Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 97. szám

ESZTERGOM. XIII. ÉVFOLYAM.

97. SZÁM.

CSÜTÖRTÖK', 1891. DECZEMRER 3.

O----------------—*-----------------------------------------------------•

M

EGJELENIK HETENKINT KÉTSZER:

VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

E^ónr. «vre.............................•

F

<‘1 évre...............................................................

Negjetl évié.........................................................

Fgy szám ára 7 kr.

Városi és megyei érdekeink közlönye. SZER K eTz T Ö S É G:

PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT,

liová a lap axellemi részét illető közlemények küldendők.

KIADÓ - ÍÍTv ATAL:

SZÉCHENYI-TÉR 331,

hová a lap hivatalos és mágáuhirdetései, a uyi 1 t.teibe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reklamálások intézendök.

©---------------------------------:-----;--------t---------------------- •

H

IRDETÉSEK:

HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 szótól 100 szóig 75 kr, 100- tól 200-ig 1 fit 50 kr, 200-tól 300-ig 2 írt 95 kr. Bélyegdij 30 kr.

MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosab- ban közöltéinek.

NYILTTÉR sora 20 kr.

v? ' iOI*

Vasutunk megteremtője.

Esztergom, deez. 2.

A vasúti lakoma vendégei nem emlékeztek meg vasutunk megteremtőjéről. MagaszUit« a r.gja.i a vagyonos válallkozókat, sőt még kísérletek is történtek í.z idea szétágazott apnsági keruselére nézve, de magát nz eszme úttörőjét nem emlegette senki.

Ennélfogva nekünk jutott kedves osztályrészül, hogy a mulasztást kipótoljuk.

Szívesen foglalkozunk ozzol a thó- mával, mert szellemes emberekkel foglalkozni ínjndenképen kellemes.

Vasutunk megteremiője nem a Horschitzok és Neuschlossok czége, hanem Silberstein Adolf buzgósága. Emlékezzünk csak vissza reá, mikor legelőször jött városunkba s hirdette a vasút eszméjét. Milyen tartózkodva fogadtuk, milyen hiiellenül néztünk s mennyire örültünk, mikor elutazott. Féltünk az ujiiástój, mint a nagyon régi üreg urak s ijedoztünk tőle, mint a tudatlan gyerekek. Szóval egy elmaradt kisváros furcsa érzelmeivel és szögletes felfogásával mérlegeltük az ideát.

Silberstein azonban nem tágított. Barátságot kötött a vasút ellenségeivel s kezdte az utat törni zseniális tollával és szellemes szavával. Utat tört a miniszter íróasztalához és szivéhez, elkezdett téritgetni, megszaporitotta utazásait, jól kezdte magát találni társaságainkban, a hol legalább előtte már nem merték szidni a vasutat.

Sok utánjárás, fáradalom, térítés, rábeszélés, meggyőzés, kitartás és bizalomgerjesztés után, az idea végre népszerű™ EWUIkozni kezdtek

vele nem ’•), hanem közgyűlések p’* o cukor már biztosítva volt a siker.

Jött aztán az anyagi megoldás. Silberstein eladta amunkálatot, a tőkepénzesek megvették és kiópitették a vasutat.

Silberslein Eötvös Adolf a neve tehát aunak, a ki az Esztergom-almás- füzitői vasüt-vonalat megteremtette. Övé volt az eszme küzdelme, legyen övé az elismerés tövistelen koszorúja is.

Szinészeti viszonyaink.

Esztergom decz. 2.

A szinészet kul túrba! ás dolgában majd fontosabb, mint az iskola. Nemzeti nyelvünket s szellemünket hirdeti és csarnokába felnőtt tanilyányok sereglenek, a kik ízlést, szellemet és gyönyört tanulnak.

Hogy mi a magyar színészet a nemzeti kultúra életében, azt elég ékes^ szólással mondja el a magyar kultur- tö-rí énét.

Hála a magyar nemzet géniuszának, a nemzeti szinészet ügye már nem a bazafiságé többet, hanem a művészeté.

Azt a vidéki direktort, a ki hazafias frázisokat puffogat, de szerecsóllen erőkkel dolgozik, megbuktatják mai napsáig művelíebb városainkban.

Az ország tökéletesebb városaiban

már mindenütt van a művészet számára méltó csarnok. Csak nálunk nincsen. Épen ott vagyunk, ahol tizenöt esztendő előtt voltunk. Az állandó színház kérdésén a filiszterek gúnyosan mosolyognak.

Majd minden városban van szinpár- toló egyesület, csak nálunk nincsen. Másat főispánok, polgármesterek állanak a szín pár tol ás élén. Ambiiióval gyámo- liiják a szinészet ügyét. Nálunk még a város kocsiját se adják oda, ha országos nevű vendég jön, nem hogy még méltóan is fogadnák.

