Esztergom és Vidéke, 1892

1892-11-03 / 89.szám

áezöaég egyik leghőbb óhaját teljesítve sokoldalú elfoglaltságának daczára is megjelenésével szerencséltetni és ez által estély önknek bóditó erőt, csábító fényt kölcsönözni kegyeskedett Legyen Nagyságod önzetlen fáradságának épp oly Ledves jutalma azon Örvendetes tapasztalat, hogy a dicső multunk drága ereklyéi iránt országosan s mind élénkebben nyilvánuló érdeklődésnek egyik lelkes telepe Esztergom ős városa is, mint a mily biztos azon tény, hogy a jelen felbuzdulás csak halvány viszfénye azon magasabb törekvésnek, mely a kebleket a város szellemi emelkedésnek és anyagi haladásnak lehető előmozdítására nézve dagasztja és dagasztani nem fog megszűnni soha.» * A hangverseny. Az eslély muzsikális oldaláról beszámolandó, szeretnék lemenni a Tárczarovatba, hogy megkísértsem megénekelni azt, a mit ilyen szárazon megírni sokkalta nehezebb. Hogy Esztergom zenei-élete milyen kiváló erőkkel rendelkezik, azt nagyon is jól tudják azok, a kiknek számtalanszor volt alkalmuk erről meggyőződni és még jobban fájlalják azt a főlpanaszolui való tényt, hogy erről az erősségről olyan ritka alkalmak tesznek tanúságot. Programm után megemlékezni a szereplőkről talán fölösleges is. A szerep lés sorrendje szerint közreműködtek : Felsenburg Blanka, Perényi Margit, Peiényi Irma, Bellovits Karolin, Mezey Juszta úrhölgyek, Felsenburg Gyula és Borovitska Adolf urak, kik mindnyájan legjobb igyekezetükkel kiváló elismerés mellett emelték azünnepély szinvonalat. Dr. Hampe! előadása. Az ország nagynevű tudósának előadása olyan ritka élvezetnek kínálkozott, a mely elé a legnagyobb érdek lődéssel tekintett a közönség. És várakozásában nem is csalódott, daczára annak, hogy a kiváló vendég egészen más formában volt kénytelen előadni azt, a mire készült. — Csak néhány órával ezelőtt tudtam meg, — mondotta bevezetésében, — hogy egy «Hangverseny»-eu veszek részt s érzem, hogy az én száraz, tudományos mondókám az estnek «sötét foltja* lesz, még akkor is, ha csak dióhéjba szorítva terjeszkedem ki azokra, a mikről meg akartam emlékezni. Ez a «dióh«'\jas» szabad előadás vagy másfél órát veit igénybe s a jelen voltak a legfeszüitebb érdeklődéssel hallgatták a szellemes archeológiai csevegést. Az egész előadáson meglátszott, hogy Hampel lehetőleg népszerű tónusba öltöztette azt, a mit Óriási tudásának apparátusából elibénk tárt. «Esztergom régészeti jelentőségéről* emlékezve meg a szemrehányás hangján vetette föl, hogy az a rengeteg nagy becsű történeti és régészeti emlék, mely Esztergom megye különlegessége, mindez ideig nem találkozott olyau érdeklődéssel, mint a hogy azt joggal el lehetne várni. Ezt a mulasztást kívánja jóvá tenni az az egyesület, melynek megalakulását a legforróbb érdeklődéssel kiséri a tndományos világ. A nagybecsű előadásra lesz még alkalmunk visszatérni s egyelőre is konstatálhatunk aunnyit hogy a «sötét pont» ragyogása emlékezetébe fog maradni mindazoknak, a kik végigélvezték. * A tánczvigalom. Már akár tetszik Karnevál ő herczegségének, akár nem : az esztergomi fiatalság előlegül kölcsön vett egy estét az ő uralkodásának korszakából s olyan hangulatom tánezmulatságot rögtönzött, a milyenhez foghatóra a legöregebb régészek sem emlékeznek. A kő- bronz- és vaskorszak után a villogó szemek és ropogó csárdások korszaka következett. Jónás Pali «r e s t a n r á 1 t.» hegedűjének lelkesebb Is ivei akadtak, mint ;t béuyi foíogm fiáknak s a modern mii remekekért, is hevülő