Esztergom és Vidéke, 1891
1891 / 11. szám
az igazságosság és türelem hi vei nem ismerik félre Simor érdemeit, ki különöstől a nemzet és korona kibékitése körül működött közre s a koronázás által nj, üdvös korszakot inaugurált hazánkban. Tetszéssel fogadott beszéde végén felszólította a nagymester a jelen volt testvéreket, hogy a berezegprimás halála feletti részvétüket helyükről való felállással fejezzék ki. Mélyen meghatva, lőttek eleget a szabadkőművesek nagymesterük e fe 111ivasának. Egyesületi élet. (Á bátorkeszi polg. olvasókör.) (B. T.) A bátorkeszi olvasókör nincs feljogosítva, hogy a 13-as számot a babonásokkal szerencsétlen számnak tartsa; mert 13. életéve, melyről e jelentés szól, minden baj nélkül folyt le. Sőt, ha tekintetbe veszsziik, miszn- rint ngs. Eobek István nr az olvasókör védnökségét elfogadni kegyeskedett s ez által mindnyájunk legbensőbb, legforróbb óhaja teljesült, körünk életének eme 13. évét a legszerencsésebbek közé kell sorolnunk. Az olvasókör tagjainak száma némileg emelkedeti. Van ugyanis inai napon .50 helybeli rendes, 37 vidéki rendes, tehát 87 rendes és 5 havi, összesen 92 tagja; összeseiig taggal több, mint egy évvel ezelőtt. Dr. Fésűs György ur, a. pozsonyi jogakadémia tanára, ki sok fáradsággal s nagy körültekintéssel szerezte be a könyveket, kilépett az egyesület kötelékéből. Érdemei el nem enyészhetnek, inig Hz olvasókör fenáll. Mint az előbbi évben, úgy 1890-ben is rendelkezésére állott a tagoknak a »Nemzet«, a »Pesti Napló«, az »Egyetértés« a »Pesti Hírlap«, a »Pester Lloyd«, az »Esztergom és Vidéke«, az »Ország-Világ«, a »Földmivelési érdekeink«, a »Falusi gazda« melléklettel és a »Borsszem Jankó«. A »Borsszem Jankó« ismét Finitzcr Fülöp szívességéből került az olvasóasztalra. Ezenkívül kapja az olvasókör a magy. tudományos akadémia »Értesítő»-jét és miután az olvasókör 1 fit évi befizetéssel pártoló tagja lett. az »Országos közegészségügyi egyesületinek, ennek »Egészség« czimű, időhöz nem kötött, folyóiratát. Szórakozást nyújtott a köri tagoknak még két teljesen felszerelt tekeasztal, kártya s különféle játéknemekhez való eszköz. Mindezek a lapokkal együtt nagy használatban'részesültek. Az otthoni szórakozás és önművelődés bő forrását a már is tekintélyes könyvtár képezte, mely a múlt évben nem gyarapodott ugyan, de melynek gyarapítására a választmány az óv végén 100 frlot tett folyóvá. Ezen összeg erejéig beérkező könyvek tehát mull évi gyarapodásként tekinthetők. A könyvtár forgalma különben — noha a múlt évben is tetemes volt — úgy látszik 1889-ben érte el a tetőpontot. Mert amig 1889-beii 85 tag közül olvasott 57 tag, vagyis 67% 2576 kötetet, a múlt évben 92 köri tag közül olvasott 60 tag. Azonban, ha az olvasott művek számát, nem pedig a kötetek számát tekintjük, úgy az arány a két legnióbbi év között meglehetősen helyre áll; minthogy 1889- ben kivétetett 1678, 1890-ben pedig 1731 mű. Az olvasókör anyagi helyzete fokozatosan javul. Az előirányzott bevételt a tényleges bevétel fölülmúlja 59 fid 4 krral. Nagyobb bevételi többlet mutatkozik a játék-pénznél, 150 frt helyet t 219 frt 4 kr és havi tagok dijainál 10 frt helyett 21 frt 50 kr. És igy néha a kiadási rovatoknál elkerülhet4 len tulkiadás is fordul elő, de viszont némely tételnél megiakaritás mutatkozik, a pénztári számadás 827 frt 54 kr bevétel, 608 frt 30 kr kiadás mellett az előirányzott 