Esztergom és Vidéke, 1892

1892-05-19 / 41.szám

fölszínest erének, a tegjobli, a leghűbb munkásnak Vérzik Henriknek 42 éves korában hirtelen történt elhunytát. A boldogult május 17-én délután fog Örök nyugalomra tétetni a róm. kath. te­metőben. Esztergom, 1892. május ífe-Vuí. Könnyű legyen hantod ! A megboldo­gult nagy szegénvségueu hagyta liútra családját a fő városban. — Jutalomjáték. Holnap lesz Ponrma Henneiie juinioinjáióka a Travi­ntnbnn. A társulat átnlánosan kedvelt, szép tehetségű énekesnője énekli a czim­szerepot, mely legkiválóbb alkotása. Az első jutalomjáték méltán meg ér­di-mii a legteljesebb anyagi sikert is. -- Eltűnt gyerek Szabó Czimbal­ínos József eszier^oiuvárosi földműves öt éves kis fia., János liéifőn reggel a kerekteinplomi kisdedovóba ment, de nem tért többé haza. A szülők a ható­ság utján is kerestotili. — Legszebb kilátó a főváros közelében. Nem messzire van a fővá­rostól a döinösi határban a hétszáz méternyi magas Dobogókő, melyet a nyári hónapokban minden héten fővárosi 'kirándulók szoktak megmászni. A Do­bogókőről az ország egyik le^ebb ki­látását élvezheti a kiránduló. Tiszta időben láthatja a galgóczi hegyeket, a nyitraí Zobort,^ az egész kis magyar alföldet, a Szittnyát, a Mátrát, a nagy magyar alföld egy részét s a fővárost és egész kornyékét. A hétszáz méternyi magas hegyet nemcsak nők, de erősebb gyermekek is megjárhatják. A főváros közelében Döntősnek van a legszebb panorámája, legérdekesebb múltja és legkevesebb nyaralója. Dömöst előbb í'öl kell födözni a nyaralók számára. A turista társaság- elhatározta vasár­napi kirándulása után, hogy a Dömösöu megvakított II. Béla élete menedéké­nek, a híres propostsági templomnak kriptáját ki fogja ásatni. Az alsó tem­plom néhány év előtt még bejárható volt, de azóta beomlott. — Vendégszereplések, Színtársu­latunk kedvelt primadonnája H. Csil­lag Amál kedden a népszínházban lé­pett föl Juhászszal és Fenyérivel a Ma­darászban. A közönség és a sajtó szé­pen fogadta a vendégeket. — Az egyik napilap Csillag Amált, mint Ko­pácsy Juliska utódát emlegeti. Juhász hangja inkább tetszett, mint játéka. Fonyéri, kinek megjósoltuk, hogy nem­sokára fővárosi színész lesz, nagyon tetszett s még egyszer föl fog lépui a népszínházban. — A koronázás jubilemua. A ju­bileum napján az ünnepi hálaadó isten­tisztelet délelőtti 10 órakor lesz a helyőrségi templomban. A nagy misét és Te Deum-ot Vaszary Kolos herczeg­primás fogja tartani püspökök segéd­letével. A herczegprimás assziszteucziá­jával együtt az esztergomi bazilika kincstárában őrzött legdrágább egyházi ornatust fogja használni. A mise alatt az operaház magánénekesei s énekesnői közreműködése mellett az operaház ének- és zenekara adja elő a zeuei részt, melynek rendezését Zichy Géza gróf intendáns vállalta magára. — Székesfehérvár város közgyűlése a városi vízvezeték létesítése iránt tett indítványt egyhuugu helyesléssel elfo­gadta s a kivitel módozatainak meg­állapítása végett egy 25 tagból álló bizottságot, élén a polgármesterrel, küldött ki. Ugyanezen közgyűlésen a városi tauács bejelenti, hogy a szőlő­ültetés czéljaira eladott «sóstó* mel­le ti területekből 11,331 frt vételár folyt be. A székesfehérvári városi dij­nokok kérvényt adtak be a közgyűlés­hez aziránt, hogy a nyugdíjkedvez­mény rájuk is kiterjesztessék. A köz­gyűlés ugy ezen, valamiut a városi végrehajtók hason tártalmakérvényét a | pénzügyi szakosztályhoz utasitottaJÉiadni azzal, hogy az mindkét ügyben egy­szerre adjon véleményt. - Érsekújvár város képviselő testülete rendes közgyűlésében 71 szó­val 17 ellenében kimondta, hogy a város felépiti a könvédkaszáruyát, egyúttal annak költségeire 145,000 frtot szavazott meg s megbízta a ta­nácsot uz épitós