Hampel belátta, hogy most látja csak először Esztergomuak legkiválóbb — kincsét. A lánezos-lányok névsorát kimentjük azzal, hogy az esztergomi bálok legszebb jelenségei csekély kivétellel vettek részt a tánczban, a mely jóval éjfél utánig' nem tartott szünetet. * Végezetül meg kell még emlokoznunk egy olyan «Fölolvasás»-ról, a mely nem lett fölolvasva. Récsey Viktor íanár, a kinek az est körül a legkiválóbb érdeme volt, tekintettel az idő olŐrebaladottságára fölol vasasát elhalasztotta. A jeles történész egy közelebbi kínálkozó alkalommal fogja megösmertelni a sz. Lőriticz-tempíom történetét ós kiásott emlékeit, de azért a közönség lelkes éljenzése, mely nevének említése után fölhangzott biztosithatt a fáradhafclan ren dezőt az általános elismerésről. Az est fényes erkölcsi sikere mellett, kétszáz foriut tisztajövedelem képezi az alakulandó társulat tőkéjének első alapkövét. Harmincz év előtt. II. (Esztergomi előfizetők.) Az Esztergomi Újság 1863. év 11-ik számában a következő érdekes statisztikát közli : Vau rendes (pénzes) előfizetőnk öszszeseu 228. Ezekből egyházi személy 58. Gazdatiszti osztálybeli 40. Polgári kereskedő és iparos 38. Földbirtokos ós földbérlő 37. Tesüilet és intézet 12. Nőszemély előfizető (!) vau 9. Megyei lisztviselő 9. Ügyvéd 8. Orvos 5. Községi jegyző 4. Cs. katonatiszt (!) 3. Világi tanár 3. Nópközség 1. Városi tisztviselő 1. Tisztelet- és cserepóldány 80. Külföldre járt 7. Az első esztergomi lapot tehát harminczeszteudö előtt 350 példányban uyomták. Hogy hová fejlődött journabslikánk három évtized óta, azt a mai négy esztergomi lap elég fényesen igazolja. (Miksa császár tevele í prímáshoz.) Seilovszky János herczegprimás 1864ben a húsvéti ünnepek előtt magyar levélben üdvözölte Miksa főherczeget, mint Mexico jövendő uralkodóját, császárát. Ezen üdvözlő levólre Miksa császár a köve;kezŐ magyar levelet intézte a prímáshoz : &Eminentiád ! Vegye, kérem, őwzinfe üdvkivánataiérl legszivesb hálámat. Ha valami képes könnyíteni az elválás aggó fájdalmit, azt leginkább ama szíves óhajtások teszik, mik minden oldalról jutnak hozzám oly férfiak részéről, kik nyilvános életük által lelkes jel leütök kétségbe nem vonható próbáit adták a világnak. Bízom a jó Isten segítségében, mely nélkül erőin és szilárd akaratom nem volna elegendő megoldására feladatomnak: megalapítani jövőjét a pártdüh vérengzései által már-már elsülyedő ország és nemzetnek. Reményiem, hogy a Mindenható Isten áldása ezen nehéz pályán nem fog hiányozni, ha a jók imáikból ki nein felejtenek egészen, miért Emiuentiád jámbor emlékezetébe magamat bizalommal ajánlván, maradok berczegségeduek, Miramare apr. 11. 1864. jóakaró barátja Miksa m. k. (A bazilika legszebb festménye.) Az Esztergomi Újság 1864, évf. 36. számában bővebben ismertetik Grigolotti gyönyörű mellókoltárképét. Ebből az ismertetésből adjuk röviden a kővetkezőket : A képet Grigoletti Michelangelo, a velenczei képzőművészeti akadémiának 26 óv óta jeles tanára festette s maga a művész hozta Esztergomba aug. 26-án. Scitovszky primás négyezer pengő forinton rendelte meg. De a művésznek külön horezegi ajándékot is adott. A nagy kép vásznát egy darabbau London ban szőtték. G-rigoletti vásznával kellett elfödni a Moralt-féle nem egészen kitogástalau freszkóképet. A primás nov. 1-óu, születése 80-ik évfordulóján szentelte föl. A mű a koresztfeszitést tárgyazza s mint ilyen Grigoletti összes festményei közt nemcsak a legjobb, de a legeredetibb is. 1854-beu