171 frt 50 kr helyett 219 frt 24 kr, vagyis 47 frt 74 krral nagyobb pénztári maradványnyal zárától t. Az olvasókör és választmányának múlt évi működését mulatják a jati. 26-ki közgyűlés, máj. 16-ki és decz. 14-ki választmányi gyűlések jegyzőkönyvei. A levelezést feltüntető jegyzői iktató 27 számmal végződött. A kölcsönös érintkezés a tagok közt mindenkor az illem határai közt maradt, sőt anuak az együvé tartozás tudatából kifolyó egymás iránti tisztelet, becsülés és szeretet képezte mindig az alapját. miliői. — Rekviem. Tegnap tartotta meg a fő káptalan második nagy rekviemét a prímás temetése óta a főszékesegyház- ban, hol Csernoch János kanonok végezte infnlával a gyászistentiszteletet. — A prímás halála. Néhány fővárosi lap a prímás hagyatékában taidegenek közül nem ugrik-e föl valaki, ha Görgei leül ? Végre azonban még is rádőlt egy kőpárkányra. De mig a tudós a fotográfiái készüléket igazgatta, azalatt Görgei észrevétlenül fél- reforditotta az arczát, úgy hogy a képen semmit se láthatni belőle . . . Vájjon mit érezhetett a büszke, nagyra- törő Görgei a néma rezignáczió e pillanatában ? . . . RUDNYÁNSZKY GYULA. P' ' ' ^ ‘ A rongyos koldusokat nem szerette a föpásztor. Végrendeletében is meghagyta, hogy csak tisztességes szegények közt osz- szák ki hagyományát. Egy alkalomkor a sok rongyos kéregető közt egv lefátyolozott, fekete ruhás nő volt. A prímás legelőször annak adott alamizsnát. De a mint az távozott, a többi kéregető zúgolódva suttogott együtt. A prímás észrevette ezt s ezt mondta nekik: — Tudom, most azt mondjátok, hogy ennek többet adtam, mert islájer»-ja van. Igazatok van ; de tudj átok-c miért? Azért, mert ez a szegény özvegy, a kinek kis gyermekei vannak otthon, kenyeret vesz a kapott pénzen, rnig ti — pálinkát vesztek s a gyermekeiteket éhezni hagyjatok. II. A hciczegprimásnak kitűnő emlékező tehetsége volt. A kit egyszer látott, azt múltán is felismerte. Egyszer egy asszony sírva könyörgő ti alamizsnáért nála. Arra kérte a főpapot, fizetné ki házbértartozását, mert máskép az utezán kell hálnia. Mint mondá, ő még soha sem volt kérni s nem is jön el többé, csak most az egyszer segítsen rajta. A fő- pásztor kifizette a házbért. Alig múlt el azonban két hét. az asszony már ismét ott volt, kendőjébe burkolva arczát, bogy a prímás fel ne ösmerje. A segélyosztásnál a többi k érege tők közé állt s várta mig reá kerül a sor. A prímás legelőször hozzá lépett s ingerülten mondá: — Hát te már ismét itt vagy ? Miért nem mégysz dolgozni, hisz erős és egészséges vagy ? — Nem kapok munkát — felelte a megszeppent asszony. — No hát adok én neked munkát. Menj haza és foltozd meg a szoknyádat, mert már két hét előtt is rongyos volt, láttam rajtad, a mint itt voltál . . . BÄRTEAY RÓZA. — A nagy álarezos bál ügyében a buzgó rendezőség áldozatot nem kiméivé mindent elkövet, hogy kellemes estét szerezzen a részt vevőknek. A díszes álarezos jelmezok már 6-án megérkeznek és reggel 9-töl 12-ig valamint; d. u. 2-től 4-ig megtekinthetők a Fürdő 12. és 13. sz. szobájában. A logdiszo- sebb álarezos nőnek szállt arany karperec« Scheiber Rezső kirakatában közszemlére van kitéve. Iáit s lelettár szerint felsorolt pénz- íiomüekrő! olyan forma tudósítást közöl, mintha azokra az óriási kincsekre csak tegnap bukkantak volna; holott azok már a halál napja, után ismeretesek voltak. Ilyen útbaigazítás mellett már most átadhatjuk a helytelenül datált anyagot az olvasónak : A lierczeg- pi'imás irodájának egy falba vájt szekrényében »eddig nem is sejtett« kincsekre bukkant a pénzolvasó bizottság. Bankjegyekben 343,496 forintot talált, takarékpénztári könyvekben 790,093 (Ttot, továbbá 4508 darab aranyat és körülbelül 700 frtnyi ezüst pénzt.