Esztergom és Vidéke, 1890

1890-03-20 / 23.szám

Teknet szükséges is, de a publicnmnak ez nem való, mert székből már sok >>gauiior-gyakornok<< kapóit kiképzést jövő pályájára, de egy jó oldala mégis van ; betekintést enged ez a törvényszékek eljárásába és a bűnösök kedélyvilágába és bizony itt is ott is nem sok, vigasztalást mutat. Előttünk áll a »bnkott einher« egyrészt és másrészt néhány ember együtt, a ki azt mondja reá, hogy ő vau hivatva, arra, hogy a »bünös« felett Ítéljen, őt megbüntesse, egy időre ártalmatlanná tegye, vagy a társadalmat tőle megszabadítsa, néha egy méter kötél árán. Be ha azt mondjuk ezen néhány embernek a szent írásból : »quis te constibn.it judicem H arra ők azt mondják : »mi a jogot tanultuk, s a törvények szellemében bíráskodunk, de hallotta e valaki valaha, hogy a törvényszéki teremben meghangzana az örök mindenttudó és megvesztegothotlen biró az Isten neve ? Mely vádbeszéd meri bűnül felróni a bűnösnek, hogy bűne nem főkép az emberi társadalom elleni vétség, hanem az Isten parancsa»mk megsértése és hogy bűnhődnie kell azért is, mert midőn embertársa ellen vétett, megbántotta az Istent. Vagy mely védő .meri védeueze számára enyhítő körülménynek felhozni azt, hogy védenczét a társadalom vallástalanná, hitetlenné tette. A helyett inkább bolondnak declarálják, mert akkor ráillik Dávid király zsoltárának a szava.: »

dixit insipiens in corde suo, non ost, Dens.« Bolondnak nincs bűne (csak néha éppen ő mondja meg az igazat.) — Avagy mely »vegzes«, »it.elet«, »indo( kok« merik kimondani, hogy a bűnös Isten törvénye ellen vételt, mely bíró meri az elitéltet figyelmeztetni, hogy térjen az Istenhez; az üdvözítővel azt mondani : »noli amplius peccare« ? Persze mindez nem divat, az állam, mint ilyen felekezet nélküli, azaz nem az Istennek felelős, csak magának, és ezért van joga panaszkodni a börtönök tultömőttsége ellen. Azolőit a feszületre esküdlek; a mellette álló gyertya, és az alatta levő halálfej a bűnös figyelmét máshová hitta, mint most a tintatartó. Mult héten olvastam, hogy Galicziában az esküdtok egy helyen itélethoza-i lal előtt testületileg templomba mentek szent misére és a templomból a tanács-j házba. A lap ezen bírákat »jambor esküdtek czimevel mutatta be ! Nem tudom a reporter orrÖntoritva irta-e ezen birr, — de annyit tudok, hogy a bírákra ráférne, ha tudnák ós különösen nehéz kérdéseknél el is mondanák szívből ezen imát mely igy szól : »da mihi Domine sodium tuarum assistricem sapieutiam, ut sciam jndicare populum t?uim in juslitia« és ez imában megszívlelnék eme szavakat: »molli aperiam cni clandendum est, nulli claudam cui ^aperiendum est.« (Ha valamely biró kíváncsi volna ismerni egész terjedelmében ezt az imát, írjon nekem megküldöm neki. Én is kíváncsi vagyok meri

