Esztergom és Vidéke, 1892

1892-09-18 / 76.szám

nagy írtra rámérték szánni elhatározott fejüket. Ez az uicza örökre az esztergomi kult&i'a 44-korszakára emlékeztet. Nincsen a nevében egyéb megszégyenítésnél., pangásnál, hétköznapi megszokásnál. Kereszteljük el Esztergom ezt a különben legszebbik lUczáját Kossnthutczának. Ez a név illik reá legszebben. Ez a név bizonyítaná örökre, hogy Mlánkat és kegyeletünket nem adtuk eserébe önző számításokért, hiúságunk kitüntetéséért. Esztergomnak termett a Kossuth-nóta, Esztergomban teremjen & Kossuth-kultusz emléke is. Vau már Esztergomnak egy másik «fi*a'gy rebolüsiáróU elkeresztelt utczája is. Ne rémüljenek uieg tehát azok, a .kiket már meglegyintett a kétfejű sas • stöíniycsattogása s nem Turiu, hanem Bées az ő Mekkájuk. Itt Tan Rákóczy Eereucz vitézlő fejedelem egyik leghi?,resehb kurucz generálisának a szülővárosában: Böttyán-utcza. A milyen nemesen hangzó ez a történeti név a mindennapi forgalomban, olyan nemesen hangzó lesz a IKossuth-utcza is. Ezer* ós ezer embernek fog szivébe nyilaim, mikor-azt a szent szót kimondja. Nem a uyárspolgárias felfogások ^eloszlatására szerződtünk ebben a ezikkelyben. Esztergomnak niucs, nem szabad, hogy legyen szóvivő polgára, a ki a Kossuth-kultuszáért őszintén ós nyíltan sikca szállani ne merne. A városi kép-viselő testület egy szívvel, egy lélekkel határozza el, hogy a kilenczvenéves Kossuth emlékére ós városunk dicsőségére a legszebb utczát ezentúl Kossuth Lajos-utczáuak fogja nevezni. Esztergom Kossuth lapjában. 1841-ben indította ineg Kossuth Lajos a korszakalkotó Pesti Hírlapot, melylyel a magyar hírlapirodalmat egy csapásra megteremtene. A hírneves lapot a nemzeti múzeumban innulmányozgatva, igen érdekes esztergomi tudósításokra találtam, melyek közül a 10. számban .inogjelentet ozultal be is mntalom. Esztergom olven eszteudő előtti állapota vau ebben a czikkben vázolva: «Esztergom, Tél hó 21. Ha egy má•sik hírlapnak írnék, január 20-át kellene írnom, mert ott a hónapok régi neve mellett, a mult szerda 19-én esett. No de semmi l hiszen az esztergomi német naptárban az idén hamvazó szerda csütörtökre esik. Ma kezdetett meg az ujonczállitási sorshúzás. Ez is, valamint már előbb a vizsgálat, legnagyobb szigorúsággal megy véghez s a megye részéről kétségtelenül semmi sem történik, a mi panaszokra okot adhatna és mégis mennyi a panasz, mennyi a siránkozás! Minő ellentét a vidor farsangi zene, mely a sorshuzandókat kiséri ós a hangos keserv, mely az összetódult anyák, apák, nővérek, rokouok és jegyesek soraiból előtörik! Vaunak, kik amaz esztergomi 300 nemes asszouykiut, a kik a tatár Bathu elébe meutek, leeresztett hajakkal, széttépett öltönyben s fájdalmas jajok közt váiják mit határoz ellök öröme felett a számszekrény, mellyen illyen jelige olvasható : «Einberek sorsát Isten vezérli.» E s z te rgo m b a u j ö vő k i k e I e L ko r, a m a lmot melly a régi posvadáshan tespedő városközepetti hóvvizeu van, egy uj szerkezetű angol-amerikai-malom váltaudja fel G-ramliug Ignácz derék hazánkfia a vállalkozó, ki olly szerkezetű müvet honunkban első állita fel Surányban. Az esztergomi fökáptalan a vízforrásokat csatornákba szándékozik vonatni, az egész tért, az igeu közel fekvő szt. Tamás hegyéből, melly tő lakosait különben is halállal fenyegeti, betölteni s a közönsógofc még egy csinos vendéglővel s fürdőházzal is megörvendeztetni. Esztergom gyógyvizei még 1700-ban orvosilag megvizsgáltatván a budai forrásokat is tuihaladónak találtattak. Országutuuk már Doroghig derék van; a futóhomokot is c/.