Esztergom és Vidéke, 1890

1890-02-16 / 14.szám

siek és fölhasználták profán építkezéseikhez. A nevezetes dömösi prépostságot Álmos építtette, a kit Könyes Kálmán gonosz szellemei ártatlan fiával egyetemben Dömösön megvakítottak. Az Árpád házi berezeg életét a dömösi templom mentette meg, melyet még sem átallották a fülbérelt orgyilkosok egy ártatlan gyermek vérével megszentségteleníteni. A világtalan vak Béla, menedékhelyét, Dömöst, számos kegygyei halmozta el. A dömösi prépostok közül többen országos szerepet játszottak, az utolsó javadalmas prépost II. Lajos idejében élt nem sokkal a mohácsi vész előtt midőn a dömösi própostságot a nyitraihoz kapcsolták. A régi román stilü prépostsági templom I. Lipót alatt a török háborúk közben dőlt romokba. Árpád kincsét most is keresi a nép fantáziája. A nagy kincsek az Árpád vára hegyben rejlenek, de a titkos vasajtókat csak az találhatja meg, a ki vérrel veritékző füvei keni be a testét ; ilyen csodálatos füvet megint csak az találhat, a ki czimberaságra lép az ördöggel s valamelyik keresztúton szentelt gyertyával hívogatja a sátánt, a ki tudja, hogy hol fakad az a vérrel veritékző fá, melyet még eddig senkisem látott. Van Dömösön egy Cselepatak uevü ér is, melynek partjaira a beteg asszonyok kiteritgetik ruháikat, hogy meggyógyuljanak. Az aranyos forrás fenekén arányút keres a nép, a három forrásnál három tündérleány fésüli az aranybaját holdtöltes éjfélekeu ; a ki a szőke forásbau megmosakszik, annak aranyhaja nő. Egy másik mese egy szegény remetéről szól. A ki vasúton vagy hajón Dömös mellett utazik, annak fel fog tűnni a Dömös átellenében fekvő sziklás hegyek között egy meglehetős magasan ásítozó barlangnyilás. Ebben a barlangban éldegélt egy öreg remete, kinek csak egyetlen szolgája volt: egy csacsi, a melyik mindennap maga ment le a Dunára vízért s a hátán lógó két döbönyt maga, merte teli vízzel. Egyszer a dömösi legények leli rakták a szamár döbönyeit kövekkel, mire a szerencsétlen csacsi beleveszett a Dunába. A remete hiába várta vissza a hűséges állatot, nem hozott biz az se kenyeret se bust, a mit útközben a jólelkű emberek aggattak a nyakába, se vizel. Ugy balt meg odafönt a barlangjában ót lenül, itlanul. A vizi tündérekrfll is van valami régi mythosz töredék. A vizi tündérek holdas éjjeleken lépnek ki a Duna habjaiból és csinlalan tánczra perdülnek a vetésben, azután csengő kaczagás közt megint visszafutnak a vízbe, ha valamelyik halandó észre találta venni őket. A dömösi és esztergomi partokon igen sok a vízimadár, főkép a vadkacsa, a halászmadár, a sirály, de van elég vidra is. A szontlóleki, dömösi és esztergomi erdőkben a tölgyesek és • bükkösök közt elég gyakran előfordul az őz, a róka, a borz, a vadmacska, a sün, a vaddisznó, sőt olykor a szarvas is, a madárvilágból a szalonka, fürj, fogoly, vércse, kánya és sas a közönségesebb szárnyasokon kivül, ugy hogy a vadászemberuek változatos és gazdag zsákmánya lehet az orvvadászoktóí meglehetősen tisztán tartott területeken. Szentlélektől vagy Esztergomtól mindössze is egy kis kanyarodás a hires széntelep, mely Dorog, Tokod, Annavölgy alatt húzódik el s a fővároshoz legközelebb eső barnaszén vidék. A ki a föld mélyének rejtelmeit is meg akarja ismerni, az lebocsátkozik a fekete gyémántok sötét országába, a hoi a halálsápadt munkások hol hanyatt fekve, hol térdelve vájják ki a csillogó kőszén rétegekből nehéz kenyerüket s szomorú mosolylyal néznek végig rajtad, ha azt kérdezed meg vannak-e elégedve a sötét kriptákban. Raboknak és nem szabad embereknek való keserves egy kenyérkereset ez a szénfejtés és mégis milyen nagy jelentősége van idefönt a szénnek, hány millió ember verítékét váltja meg s hány százezer embernek könnyíti meg a messze országok és vágyak elérését. Sohasem fogja elfelejteni azt a benyomást a turista, melyet a kőszénbányák sötét rejtelmeiből visz magával. A bányák megközelítése nem nagy vállalat, nem egyszer egész női társaságok is lebocsátkoznak száz-kétszáz méternyi mélységre a föld alá, hogy végig járják azokat a végtelen folyosókat, melyeket belevájtak a fekete szénbe, s faczölöpökkel támogatnak. Kísérteties dübörgéssel robognak végig a nyirkos síneken a »kutyak«, a szénhordó talyigák s a bányamérnök érdekes thémával akar kedveskedni, midőn egy olyan területre vezet, melynek gondosan betömött falai közt már évek óta ég, szakadatlanul ég a szén, olthatatlanul. Térjünk vissza ebből a pokol torna* czából megint a szép dömösi hegyekbe. A Pilis hegycsoport Szent Endrétől a Duna jobb partján Esztergomig húzódik, Ez a hegység keresztelte el Pest megye egy részét s adott nemes predikátumot Pilis-Szt.