katonai fegyelemnek alávetem.» A katonai élelmező raktárak magyarországi állomáshelyei: Budapest, Pécs, Pozsony, Komárom, Sopron, Kassa, Munkács, Temesvár, Arad, Nagyvárad, Nagy-Szeben, Gyulafehérvár, Brassó, Zágráb, Pótervárad, Eszék, Bród ós Fiume. szerkesztő': NÓGrRÁDI JENŐ. HIRDETÉSEK. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy az esztergom-párkányi takarékpénztár végrehajtatónak Szántó József, Szántó Katalin és Szántó Ferenc végrehajtást szenvedő elleni 160 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében ii muzslai kir. járásbíróság területén lévő Kiesáid község határában fekvő 1. kicsindi 501. sz. tjkvben A f 1 sor 1645, hrsz. felerészben Éliás Borbála, másik felerészben és egyenlő arányban Szántó József, Szántó Katalin ós Szántó Ferenc nevére irt s Tőkés dűlőben fekvő irlványrétre 19 frt. 2. a kicsindi 348. sz. tjkvben A f 1. sor 1310. hr. sz. Tóth Lőrinc nevére irt és az elletés dűlőben fekvő szőllőre 328 frt. 3. a kicsindi 288. sz. tjkvben A f 1—5. sor 443, 616, 899, 1415. és 1430. hrsz. ingatlanok helyett a tagosítás alkalmával egy tagban kihasított és az adó tjkvben egy jósz.'igt estként (egy hr. sz. a.) kezelt és Tóth Lőrinc nevére irt irtvány földre 233 frt összesen 570 írtban ezenuel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1893. évi február hó 10. napján délelőtt 10 órakor Kicsind községeben a község házában megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kilftáltási áron alul is el feguak adatni. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át vagyis 1 frt 90 kr, 32 frt 80 kr és 22 frt 30 ír készpénzben vagy az 1881. 60. t.\ c. 42. §-iiban jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-ón 3333. sz. a. kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni avagy az 1881. 60. t. c. 170. §-a értelmében a báuatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Esztergomban, a kir. jbiróság, mint tkvi hatóságnál, 1892. évi november hó 19-éu. TEPLICKY NÁNDOR, kir. aljárásbiró. í| 100,000 kevert $ rgi jo Tajxa európai szoiovesszo homok fajta talajról Peronospora ellen gondosan kezelt filloxera mentes 1000 db. 3 frt. Kapható Loco Duna-Radvány pHjj fi SteinerGáspár Sj ^ földbirtokosnál. ^ • 9 é A meghűlés által keletkezett betegségek legnagyobb része, nagyon könnyen volna mellőzhető alkalmas háziszerek azonnali alkalmazása által. A Horgony-Pain-Expeller ily esetekben a legjobb bedörzsölés. Hasonló jó eredménynyel használható csúz, köszvény es tagszaggatás, valamint fejfájás, hátfájdalmak, csipőfájdalmak stb.ellen és majdnem minden háztartásban készleten van. Ezen szer 40, 70 és 1.20 kros üvegekben majdnem minden gyógyszertárban kapható. Minthogy értéktelen utánzatok is léteznek, kifejezetten : a Richter-féle Horgony-Pain-Expeller kérendő. A fi MÜLLER GYULA tsit Mtíy vaskereskedő Esztergomban. Ajánlja rendkívül dúsan felszerelt vasraktárát. Valódi Friedlandi Chamotte betétü szabályozható töltő kályháit. A hires Rohoncy-féle Colombus korcsolyák egyedüli raktára. Halifax korcsolyák direct beszerezve Remscheidből, a világ legnagyobb korcsolya-gyárából. Továbbá nagy készlet S?3 I H a tf fi Villanyos műszaki eszközökből u. m. fényezett diófa •f/ekrényü egyszerű és ánim indítással ellátott villanyos csengetvük, távjelzésre szolgáló és elegánsan kiállított villanyos trombiták, szám- és névmutató jelzőállák, delejes távbeszélők, Mikró telíí'onok, elzárható ós fölmenthető ajtó-biziositékok, fali, ebédlő és Jevólnyomó billentyűket, viaszszal, asphalttal és gultaperchával elszigetelt vezető soui<•.. es selyemmel bevont zsinórok, legjobb minőségű Leclancbe-féle elemek, horgany rudacskák, összekötő csavarok, porcelán elszigetelők és elem töltelékek. Ezeken kivül szintén raktáron tartatnak a folyton működő éjjeli és szivargyujtó villanyos lámpácskák, villanyos gépek ugy magánhasználatra, mint orvosi célokra. A cég minden tőle beszerzett villanyos eszközökhöz alapos utasítással készséggel szolgál és uj berendezéseket a saját személy^ zetével olcsó árakért eszközöl. Bak táron nem levő e szakba vágó tárgyak kívánatra 2—3 nap alatt beszereztetnek. Villanyos eszközökről külön árjegyzék ingyen és bérmentve. Valódi párizsi gnmmi és halhőlyagok felülmúlhatatlan legjobb minőségekben, tuczatja 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8 üt. Pontos szétküldés titoktartás mellett mindennap. EEIF J, SMOUUIU Bécsben, IV., Margarethenstrasse 7. Els8 és leghirnevesebb czég e szakmában. Legjobb és legszolidabb kiszolgálás. Részletes árjegyL zókek ingyen és bérmentve zárt borítékokban. ^ Alapíttatott 1865. Alapíttatott 1865. Rt -jd M CKITTSL cs. és kir. udvari tea- és rum-kereskedés. A DREHER A.-fele kiviteli palaczksörök főraktára. Iroda és megrendelöhely: Budapesten, IV. régi posta-utoza 10. sz. Kiviteli ós átuteli piucz^k Kőbányán. Küldeményünk vasúton és postán utánvét mellett. Kizárólages közvetlen bevitelünk, finom es legfinomabb minBsegü TEÁKBÓL. Közvetlen bevitelünk JAMAIKAI RUM és elsőrangú PRANCZIA OOGNA'C-ból, úgyszintén a t'ranczia és hollandi (Kivin Lueas Bols-fóle) LIKÖRÖKben. — Különösen ajánlhatjuk a már 27 éven át közkedveltségnek örvendő tea-keverékeinket, MANDARIN-, CSÁSZÁR-, KIRÁLY-, MOSZKVAI-, VICTORIA- valamint az udvari TEAMELANGET fél kilónként 3 írttól 12 frtig. Jamaikai rumunk 18, 35 és 70 eentiliter és 1-4 literes üvegekben 4<J krtól 6 frtig üvegenként. Brasiliai rumunk saját védjegyünkkel ellátott üvegekben 1*4 liter á frt 1.25 és 70 oentiliteres á 68 krjával. Legkisebb rendelmények leggyorsabban és pontosan eszközöltetnek. Részletes árjegyzékeinket levelező-lappal együtt, azonnal ingyen ős bérmentve küldjük. Ismét eladóknak és kávésoknak nagybani árak különös kedvezmények mellett. Detail tea és rumraktáraink: IV. Váczi-utcza 18., a «korona» kávéház átellenében. IV. Kigyó-tór, Teleky-féle palota. VI. Andrássy-ut 23. sz., az operaházzal szemben. Nélkii özhetlen áflllllll-ile minden háztartásban mr t babkávé ízzel. Azon elérhetetlen előnyt nynjtja, hogy a nem kevert vagy pótanyagokkal kevert babkávé ártalmas élvezete nélküözheto és így sokkal Ízletesebb, a mellett egészségesedb és táplálóbb kávé készíthető. Felülmúlhatatlan mint keverék a babkávéhoz. Legajánlatosabb nők, gyermektk és bűiteknek. Utánzatok gondosan mellőzendők. — V 2 kilo 25 kr. — Mindenütt kapható. - Valódi csak fehér csomagokban Kneipp plébános ur arcképe védjegyével.