Esztergom és Vidéke, 1892
1892-08-28 / 70.szám
nek nem ..tartatván, csekély baja, a kórházból elboesájtuiott. írom ezeket, ne hogy a búcsú járás ellenségei lápanyagot kapjanak. Azoknak pedig, kik okát akarják tudni, miért van zárva nagy ünnepeken a basilika főbejárása, szíveskedjék megmondani, ez az oka : ne hogy a tisztelt hölgyek, kik szerénységből a presbyteriumba nem tolakodnak, hanem az utolsó hátsó helyeket elfoglalják, rheumát ne kapjanak és a léghuzam port ne hintsen bizonyos uracsok szem- és szájaikba, hogy máskor jobban nézhessenek és tiszta torokból fecseghessenek az isteni tisztelet alatt. Végre szeretném, hogy a budapesti lapok ismeretes tudósilóját felszólítaná, fordulna a prímáshoz, űzetné el a templom előtt pipázó és az ájtatos nőnemet mustráló embereket, ezek elüzetóse hamarább fog neki sikerülni, mint ama re meny teljesülése, hogy az uj prímás majd eltávolítja a szószékről azt, ki, ha nem fonott kötéllel, de hasztalan szép kérés után, szóval kiűzi azokat, kik Jézus szava szerint «latrok (t. i. lelki latrok) barlangjává* teszik az Isten házát. — Tisztelettel Krotky József, plébános. Esztergom, 1892. augusztus 24. — Szószerint közöltük az érdemes plébános ur nyilatkozatát s a magunk igazolására csak annyit tartozunk kijelenteni, hogy a «megbicskázott bucsús hire akár való, akár nem, magának a bucsújárásnak aligha szolgálhat ártalmára. Néhány ezer ember között búcsújárás nélkül is akadhat egy, a ki bepálinkázik s a kit aztán el döngetnek. Egyebekben az igaz, hogy B. János téglavető, de igaz az is, hogy dorozsmai illetőségű bucsús volt. A mi a bazilika egyetlen szük ajtaján való be- és kijárást illeti, ez iránt mi már a múltkor is megnyugodtuuk. Egyébként is a fölhozott indok annyira udvarias alapokon nyugszik, hogy azt nem méltányolni, legalább is — lovagiatíauság volna. A budapesti lapok cama ismeretes tudósítóját* — fájdalom — nincs módunkban megtéríteni. Egyébként valószínű, hogy végre mégis magába fog szállni. — Városi közgyűlés lesz holnap 29-én délelőtt tiz órakor, melynek tárgya: a városi iskolaszék jegyzőkönyvi előterjesztése az újonnan szervezett elemi iskolai tanítói állásra beérkezett pályázati kérvények tárgyában s a tanítói állásnak szabályszerű választás utján való betöltése. — A rövid lélekzetü közgyűlés rendkívül mozgalmasnak ígérkezik, a mennyiben mind három tanitó-kandidatus minden követ megmozgatott, hogy ügyét siker kisérje. Mint halljuk az iskolaszók első helyen Neumayer Károly, másodikon Hajabács Józsefet, harmadikon pedig Ráez Józsefet kandidálta. — A nagy kaszárnya építéséhez a jövő hó közepén minden körülmények között hozzáfognak. Pénteken járt városunkban Ráth Gusztáv építész, a kaszárnya tervezője és művezetője s jelentette illetékes helyen, hogy a részletes építési tervek teljesen elkészültek. Az első munkálatokat az ideiglenes kaszárnya melletti kenderföldeken foganatosítják 8 a kórház-, fölszerelés! raktár-börtön, kocsiszín fölépítésébe kezdenek. Maga a laktanya építése eképen a jövő tavaszra marad, minekután a szükséges rombolási munkálatok meg lesznek ejtve. — A Széchenyi-tér kövezése körül serényen folynak a munkálatok. Hatalmas szekerek