kihirdetésével. A ka­szárnyát még ez évben felépitik. — Jótékonyczélu államsorsjáték. Mint az előző években, ez idén is nagy jótékonyczélu államsorsjátók tartatik. Ezen sorsjáték tiszta nyereményében kö­vetkező jótékonyczélu intézmények vesz­nek részi : a Magyar Hirlnpirók nyug­dijiiíti'zete, s a székely-udvarhelyi «Má­ria- Valéria» gyermekkert az országos közegészségügyi-egyesület samariiánus bizottsága, a fiumei gyermekmeuház, a Temesvárott, tervezett közkórház, a buda­pesti általános poliklinikai egyesület, a munkácsi közkórház stb. stb. A já­tékterv nagyon kedvező esélyekkel ke­csegtet, a főnyeremény 60.000 frt, RZ összes nyeremények 160.000 írtra rúg­nak. Sorsjegyek ára 2 frt kaphatók, minden lottó-, só- és adóhivatalnál, a legtöbb postahivatal és dohánytőzsdóbeu. A húzás június hó 23-án történik. — Székesfehérvárott telefonháló­zat létesül, mely a megvalósulás előtt is áll, amennyiben máris húszan jelent­keztek olyanok, kik azt lakásaikba vagy irodai helyiségeikbe bevezetni óhajtják. A polgármesteri hivatalba értekezletre egybehívott azon háztulajdonosok, kik­nek házát a hálózat érinteni fogta, el­lenvetés nélkül beleegyeztek, hogy a telefouhuzal akár a falba, akár pedig a tetőzetre alkalmáztassék. — Az ember. Előttünk fekszik Stampfel Károly pozsonyi tevékeny könyvkiadó-czég legújabb kiadványa: «Az ember vagy mi­lyen testünk belseje és hogy működnek szerveink. Könnyen érthető test- és élettan, dr. Ebenhoch után dr. Lendvay Benő, Pozsony vármegye főorvosa.* — E mü a maga nemében újnak is, kitűnőnek is egy­aránt mondható. Valami egészen uj a szét­bontható ábrák táblája, a hátsó boríték belső oldalán ugyanis a fejtől a felső czom­big terjedőleg egy emberi alak látható, mely oly módon bontható szét, hogy a tüdőt kívülről és belülről, a gyomrot, a szivet, a lépet, a beleket stb. megfelelő helyükön és egymással való összefüggésük­ben teszi szemlóihetőkké. Hozzáadva ehhez a rövidség daczára, a füzet czéljainak tel­jesen megfelelő és kimerítő magyarázó szöveget, eme szines, szétbontható ábrákat, főleg orvosok, tanárok, tanítók, és az öook­tatás számára is kiválóan alkalmas tanszer­nek kell mondanunk. A mü ára — 1 frt 20 kr (postán küldve 1 frt 25 kr) a tar­talmat és a diszes kiállítást tekintve való­ban csekélynek mondható. — «Uj pénzünk. A valutaszabályozás népszerű kátéja* cz. a. hasznos kis füzet jelent ínég Budapesten a Pallas részvény­társaság kiadásában Káinoki H., az ^Egye­tértés* közgazdasági rovatának vezetőjétől. — Amit a valutakérdésröl és pénzrendsze­rünk megváltoztatásáról eddig irtak, az kellő előismeretekkel biró szakemberek szá­mára készült elvont, szakszerű értekezés vagy czikk volt, melyetanagy közönség nem igen érthetett meg. Ez az oka, hogy még mindig oly kevesen vannak e kérdéssel tisztában ; pedig ez oly gyakorlati kérdés, mely minden embert egyaránt érdekel. A szerző tehát hálás munkát végzett s jó szolgálatot tett a nagy közönségnek e kis káté összeállításával, melybe róvid s köny­nyen érthető feleletek alakjábau bevette mindazt, simit egyrészt a javaslatok az uj pénzek alakjáról és értékéről tartalmaznak, másrészt amit az uj pénzrendszer behoza­talának küszöbén szegénynek és gazdagnak egyaránt tudnia kell. A füzet ára 20 kr. Nyers-bastselyem szövetet, egész öltönyre valót szállít 10 frt 50 krért (kívánatra jobb fajtájút, is) Henneberg 6, (cs. lir. udvari s-/ál­Utó) selyemgyára Zürichben, pos­tabér ós vámmentesen. Minták posta­fordultával küldetnek. Svájezba czim­zett levelekre 10 kros bélyeg ra­gasztandó. Glória selymet — 120 cmtr. Szélességben, por- ós esőköpünye­gek, valamint zubbonyokra alkalma­sat méterenként 2 frt 65 ki'tói. MATTONI ERZSÉBET SÓSFÜRDŐJE Gyógyhely Budapesten (Budán) Idény : május 1-től szeptember 30-ig. — Kiváló gyógyhatással bir: Női bajokban és alhasi bántalmakban. Rendelő-orvos dr. BRUCK J. (vigadó-tér 1. sz) Egészséges fekvés, jutányos lakások, jó vendéglő. Pontos közlekedés a társaskocsikon reggel 5 órától kezdve. Állomási hely : Ferencz Józse f-tér a régi Lloyd-épület közelében. MATTONI HENRIK, tulajdouoB. o Tanoneiul • Q ajánlkozik egy németajkú 14 . íi éves fiu, ki az asztalosságot Z óhajtja megtanulni. — Szíves if 9 ajánlatok Lauger E. úrhoz if j£ Leányvár czimzeudŐk. if ooooooooooooooo Egyedüli osztr.