Esztergom és Vidéke, 1892
1892-07-07 / 55.szám
alatt vendéglökbe, kávéházakba és egyéb nyilvános mulató helyekre való vitelét még pórázon is azonnal tiltsák he. Végül felhívom a kapitányi hivatalt, valamint a főszolgabíró urat, bogy a mennyiben kir. táros, vagy az azzal szomszédos községekben ujabb Veszettség! eset fordulna elő, azt bozzám haladéktalanul jelentsék be. Esztergom, 1892. julius hó 4. Alispán megbízásából Barta Ármin tb. főjegyző. — Állandó híd. A komáromi állandó híd elkészülése után, még a nyár derekán az esztergomi vashidra kerül a sor. Baross Grábor az uj prímással való eisö találkozása után kijelentette, hogy tervei közé tartozik az esztergomi vashíd, melyről a napokban Vekerle miniszter is ugy nyilatkozott, hogy legközelebb hozzáfognak. Az uj vashid rendkivül fontos lesz nemcsak hadi és közlekedési szempontokból, hanem azért is, mert a télvíz idején hónapokra elszigetelt érseki székvárost állandóan belefoglalja a forgalomba. Vaszary Kolozs herezegprimás, a fökáptalan s maga a nagy közönség élénken érdeklődik a vashid mielőbb való kiépítése iránt. Az általános érdeklődésre Eruplanicz Kálmán kir. tan. alispán — vasárnap — értekezletet hívott össze a közönség köréből. Az értekezleten elhatározták, hogy nemcsak a vashid mielőbb való kiépítését fogják kérni a kormánytól, hanem azt is, hogy a töltésekhez szükséges földanyagot a téli kikötőnek alkalmas kis Dunaág medréből ásattassák. Esztergom kis Dunaága bőséges melegvíz forrásainál és alkalmas fekvésénél fogva már régóta téli kikötő lehetne, ha medrét kikotornák. Az uj vashid építése minden valószínűség szerint a holt ágat is értékessé fogja tenni. Az értekezlet elhatározta, hogy memorandum alakjában fogja a kormány figyelmét az uj téli kikötő megteremtésére felhívni. — Hadgyakorlatok Esztergomban. A nyári hadgyakorlatok programmját és anyagát már megállapították. Hivatalos adatokból közöljük a következőket. Aug. 16-ától aug. 26-áig részt fog venni az esztergomi hadgyakorlatokban a 65. gyalogdandár egy tábornokkal, két főtiszttel, öt emberrel és 6 lóval. A 12. gyalogezred 3 zászlóalja egy ezredessel, négy törzstiszttel, tizenhárom kapitány, 48 tiszt, 900 ember és 27 ló. A hadosztály törzs kilenczedik ezredétől 3 század egy törzstiszttel, 3 századossal, 12 tiszttel, ötszáz emberrel és 468 lóval. A nehéz ütegosztályból 1 törzstiszt, 4 kapitány, 10 tiszt, 322 ember, 136 ló, 12 ágyú és 15 szekér. Az egészségügyi csapatosztály 1 tiszttel, 20 emberrel, 16 lóval, 4 kocsival. Ezekhez jönnek augusztus 27-étöl szept. 7-éig : a 33. hadosztálytörzs 1 altábornagygyal, 1 törzstiszttel, 2 kapitánynyal, 10 emberrel, 14 lóval. A 66, gyalogdandár 1 tábornokkal, két főtiszttel, őt emberrel és 6 lóval. A 48. gyalogezred négy zászlóalja egy ezredessel, öt törzstiszttel,^ 17 kapitánynyal, 51 tiszttel, 1756 emberrel és 34 lóval. A 19. gyalogezred egy zászlóalja 1 törzstiszttel, 4 kapitánynyal, 13 tiszttel, 424 emberrel és 7 lóval. Ezred- és lovasosztály törzsön kivül a 9. huszárezred három százada Ferencz Ferdinánd cs. és kir. föherczeg ő fenségével, egy törzstiszt, 3 százados, 15 tiszt, 510 ember, 482 ló. Egy lovasütegosztály, 1 törzstiszttel, 2 kapitáuynyal 9 tiszttel, 257 emberrel, 226 lóval, 12 ágyúval és 6 szekérrel. Egy egészségügyi csapatosztály 1 tiszttel, 20 emberrel, 16 lóval, 4 kocsival. A 12. és 26. ezredhez jön még aug. 23-án 440 lezervista. A 12. és 26. ezreden kivül lesz tehát Esztergomban 1 föherczeg, 2 tábornok, 1 altábornagy, 2 ezredes, 15 törzstiszt, 4 főtiszt, 48 kapitány, 160 tiszt, 5196 ember, 955 ló, 24 ágyú és 29 szekér. A nagy tömegek alkalmas elhelyezésére a helybeli ezredparancsnokság tárgyalást folytat a megyével és a várossal. A gyakorlatok anyagából ki fog jutni Esztergomnak, Szt.