szállítják szakadatlanul a koczkaköveket, kavicsot s egyéb szükséges anyagokat. Közvetlen a városháza előtt már vagy egy méternyi sor mutatja hosszéieseu milyen más képet fog mutatni a tágas térség a legközelebbi jövőben. A Szent-Háromságot egyelőre meghagyják régi helyén, mig elkészülvén a Bezerédy féle tervezet, a kegyelet e tárgyának valami alkalmas helyet szemelnek ki. — A nagy hadgyakorlatok hivatalos programnijái. minduntalan megmegakasztja az óriási hőség. A parancsnokság rendkívüli figyelmet fordít az abnormis állapotoknak s kíméletesen rendelkezik. Igy történt, hogy péntek-éjjel az éjjeli csatározás is elmaradt s a 65-ik dandár nem vonult ki Nyerges-újfalura, hogy az érkezőkkel már ütközött mauövnrozzon. Békés'marsban- vonult tehát be szombaton délelőtt a Komáromból érkező 66-ik dandár, melynek por leple csapatait, nagy közönség nézte utczaszerte. Most tehát együtt van városunkban az összes csatározó hadsereg s a város utczái csak ugy hemzsegnek az uniformitos vendógktól. — A közegészség érdekében a városi hatóságok nem egy intézkedése érdemel dicséretett — s a ki figyelemmel kiséri az utóbbi időket, bár lassú, de folytonos haladásról tanuskodhatik. Jogos panaszok azért még mindig merülhetnek s hogy ezeknek lapunkban szabad tért nyitnak, tesszük első sorban azért, hogy fölhívja az illetékes körök figyelmét az egyes hiányokra, mulasztásokra, kívánatos intézkedésekre, annál gyorsabban elérhető legyen azoknak pótlása, helyrehozása. A következő panaszokat küldték be hozzánk: Szenttamás közbotránya. A közegészség és köztisztaság érdekében el nem mellőzhetjük az illetékes közegek figyelmét arra a botrányos állapotra irányítani, mely a szttamási 71. és 72. sz. házak közti sikátorból arra járók elé tárul, ha nem is a város jó hírneve, de a közelről fenyegető járvány megelőzése iránti intézkedések köteleségszerüsóge meérdemelné, hogy a jelzett sikátorok tisztántartásáról a helyi avagy a megyei hatóság gondoskodjék. Egy háziúr. — Köztisztaság. Esztergom város polgárai büszkén emlegetik föl, hogy a város utczái tisztaság tekintetében alig esnek kifogás alá. Magunk is aláírjuk ezt a város főbb utczáira nézve, de ezért a külső mellék utczák annál mostohább elbánásban részesülnek. Igy például a Szél-utczának a Buda-utczába torkolódé része a csatornában összegyűlöm lett sár miazmás kigőzölgósóvel, ily afrikai hő sógbe veszélyezteti a közel lakókegészségét. Midőn erre rámutatunk, kérjük a rendőrség gondoskodását, hogy a félreeső utczákra is legyen némi tekintettel. Több Szól-utczai 1 a k o s.— A v á g ó h i d mizériái. El kell pusztulnunk, ha ez továbbra is igy tart. Nem elég az a bikát ölő büz,melyei ami szerencsétlen vágóhidunk a közelben tartózkodók életét veszélyezteti, ujabban még valóságos paczal és egyébb belső részek kiállításaiban is gyönyörködhetünk egyik nap ugy, mint a másik. Segélyt kérünk a hatóságtól, mert ez már több a tréfánál. Hévízi, — Arisztokrata hölgyek párbaja. Az «Echo de Paris* czimü lap után az összes hazai újságokat végigjárta az a szenzáczios hir, hogy M e 11 e r n i ch hgnő Ki el ra ansegg grófnő súlyos eredményű k<trdpájt vivtak volna egymással. Ezt a romantikus