Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 37. szám

A feltaláló most a kormányhoz szándél<«zik fordulni azon kérelemmel, hogy nyilvános rendelés végett küldessék Sswitmárvármegyébe, hol jelenleg roppantul dühöng a díj»théri.is. Azután lépéseket akar tenni Bors doctor m\ hogy a fővárosi kórházakban is hebizouyilsa eljárásának gyógyító erejét. Kétségtelen, bogy állam és város sietni fognak az ifjú tudós kívánat át teljesíteni. Hiszen egy olyan betegség elleni hatékony küzdelemről van szó, mely eddig teljesen akadályozatlanul szakíthatott tátongó hézagokat népességünk soraiban.

»A boldogság utján.«

(Földváry István újabb költeményei.)

Soha nehezebb megbízatás talán nem ért, mint mikor az én szerkesztő barátom kezembe adta Föld vány Istvánnak a »Boldogság utján« ezimíi verskötetét azzal, hogy Írjak róla kritikát.

Földváry Istvánt nem igen Ismeri a nagy közönség, de annál többet emlegetjük mi, barátai, meleg kedélyéért, jó szivéért derültségéért és áldozatkészségéért s épen ez az oka, hogy nem mertem magamra vállalni a bírálati tisztet; ha tömjénezek, a közönséggel gyűlik meg a bajom, ha pedig gáit- esoskodom, akkor barátai neheztelnek meg. S méltán, hisz nálunk alig éri más elismerés az Írót, mint az a néhány buzdító sor, mit papírra vetnek.

Maradjunk tehát, ha lehet, az arany középuton.Földváry nem tora magasba, nem ostromolja, az eget s bár abban a korban lépett fel, hol nemcsak a realisraus, de maga a naturalizmus is egész valójában előtérbe lép, s mocskos saruinak nyomait a költészet mezején is feltalálni vagyunk kénytelenek, nem merül bele az ábrándok és az élet hullámaiba, nem küzd érettük emberfeletti erővel, elmerülve, összetörve, kivergődve, nem véli látni a szivén a legnehezebb a legégetőbb sebeket, nem küzd kétségbeesve s lelkét nem égeti olthatatlan szoinj, ő megelégszik azzal, ha a kedvese igy szereti :

„A mint az 5 szivemben ég Nem volna senki, semmi,

Mi kötné, érdekelné meg.“

S éppen azért alig jelent meg napjainkban verskötet, mely béltartalmának megfelelőbb íz minél bírna, mint a »boldogság utján«. Az ő világa kis világ, de e kis világban ő a király s ha szerezte ezt a kis világot megfejti azt is :

Mindenki küzd, és boldeg mégis Ma oly nagyon kevés,

Mert elfeledjük a nagy harczba',

Hogy a boldogság édes anyja A megelégedés.

Hz a néhány egyszerű sor leghívebben jellemzi Földváry költészetét s a költő egyéniségét, mert jóllehet 6 is a hetvenes évek szülötte, azért nem tartett társaival s mit azoknak erényül rónak fel, nem vitte belo a kői löszei be az élet és társadalom közvetlenségét, hanem megmaradt az élet realizmusa melleit is, »szegény bánatos fiu«-nak, a kinek, mint ő mondja :

„Küzdeni, emlieri sorsom,“

de a kinek azért egy csók, keservét

„Hogvlia volt is, elteledtuti “

A ki ismeri Földváry rövid, de fényes pályafutását, megengedi neki azt a kis disszonaneziát, mely it,I,-olt dalaiban fel csillám lile s megbocsújijult neki azt az éri betel len s szenvtelen nagy fájdalmat, mely mint a különben csinos »Féltés« czimií versben, mint ő mondja :

„Szivem úgy megegte . . .“

vagy a »Pax lecum« és »Akkor« Tóth Kálmán mély keservét visszatükrözni akaró dalok hangja.

Földváry teljes életében a, Fortuna istenasszony kegyencze volt s hogy még sem feledkezett meg a múzsáról, éppen ez mutatja meg, hogy igazi költői tehetség. Nem penget uj húrokat, nem jár járatlan mezőn, lantjáról nem keserg honfi-bu s nem markol bele tiszta kezekkel az élet realizmusába s éppen ez az oka, hogy nem tudott magának társai között szélesebb tért foglalni. Költészete egyszi Hűségében annyira színtelen, hogy verseiben sem a kritika, sem barátai nem akarják észrevenni az újat, az eredetit. Mi lett volna belőle, ha dalaiban is azzal a szikrázó elevenséggel jelenik meg, mely a társaságokba őt oly kedvessé teszi mindenütt és mindig.

