Esztergom és Vidéke, 1891
1891 / 93. szám
Kis-Ujszálás p. n. 12,527. ö. n. 12,532. Mező-Beróny p. n. 12,469 ö. n. 12,474. Borozsma 12,325. ü. n. 13,413. Duna-Füldvár p. n, 12,364. ü. ír 12,368. Nagy-Szombat p. n. 11,500, a. n. 12,342. Kis- K.-Majsa p. n. 12,221, ö. n. 12,227. Dévabánya p. u. 12,154, ö. n. 12,159. Abony p. n. 12,012, ö. n, 12,167. Steyerl.-Anina p. n. 12,144, ö. n. 12,150. Soroksár p. n. 12,143, ö. n. 12,149. Mindszent p. n. 12033, ö. n. 12,039. Battonya p. íi. 12,018, ö. n. 12,024. Paks p. n. 11,808, ö. n. 11,967. Szent-Tamás p. n. 11,728, ö. n. 11,734. Eperjes 10,371, ö. n. 11,330. Érsekújvár p n. 11,299, ö. n. 11,304. Jász-Árok- szálíás p. n. 11,189, ö. n. 11,194. Munkács p. n. 10,531, ö. n. 11,132. Torda p. n.. 11,079, ö. n. 11,084. Ada p. n. 11,074.0. n. 11,983. Topolya p. n. 10,815. ö. n. 11,030. Endrőd p. n. 10,898. ö. n. 10898. Grjoma p. n. 10,867. ö. n. 10,872. Besz- tercze p. n. 9.109. ö. n. 10.412. Jász- Apáti p. n. 10,401. ö. n. 10,406. Esztergom p. n. 9,349. ü. n. 10,350. Szerb-Nagy-Szent-Miklós p. n. 10,340. ö. ír 10,345. Fehértemplom p. n. 9,041. ö. ii. 10.342. Balmaz-Ujváros p. n. 10,268. ö. u. 10,273. Besieza- bánya p. n. 10,167. ö. n. 10,173. Miava p. n. 9.997. ö, n. 10,005. Esztergom a hivatalos topograph iái adatok szerint, széldaraboltsága miatt a százharmadik helyen áll a magyar városok sorábau, a mi valóságos paradoxon. Mert Esztergomnak mint összeépített <négy városrésznek egyetemlegesen nem ki len ez, hauem tizenötezer lakossága van, sőt a katonasággal még jóval több. Szerencsétlen széttagoltságunk miatt tehát százharmadik városnak számítják EszUTgomot s helyét már a faluk télé, jelölik ki. Pedig Esztergomnak nem a száz- harmadik helyen kellene felsorolva lennie, hanem igenis az ötvenedik helyen. Éz a degradál ás éppen nem emeli városunk tekintélyét s ez is újabb adat a mielőbb való egyesülés malmára. Nemzeti felfogásunk hibái. (H.) «Nemzetek vesznek és nemzetek lesznek», monda Deák Fereucz aj lengyel szabadság ügyében irt memorandumában, akkor, a midőn a czár rövid időre alkotmányt adott e szerencsétlen nemzetnek. E mondás a történelemből meríti igazságát. Letűnt a római birodalom, megszűnt létezni a hellén-nemzet, s csak a történelem emlékszik a népvándorlás idején szerepet játszott legtöbb harczias népről ! Első gondolatra tehát beigazolva látszik ama mondat gyakorlati igazsága, de megfontolt ilélet után ki kell mondanunk, hogy az mai európai nemzetfogalmunkkal szemben csakis elméletileg alkalmazható. Mert a hellén-nemzet mai fogalmaink szerint nem létezett, csak hellén álla- mocskák, s jóllehet ezekben az emberi szellem aránylag rövid idő alatt tán leggyorsabb emelkedését mutatta, mégis nem volt a rokon fajoknak ottan nemzeti tömörülésük, s a nemzetfogalom o legelső feltételének hiánya aláaknázta jövőjüket; a római birodalom latinul beszélő uralkodó kasztja sem volt azonos nyelvben a nagyon eltérő dialec- tust beszélő néppel, s faji tömörülés helyett az állam az erőszak uralma által tartatott fenn, s e hatalom hanyatlásával a nyelvjárások és nyelv- | vegyületek szerint alkotó elemeire boin- lőtt szét; végre a népvándorlás har- jezias törzsei általában nem képeztek 'még a mai felfogás szerint nemze- j teket. | Nagy a különbség e tekintetben a i régi és uj felfogás között. A mai mü-j .veit, kifejlett népek úgyszólván egy ezredév hosszú küzdelmes pályáját fu-j tolták he addig, inig a történelmi azonos mult tradithi, a szokások és jogok százados fejleményei vagy a| nyelv egysége után végre megállapod-j tak, tehát ellentétben a múlttal, a midőn csak törzsekről, fajokról vagy