vérengzést egy Esztergomból föladott dementi most máivéglegesen meghazudtolja. Az aug. 22-én föladott sürgöny igy hangzik : «Ostoba és nevetséges kacsa, kigondolva az olasz lapok által» Metternich berezegné. — Beiratások. A következő értesítéseket vettük : Szhes tudomásul. A vízivárosi zárda iskoláiban a beiratások az 1892/93. tanévre f. é. szeptember hó 1—3 napjain d. e. 8—12 óráig fognak eszközöltetni. Felhívjuk a t. cz. szülők szíves figyelmét e határidő pontos megtartására. Szept. 4-én lesz az ünnepélyes «Veni Sanctes» 5-én pedig a rendes előadások veendik kezdetüket. Az intézeti igazgatóság. — Az esztergomi reáliskolában az 1892/93-iki tanévben a tanulók fölvétele szept. 1. 2. ós 3-áit történik a reáliskola helyiségében délelőtt 8 órától 12 óráig. A tanév megkezdése előtt aug. 30. és 31-én ejtetnek meg a felvételi és javító vizsgálatok délelőtt 8 órától 11 óráig. Az 1892/93-iki tanév szept. 4-én ünnepélyes «Veui Saucte»-vaí fog megkezdetni. — Az Esztergom sz. k. városi elemi iskolákba a beiratások szeptember hó 1 és 3-ik napjain d. e. 8 -11 óráig eszközöltetnek. Tandíjul fizetendő a helybeliek részéről 1 frt, vidékiek részéről 5 frt, a szomszéd városok részéről 12 frt. A tandíjon felül minden növendék után az országos tanítói nyugdíj alap részére fizetendő 15 kr, még azon növendékek részéről is, kik tandíj-elengedésben részesülnek. Szeptember 4-én «Veni Sancte,5- én az előadások fognak kezdődui. Esztergom, aug. 27. Dr. Fehér Gyula igazgató. - - Az esztergomi izr. népiskolában az 1892/93. iskolai évre és a hittani előadásokra a beiratások f. ó. szept. 1. 2. 4. 5-ón d. e. 9—12-ig tartatnak. A tandíj elengedése iránti kérvények szept. 5-ig nyújtandók be. — A budapesti állami ipariskolában (VIII. ker. Népszínház utcza 8 szám) a beiratások szeptember hó első napjától 5-ik napjáig tartatnak s naponként délelőtt 9 órakor kezdődnek. Az állami ipariskola igazgatósága. — Színházi szemle. Ebben a tikkasztó melegben éppenséggel nem csodálható, ha a mi «Szinházi szemlénk* is egy rövidebb újdonsággá szomjadt össze. Az arénából kihalt miudeu élet, a társulat tagjai már nem is várják az esőt s Veszprémi direktor egy pár nap múlva beadja a kulcsot. Nem használ semmi. A hőség ellen nincsen orvosság s még csak rosz néven sem lehet venni, ha a közönség a kovácspatakot elébe teszi a nyári arénának. Nem használt Réthy Laura sem s megesett az az Esztergomban páratlan eset, hogy egy elsőrangú művésznő távozni volt kénytelen, anélkül, hogy a közönségnek csak be is mutatkozhatott volna. A kiváló hangú énekesnő tehetségét minden várakozáson alóli kis ház élvezte végig a «Bőregór» Rozalindájában, de ez a kis rendithetetlen sereg azután nem is győzött eleget tapsolni a pacsirta-hangn művésznőnek. Pedig az előadás — őszintén szólva — a lehelő legsikerületleuebb volt. Zenekar és énekesek állandó hadilábon voltak s nem egy kinos inczideus tette lehetetlenné az élvezetet. A művésznőt a tapasztaltak teljesen lehangolták s másnap rövid nton bnesut mondott a városnak. A sziklaszilárd igazgatót azonban még ez sem ingatta meg. Zónaelőadások rendezésébe fogott, a mi magyarul annyit jelent, hogy a helyárakat leszállította