Ha magát adja mások helyett, sokkal nagyobb költői nevet szerezz magának, mint szellemes utánzataival.

Földváry sokat tanult és sokat olvasott. Kötete néhány darabja, mint »Akkor«,»Pax tecum«, »Judas«, »Engesztelő« élénken emlékeztet Tóth Kálmánra s a »Költő szerelme«, »Régi dal« Beranger derült világát kelti köröttünk.

Földváry még nem ismeri az életet s nem oly fiatal, bogy mint költő ismerhesse. Ha talán jobban belemélyed a mindennapi életbe, s annak rózsái mellett töviseit is érezte volna,

ba az általános csalódástól a megrázó kétségbeesés tragédiáját átélte volna, akkor falán eltalálta volna azt a hangot, mit a különben szép inicialojü »Pax tecum« vagy »Bucsu«-jábau eltalálni vél.

Igaz, hogy meguntuk már ezt a hangot, a társadalom sokkal haladottabb sem, hogy mások bajával törődjék, a költők szerelmi nyögdécselésoit végighallgassa, de hát hiába, szerelem volt és lesz s hozzá

„Rési a történet, de mindig uj marad,

Kit épen ere, szive bujában megszakad.“

S azt sem tagadhatja senki, hogy a, poéták között is él rettenetes fogaival a nyomor, vajmi kevés azok száma, a kik a mindennapi élet gondja t)l menten a múzsának szentelhetik életüket, bizony, a ki nem tud felkapaszkodni a kegyelem szekerére, irtoztal.óan nyomorog és huzza az igát arczaverejtékével és mosolygó képpel, nehogy feljebbvalói nemtetszését vonja magára s keserűséggel és napszámos béren tengődve hordozzuk a terhet, mely egy kis hivatalocskának, megalázó korbácsülése sok dölyfös előtt, de hát

„Mindig igy volt a világi élet,

Egyszer fázott, másszor lánggal égett.“

E kis kitérést megengeded szerkesztő barátom, mint ón is elnézem Földváry- nak az »avar halár«, »her v adásról si ró téli szél« »elzüllött remény« »utászéi kicsipte« s »kis fészek enyhe pelyhe«féle fülsértő s diszouantiát keltő kifejezéseit.

Van azonban a kötetnek több oly darabja, a mi igazán szép. Ilyen »Kertben«, »Néma bánat«, »Reviczky Gyulának«, »Duzzogóhoz« s az »Emléklapok« egy némelyike, de a kötet valódi gyöngye a »Változás«. Mesterei mellett bár mohón nyeli az ismeretlen dalokat, Földváry lelki világa azért nem tagadhatja meg magát.

Élőnkbe áll az ő egész valóságában azzal a csókolni való aranyos kedéllyel, a milyennek magát az igazán szop »Változás« ezimíi versében lefesti. Ha Földváry mindenütt önmagát adta volna, s a képzelődés szenvtelen világából, hol soha nem érzet t szerelmi bút s panaszt énekel és az idegenszerii szenvelgések nem individuális hangja helyett, mely bántja a szivet és elmét, saját szivéből énekel úgy a mint tud és érez, sokkal nagyobb volna, minta milyennek magát képzeli.

Ha semmi nem is, maga a »Változás« elég volna arra, hogy költői individualitásáról magunknak igazi képet alkossunk. A költészet történetében vaunak lapok, melyek arról tanúskodnak, hogy egyetlen dal, sokszor csak töredék, képes volt egy-egy szerencsés költőt a legjobb nevek mellé helyezni. Sapho 10—15 töredékével maradt fönn a halhatatlanok között Hód Tamás a »ZugdaU-lal. Gilbert »Adioux a la vié« elégiájával, Hegesippe Moreaux »Szegény Gilbert«-jével, Poe Edgar »Holló«-jával, Manzoni »II cinquo Maggio»-jával.

A »Változás« oly szép, hogy akár befejezésül veszem a jelenre, akár zálogul a jövőre mindkét esetben biztosítja írójának a poéta nevet,

LÉVAI SÁNDOR.

Színházi szemle.

(47. Idegen nö.)