-magy. szab. tanítási intézet arany- és ezüstsodrony (filigrán) munkákban. A linczi legutóbbi népünnepen nagy ezüstéremmel kitüntetve. — Templomdisz, óra- és nyaklánc/, karperecz, broch-ok, ka­lap-, haj- és bálékek, cotillonrendek és kíirácsonyfadiszitések, ruhabeté­tek, fali- és kefezacskó díszítések, divánfejaljak és diszlegyezők előállítása stb. és emellett szines sodrony és pamutból való virágkosarak készítése. Ezennel jelentem, hogy helyben, rövid időtartamra arany-és ezüst­SOdrony (filigrán) munkákban tanfolyamot nyitottam, melynek látogatá­sára a nagyon tisztelt hölgyeket lakásomra, Széchenyi-tér 42. sz. I. em. tiszteletteljesen meghívom. A munka nemcsak nagyon érdekes, hanem könnyen elsajátítható is, sőt kezdők is, mindjárt az első órákban készíthetnek díszeket ós Ián­czokat. A tandíj valamennyi munka elsajátítására hölgyek részére 1 frt, gyermekek részére 70 kr és jogában áll minden tanítványnak mindaddig ellátogatni, mig a szükséges készültséget filigranmunkák önálló előállítá­sára el nem sajátította. A hozzá való anyag igen olcsó (egy tokocska kezdőanyaggal 85 kr) s alkalma nyílik mindenkinek a legszebb ajándé­kokat készíthetni. Tanórák naponta d. e. 8—12-ig és d. u. 2—7 óráig; hölgyek részére, kik napközben nem szabadulnak, hétfőn, szerdán.és pén­teken este 7—9 óráig. —Schwarz Samu ur szíves megengedni, hogy ki­rakatában csekély választékot filigrán munkáimból megtekintésre kitehes­sek. — A szállító üzlet valamennyi kellék számára: Bécs, III. Kegel­gasse 6., I. emelet, a hol kész tárgyak is. árusittatnak. — Mély tisztelettel Theben Josefa. rüLMLÖS SZKIÍKKSZTŐ: KÖRÖSI LÁSZLÓ dr. Idény kezdete május l-én. Mint üdülőhely is tömegeseu látogattatik, — 1887-ben Erzsébet királyné ö Felsége hat heti tartózkodással szerencséltette ezen fürdőt. A gyógyulást keresők nemzetközi találkozója. Elragadó fekvés az óriási hegyektől övezett Cserna-völgyben. Pompás fUrdöpaloták. vala­mennyi forrás számára. Villanyos világítás, uj építkezések. Nagyszerű szállodák, gyógy terem, fürdői zene, variótó-sziuház (tavaly óta meg­nyitva). Séták és kirándulóhelyek, hegyi séták. Massage, svéd gyógy­tornászát, villanyos fürdők. — Hidegvizgyógyászat- Express- és ke­leti expressvonat-összeköttetés, menetdíj-kedvezmények, hajóösz­SzekÖttetés valamennyi dunamenti országgal' Orsó ván át. Kedvező idő­járás, pormentes, ozondus levegő, védett helyzet. A fürdőorvosok­kai mindeu európai és keleti nyelven értekezhetni. — FÜrdÖOrvoSOk: dr. Litsek Ákos, dr. Németi J., dr. Popovits Sándor, dr. Szörényi,íi­vadar, dr. Vuja György. ám rtUi műm rtUi'-'BHI Wfa'tMfci jg HÍR pete S EK. Fürdő megnyitás. Tiszteléttel értesítem a n. é. !,közönséget, hogy a fŐkápialan ! tulajdonát képező gőzmalom- I I épület kerthelyiségében feuu­I álló nyári ! tűkor [nrrástirJit ! I újonnan átalakíttattam és a mai ' I kor igényeinek megfelelőleg be- I ! rendezve,'a n. é. közönség hasz- ' I nálatára megnyitottam. I Kérem a n. ó. közönség mi­I nél számosabb szives párt foga- ' I sát és maradok teljes tiszteletlel I E3ztergom, 1892. május hó. i Scháff ler Jakab bérlő. Aloooln loénu tanoncául fölvétetik a hely­V Cl ÍV dl U lUdliy beli mosóhitózetben.

Next

/
Thumbnails
Contents