felére. Ennek sem volt foganatja. A közönség makacs s a szinlappal együtt mondja : «Ne hagyd magad Schlesinger*. Üres ház volt tegnap is 8 most már csak egy-két előadásról van szó. Nos miután a társulat már amúgy is távozóban van két jó tanácsosai szolgálunk a szomorú sorsára érdemetlen igazgatónak : Sohase jöjjön többé ilyen fogyatékos, elnézésre szoruló társulattal. — Egy derék szí nigazgatóval van kevesebb az országban. Aradi Gerő az arad-nagyváradi színtársulat igazgatója, hosszabb idő óta tartó szívbajában Marillavölgyben f. hó 25-én meghalt. Aradi több izben járt társulatával városunkban s ugy becsületessége, mint ügybuzgalma itt is nem egy barátot szerzett neki, a kik részvéttel emlékezünk meg a kiszeuvedettről. * — Gyilkosság. Verőfényes délben, a város kellő közepén történt a hajmeresztő eset, melyről mindeddig semmiféle hivatalos tudósítást nemnyertünk s jó szerencse, hogy lapunk egyik tudósítója szem tanuja volt a történteknek. A legominozusabb pénteken pontban tizenkettőt ütött a város zónára igazított toronyórája, midőn a «Három szerecsen* fogadó előtt fegyver dörrenése hangzott el a légben. Az áldozat vértől borítva rogyott a földre. A bullát csakhamar nagy csődület vette közül s nagynehezen agnoskálták benne a Brnckner fűszeresek Bodri kutyáját. A vérengző cselekedet hőse a Szerecsen egyik ideges pinezórje volt, a ki megaprehendálta, hogy Bodri naponkint eljárt a fogadóba ebédelni, a nélkül, hogy abonálva lett volna. A nyalánkság áldozatát két marezona hordáros hurezolta hazáig s az utczaszerte visszamaradt vér-tócsák lettek maradandó nyomai a kegyetlen gyilkosságnak. — A rajztanítás legelemibb módszerével ismertetnek meg azok a füzetek, melyeket kövér János balassagyarmati rajztanár bocsájtott közzé. Kövér János ki városuukban végezte gymnáziális tanulmányait s itt a legjobb emlékezetben van, e tanulságos füzetben ajánljuk a rajzkedvelők figyelmébe. A 6 füzet ára összesen 36 krajczár. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÖRÖSI LÁSZLÓ dr. N y i 111 é r. Ezen rovat alatt közlőitekért uem vállal füleiigjégét a szerk. Egész selyem, mintázott Foulardokat méterenként 85 krtól egész 4 frt 65 krig (mintegy 450 különböző árnyalatban) megrendelr. egyes öltönyökre, vagy egész végekben is szállít házhoz szállítva, postából' és vámmentesen Henneberg G. (cs. kir. udvari szállító) selyemgyára Zürichben. Minták postafordultával küldetnek. Svájczba cziinzett levelekre 10 kros bélyeg ragasztandó. —^immm 1 J. IW.MIKLI Hirdetések, Dreher Antal kőbányai sör raktárában kapható egy edül Esztergom, Buda utcza 336. BMB——BMHBWIIII111II MII llll II • sz. a. Kőbányai eredeti töltésű palaczk és hordó sörök, első minőségű király-sör: nagy palaczk 21 kr, kis palaczk 15 kr, márcziusi SÖr, nagy palaczk 21 kr, kis palaczk 15 kr, dupla márcziusi SÖr nagy palaczk 25 kr, pilseni korona SÖr nagy palaczk 25 kr. gHMT' Magánfogyasztók nak 50 palaczk 5 frt 75 kr adóval együtt, SMyNagyobb eladásoknál árengedmény. "gNE IC Figyelmeztetés, A Dre her-féle kőbányai sörgyár csal első minőségű sört szállít, nen hasonlíthatók hozzá más gyárat sörei sem minőségre, sem egész séges béltartalomra nézve.