Esztergom és Vidéke, 1892

1892-03-24 / 25.szám

Rendkívüli melléklet az „Esztergom és Vidéke" 25. számához. A Szent István-társulat kedden' délelőtt tartotta 29. nagygyűlését a központi píipnevelő-íii tózoi. dísztermében, a, mely a helyiséget szorongásig megtöltötte. A közönség sorában ott voltak: Dulánsssky, Zal

v

ka, Schuszter, Scbopper, Szmrecsányi, Dessewfíy, Babics, Hornig, Steiner, Firczák püspökök, Sujánszky cziruzetes püspök, Wolafka Nándor kanonok és kultuszminiszteri osztályta nácsos, Csernoch kanonok, Bogisich .prépost-plébános; ott voltak továbbá: Szapáry István gróf, Szíáray Antal gróf, Csekonics Endre gróf, Rédl Béla báró, Gerlóczy Károly polgármester, Balogh Sándor pápai kamarás, Lipthay Kornél kir. táblai biró, Gervay Mihály nyug. főposta igazgató, Zichy Pál gróf, Feny• vessy orsz. képviselő, Hayditi Károly, Borszéky Soma nyug. min. osztálytanácsos, Medrey Zsigmond, Bossányi László stb. A herczegprimásért küldötlség ment, ki kevéssel 10 óra után érkezett meg az összegyűltek viharos éljenzése közben. A herezegprimás bíbornoki díszben volt, mellén a szent István-reud csillagával. Az elnökség részére fenni ártott helyeket a herezegprimás mellett Császka György kalocsai érsek . és Zichy Nándor valóságos belső titkos tanácsos foglalták el. Vaszary Kolos herezegprimás üdvözölvén a naggyüí és tagjait, a kövotkező beszédet mondotta el, gyakran fölhangzó, zajos éljeuzósek közbon : * * * Tisztelt Naggyülés! Midőn hivatásomnál fogva e díszes helyet elfoglalni és e magasztos czólu társulatnak nagygyűlését megnyitni szerencsém vau, mindenekelőtt hő szeretettel üdvözlöm Önöket tisztelt Uraim, mint a ker. •kath. eszme és a magyar nemzeti élet valláserkölcsi érdekeinek munkásait. Alkalom és időszerűnek vélem nyilatkozui néhány oly fontos kérdésről^ melyek a közvéleményt évek óta foglalkoztatják, és a kath. egyház ugy belső, mint külső viszonyait lényegesen érintik, Azzal kezdem, hogy a kath, egyház maga is társulat — világ!ársulat — s. mint ilyen, minden üdvös társulati eszmének első szülőanyja és nevelő dajkája mindazon társulatoknak, melyek szélit czéljaira működnek.;, továbbá, hogy feladata lényegileg mindig ugyanaz, csakhogy e feladat megoldási módja az idők viszonyai és követelményei szerint változik, .jjgyanis, a történelem , tanúsága szerint, inindou század meghozta: és meghozza a maga irányát, melyhez alkalinazottan kell az egyháznak is fellépnie s.az emberiség üdvére munkálkodnia ; s tudatában lévén annak, hogy az Evangélium isteni fényével meg világított, értelem biztos haladást tett az ismeretekben, kell, hogy a kor tudoináiijos, vívmányaival megbarátkozzék ós ezeket megszentelve, a maga javára, az emberiség közös boldogitására használja fel. Társulatunkat is a kor szüksége hozta létre, hogy valláserkölcsi irányban kifejtett működése által egyúttal nemzeti kulinránlniak terjesztésére is szolgáljon.