festett nagy műve, a főoltárkép, Tiziau után ábrázolja Mária mennybemenetelét s igy sem másolat, sem eredeti. A keresztre feszitett Józns nemes alakja, tiszta és szent szépségű. Az alakok szabatossága, a rajz tisztasága, csodálandó térrajza, az ecsetelésre oly nehéz félhomály, a remek színezés elragadó volt már harmincz esztendő előtt s ez fog maradni még tizszer harmincz év múlva is. AUCUN. JIIKEK. — A herczegprimá&t névnapja alkalmából az ország minden. részéből számosan üdvözölték, miben Esztergom természetesen legelöl járt. A vár fokáról már a reggeli órákban mozsarak durrogása hirdette a nap jelentőségét s a főszékesegyházban ünnepi istentisztelet volt, molyen fíoszival István apátkanonok pontifikált. Az esti órákban a ka£raazenekar járta be az utezákat s vonult, a primási palotáig. A főpapot hétfőn idevárták, de nem érkezett meg s mindez ideig a fővárosban tartózkodik. A frn&hu liiett örökség egy része azonIron már előbb idegen kézre jutott. Igy br. KucMánder, ki már régebben lefoglalta Bottyán Esztergomban fekvő kastélyát, — egyéb ingatlanával s értékes vagyonával — 1710-ben (május) közti a városi tanácsosai Magyarország teljhatalma főparancsnoka, Heister Sibert grófnak Esztergomban való taitójiködásakor (1709) tett rendelkezését, mely szerint Kucklánder a hadikincstár terhére —a sajátjából előlegezett 3200 frt kiadásai fejében — további császári intézkedésig — haszonélvezheti Botytyán esztergomi javait (2 ház és a kastély, a szőlők-, szántóföldek- és rétekkel) mig máskép nem fog kárpótoltatni. A kir. város azonban Heister ezen intézkedései ellen óvást tett és ellentmondott; mert Bottyán a templomnak tartozik körülbelül 3000 frt erejéig, mely tartozása csak az említett javak értékéből törleszthet^ Mindaddig, mig a templomot és a várost illető tartozása törlesztve nincs, a város fen tartja óvását. Mögor György, esztergomi barminczados, a kamara utasítására 1710. aug. 19-én — tanuk jelenlétében — be is iktatta br. Kucklándert és nejét a Bottyán-kastély birtokába — ő felsége további intézkedéséig, jelen volt a városi tanács istennek egyikj tagja, Hütter, a város nevében tiltakozott a birtokba való beiktatás ellen és pedig azon 600 frtnyi adósságteher miatt, melylyel Bottyán a városnak tartozik (t. i. a házaira kivetett, de helyette a város által viselt közterhek u. m. portiók és egyéb szol&áUütiísok czimén). Majd a szintén jel$a*vlö városi plébános, Malouay Pál is tiltikozik Bottyánnak a plébániatemplomot illető s 2800 frtot felülmúló (még 1698-ból letett hite alapján ) jogérvényes adóssága czimén, mely külömben nem leszeu leróható. E kastély birtoklása s curialis jellegének | gyakorlása miatt sokáig tartó viszálykodás, pereskedés folyt a kir. város és Kucklánderék között (1. hátrább). Másrészről Szabó Mózes, mint vérségi rokon, szintén igénykeresettel lépett föl a kastélyt illetőleg ; a szathtnári békekötés értelmében annak az örökölök kezére kellett volna szállani a. Ügye az 1711. jul. 1-én tartott megyegyűlésen fordult elo ; a megye azonban a rendes per útjára utasította Szabó Mózest. Annyi bizonyos, hogy a szathmári béke 4-ik pontja daczára — a kir. fiseus és a kamara is nagyon nehézkesnek mutatkozott a lefoglalt jószágok visszaadásában. Sok helyütt csak erőszak vagy per utján juthatott a kuruezbirtokos jogos tulajdonához. Zenegg, a budai kam. administratio elnöke, a magyar kir. kamara parancsára 1711-ben Bottyán összes esztergommegyei birtokába — Bingsmaul grófnőt vezette be, mint