Szóval: a szinészet sorsa nálunk még szomoruau elhagyatott.

Uj generáczió kell hozzá, mely az avult felfogások romjain s az ósdi nézetek roncsain fölépítse az uj Esztergom kultúrájának első csarnokát, az állandó színházat, melyre már sokkal igénytelenebb városok is régóta büszkén mutatnak, mint műveltségük legszebb bizony i tván y ára.

■■ "• ....—===i=

ir

odalmi level.

(A „Hét“ jubileuma.)

A budapesti irodalmi börzén, az Otthon asztalai mellett, betek óta ewle- legetik azt a jubileumot, mely ezen a héten, az iró-nemzedék őszinte örömére, aktuálissá vált: a «Hét» századik számának jubileumát.

Körülbelül két évvel ezelőtt, 1889 novemberében, indította meg Kiss József az ő hetilapját s a legelső rózsaszínbe játszó szám, mely a Márkus Emilia arczképének aogise alatt szállt ki a világba, olyan nagy és hízelgő

érdeklődést kolteit országszerie, moly szinte páratlan a magyar időszaki irodalomban.

A két év alatt, mely azóta lefolyt, a «Hét» nagy munkát végzett: az

ország igazi iiitolligencziájának irodalmi közlönyévé lett. Az a táborkar, .nely a Kiss József lapjához szegődött olvasókban és írókban egyaránt, a szellem igazi arisztokrácziája.

Bátran el lehet mondani, hogy a «Hét»-beu fennállása óta, egyetlen ízléstelen sor nem jelent meg. Cziméhoz képest a lap modern, aktuális, gyorsanjáró. Közleményei a hét eseményeit tükrözik vissza, de nem a régi divatu szel 1 emeskedéssel, csevegéssel s az úgynevezett minden áron való esprit-vel. A «Hét» aktuális Írói igazi párisi chroneeur-ök, kik az intelligens emberek számára írnak. Gyűlölik a frázisokat, s inkább a fejüket törik be, mint Kozma Andor mondja a jubiláris számban. S a mi a lapnak egyik fő- érdeme: már eddig is több uj,

kiváló tehetsége^ fedezett fel s ismeretlen, de nagy jövőjű embereket vezetett be az irodalomba. Persze, hogy rajtuk kívül úgyszólván az egész magyar irodalom a «Hót» mellé állt; Jókai Mórtól Szabolcska Mihályig alig van magyar író, ki a «Hót»-nek nem munkatársa s kinek neve a két eddigi évfolyamaiban elő nem fordul.

Az utolsó, jubiláris szám terjedelmesebb, mint a többi és 'szellemesnél- szellemesebb közleményekkel van telistele. Jókai a magyarok bécsi házát ismerteti az ő megkapó, kedves modoAz„Esziergom ás Vidéka^tárczája.

& im^í

— Történet. —

(A Hót 100-ik számából.)

Magunkra maradtunk a tiszti kaszinó kis i, játékszobájában. Négyen ültünk a kerek kártyaasztal mellett. A játék nagyon éión- [ ken és merészen folyt már az egész dél- f után. Gellén százados minduntalan nekivörösödött s sürü szemöldjeit komikusán í rángatta. Valóban ráillett ilyenkor a ho- [ merosi «boopis» epitbeton, a melylyel > alantasai megtisztelték. Tary főhadnagy, j a kit a leányok a legfessebb tisztnek tar- I tottak, — talán, mert a legszűkebb pantallókat, a legmagasabb gallérokat és a í legkisebb sapkát viselte, türelmetlenül iz- % gett-mozgott a székén s folytonosan a l gallérját igazgatta. A leányképü Winterhof Oszkár gróf, az ezred Benjáminja, folyto- i nosan elégülten mosolygott, bizonyára ab- J beli örömében, hogy ily tekintélyes, öreg ti bajtársak nyerik el a pénzét. Közbe-közbe köhintett egyet, mert éppen oly rossz volt a tüdeje, a milyen jó a családfája. A főnyertes Glay Laczi főhadnagy volt, •a ki előtt egyre magasabbra nőtt a forintosok g garmadája, a melyek után leginkább a Tary tárczája sirt. Elegánsan nyert, a mi bi- iS zonyára éppen oly nehéz, mint elegánsan v veszteni, ő osztott utoljára: Tary idegesen i rendezgette kártyáit, a melyek megint nem a legjobbak lehettek.

— Nem csoda, ha Laczi folytonosan nyer, — mondotta valami bántó mosolygással. — Hiába, a régi közmondásnak igaza van !

Laczi reá nézett, de nem szólott semmit sem. Nyugodtan, figyelmesen végigjátszotta a partbiet, behúzta a kasszát a forintosokat szép rendesen a tározójába rakta s csak aztán fordult változatlan arczczal Zoltánhoz.