r

e valaki kérni? Polyákovics plébános, Szob.) Azt hiszem, ha némely bűnös a törvényteremben hallaná az Isten nevét és ne mindig a paragrafust, nem azt mondaná, hogy őt az urak ítélték el, hanem az Isten és visszaadná őt a társadalomnak is, mert visszaadná őt az Istennek. He ehhez mi kell? Megmondjam? Legyenek előbb a birák mind jó keresztények és gondolják meg, hogy a három fórum után van még negyedik is, a hol a biró és bűnös egyaránt Ítélet alá fog esni. Instilia cum Deo el in Deo, est fundamentum regnorum«. —.—. _ j Esztergom őstörténetéhez. Garam-Kövosd olyan közel esik Eszlergoinhoz s a Garam folyónak Esztergom elnevezésében olyan nevezetes szerepe van (Ister (Duna) Granu ni (Garam) ^I-tergranum = Esztergom),hogy a Saramra vonatkozó őstörténeti adalékokat liszt ergom tört énei Írójának is föl kell használnia, A kőkorszak történetéhez GaramKövesd igen becses adalékokat szolgáltat. A kő korszaki ember táp Iái koiását a mint az ősi tűzhelyek maradványaiból tudjuk az erdők makkjai, jogyói, gyökerei, növényei, tőrrel fogott madarai, parittyával vagy kőfegyiérrel ejtett vadállatai, fészkekből szelelt tojások, barlangjába fojtott medve, mrz, sün stb. képestek. A folyók s gy a Duna partján lakó ősemberek lalászaltal, rá kaszattal s vízimadarak ,'adászatával is foglalkoztak. Horner Flóris (Műrégészeíi Kalauz 1866. 7. 1.) irja, hogy Garam-Köves-1 len a bókateknők konyhahulladékai egész íagy rétegeket képeznek. Ezen bóka-; eknők a feltörés nyomait mutálják, teíát a kagyló élő állapotban való fölhasználására vallanak. A, Garam folyó magas partján, oly helyen, hol a televény föld alatt vöröslő agyag és szén réteg, a szar vasagancsnak és birkaállkapocsnak gyakori előfordulása eléggé bizonyítják, hogy az ottani szántóföldeken nagy számmal található cserepek tulajdonosai akkor, midőn talán az egész lapály nagy tó lehetett, az ős emberek a négylábúak sült és főtt busán kívül a kagylók, az u. n. békateknők tartalmát som vetették meg. Rómer szerint, (i. m. 120. 1.) Dömösön bronz-buzogányt s Esztergomnál a kis Dunában bronz-kardot találtak. Érdekes lesz az összes megyei és közel vidéki kő-, bronz-, vas- és római kori leletekről is az adalékokat bemulatni. A kis Duna ágáról például több historikus ugy vélekedik, hogy az nem természetes, hanem mesterséges, holott a bronz-kard lelete majnem kétségessé teszi* azt az adalékot, mintha a csatornát a római uralom alatt ásták volna. A vaskorszakból Esztergomban mély alapásásnál vaskorszaki patkót, Döntősön vaskorbeii vas gyilkot és Szf-Leieknél ősi vaskardot találtak. (Rómer id. müve 123. 1.) A római korszakból Bajuán, Cséven, Esztergomban, Nyergesujfalun, Sárisápon római feliratos köveket találtak s a Szt.-Király földeken négy fülű edényekre bukkanlak, (i. m. 124. I.) Esztergom őstörténetére vonatkozó gazdag adatgyűjteményeinket folytatni fogjuk. Ez alkalommal csak Rómer alapvető archeológiai müvéből mutattuk be az Esztergom őstörténetére vonatkosó adatokat. (k. 1. dr.) Színtársulatunk. Esztergom, márcz. 19. A magyar vidéki színészet egyik igeu jelentékeny állomáshelye Esztergom, a hol már a harminczas évekből ismeretes színlapok a legjobb vidéki társulatok megjelenését hirdetik. Egy-két nap múlva Bokodiék színtársulata kezdi meg előadásait egyelőre a Fürdő nagy termében. A társulatról előleg fejében nem Írhatunk jót, mert a lagok nagy részét csak szaklapok kritikáiból ismerjük; de rosszat sem, mert még nem láttuk egy előadásukat sem. Nekünk átalábau csak azon álláspontra kötelességünk helyezkedni, mely az esztergomi közönség szellemi és anyagi érdekeit lehetőkép megóvja. Annyi azonban bizonyos, hogy az nj társulat, mely egyáltalán nem bocsátkozik operettekbe, még bejövetele előtt meglehetős tartózkodással találkozott. Teljesen méltatnék ezt a tartózkodást, ha városunkban csak három olyan sziuészetkedvolő is volna, a ki már sokat áldozott Tháliáért s ráunt a, Nemzeti és Népszínház legjobb előadásaira. De nálunk a közönségnek még az évi szinitermelés tizedrészében is alig van alkalma Esztergomon kívül gyönyörködnie s így az u. u. színházi spleennek egyéb lélektani okát kell keresnünk, tegyünk nyíltak. Nem vagyunk berendezkedve színházi élvezetekre. Se budgetunkban, se