Feleky Miklós veterán művészünk szombaton lépőit föl Dumas Sándor Idegennőjében. A közönség viharos tapsokkal üdvözölte a nagyérdemű színművészt, a ki hetvenkét esztendős kora daczára. még mindig férfias erővel játszik. Clarcksont ábrázolta, ezt a kitünően jellemzett józan, de nyers amerikait, a kit Csiky az Örök törvényben kopizált. Feleky jóízű, tősgyökeres alakot mutatott be s a közönség minden érdeklődése hozzá volt czimezve. ügy a nyílt jelenésekben, mint felvonások után többszörösen kitapsolták.

Mr. Clarcksonban Károlyiné mulat- kozoit be áfalánosan ismert és becsült előnyeivel. Szathmáry a berczegben, Rónay Karola Katalinban járullak az előadás sikerének fokozásához. Mauri- ceauban Deák Péter jól jellemzett alakjával emelte az öss.játék harmóniáját.

(48 Tündéikastety.)

A régi énekes színmű vasárnap délután gyermokelőadásiil került szilire Szilágyi Etel Marcsijával s Asztalos Gyurijával. Az arena egészen verőfényes volt az apróság vidám kaczagásától.

(49. Lelencz.)

Szigligeti régi népszínmű vében lépett föl vasárnap este Feleky Miklós má- sodsodszor. Ez alkalommal sem telt meg a színház, de a jelen volt közönség a tisztelet, adójával fizetett a művésznek, kit folytonos ováeziókban részesített. Feleky Miklós Bertókot adta sok humorral és élettel, a mi a társulat törekvő tagjait is emelkedettebb játék kedvre sarkalta.

félórányira lévő tanulságos ezüstkohó megszemlélése. Kissé fáradtan értem haza. Rendkívül húzta kabátom zsebeit a kért s kapott salakdarabok és az ólomtól sokkal nehezebb máz. Háromszor oly súlyú aranyos ezüst »tárcza« darab terhét talán kevésbbé éreztem volna.

»Ha a föld Isten kalapja, úgy hazánk bokréta rajta.«

Igaza van a nagy költőnek. Még egy ily, aránylag nem nagy országot, mely annyira meg lenne áldva a természet változatos szépségeivel, elárasztva bolygónk minden néven nevezhető tájékaival, hol terjedelmes, forró pusztákat ép úgy láthatsz, mint felkeresheted kies, bérezés hegyvidékeit, méltóságos liegylánczait rideg karszt- jait, örökké feliériö havasait, hol a haza teljesen gyermekeinek nevezheti számtalan kanyargó folyóit, keblén hordozhatja dús folyamát, a felséges Dunát, hol bájait gyönyörű tavaival, kicsinyded tengerszemeivel ékesítheti s koszomként övezhetik tisztes homlokát a hatalmas Kárpátok, mindezek a legszépéböl, legjavából, mig egy ily áldott országot keresni kell.

Hazánk számos szép vidékei között nem foglal el utolsó helyet Selmeozé. Ha a föld Isten kalapja és hazánk bokréta rajta, úgy Selmecz tájéka, ha nem is rózsa, de legalább is illatos szegfű a bokrétában. Már maga a bányaváros is mily regényes képet nyújt. Magas, fenyvesekkel borított hegyek ölében s lejtős oldalain fekszik, százados romok, j-.’gj várak tarkázzák területét, idős templomát, érdekes múltú középületek emelik ősi díszét s koronázza meg a tájképet ,a

magasból méltósógteljesen alátekintő kálvária.

Tegyünk nékány sétát a szabadban.

A szélaknai városkapun áthaladva mindjárt leköti figyelmünket a hatalmas Tanád tőlünk balra eső előhegye a városi viharok ellen védő fenyvesével. Ez örökzöld köntösével a tél kietlenségei mellett különös meglepő hatást gyakorol az emberre. Hát még ha hó esik rájuk s szabályosan váltakozó ágaik néha araszos hóréteget tartanak, mig karjaik alsó része sötétzöld! A hegyek oldalán elszórtan lévő bányászkunyhókkal valóságos norvégjai tájképet alkotnak.