-Györgymezönek, szt.-Tamásnak, Vízivárosnak, Doroghnak, Táthnak, Kenyérmezőnek, Párkánynak, Nánának és Ebednek. A prezumitiv trónörökösnek, Ferencz Ferdinánd főherczegnek méltó fogadására is intézkedések történnek. — Komáromi epilog. Komáromban a napokban egy régóta húzódó lovagias ügy ért végat, melynek oka a lefolyt választási mozgalmakban keresendő. Mike Károly ügyvéd ós Bátor Mór dr. ügyvéd állottak egymással szemben. Bátor dr. a Nagy-Igmáudon történt személyes sértés után párbajra szólította Mike ügyvédet, ki segódekül G-aal Gyula dr. ügyvédet s komáromi lapszerkesztőt és Leth János századost nevezte meg. Bátor dr. Konkoly Th. Balázs dr. ügyvéd ós Feszty Béla megyei aljegyző magánúton nyert informáezíók alapján kifogásokat emeltek Mike párbaj képessége ellen, mire a két fél segédei egyetórtőleg becsületbíróság alakításában állapodtak meg. A biróság elnökéül Bolgár Ferencz orsz. képviselőt kérték fel, de Bolgár nem fogadhatta el a megbízást. A beesül etbirósági elnök megválasztása a felek és azok segédei közt ujabb súrlódásokra adott okot és csak nagysokára alakíthatták meg a becsületbiróságot, mely Mike Károlyt teljesen rehabilitálta s igy a párbajnak meg kellett volna történni. Mike előbb a felükkel egyetórtőleg sértő segédeket, — minthogy az ő párbaj képességét megtámadták, — t. i. Konkoly doktort és Fesztyt hivatta ki, de ezek téves informácziók alapján emelt kifogásaikat bocsánatkéréssel visszavonták; majd Bátor Mór dr. került a sorra, a kinek most már a becsületbíróság határozata alapján párbajt kellett volna vívnia Mikével. De Bátor ezt nem tette s a bocsánatkérést is megtagadta, hanem 15 napi meggondolást időt kért, a mit Mike segédei meg nem adtak s az ügyet fel tik részéről befejezettnek jelentették ki. Az ügy elintézése alkalmából Mike Károlynak tisztelői fáklyászenét rendeztek. A komáromi affair részletesebb ismertetésére közöljük a hozzánk beküldött következő jegyzőkönyvet. Jegyzőkönyv. Felvétetett 1892. évi június hó 29-én 9 óra 15 perczkor Mike Károly ur és dr. Bátor Mór ur közt fennforgó kölcsöuös becsületbeli ügyben. Alulírottak, mint dr. Bátor Mór ur megbízottai, tegnapi napon 6 ós negyed órakor megjelentünk Mike Károly urnái, hogy tőle, tekintettel a megbízónknak tegnap délután 5 és fél órakor kézbesített becsüietbirósági ítéletre, lovagias elégtételt kérünk azért, hogy Mike Károly ur megbízónkat folyó hó 10 ón a nagy igmándi járásbíróság tárgyaló termében azon sértő kifejezéssel illette : « markírozni foglak.» Tegnap este fél 8 órakor felkerestek beuuüuket Soós Károly lakásán, Leth János cs. ós kir. százados ós dr. Gaál Gyula urak, mint Mike Károly ur megbízottai és ekkor, valamint ugyancsak leguap este 10 órakor dr. Vásárhelyi Domonkos lakásán és ma reggel 8 órakor a komáromi casinó helyiségében tartott három összejövetelünk után, az utolsó alkalmával Mike Károly ur megbízottai hosszas tanácskozás után kijelentették, hogy Mike Károly ur nem köteles Bátor Mór árnak elégtételt, adni a nagy-igmándi sértésért, meri Bátor Mór ur segédeit 24 óra óra alatt ol nem küldötte s a Feszty Béla és dr. Konkoly Balázs urak által kiállított nyilatkozatot csak folyó hó 14-ó'n kapta. Ellenben ők e nyilatkozatnak Mike Károly és a nagy-igmándi járásbiró urakhoz szóló elküldéséért elégtételt követelnek ós pedig kardpárbajt a harczképtelenségig vagy bocsánatkérést utólag kijelentették a megbízott urak álÍ8, hogy nem ellenzik, hogy megbízójuk és megbízónk kölcsönös ügye együttesen elintéztessék, de ennek módjául kijelölik