élvezeteinkben nem szerepel a színház. Egyéb házak, mint pl. présházak, kávéházak sokkal fontosabb épületek a mi életünkben. Szokjunk azonban hozzá Ideiglenes színházunk elvégre is rendes találkozó helyünk, a hol néhány órát — nem affektált nagyvárosi, hanem egész egyszerűen kisvárosi várakozásokkal — elég tanulságosan eltölthetünk s végül azzal a megnyugtató tudattal távozhatunk, hogy bizonyos hazafiúi kötelességet is teljesítettünk, midőn a meglehetős mostoha sorsú magyar színészeknek a mulattató máért adtunk gondtalan holnapot. HÍREK. — A herczegprimás pár nap óta gyengélkedik s eszerint a Sz. Istv. Társulat nagygyűlésén nem elnökölhet, a mit sajnálattal tudatott Zichy Nándor grófhoz intézett levelében. — A bZt. IStvan társulat nagygyúléséu a herczegprimás helyett Samassa egri érsek fog elnökölni. Steiner Fülöp püspök és Csernoch János udvari kanonok a nagygyűlésre utaztak. — Horánszky Nándor országgyűlési képviselőnk a lefolyt kormányválság után a napokban fog választói körében lme7ÁHot. mrmrl:ini — A főszékesegyházi könyvtar őréül Walter Gyula drt nevezték ki, a ki tegnap délután búcsúzott el a tanítóképző intézet kath ed ráját ól. A kitűnő könyvtáros kezelése alatt a hatalmas könyvtárra uj korszak vár. — Halálozás Saagliy Vendel muzslai plébános, ismert megyebizottsági tag hetvenegy éves korában jobblétre szenderült. — Gyaszhir. Klement Ferencz pár. relém szivében alkotott, melynek szépséges tündére Rachel vala. III. Péntek este volt. A sábesz megérkezett. Rácbei meggyujtá a két ezüst gyertyatartóban a gyertyákat, melyeket a hófehér abroszszal borított asztalra helyezett. Az óreg Áron buzgón mormolá esti imáját, Rachel kinyitá a szoba ablakát, s kikönyökölve merengett az ezernyi csillagokban. A hold ezüst fénye bevilágitá a csöndes tájat, s a távolból epedő furulya hangjait hozta szárnyain az enyhe nyári szellő — — ítáchel picziny kezecskéjét szivére szorítva figyelt az ismerős dallamra. Senki ... csak ő tudja e dalt oly érzéssel elfújni, hogy : »Naptól virít, naptól hervad a rózsa« — Rachel! hangzott az öreg szava. A leányka megrezzenve fordult meg, s betéve az aklakol. — Parancsolsz valamit atyám ? — kérdé ezüst csengésű bangón. — Nem, kedves gyermekem, csak beszélgetni akarok veled egy- kissé. Látod üzleti dolgaim távol tartanak tőled, csak ritkán láthatjuk egymást. Te napról-napra szebb vagy ! — monda az öreg megsimogatva leánya selyem fürtéit. — s azoil korban, midőn az atyának kötelessége gyerm eke jö V öj érő 1 go n dosk od n i. A lányka szorongó kebellel hallgatá atyja szavait. — Én már öreg vagyok, — folytatá Áron, — s ha Jehova ki. találja szóllitani e siralom völgyéből öreg szolgáját, kire bizom egyv'tjea leányomat? Férjhez kell tehát menned gyermekem, mert csak egy férj lehet legerősebb védője egy gyenge nőnek az élet hullámain. Rachel az ijedttég és meglepetéstől dermedten bámult atyjára. E hir készületlenül találta őt, de csakhamar legyőzve remegését, atyját átölelve hízelegve monda: — Ne üzz el magadtól jó atyám, hisz én a te oldalad mellett tökéletesen boldog vagyok. S miért szomoritasz azzal, hogy halálról beszélsz? Látod jó atyám, én még azok közül, kiket eddig ismerek, nem óhajtanék egynek sem felesége lenni, mert egyiket sem szeretem, s te nem fogod leányodat olyanhoz kényszeríteni, kit szeretni nem tud, kivel boldogtalan lenne? — Nem csalódtál bennem édes leányom, — monda az öreg megcsókolva leánya homlokát. — Választásodat korlátolni soha sem fogom s meg vagyok győződve, hogy érzelmedet egy méltatlanra pazarolni nem fogod. Hitsorsaink közül bárkit választhatsz férjedül, csak attól óvjad szivedet, hogy keresztény iránt ne gyúljon szerelemre, inert Jehova átka sújtja azt, ki hitét megtagadja ! A leányka némán hajtá le fejét s nem mert atyjára tekinteni, attól félt, hogy szeméből olvassa ki szivének gondolatait, mit féltve őrzött. — óh, ha bűn keresztényt szeretni, ugy ő már akkor régen elkárbozott, mert az ö szive egy keresztényért lángol elolthatatlanul! — ígérd meg atyáin — monda a leányka, hogy egy évig nem fogsz férjhez menésről szóllani, s én ez idő alatt igyekezni fogok e gondolattal megbarátkozni, l hogy kedvedre lehessek? Hisz még oly fiatal vagyok! — Legj