^ Nincs nemesebb szolgálat a szellem szolgálatánál. E munkában az áldás és béke malasztja rejlik. Minél több világosságot gyújtunk az elmékben, annál képesebbé tesszük azokat az igazság keresésére és befogadására ; és minél intenzivebb vágyat keltünk a szivekben az igazság bírása és követése iránt, annál közelebb hozzuk azokat az absoiut Igazsághoz : nz Istenhez. A szent István-társulat is áldásos munkát végez, midőn a vallást eszmék és a tudás számára tért foglal el irodalmunkban. Ezen tevékenysége nemzeti kultúránk termékenységi erejét fokozza, erkölcsi eleiünket tisztítja, közművelődésünk tartalmát gazdagítja, körét kiegészíti. Haladjunk továbbra is ezélludatos buzgalommal a kitűzött és eddig is járt ösvényen előre, hisz e társulat méltán dicsekedhetik azzal, hogy nehéz idők heves zaja, a szenvedélyek erős felindulásai között is megtudta őrizni irodaimában a méltóságteljes higgadtságot. Távol tudta magát tartani az egyéni érdekek és napi vélemények izgalmaitól ; törekvéseiben, működésében soha sem volt anyagilag irányzatos, soha sem vetette le magáról a keresztény türelem és szeretet palástját. E dicséretes magatartását aunál nagyobb elismeréssel hangsúlyozom : minél sajnosabban látom a kath. irodalomba belopódzását azon másik iránynak, a melynek következményeit ós hatásait nem nézhetjük aggodalom nélkül. Mig egy részről szükséges, hogy igazaink és jogaink mellett a sajtóban is tért foglaljunk; míg egy részről joges, hogy egyházuuk érdekeinek, szabadságának, dogmáinak sérthetetlenségét védelmezzük: másrészről a védelem nem lépheti tul a védeni szándékolt érdekek belső törvényeinek, természetének és szellemének határait. A kath. egyházat s ennek érdekeit a kath. vallás szellemének megfelelő fegyverekkel lehet és szabad szolgálni. A ki akarva vagy nem akarva mást tesz, az sebet üt az egyház repulatíóján, nem hasznára, hanem ártalmára van a kath. ügynek* mert a helyett, hogy egyesiteno, szótszór, az egyház barátait elkedvetleníti, ellenségeit felingeiii s az egyéni vélemények csalbatatianságának igényével a türelmetlenség ós szoretetienség szellemét terjeszti. A szélnek ezen vetéséből csak a vihar aratása nőhet. Ez az irány megtagadása a kath. szellem irodalmi hagyományainak; mert a kath. irodalom a szeretet és nem a harag, a szelídség és nem a gyűlölség eszméjéből fakadt ki. Olyan lóvén, mint maga az isteni igazság : erejének hódító hatalmát nem a szenvedélyek izgalmaiban, hanem etnikai tartalmának csodálatra méltó kincseiben bírta és bírja. Az apostolok, a vértamik a szeretet és szelídség hangján szólották még hóhérjaikhoz is és nem átkozódva, szitkozódva, hanem áldva és imádkozva haltak meg hitükért. Az apologéták nomes bátorsággal védi ék a kereszténységet a császárok trónja előtt, szavuk önérzetes volt, de nem sértő és a jogelvek dialektikája mellett az; a mivel győztek, a keresztények szivében elvetett ós megtenné; kenyült keresztény erény áldásos gyü