— Miféle közmondást emlegettél az előbb, Tary ?

Tary ismét az előbbi stylű mosolyra vonta leányösan keskeny ajkai.

— Bizonyosan ismered! . . . Glück im Spiel . . . etcetera.

Egy kevés szivarhamu tapadt Laczi zubbonyára, egykedvűen lepeczkelte az ujjá- val onnan.

— A közmondásnak igaza lehet, — mondotta közömbös csendes hangon — hanem te hazudol.

A százados kimeresztette nagy szemeit 9 elégülten bóliutott a fejével. A kis Benjamin elsápadt és ijedtében elrágta a Virginiája szalmáját. Tary folytonos mosolygás között felkelt az asztaltól, lassan felcsatolta a kardját és kifogástalan elegan- cziával szalutált nekün.k

— Holnap, — szólott Glayhoz.

:— Holnap, — bicczentett ez a fejével.

Mikor eltávozott a szobából, Laczi a századost és engem azonnal felkért segédekül. Másnap végbement a párbaj, Laczi sértetlen maradt, de Tarynak két hónapi «rast» engedélyt irt kardjával a mellére.

Laczival még a bécsújhelyi katonai akadémián ismerkedtünk össze s már ott nagyon benső viszonyban állottunk egymással később ugyanegy ezredbe neveztek ki egy nagyobb alföldi városba, a hol a gar- nizon-élet még szorosabbra fűzte a baráti kötelékeket közöttünk.

Hallgatag, magábavouuló természete volt, perfekt gentlemann és született katona, a férfiszépség mintaképe, valóságos megele- veniilt antik hős-szobor. Úgy odatapadt aranyszínű telivér paripájához, mint valami bronzalak. Szerette, ha büszkének és érzéketlennek tartották, pedig alapjában véve csupa gyöngédség volt és érzelem. Bátorság dolgában szilárd, mint az aczél, de az érzelmekben lágy, mint az agyag, a melyen a pille lába is nyomot hagy. Tüskés kimértségbe burkolódzott, mint a középkori lovag pánczélos fegyverzetébe, hogy e gyenge oidalát eltitkolja. Szobája tele volt katonai szakmunkákkal, az Íróasztalán mindig felnyitva feküdt a harczászat kézikönyve, vagy a tereptan, de én tudtam hog}r titokban Muosetből forditgat szép, érzelmes dalokat. A festő állványára rendesen egy-egy készülő véres csatakép vázlata volt feltűzve, de ha egyedül marad Watteau-féle rózsaszín szoknyás, zöld selyem inges pásztornőket festegetett lágy pasztell színekben.

Utt, Lomhányon ismerkedett meg még hadnagy korában Símén Izával, a megye főjegyző leányával s a két fenkölt, ideális lélek hamar megértette egymást. Erős, tiszta, komoly szerelem kapcsolta őket össze. Tudtam, hogy mikor századunkat a jelenlegi állomásra helyezték át, úgy búcsúztak el egymástól, mint kct elváUiatat'lan szerető, bár Laczi e viszonyát is épp úgy titkolta, mint szonettjeit és pastelljeit.

A párbaj óta Laczi nagyon megváltozott. Még a rendesnél is kevesebbet beszélt, napokig egyedül barangolt a közeli erdőkben érs még engemet is elkerült. Láttam arczárói hogy komor gondolatokkal tépelődik a melyek egész lényét foglalkoztatják. Egy reggel zavart arczczal keresett fel.

— Négy heti szabadságot kaptam, — mondotta odavetőleg. — Elmegyek Lom- liányra, megnézem a régi ismerősöket'.

— Pompás véletlen! Az én szabadság- engedélyem is ma érkezett meg. így együtt mehetünk, mert magam is oda készülök.

Láttam, hogy nem nagyon örül a társaságomnak, de elhatároztam magamban, hogy nem hagyom magára. Bár erőt vett magán, kissé érdes hangon felelte:

— Az öt órai vonattal indulok.

A vonaton sajátszerüen izgatott volt, bármennyire igyekezett ezt eltitkolni. Minden ok nélkül felnevetett és magában mo- nologizált. Többször hallottam: «Ostobaság ...» A szivarra megfordítva gyújtott rá s mikor tévedését észrevette, azonnal tüzesen összemorzsolta kezével az egészet. Idegesen tisztogatta a waffenrockja gombjait, mig csak egyet le nem szakított közülök. Hol felállott, hol leült, nem volt nyugta sehogy sem.

Mikor Lomhányra érkeztünk, kijelentette, hogy gyalog fog behienni a várókba. Karonfogva indultunk hát meg a vasúti állomásról bevezető akáezfaalléen. Tudtam, hogy útba esik Siménék háza ; azt hittem oda akar betérni, De nem tette, babár meglassította járását, mikor a ház közelébe