jogos adománybirtokába ; ez ellen azonban Szabó Mózes a mindkétrendbeli (Jósa- és Bottyán) Örökősök nevében tiltakozott. A szathmári béke természeteseu e beiktatást is érvénytelenné tette. Majd Bottyán fiatal özvegye, ki 1711-ben br. Palocsay Horváth Györgygyei kelt egybe, a Bottyán által hitbérül lekötött 6000 frt fejében — viszont Köbölkút és KisGyarmat átadását kérte a kamarától. A kir. táblának a Bottyán-örökségben kelt ítélete : «Az egy részről Ns. Tholnay István né N«. Jósa Kata Asszony, Ns. Szabó Mátyás özvegye Ns. Jósa Judith Asszony, úgymint Ns. Jósa Pálnak néhai Ns. Lakatos Judith Asszonytól, előbb az ő, azután néhai Tek. Ngos Bottyán János hitestársától született leányai ; más részről Ns. Grassalkovic3 János és Czagányi Mihály s néhai Bottyán János többi adoptivus successorai és legatáriusi ; ismét harmadik részről Tek. Ngos Forgách Juliána Asszony, azelőtt néhai Bottyán János s utóbb b. Palocsay Horváth György neje közötti peres ügyben ily ítélet hirdettik ki. Emiitett Lakatos Judith ugyan végrendelete első pontjában Jósa Pállal együttesen szerzett minden javait megnevezett leányainak hagyományozta: de, hogy az ezüstneműekre nézve minő osztály legyen közöttük ? nem specifiicálta, sem pedig birói kézhez nem hozattak azok, hogy itt lehetne osztályt tenni. ítéltetett tehát, hogy ezen ezüst-, arany mi vek fejében azon 1000 frt, melyet néhai Lakatos Judith második férjének, Bottyán Jánosnak hagyományozott végrendeletében, az emiitett Jósa-örökösöknél hagyassák. És mivel maga Bottyán János is Anno 1700. Szent-András apostol ünnepén a nyitrai káptalan előtt kelt végintézkedésében coaequisitrii-nek vallotta első nejét, Lakatos Judithot a vele egyuttéltében szerzett Összes jószágokat illetőleg, és e javaknak fele részben való örököseiül ö is Lakatos Judith leányait nevezi meg ; azért tehát említett Bottyán János első házassága idejében szerzett összes jószágainak fele ezeknek ítéltetik oda. Minthogy továbbá Bottyán, . Grassalkovics Jánost és Czagányi Mihályt, «reliquosque cointeressatos», a maga örökőseivé s hagyományosaivá fogadta volt s erre a kir. Consensust is megnyeré, — és ámbár azután «intra Anni revoiutionem» ennek ellentmondott ; azonban mégis ugyanő Grassalkovicsnak és Czagányinak bizonyos jobbágytelkeket ajándékozott és íratott nevökre örökösödésük jeléül, s ami fo i midőn második házasságra lépett s 1707. martius 12-én nejének Forgách Julianának «pro dote» 6000 frtot kötött le és ezt örökösei által rendeló számára kifizettetni, más örökösei pedig mint Grassalkovics, Czagányi és cointeressatusaik (Sellye, György, Horváth István, Molnár Jánosi Thót István) nincsenek, — következőleg természetes, hogy successoraiul amaz egykori ellentmondás daczára is csak ezeket érthette ; és igy mindazon jószágoknak s javaknak, melyeket Bottyán első nejével együtt szerzett, hasonfele e most nevezetteknek Ítéltetik. Úgy mindazáltal, hogy az említett 6000 frtot az immár szintén elhalt Forgách Juliána örökösének, úgymint b. Palocsay Györgytől született Ignácz nevű fincskájának kifizetni tartoznak az elősorolt Bottyán suecessorok. A mi pedig azon javakat illeti, melyeket Bottyán özvegység ében, vagy második házasságában, ezen nejével együtt szerzett: e javakban az adoptivus suecessorok és Forgách Juliána örököse egyforma arányban osztozkodjanak, juxta Tit. 99. et 102. Part. I. Tripart. A Forgách Juliána által első férjének halála után magához ragadott Botytyán-féle arany-, ezüstmivekre, készpénzre