Félórányira a várostól, a Klingor tárnái tó fölött egy gondozott sétaút visz a vö- rösfenyü állománynyal bíró gazdag erdőségben. Ez utat a környékbeli többi sétautakkal a turista-egyesület Selmeczbányán lévő Szitnya-Osztálya tartja jó karban, gondoskodik pihenőkelyekről, látja el útjelzőkkel, táblákkal stb. Tartsunk ez utón

Rövid séta után az erdő szélén kis kápolnát látunk magában, tovább kezecskékkel körülvett szerény bányász házikókat. Ez Rovna, Selmecz egyik külvárosa, 793 méternyire az Adria fölött. Kies környéke a selmecziek, idegenek, sőt a fővárosiak nyaralóhelye, mióta a Sz. 0. ügyét kezébe vette. De meg is érdemli. Északról és nyugatról fenyvesekkel borított magas hegyek által, dél és kelet felé pedig nagyszerű kilátás nyílik. Délen az égbetörő Szit.nyát látjuk 1011. m. magas ormával, lenn a völgyben Szélaknát és Pjerget, majd délkelet felé az erdőség szélén Illia községet, keletre Szentantalt, ezentúl a csábrághi

várromokat, északkelet felé Selmeczbányát. Rovna természeti előnyeivel szép jövőnek nézhet elébe.

A sz. Háromságtérről fölfelé haladva, egy meredek utón jutunk fel a 792 m. magas vöröskuti hágóra, hol a vihnyei, hodrusi és selmeczbányai utak találkoznak Felette délfelől emelkedik a Paradicsomhegy 942 m. magas csúcsával. Ennek nyugati lejtőjén terül* el a Melegpatak által öntözött s sürü fenyvessel körülvett lejtős vétség. A patak mellett egy kiálló sziklán olvasható: Gedeon balra. A jelzett utón haladva a Gedeon-tárna felé, gyönyörű sétányra érünk, mely kielégítheti még a világlátott, Csimborásszokat mászott turista magas igényeit is. Ez igen hosszú s széles sétaút a régi gazdag bányaművelésnek köszönhető. Hajdan itt szállították a bányatermékeket, ma a föld alatt. Teljesen turista czélra szolgál tehát most a begyepesedett sétaút, mely ozondus fenyvesek között vezet, szép erdőségben. De nem is erdő ez, hanem elragadó park, hol körülbámulva tévedez a vándor, de később észrevevén, hogy a természet szabad ölén jár, kétszeresen adja át magát a le 1 kettest et emelő élvezetnek.

Órahosszáig sétálhatunk ez utón, mig végig érünk. Ekkor felmászhatunk a Ta- nádra, honnan meglepő a kilátás. Messziről a barsi síkság integet feléd, alattad Szélakna, Rovna, mélyen alattad a hodrusi völgy, messzebb aVihnye fölötti Szarvaskő, a háttérben, a Garanon túl a Tátra hegyvidéke, Nyitra fölött emelkedő Zobor, északra a zólyomi és liptói havasok. Ha innen még a Paradicsomhegyre is átmegyünk, ngy madártávlatból látjuk alattunk elterülve Selmeezbánya városát.

A volt alsókapun hagyva el a várost, , érdektelen ut visz délkelet felé az érez- ■ zuzók és kohó mellett az órajárásnyira i fekvő Szentantalra. De a község már szép < völgyben fekszik. Nevezetessége a Koháry- ■ aktól leányágon öröklött Coburg herczeg- - féle kastély, melyről a nép azt mondja, , hogy annyi ablaka van, mint a hány/ napja az évnek. Terjedelmes park veszi i körül a régiségekben bővelkedő főúri lakot, , melynek f Stefánia özvegy trónörökösné t csaknem évenként vendége néhány hétig. . Itt jegyzem meg, hogy ö fensége a bála- - bánya-kozelniki völgyet, melyről a hegyi- - vonaton utazva tárczasorozatom elsejében i említést tettem, oly elragadónak, annyira i bajolónak találja, iiogy a 2—3 órahosszai i utat többnyire nyitott kocsin teszi meg * Garam-Berzenczéig, hogy annál jobban él- - vezliesse a természet gyönyöreit.

Gyalogosan háromnegyed órányira van n a várostól a selmeczi fiatalság kiváló ma- - jálishelye, a Csókliget (Kisiblye), mely a íj m. kir. erdészeti akadémia birtoka. Parko- - zott sétány mellett ifjúsági lövőház, odább d tánczhely, lombos harsakban bővelkedő Ö mulatókért, végében svajezi erdövéd-lak, ,j mindezek körül mintatenyésztés alatt lévő ö terjedelmes pagony, távolabb erdős kúpok, sziklás bérezek, félórányira innen gazdag 5 halastó, odáig árnyas utak, csörgedező ö, patak. Hány örök fiigygyel végződött ár- -• tatlati ismeretség köttetett e kedvelt he- -i lyen már !

Végre megemlékezem a környék ural- -1 kodójáról, az ezer métert meghaladó Szít-