uralomról lehetett szó, ma már ezer kapocs fűzi össze az azonos földirali területeken levő nagy társadalmakat nemzetekké. Minthogy pedig a mai nemzetek nevét és fenntartó elemét adó fajok ezerével túlmenő idő óta jutottak hó-! ditás vagy beköltözés folytán más kisebb fajokkal közös sors hatása alá, a kikkel tehát hagyományaik, történelmük, szokásaik, törvényeit azonosultak s e hatások összesége a fenn-! tartó elem által együvé tűzte őket, már nem lehet tisztán faj nemzetekről szó;' úgy a magyar, mint más nemzetek! vérébe nagyon sok vér vegyült a velük érintkezésben levő fajok véréből s e megindult és századok óta tartó processus nem csak meg nem szűnt, de éppen jelen korunkban mutatja legnagyobb hatását. Azért az egyforma viszonyok között élő, s azonos történelmi múltú fajok együttesen még akkor is képezhetnek egy nemzetet az államién tartó neve alatt, ha ez idő szerint még nem is beszélik az ál I am fen t ártó elem nyelvét, miután előre látható, hogy ha a nemzetfogalom többi feltételeinek eddigi fejlődésük alatt, már megfeleltek, a viszonyok természet- törvényi erővel bíró hatása folytán ezen végső feltételnek is jövő haladásuk alatt meg fognak felelni. De éppen a kifejlődés nagyon megváltoztatja a fogalmakat, melyek valamely nemzetnél saját én-jót illetőleg fannállanak. Századok múltán levetkezik régi szokásaikat, erkölcseiket, uj helyzetekbe kerülnek, s úgyszólván ereszen átalakulnak. Nem akarjuk mondani, bogy a fan- tartó faj s vele a nemzet egészen kivetkezik alapjellegéből hiszen Julius Caesar gall-jai ugyanazt a könnyelmű torinészetat tanúsították, mint mai frau- czia utódaik, s rólunk szólva, bizonyára nemzeti veszedelem idején a magvar nemzet sem feledkezik meg hősi harczias erényeiről, de a tudomány ezer- ágú kifejlődése, a családi tűzhelyig hatolt gépmunka, a szabad verseny és műveltség által kifejlesztett egyenlőség]' eszme idővel még nyomait is eltörli a fajok és társadalmi osztályok közötti kaszt felfogásnak, s az avult, a családi Iraditiókon alapuló, az ősök érdemeiből élősködő kiválóság helyébe az egyéni érték becsülése s a feudálismus családéul! usa helyébe a teljes társadalmi egyenlőség fog lépni. Csakhogy a kor halad s mi nem tartunk kellő lépést vele ! Pedig nekünk nagyobb szükségünk van minden erőnket nemzeti létünk kifejlesztésére fordítani, mint bármely állam lakosainak a föld kerekén ! Nálunk a vis iners-nek nem szabad létezni, de valamenyi emberünknek a nemzet öntudatos tagjává kellene válnia. S a helyett, hogy ezt megközlitenők hibák, rossz szokások s káros felfogások gyengítik nemzetünket, melyek némelyike lenyűgözi fejlődésünket s tömörülési szándékunkat, mint az aranka az életadó vetést. Nem szólunk a még mindig kisértő kicsinyes vallási féltékeny-kedésről, s eltekintünk a vidékek hátramaradt fel fogásától, hol még kanapé-pörök tárgyát képezi a születés elébbvalósága, hanem reá mutatunk társadalmunk egy hibájára, mely eredményeiben s hatásában komoly figyelmet gerjeszt. Országszerte tapasztalják s ami feltűnő, épen az intelligens körökben, hogy a magyarságot részint a név, részint a vallás szerint taksálják, mintha az fontra tehető s részletekben kimérhető volna. Állapiban mintegy mono- poliumképen vitatják ezt részünkre az ev. ref. vallás hívei, utánuk következnek a rom. katholikasok, kik már csak amolyan fél vért képeznének, a löbbiekről pedig legfeljebb felteszszük vagy kegyesen megengedjük, hogy «már megmagyarosodtak, vagy legalább elég magyar érzelmet tanúsítanak», de mindig olt függ felettük a gyanúsítás dainokleskardja, nem is szólva azokról, kik magyarul nem tudó, ámbár kifogástalan