« A primási palota legújabb eseményeiről jelenthetjük, hogy Boncza Fereucz köz- alapítványi igazgató, a kiküldőit miniszteri biztos kedden érkezett meg Fábián számtanácsossal s rögtön megkezdte az érsekség számvevő hivatalát különféle körrondeletok kiadásával. A miniszteri biztos tegnap egészité ki hivatalát Rajnor kanonokkal, Mészáros primási ügyészszel és Váczy érseki intézővel, mint végrendeleti végrehajtókkal, továbbá Mattyasovszky Lajos primási számvevő igazgatóval, Magoss já- rásbiróval, Rosszival és Greffel kanonokokkal, mint a főkáptalan képviselőivel és nehány becsüssel. A számvevő hivatal a miniszteri biztos vezetése alatt azonnal megkezdte a palota hagyatéki leltározását, azután az összes gazdasági épületek és felszerelések, valamint a kegyúri építkezések föl vételét. Mi ni hogy minden primási uradalom tüzetes szemle alá kerül, a felvétel munkája hosszabb időre terjedhet. A palota háztartása nem oszlott föl a pri- j más halála után. Az udvari papok lo- 'vább vezetik hivatalukat az uj érsek I kinevezéséig. A primási palota átél lenében ismét gyász volt. Simor rokona és főpénztárosa, Zubcsek Mihály halt meg több esztendei szenvedés után. Ötvenhárom éves volt; hivatalát már évek óta nem szolgálhatta. Reviczky Győző főszolgabíró is nagy beteg; a primás temetésén meghűli, s azóta fekszik. A főkáptnlan megbízta Walter Gyula főszékesegyházi könyvtárost Simor berezegprimás életrajzának megírásával. Az életrajz a február 20-diki 'nagy rekviemre jelenik meg. Thurn- Taxis Albert lierczeg és neje Margit főherczegnő, gyönyörű pálmakoszorut küldött R<jgonsburgból a berezegprimás sírjára, a ki őket a budavári kápolnáiban megeskette. A koszorú aranyrojlos vörös-kék-fehér szalagján magyar fölirás Jván. A primás rokonsága együtt marad (s együtt élvezi a reá szállott óriás Iörökséget. Az esztergomi elmaradt vi- Jgalinakat farsang utolsó napján sorra megtartják. A városbeli szegények közt ezer forint osztattak szét a végrendelet értelmében. A temetés körülbelül husz- ezor forintba került. — Rajner Lajos kanonoktól megjelent a következő predikáczió : Szent beszéd, mondotta a hold. Sz. Mária szeplőtelen fogantatása ünnepén 1890. é. decz. 8-án Esztergomban a vízivárosi irgalmasnénók templomában Rajner Lajos esztergomi kanonok. Rajner kanonok egyházi beszédeit választékos stil, emelkedett gondolatok s a berendezés művészetónek teljes tudása jellemzik. f Zubcsek Mihály. A boldogult primás rokonainak ismét gyászuk van. Zubcsek Mihály, Simor János érsek legidősebb nőtestvérénok, Simor Annának, özv. Rapcsák György ne veje halt meg. Zubcsek valamikor a társadalmi élet egyik kiváló alakja volt. Betegsége már évek óta megtörte. Az olevőn halottat a Ili tv ősi szeretet teljes föláldozásával ápolta neje. Ravatalát nem álták körül utódok. Gyászjelentése a következő : Zubcsek Mihály né szül. Rapcsák Anna saját és az Összes rokonság nevében fájdalomtól sújtott, szívvel jelenti folojthetleu jó férj- szerető rokon- es önzetlen jó barátnak Zubcsek Mihály urnák a primási uradalmak