r

en ugy kedvesem,de most már nyugodó i akarok; menj szobádba, gyermekem. A leányka megcsókolá az atya kezeit, szobájába távozott, de szemeit kerülte az álom, felnyitá ablakát s merengve nézett a holdas éjszakába. A fák lombjai halkan susogtak s a hold fénye bevilágitá az elterülő tisztást s ez enyhén váltakozó árnyban, fényben Rachel elmélázott, a tilinkó el-elkapott hangját hozta felé a szél, s érzelmeinek nem tudva ellenállani, halkan lesietett a kertbe. Nesztelenül suhant a holdvilágitotta utakon, azon hely felé, honnan a hang hallatszék. Laczi háttal Rácbei felé egy fatörzshöz támaszkodva állt, a leányka odalopózkodva befogá szemeit. — Rachel! — kiáltott fel örömmel a legény, megkapva a kis kezeket, melyeket azonnal fölismert, forró csókot nyomva a piros ajkakra, s a puha füvön foglaltak helyet. — Meghallottam tilinkód hangját, tudtam, hogy itt vagy s ide siettem, mert beszélnem kell veled, Laczim. — Köszönöm kedvesem, beszélj tehát s én hallgatlak akár Ítélet napig, — monda a legény szenvedélyesen. — Mit mondandó vagyok, az mindkettőnkre nézve szomorú, melytől már rég féltem, meft tudtam, hogy ez bekövetkezik. — Mi lehet az? talán atyád? . . . — Igen Laczim, ő férjhez akar adni, de én egy évet kértem, s egy év alatt sok minden megváltozhatik. A legény mint villám-sujtotta törzs; megreudült e szavakra s keserű hangon szólt: — Igen, egy év még arra is elég, hogy engem feledhess, hogy másnak nyújtsd kezedet. Jól van! Hisz én erre el voltam készülve, s ez nem is lehet másként, a valláskülönbség örökre áthidalhatlan mélységet vont közénk, s nincs hatalom, mely azt betölthesse. — Hát a szerelem hatalma ? — monda a leány ragyogó tekintettel. — A szerelem hatalma oly nagy, hogy királyok rakják elébe koronáikat. Vallásom, igaz, Istenhez közelebb visz, de az emberektől eltaszít. Hát nem hallottam-e számtalanszor e szavakat? »a gyűlölt zsidó«! De én vallásomhoz hű maradok! Lemondok fényről, gazdaságról szerelmedért, csak egyet hagyj meg nekem, — vallásomat. A legény bámulva hallgatá e szenvedélyes kitöréseket s kinos sóhajjal feleié : — Ugy mi sohasam egyesülhetünk! — Miért, talán hogy a pap áldása nem köthet össze bennünket ? — kérdé Rachel izgatottan. Az »áldás« mely annyi-annyi boldogság átka Jön ? Mely érző lánczként fűz össze sok egymást gyűlölő szivet, s egy egész életen keresztül vonszolniok kell ez áldás nyomasztó súlyát. Hány mást szerető sziv hazudik az oltár előtt a vallás szentségével ajkán ? Hány oltár elé hurczolt áldozat felett monda már ki a lelki atya a végzetes »Amen«-t, mely halál harangja a szegény elitéltnek? S mit énnekem a világ! Az én világom a te szerelmed, s ebben akarok élni. (Vége köv.)