élszerü faiiltetvónyekkei fogja a i enes város beültetni s ha meggondolja, minő jüvédelmekre tehet szert a mostani sült legelő helyett, alkalmasint lóherés kertekké alakitandja a faülieivótiy köztéréit. Repülőhiduuk csak egy évre van kibérelve: tehát édes reményt nyújt állandó hajóhidra.» Testvérharcz. Budapest, szept. 17. Testvérek közt is előfordul, hogy összevesznek egymással. Csakhogy aztán nem szabad a czivakodást elkeseríteni s elmérgesiteni. A szivek, melyekben ugyanaz a vér lüktet, csakhamar megtalálják az utat egymáshoz és a testvéri szeretethez. Az áldatlan elkereszlelési viszály is helyet fog engedni a testvéries békének, a hazafias egyetértésnek, a mely évszázadok óla képezte a legjelemzőbb vonást Magyarország politikai népélotóbeu és a legerősebb oszlopát egy magyar állam létezésének. Csak elkeseríteni s elmérgesiteni nem szabad. Nem szabad azt kikeresni s előre tolni, a mi szótválaszt ós sért, hanem inkább mindig s mennél többet kell az első sorba állítani abból, ami kiengesztel s egyesit. És nem szabad megfeledkezni egy fődologról. Ha ketten viszálykodnak, mindig vau egy harmadik, a ki örül s a kinek előnye van a viszályból : Magyarországon a katholieismuson és protestantizmuson kivül van még egy vallás, mely milliókra menő hívőket számlál, a kik közül különösen legújabb időben nagyon sokan vannak kitéve államellenes sugalmazásoknak ós magyaréi lenes kísértéseknek. Az elkeresztelési viszály kiólesitóse és elmórgesitóse csak azok malmára hajtaná a vizet, a kik sötét ezé Íjaikkal a magyar elem gyengítésére leskelődnek s bizonyuyal iparkodni fognak minden rést, mely az uralkodó törzs testvéri összetartásában támad, a tulajdon törekvéseikkel betölteni. A harcz létezik, ezt nem lehet — nem is kell — tagadni, végig kell azt küzdeni s kiegyeuliteni. A fegyverek pedig, melyeket használni kell : a szellem és igazságosság,a hazafiasság és a türelem fegyverei. A hazafiak, tartozzanak bármely valláshoz, megfognak emlékezni arról, hogy a különböző vallásfelekezetek oltárain kivül áll még egy oltár, a melyen szent István birodalmának minden fia kezet fogva, vállvetve, egyesülten áldozhat, kell hogy áldozzék : a becsületes, a közjónak minden külön érdekeit alárendelő hazaszeretet oltára. A proselyta-csinálás haiározottan nem magyar jellemvonás ós a türelmetlenség sziutón nem. Ha. a dolgot, az arra való kéz a helyes végénél fogva ragadja meg, okvetlen visszahelyezi azt a helyes vágányokras olt meg is tartja. Magyarországnak és viruló államiságának ellenségei uem fogják megérni azt az örömöt, hogy katholikusok és protestánsok sokáig és szivükben ellenségeskedéssel támadják egymást ós ezzel az államfeutartó eíem erejét gyöngítsék, Magyarországot az ellenállásra képtelenné tegyék külső támadásokellen. A NŐKRŐL S A NŐKNEK. A nőknek legnagyobb mértékben kifejlődött érzékük: a tulajdon vágy. És valameunyi tuhjdou között természetesen legjobban hat szivükre — egy férj. * * * Sámson csak akkor látta be, hogy egy feslett nőben nem lehet bízni, mikor a filiszteusofctól megvesztegetett szeretője orozva kiszúrta — a ízeméit. ., * * * Mindig nagy szavakkal öli meg a nö a nagy szabadságot. * A legtöbb nő snerelme egyesült arányban vau a vele járó áldozatokkal, * * * Drága máz az, melyet tövisekről kell nyalni * * Az idő és nem a bot termi a rózsát. * * * Mindig több a tolvaj, mint az akasztófa. * Nincs mindig két baltába annak a nőnek, a ki ballépéseket követ el. * * * Sokszor szeretsz olyant, á ki nem is aejti érzelmeidet; és mégis oly hü maradsz hozzá, mintha szerelmed viszonozva volna. * * * Vaunak leányok, a kiknek ha szárnyaik volnának, tökéletes — libák lennének. * * * Jó udvarlók rendesen rossz férjek. Ha az asszony szerelmes levelet ü*