a pisztolypárbajt és közvetlenül utána a párbajt a harczképtelensógig. Mi megbízónk nevében kijelentettük, hogy ő Konkoly Balázs ós Feszti Béla urakat még június 10-ón megbízta azzal, hogy lovagias elégtételt kérjenek Mike Károly úrtól. Miután ezen kifogástalan lovagiasságu urak ismeretes nyilatkozatot kiállították, megbízónk ezen urak tényét s az ügynek ilyetén elintézést helyesnek elismerni lovagias kötelességének tartotta s a kihívás iránt csak a beesület-biróságuakdöutő ítélete után intézkedhetett újra. 0 tehát mint először sértett fél agyét vagy Mike Károly ur részéről történendő bocsánatkéréssel vagy a mai napon elintézendő pisztoly-párbajjal, melynek ideje ma délelőtt 11 és fél órától szánitva délután 5 ós fél óráig bezárólag volna megállapítandó, kívánja elintézni. A mi a Mike Károly ur által kórt e'ógtételt illeti, kijelentettük felünk nevében, hogy ő a kihívást elkésettnek tartja ugyan, mert az a 14-én vett nyilatkozattal szemben csak lG-án délben történt ; továbbá, hogy a nyilatkozat beküldése részéről sértést nem képez, mert azon ügy a nyilatkozat kiállítói és Mike Károly ur között már oliutóztett s a becsülot-birósági ítélet által, melyet megbízónk tiszteletben tart, továbbá azon tény által, hogy ő Mike Károly úrtól lovagias elégtételt kért, tárgytalauná vált, mindamellett megbízónk magát azon elégtételadásra, melylyel Mike Károly ur nyilatkozat kiállítói részéről megelégedett, késznek nyilványitja, többel ő sem tartozhatik. — Ha mindezek daczára Mike Károly ur fegyveres elégtételhez ragaszkodik, kijelentettük, hogy megbízónk kész a pisztoly-párbaj után karddal is megverekedni, de mi ezen esetre, tekintettel arra, hogy megbízónk a kardvívásban teljesen járatlan, kötelességünknek tartottuk legalább 14 napi halasztást (a pisztoly párbajtól számítva) kérni, hogy némileg vivni megtanuljon. Minthogy Mike Károly ur megbízottai ismételve és a két ügy elintézése czimón ragaszkodtak ahhoz, hogy ma fél 12 órakor délelőtt a pisztolypárbaj s ennek eredménytelensége esetén a kard-párbaj harczképtelenségig nyomban utána megtörténjék s más elintézési módot elfoglalni vonakodtak, mi a vitás kórdésekuek, t. i. l-ször tartozik-e Mike Károly ur Bátor Mór urnák a nagy-igmándi sértésért elégtételt adni, 2-szor köteles-e Bátor Mór ur az ismeretes nyilatkozatért annak kiállítói részéről tőrtónt elintézése utáu elégtételt adni ós ha igen melyet ? 3-szor : a második kórdós igenlő eldöntése ós kardpárbaj megállapítása esetén megadaudó-e a kért halasztás? eldöntése végett bírósági, becsület- vagy fegyverbírósági eljárást javasoltunk azzal, hogy a pisztoly-párbajt miut elégtételt mára rniudenesetée elfogadjuk. Mike Károly ur megbízottai ezen javaslatunkat visszautasították ós az általunk kért jegyzőkönyvi felvételeit, mint szerintök feleslegeset, megtagad iák s a tárgyalást megszakították. Kmf. Soós Kárly ügyvéd. Dr. Vásárhelyi Domonkos ügyvéd. Folytatólag felvétett 1892. június bó 29-ón 12 óra 15 peczkor délután. Alulírottak 11 óra 30 perczkor ismételve felerestük Leth János cs. és kir. százados és dr. Gaál Gyula urakat, mint Mike Károly ur megbízottait ós megkisérlctük a fennforgó ügyek elintézést. Minthogy a nevezett urak ragaszkodtak az előbbi jegyzőkönyvben kifejlett álláspontjukhoz és sem azon ajánlatott, hogy a pisztoly-párbaj történjen meg ma, sem az előbbi jogyzőkönyvbeli ismételt ajánlatainkat el nem fogadták, arra kértük őket, hogy tanácskozásunk eredményét közös jegyzőkönyvbe foglaljuk, miután azt is megtámadták, mi a tárgyalást részünkről eredménytelennek jelentjük ki. Kmf. Soós K. ügyvéd. Vásárhelyi D. ügyvéd. — A reáliskolai tanárok