népelem között élnek, s kiknek hazafi becsülete minduntalan kiszolgaltattatik holmi szájaskodó csőcselék hatahnaskodásainak. Nem tudjuk elfelejteni, ha valaki- nek apja vagy nagyapja még nem tudott magyarul, a helyett, hogy örvendenénk a nemzetünk assimilálási képességében rejlő hatalmas erőnek ; nem tudjuk elképzelni, hogy a faj tisztasága nem azonos a modern nemzetfogalommal s hogy a fajvegyület éppen a hegemóniát gyakorló elem fölényét niniaija ; nem látjuk be, hogy a nemzetiségnek vallás szerinti osztályozása részekre bontja a nemzetet, s Jazitja az üsszeforradást. Nem akarjuk érteni, hogy a mai magyar nemzet minden tagja metaphisice, de történelmileg is bizonyára utóda az Árpádok magyarjainak, lett légyen e mostani nemzettag atyja, vagy nagy atyja bármely nemzetiségű, ha műveltségére, érzelmeire s szokásaira nézve most már teljesen felvette a magyar jelleget. Hiszen egyesek, aristokrata családok visszavezethetik származás-fájukat pár évszázadokra, de a legtévesztettebb felfogás sem ott fog megáilani, ahol emlékei megszakadnak, hanem bizonyára az azelőtt is élt nemzet utódjának vallja magát, s ki áll arról jót, hogy különben verő tiszta faj é, s nem rokonult-ö vele más nemzetiség ? A szélesebb körű műveltség hatványozott arányban szaporítja a magyarság tagjait beolvasztás utján. Műveljük gasságu lángok lövelltek az égnek, borzadal- mas sistergés és pattogás mellett csakhamar felemésztvén a könnyebben éghető tárgyakat! . . . Mindenki fejét veszté a rémitő veszedelem szemkápráztató borzalmainak hatása alatt s a közrémiiletet csak növelé a kétség- beesett utasok jajveszéklése ! . . . Egymást taposva, zúzva rohantak az utasok a men- töcsolnakokra, melyeket a hajó legénysége szintén elfoglalni igyekezett, s a melyek egyikét az élte mentéséért valóságos har- ezot vívó közönség feje nélküli kapkodásában felbontva : a tenger fenekére elsüllyesztett azokkal együtt, kik ez őrült hajszában kétségbeesett küzdelem után elég szerencsések, vagyis inkább szerencsétlenek valának azt elérhetni ! . . . A másik mentőladikkal pedig miután azt gyorsan birtokába vévé : a kötelességéről megfeledkezett hajós legénység gyorsan eliparkodott, magara hagyván a rettentő veszedelemmel küzdő utasok százait! . . . Ekkorra már az őrülésig fokozódott a biztos halálnak tudatából keletkezett kétségbeesés, s tizével, buszával ugráltak le a tüzhalál elöl a tengerbe a szerencsétlen utasok : kiknek legnagyobb részét azonban a rémitő mérvben elharapódzott tűz emészté meg ! . . . Czonczó Tamás higgadt, józan ember lévén, lélekjelenlétét még a leirbatatlanul borzdalmas veszély láttára sem veszité el. Tizenegy társával együtt csakhamar letört egy izmos árboczfát s azt a tengerbe hajítva : utána ugrott társaival együtt ! . . Heten úszva elérték az életmentő szálfát melylyel a vész színhelyéről tova igyekeztek, nehogy mások is abba kapaszkodván ; mindenestül elmerüljenek ! . . . Azonban öt b aj - tárjuk Czérnafi komávíil együtt, kik úszni nem tudtak : az oczeán hullámaiban lelték sirjukat, a nélkül, hogy az ígéret földét meglátták volna ! . . . Pokolbeli látványt nyújtott most a sötét vizeken úszkáló, s most már teljesen lángokban álló hajó a körülötte vergődő féltőit utasoknak : kik eszeveszett küzdelmükben egetverö halálordí tások kai egymást süiyeszték a feneketlen vizek mélyére ! Egy ily jelenetnek szemtanújára oly borzalmas benyomást gyakorol az ily észbontó rémlátás : hogy még évek múlva is hallani véli a velőtrázó sikoltásokat, sót nem ritka eset, hogy megmenekültek megőrülnek az idegbomlasztó rémjelenetek borzalmas hatása alatt ! . . . Mindinkább csendesebben