t ritkán szól az a — férje ezimóre. HÍREK. — Vezérversünket Pap Zoltán ösraerfc nevü fővárosi poéta volt szives lapunk számára átengedni. A «Kossuth-hymuusz»-nak zeuójót is maga Pap Zoltán irta s a ma délután Budapesten megtartandó ünnepség alkalmával fogják azt a fővárosi daloskörök énekelni. — Kossuth Lajos Esztergom diszképviselője. A turini remete kilenczveuedik születésnapjáról lapunk élén emlékezünk meg. E helyütt konstatáljuk, hogy a nagy számüzöttet Esztergom már ennek előtte h a r mi n c zegy évvel disztagjává választotta, a mit is a következő jegyzőkönyvben találunk megörökítve : 1861. évi január 15-én tekintetes Meszéna János tisztválasztási elnök ur elől ülése alatt szab. kir. Esztergom városának tek. Esztergommegye termében tartott tisztválasztási közgyűlése alkalmával. 11. sz. jegyzőkönyv. — . .. Ezzel kapcsolatban mditványoztatott, hogy hazaszeretetük miatt üldözöttekké s mi több hontalanokká lett hazánk fiai közül kabátjában, legfeljebb időnkint felhörpentett egy-egy pohár égetett sherryt. Az asszonyka meg tánezolt folytonosan, fáradhatlanul, olyan feltűnő élvezettel, mint egy táncziskolás gyermekleány. Az a bizonyos érzés nyilatkozott meg megint az arczán, a melyet a tóparton észleltem egyszer nála. A szünőra alatt az üvegfedelü, szellős verandán köréje gyűlt egész hűséges udvara. A hűvös éji levegő miatt a közönség mind a belső éttermekben maradt. A lampiónokkal kivilágított kertben csak néhány kék egyenruhás, borotvált arczu urasági inas ácsorgott, az utczáról még folytonosan hallatszott a kocsik robogása, minket nem zavart semi sem. A legrégibb Jákob közöttünk (a kit valamennyien őrnagy urnák tituláltunk, jóllehet csak annyit tudtunk bizonyosan felőle, hogy diákkorában fuchsmajor volt Heidelbergben) a közös Ráchel tiszteletére egy csomó Mummot bontatott fel. Ahogy ürültek az aranyos nyakú palaczkok, pirosodott és hangosodott a jókedv is. Különösen Zelles volt megelégedve a potya-champagnerr el. Én ügyes manővrtrozással Ágnes mellé kerültem. Keveset beszélt, csak folytonosau elégülten mosolygott, és csillogtatta felém mélységes sötét szemeit. Nem evett semmit sem, csak egy adag rák tisztogatásával babrálgatott. Mikor ezt is megunta, kedvtelve simogatta a hófehér abroszt, meg a villájával rajzolt mindenféle szeszólyos kereszteket rája. Tudja Isten hol jártak gondolatai. Egyszerre csak lopva az asztal alatt megérintette a kezemet. Közelebb húztam a székemet hozzá. Közömbös hangon, szemét, szórakozottan a tető homályos üvegtábláira függesztve súgta felém. — Töltsön ! A mi poharunk még tele volt, csak az övé volt üres. Koczintani nem akart, de versenyt ivott velünk, sőt valamennyünket megelőzött. Közömbösséget tettetett, mikor a karcsú poharat ajkához emelte, de én láttam, hogy finom kis keze reszketett a türelmetlen sóvárgástól. A kertből éles, hűvös szeilö csapott be, a lángok meglibbe-ntek a csillárokban. Mi fáztunk a frakkban, ő meg ledobta a belépőjét. Mikor beharangoztak a tánezra, egyszerre felugrott az egész asztaltársaság, hogy megelőzzék egymást. Ágnes nevetett és intett a kezével. — Még nem tánczolok. Pihgnek még. Nézzenek más tánezosnő