irodalmi működéséről a vezérközlemónyünkben felsorolt adatok kiegészítéséről a programúi következő jeleutósót közöljük: «A tanárok irodalmi működésénél felemlíthetjük, hogy Obermayer György igazgató tanár az idei értesitőbeu Epikus népköltés cz. értekezést közölt. Dr. Körösi László tanár tovább szerkesztette a heten kint kétszer megjelenő Esztergom ós Vidéke C2. helyiérdekű lapot; több- aesthetikai és szépirodalmi czikket irt a fővárosi folyóiratokba ós napilapokba; Woerl Leowürzbui'gí kiadó felhívására megírta Esztergom ismertetését ; kőnyomatban kiadta az építészet, a szobrászat éa festészet műtörténetéi; ; Vaszary Kolos herezegprimás szókfoglalója ünnepére Magyarország Öröme cz emléklapot szerkesztett; sajtó alá rendezett egy kötetrevaló gondolatot a nőkről s azok hivatásáról ; állandó munkatársa ós képviselője volt a Nemzet, Magyar Újság, Pestér Lloyd, Magyar Hírlap, Budapesti Hírlap ós a Budapest cz. napilapoknak.* — Turisták érkeztek Vasárnap városunkba Budapestről. Az előkelő vendégeket Burány János és lapunk szerkesztője fogadta. A főszékesegyházi kincstárat Czibutka Nándor apátkanonok ur volt szives bemutatni nemcsak tartalmas magyarázattal, de annyi előzékenységgel, melyet a vendégek alig győztek eléggé megköszönni. — Halálozás. MátrayJ. primási nyug* főerdész f. hó 5-ón 65. évében elhunyt. — Bérlet biztosítás a katonaság részére. Mai számunk hirdetési rovatában az érdekeltek figyelmét felhívjuk a bérleti hirdetményre, széna, szalma, ágyszalma, tűzifa és kőszén szállítása tárgyában Komárom, Győr-Szabadhegy, Esztergom állomásokon 1892. szeptember 1-tŐl 1893. augusztus 31-ig Közelebbi feltételek a komáromi cs. és kir. katonai élelmezés raktáránál jul. 14-ig, mely napon nyilvános ajánlat tárgyalás tartatik, megtudhatók és a feltételek füzetei ott 4 krért megvehetők. FELELŐS SZERKESZTŐ; KŐRÖS! LÁSZLÓ dr. Hirdet é s e k. Dr, Popp-ii Ésipap vegyelemezve s Európa számtalan gyógyszerészeti és orvosi tekintélye által mint a bőrre nézve a legmegbízhatóbb és legjobbnak elismerve s mindennemű börküteg el fen s kiváltképen bőrviszketeg, sömör, kosz, a fej- és szakáll-korpa, fagydag, lábizzadás és var ellen már 18 éve a legnagyobb sikerrel alkalmazva. — Ára 30 kr. Dr, Popp J. G. urnák Bécs, I. ker., Bognergasse No. 2. Miután egy küteget 6 éven át viseltem, mely ellen 4 orvos gyógykezelt a nélkül, hogy azt elveszítettem volna, annálfogva menedéket az ön növónyszanpanában kerestem, mert az valóban jónak is bizonyult s én n <m vagyok képes hálámat elegendőkepen kifejezni. Egyenesen önhöz fordulok, mert a gyógyszertárakból többféle fajtát kaptam, még pedig épp ugy csomagolva, mint az öné, de mindazáltal ugy vélekedtem, hogy az mégis csak hamisítás, mert az én kedves, szép, sötétszürke szappanomat csak öntől reménylem megszerezhetni. Az idemellékelt Összeg erejéig felkérem önt, szíveskedjék részemre az ön gyógyhatásos növény szappanéból küldeni. Mély tisztelettel Franz Emília, Prerau (Morvaország.) Kapható Esztergomban : Mayer S., Zsiga Zs. és Hulényi P. gyógyszertáraiban, Scheiber J.. és Fia, Brutsy Gy. és Tábor Adolt kereskedéseiben, úgyszintén visegrádi, szeut-endrei, dorogi, váczi, párkányi, nagymarosi és Magyarország minden gyógyszertárában, gyógyfűszer és illatszer kereskedéseiben. Kérjük határozottan dr. POPP gyártmányait és ne fogadjunk el máfokü! Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbíróság,.mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Magurányi József esztergomi ügyvéd végrehajtatóuak Stegmár Teréz németszölgyéni lakos végrehajtást szenvedi* elleni 200 frt tőkekövetelés éfs jár. iránti végrehajtási ügyében az erzter-