: inölcsénelr felmutatása volt. Es e szellem a keresztény irodalom öröksége maradt századokra ; azzal terjesztó eszméinek, tanainak felsőbb rendű világosságát, azzal vetó meg Európa czivilizáeziójáuak alapját, szervezte társadalmát. Korunk bölcse, XIII. Leo szentséges Atyánk is, látva a sajtó egyes kinövéseit, szükségesnek vélte szavainak súlyát a mérlegbe vetni s a «Cognita Nobis» féle levelében egyházfői bölesesóggel és szeretettol mutatni azon ösvényre, a melyről a kath. sajtóuak letérni soha sem lenne szabad. «Az egyház ügyének védelme komoly és szent jelleggel bírjon» — mondja a szent Aíya — a sajtó soha se tévessze szem elei a mérsékletet, moly az erénynek elmaradhatatlan kísérője. E tekintetben senki sem helyesli a kelleténél hevesebb irályt, a ráfogásfc, a gyanúsítást vagy bármit, a mi az egyeseknek járó tisztelet és kímélet ellen vit.» Szálljon ez apostoli igék erejének világossága sziveinkbe, hozza közénk a szeretet, a béke és a türelem angyalát, hogy az Isten és hazánk ügyét szent egyetértésben, a kereszténység négy sarkalatos erényével : a justitia (igazságosság), prudeutia (okosság), fortitudo (erősség), temparantiával (mérséklet) szolgálhassunk ugy élőszóval, mint az irodalom terén is, me'y erényekre különösen a következendő nagy kérdések tárgyalásánál szükségünk lesz: e kérdések : 1. az elkeiesztelés, 2. a kath. autouomia, 3. a congrua ügye. Engedje meg a t. Nagygyűlés, hogy mind a három kérdésben kör vonal ózzam álláspontomat. Örökségemnek legnehezebb részét képezi az u. n. elkeresztelési ügy. Tudvalevő, hogy az 1868. évi törvényhozás az akkori képviselőház központi bizottságának megokolása szerint az 1868. évi 53. t. cz. 12. §-ávai a vegyes házasságból származó gyermekek vallási hovatartozandósága kérdését «az ólettapasztalok alapján és gyakorlati utón kívánta megoldani ; előrelátott zavart, viszályt, keserűséget és súrlódásokat megszüntetni; a családok szentélyéből idegen befolyásokat eltávolítani, végre a vallások érdekét biztosítani. Hogy mennyire éretett el a törvényhozás ez iníencziója, főleg mióta a kormány legutóbb az 1890. évi febr. 26-iki kibocsájtott miniszteri rendelettel az 1868. évi 53. tez. 12. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelő anyakönyvvezetést törekedett biztosítani: erről bőven tanúskodnak ismét az élettapasztalatok, nevezetesen : ama kerekség és az ebből eredő izgatottság, mely sokak kedélyi nyugalmát megzavarta : topábbá ama súrlódások, mely a kath. és más keresztény vallású lelkipásztorok ós hivek között kifejlődtök ; végre az a tény, hogy a kath. lelkészek vallási meggyőződésükkel, hivatásukkal és kötelességükkel összeütközésbe jutottak. Más külföldi államok, a melyekben hasonló törvényes intézkedések egyideig fennállottak, szintoly tapasztalatok és az ezen irányban telt kísérletek sikertelensége után a természeti jog álláspontjára helyezkedvén, nem késtek a vegyes házasságból származó gyermekek vallási nevelése tekintetében a szülők természetes jogait biztosítani, ugy, hogy európai nyugati, sőt az egész világon fönnálló kultur államokban a miénkhez hasonló törvény ma már nem létezik. Ellenben hazánkban a vegyes házasságból származó gyermekek vallási nevelése tekintetében törvényesített természetellenességhez hozzájárult az anyakönyvvezetés iránti fennemlitett intézkedés is, mely az ügyet még bonyolultabbá tette. Azonban nem szabad ez eljárásban irányzatosságot feltételeznünk, mert e kérdés hitágazati jelleg, az idézett törvéuyszaknak valódi jelentősége illetőleg a természeti joggal való összeütközés csak a törvény alkalmazásában kezdett hovatovább kidomborodni. Az 1890 évi február 26-án, mint a velem közölt hivatalos adatokból meggyőződtem — boua fide kibocsájtott miuiszteri reudelet, uem annyira oka mint okozata a bajnak, mely az emiitett törvényezikk 12. §-ábau gyökeredzik, ugy, hogy ha ezeu rendelet visszavonatnék is, auuak kibocsátását megelőző időben 1868 őta felmerült bajok, kellemetlenségek és súrlódások megszüntetve nem lenének. Azt hiszem, hogy a magyar kormány ós törvényhozás a többször idézett törvény szakaszban gyökeredző baj alapokát külföldi törvényhozások példájára mihamarább fölismeri, annak megfontolása mellett, hogy a katholikusok álláspontját a szülők természeti jogának biztosítása iránt a mult századbeli országgyűlési vívmányok alapján a protestáns vallás felekezetek gravemjoivel továbbá a legszabadelvübb államférfiak mint hazáukbau Eötvös báró és külföldön Rotteek és másoknak minden kétséget kizáró nyilatkoztaival lehet igazolni ; nem különben, hogy midőn az ujabbkori magyar szabadelvű törvényhozás a katholikusok hozzájárulásával a vallásfelekezetek egyenlőségét ós viszonosságát megállapította, önmagával, ezenkívül a viszonos igazság és méltányosság, végre a szabadéivüség követelményeivel jutna ellentétbe, ha az ország lakossága többségének* vallási meggyőződését sértené és ezen a kedélyeket nyugtalanító állapotot tpvább fen tartaná, figyelmen kivül hagyváu, hogy a jelenlegi állapot fen tartása az ország érdekeivel is ellenkezik s hogy «nihil liberale, qtiod non un a est justum.» Az ekkép indokolt hitben, meggyődésben és reményben, tekintvo, hogy az egyház dogmái szeriut a hit ós erkölcsi kérdésekben egyodül illetékes fórum a római szentszék, érsekprimási kettős esküm letétele után azonnal kikértem a római szentszék utasítását ós a nyort nagykegyességü felhatalmazás alapján haladéktalanul megkezdtem a tárgyalásokat hazánk kormányával, melylyel több közérdekű tekintetből ideiglenes modns vivendi megállapítár