utáu. Nekem meg odasúgta, — De maga maradjon ! Töltsön. Zelles elővette otromba bÖrnotesét és jegyezgetni kezdett. Mikor minden üveg kiürült, ö is ott hagyott bennünket. Magunkra maradtunk ketten. Ágnes egyszerre megrázkódott és hirtelen, hevesen felém fordult. — Ugyan mit gondol most fel ölem Enyedy ? Valami nagyon ügyes bókkal akartam válaszolni, de mielőtt azt megfelelő formába önthettem volna, ideges hangon rám támadt. — Csak ne udvariaskodjak ! Ugy sem hiszem el. Hiszen tudom mit gondol. «Az anyja lánya*. Megráztsm a fejemet, de szóhoz megint nem jutottam. — Persze hogy ezt gondolja. Hiszen soha sem hallott egyebet felőle. És méltán ! Mit tehetek róla ? Es mit tehetett az anyám róla ! A lázbetegség egyszerre csak meglepi és elsenyveszti az embert. Az enyém is e-sak láz, dc a leggonoszabb, a legkegyetlenebb láz. A vér láza. Elhallgatott, hátra dőlt a székén, kezét ölébe eltette. Ajka remegett. — Küzdök ellene, a mióta élek. Nevetséges küzdelem ! Ma még megbirkózom vele, de ki tudja meddig! Újra elhallgatott hosszasan, arcza elváltozott, képtelen voltam a lelkébe látni. Majd tekintetével az éj feketeségébe füródva, sötét fojtott hangon szollalt meg: — Hat éves voltam, mikor anyám a gyerek-hadnagygyal megszökött, az apám vett kezei közé egészen, ez a puritán paraszt becsületességü egyszerű ember. Egy itt késett patriarcha a bibliai korból. A tiszta, csendes, világos szülői ház emléke ugy él a lelkemben, mint egy templomé. Hanem azért már oda is befurakodott a sátán. Mindég fehér ruhában kellett járnom ós emlékszem, micsoda alattomos káröröm fogott el, mikor a friss, uj tafotán az első csúnya pecsét mutatkozott. Azután zárdába adtak. Az első este, mikor a uénék a többi növendékekkel levezettek a kolostor-kertbe, neki estem a nyilo orgonabokroknak. Lihegve, elfulladva, két kézzel téptem le a sok lila virágfüzért. Miért ? Az illatukat vágytam ; féltem, hogy más tépi le. Magam sem tudtam miért. A jó nénik hiába beszéltek, csak pusztítottam tovább. A főnöknő egészen elképedve jegyezte meg : | — Rosz vérű leány ! Igaza volt ! Akkor még csak a virágot kívántam meg. Képes voltam bűnre egy rózsabimbó megszerzéséért. Loptam, a hol tehettem, mindenütt, már ekkor gyötörte bensőmet valami olthatatlan szomjúság. Csak a tárgya \ált<zott időnkint. Ma a fehér sziunel nem tudtam betelni, holnap a selyembe bolondultam, azután a szerelmes, izgató Írókba. Minden vágyam mértéktelen volt és tehetetlen. Nagyon gyorsan fejlődtem. Tizenhárom éves koromban teljesen kifejlett leány voltam. A ki látott az utczán megállott, vagy megfordult legalább. A léha fiatalok mindig csapatszámra követtek. Vizsgálgattak,mint a gourmandok a ritka csemegét. Szinte hallottam, a mint a nyelvükkel csettentenek. Utáltam az egész éhes csordát, de azért a szemükbe mosolyogtam. A vér forrón bizsergett az ereimben, nem tudtam uralkodni rajta . .. . Kissé megszelídült kemény, sötét arcza és hangja ellágyult. — Egyszer szerettem is ! Nem a véremmel, hanem a lelkemmel. Utálatos gúnyja az életnek, hogy épen katonatisztbe kellett nekem is beiebotlanom. Hiába tiltakozott a szivem ; az eszem, vagy a sátán egyre azt súgta, hogy a sors bosszúból vezette utamba ezt az embert. Hitegettem, bolonditottam, lesütött szemmel játszottam vele. Magam vittem a vallomásig. És mikor bizalommal — reménykedve kiöntötte előttem egész becsületes lelkét, a szemébe kaczagtam. — Szeretem ? Dehogy ! Gyűlölőm. Az egész fajtáját gyűlölőm. A véremen akartam uralkodni, ö nagyon