főpénziárnokánalc f. h. 2-án, hosszas szenvedés és a haldoklók szentségeinek áj latos felvétele után, életének 53-ik, boldog házasságának 20-ik évében történi gyászos ol- hiinytát. A boldoguItuak bűit, teteme f. hó 4-én d. u. 4 órakor fog a vízivárosi sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise- áldozat pedig f. hó 5-én d. e. 8 órakor fog a vízivárosi plébánia templomban,. a Mindenhat ónak bemutat tat ni. Esztergom, 1891. febr. 3. Az örök világosság fónyeskedjék neki ! A megboldogultat Kovács Albert temetkező vállalata temette. Reviczky Győző főszolgabíró a primás temetésének főrendezője buzgó- ságának áldozata lett. A főszolgabíró ugyanis meghűlt és megbetegedett, úgy hogy orvosa egész egy hónapot vet felgyógyulásának. — Monstre deputácziót vezetett Horn Károly dr. Andrássy János megyei főjegyzőhöz. Az elégedetlen magyar- szölgyéniek kérték ugyanis vagy har- minczan, hogy a mostani elöljáróság választást semmisítené meg a megye. — Jubileum. Az esztergomi izr. betegsegitő egyesület f. hó 1-én tartotta meg 27. évi közgyűlését id. Wallfisch Henrik oluüklete alatt, ki ez évben töltötte be 25. évi elnöki tisztségét. Ennek emlékére a jubiláns jelentékeny összeget adományozott az egyesületnek. A 70 éves jubilánst méltó megtisztelletésbeu részesítették a jelenlevők. Wallfisch Henrikről ez alkalommal meg kell említenünk, hogy ő már 1866 óta az egyesület elnöke. 1887 febr. 26-án a jótékony egyesület az által rótta le háláját, hogy tevékeny elnöke arczkópót megfestette s ünnepi ovácziók közölt leleplezte. — Gyászjelentés. Özv. Specziár Sándomó szül. Jankovics Mária mint neje és gyermekei : Béla, Mariska férj. Plank Kálmánná, Ida, Angyal, Sándor és Imre; Specziár Lajos plébános testvére, Plank Kálmán veje, Specziár Belánó szül. Farkas Janka menye, Specziár Zoltánka unokája és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik a felejthetetlen jó férj, atya, testvér, nagyatya és rokonnak Specziár Sándor primási nyugalmazott , gazdatisztnek jan. 31-én este 7 óra- ■ kor, életének 74-ik, boldog házassága- ■ nak 38 évében a halotti szentségek ájtatos felvétele után végelgyengülés a i következtében történt gyászos elhuny- - lát. A boldogultunk hült tetemei f. h. f. 2-áu d. u. 4 órakor fognak a kir. rá- - rosi sirkertben örök nyugalomra tó- - telni; az engesztelő szent mise-áldozat 3 pedig f. li. 3-án d. e. 10 órakor fog ^ a sz. Ferencz-rendiek templomában a : i Mindenhatónak bemutattál ni. Esztergom, , 1891. febr. 1-éu. Béke lengjen porai i felett. — Halálozás. Alulírottak fájdalom- , - tói megtört szívvel jelentik úgy maguk, ■ f- mint az összes rokonság nevében fe- - 1 ejthelet.leu hű férjnek, forrón szeretett 3 atyjuknak, nagyatyjuknak és apósuk- - nak Bohátka Mátyásnak f. hó 2-án d. .J o. fél 11 órakor, életének 77-ik, raá- -j sodilc boldog házasságának 12-ik évé- -< ben a halotti szentségek ájtatos felvé- -< tele után sorvadas következtében tör- tónt gyászos elhunytét. A boldogult- . -j nak hűlt tetemei f. hó 4-én d. u. 3 8 órakor fognak a kir. városi sirkertben n örök nyugalomra tétetni ; az engesztelő öl szent mise-áldozat pedig f. hó 5-ón d. .t e. 9 órakor fog a sz. Ferencz-rendiek A templomában, a Mindenhatónak bemutat- -j látni. Esztergom, 1891. b’fobr. 3-án. .u Béke lengjen porai felett! Bohátka an Mátyásáé szül. Halász Katalin neje. m özv. Teicliert Klcmentuó szül. Bohátka n