hangzott már a segélytkérö könyörgés, mely közé egy- tí£.V hajóroncsért küzdőnek üvöltő káromkodása, istenkáromló átkozódás s össze- íüggés nélküli imádkozás vegyülve : a szerencsétlenség színhelyét a sátán színpadává eme i ! . . . Később egy-egy bosszú kinőni itast már néhány másodpereznyi borzalmascsend követ : mert -tiki valamely mentő szálfához deszkához jutott, az szótlanul, (nehogy u ti társai akadjanak a borzasztó kéjutazáshoz ! . . .) igyekezik tova az égő hajóroncstól ! . . . Jól tudja a hajó- szenvedett, hogy a sülyedŐ hajó után támadt örvény elnyeli a közelében levőket, s a netán megmenekülteket menthetlenül í alásodorja ! . . . Yégre midőn a víz színéig leégett hajó-' roncs pokolbeli sistergéssel a tenger fenekére sülyed, örvényszerű mélységébe temet- j vén a körülötte éltűk megmentésén lankadt karokkal küzdő halálrarémültek sokaságát : elcsendesül minden, csak az égre- törő milliárdnyi sziporkáktól még egyszer megvilágított koromsetétségű hullámok zúgó morajlása hallatszik ! . . . S e borzasztóan szomorú gyász-kardalt, csak nagy ritkán zavarja meg egy őrületes sikoly, melyet valamely fogytán levő deszkára kapaszkodottnak elmerülése feletti ijedelme bocsájt a rettentő éjszakának bor- zadalmas sötétségébe ! !. . . Mire a közeli kikötőből a veszedelem színhelyére érkezett : a Comodore 917 utasából csak negyvenkettőt sikerült megmenteni a hujóslegénység egy részével együtt. A többiek hült tetemei felett ekkor már az óriási számban jelentkező czápasereg ült borzadalmas halotti tort! ! . . . Czonczó Tamást és hat társát félholtan szedte fel egy segítségére érkezett amerikai hajó, mely véletlenül épp New-Yorkba igyekezvén, annak emberséges kapitánya egész odáig ingyen élelmezé és szál 1 itá a szerencsétlen hajóégetteket, kiknek elázott, értéktelen papírpénzein, s néhány olasz húszason kívül egyébb vagyonkája nem maradt Koldusbotra jutva, s elveszett társaik feletti keservükben bánatos szívvel vitorláztak utasaink New-York óriási kikötőjébe ! . . . Mielőtt kiszállottak volna, a derék tengerész megtanácsolá őket, bogy a kiszállás alkalmával a hajók körül ólákodó lelketlen ügynökökre ne hallgassanak: kik még meglevő vagyonukból is kifosztanák a nélkül, hogy tisztességes helyet tudnának szerezni részükre ! . . . Sőt egy ajánló levelet is adott mellettük egy ismerős new-yorki bankárhoz, kinek Pennsylvárnában terjedelmes kőszénbányái voltak; s a ki a nagy ember kínálat daczára kegyes volt felfogadni napi egy dollár bér mellett a szerencsétleneket. S azután embereinket (miután elébb jól összeszidta őket, bogy a barbár magyar nyelven kívül mást nem tudva, útra kelni mertek! . . .) vasútra rakatva, elszállittatá a kérdéses helyre: a hol tán még a madár sem tudta volna őket felkeresni, annál kevésbé a kedves otthoniak levele ! . . . Azonban az egy dollárnyi napi munkabérre nagyon is rá kellett ám szolgálni: s ha otthon igy meg fogták volna a dolog végét, bizonyára szépen megélhetnek, s a mellett kosztjuk jó lett volna! Itt pedig a marhamunka mellett alig volt elég keresetük arra, hogy a borzasztó drági napi élelmet, melynek csak rosszasága állott arányban drágaságával, megszerezhessék!... A mellett az aknák oly rósz karban voltak tartva, itt semmi hatósági ellenőrzés nem gyakoroltatván : hogy majd mindennap történt földcsuszamlás és bánya- robbanás ! . . . Tizével buszával maradtak a föld gyomrában a rabszolgai munkára kárhoztatott munkások, kik naponkint a halál borzalmaival (melyről pedig igen friss benyomásaik voltak ! . . .) szállottak alá a tátongó aknák folytó levegőjű halálvermeibe ! . . . (Vége kőv.) —><—-♦—