-Keresztnek, Pilis-S/t.Lászlónak, Pilis Alaróthnak, Pilis Csabának, a régi Pilis várnak, a néhai pilisi apátságnak és Pilis községnek. Dömös legkiesebb kilátású a Pilis vidékre a Dobogókő, honnan nemcsak az egész hegységre, de a fővárosra s azontúl a messze távolságban még a Mátraságra is van kilátásunk. A hegyek erdeiből kiemelkedő trachit, szirtek kopárságára csak annál élénkebb ellentéret nyújt az örökzöldnek tetsző erdős vidéknek, melyen a Duna ezüstje csillog végig. Hatszáznyolczvanöt méternyi magasságból kalandozik szét szabad tekintetünk az ország legműveltebb pontján, a főváros környékén. Alatta terül el a négyszáznyolczvannyolcz m. magasságú Szakóhegye, a Prépost hegye és Malompatak völgyéből jobbra a négyszázötvenhét in. magas Nagykeserüs, kopasz, omlatag bérczével; a Dunához közel álló százhetvenöt m. magas Kiskeserü gyomrában éretlen kőszénrétegekre akadtak. Három patakja van Dömösnek. Mind a három majnein párhuzamos irányban s majdnem egyforma szeszélylyel növekedve vagy fogyva ömlik a Dunába. Az első a malompatak, a másik a komlósvölgyi nagy keserűs patak s a harmadik a szak óh egy i kövespatak. Kitűnőbb forrásai közül valók : a Miklós kútja, a hármas forrás, a fényes forrás, Király kútja, aranyos kut, szőke forrás, própostkut, melyeknél a kifáradt és eltikkadt turista nemcsak édes pihenőt, de erősintő enyhülést is talál. (Folyt, köv.) KÖRÖSI LÁSZLÓ dr. Farsangi levél. (Dalegyesületi estély.) Carneval berezeg az ő orosz barátjával, a tékozló Influenza gróffal a tegnapi estén csodákat müveit. Először is tönkre tette a csinosan kigondolt hangversenyt, másodszor nem bírta megbuktatni magát a táuczvigáimat, mely még a dalkedvelő közönségnek is élénk látványosságot nyújtott, hát^ég azoknak, a kik Terpsiehor-e választott leányai és fiai. Sohasem látott fiatal emberek légiója özönlött fel a vigalomra. Ezek nem egészen dal- ós zenekedvelők voltak, hanem azért meglehetősen kitettek magukért. A külső közönségen már a böjti józanság szelleme uralkodott. Carnevalnak kétféle tánezrendjei vannak. A szebbek — a szebbeknek, a számlák a papáknak. Hanem azért odabent a teremben a szebb értékpapírok, a tánezreudek kerültek forgalomba, Carneval utolsó elite vigalmánnk részeseit a következő rendekbe foglaljuk: Adolf Terka, özv. Ács Flórisné és Anna, Barta Annin né, Bodnár Józsefué ós Sári, Buda Jánosné és Aranka, Drágói Liviuszné, Ékesi Adolfné ós Sarolta, Földváry István né, Hajas Simeoné és Gabriella,, Helcz Anna, Horváth Mariska, Hulényi Etel, Ivanits 1st v án n é,I v an o vi tsBé I án é,Mezey Dén esné, Gizella és Jusztin, Niedermann Ágnes, Perényi Henrikné és Irma, Perényi Pálné Margit és Irma, Reviczky (rabomé, Schenkné, Philippine és Pauline, Sándor Anna és Auguszta, Simoncsics Dezsőné, Sinka Ferenczuó és Juliska, Spiszár Jánosné és Jancsika, Szarkásynó és Etel, Szlávyné és Mariska, Sztaniek Matild, Till man né és Jolán stb. Carnevalt néhány nap múlva meg fogják fosztani trónjától. Óhajtjuk, hogy ez alkalommal mentől több garszont foszszanak meg önállóságától, függetlenségétől és monarchikus hajlamaitól s mentől több rózsás bilincset verjenek hóditóik kezére szép báli királynőink. HÍREK. — Udvari hir. Schlauch Lőrincz, nagyváradi püspök közvetlenül a királyi kihallgatás után a hgprimás látogatására érkezett. Az udvar kilünö vendége a pénteki gyorsvonattal utazott el. — Munkácsy Kálmán, lapunk munkatársa, ki eddig a központi szolgabíróságnál működött, az osztrák magyar bankhoz kapott meghívást. — Hymen. A milyen sok vigalom volt az idén városunkban, olyan kevés a hymenkir. Ezek közé tartozik, hogy özv. Ács Flórisné urnő szép leányát, Annát, a napokban jegyezte el Ehmaun József cs. és kir. főhadnagy. volna is, Zoltán könnyebbnek találja feladatát. Érezte, hogy sokkal hatásosabban szólhatna, ha kezét megragadhatná vagy beszédközben a szemébe nézhetne. — Nem vagyok szónok — szólt a szegény Zoltán. Valamit akartam mondani önnek, szeretném kissé ügyesebben előadni. Talán tudja is már ön. Én . . . én szeretem önt Ilona s kérni akarom : legyen az én nöm. Perezekig tartó szünet következett. Ilona még mindig lenézett a földre s Zoltán nem láthatta se könyeit, se reszketését. — Feleljen nekem, Ilona — szólt kissé bizonytalan hangon. Mondja meg, táplálhatok-e reményt, vagy sem ? Pillanatra kísértetbe jött a leányka. Miért ne fogadná el őt? Zoltán szerencsétlen rolt, ö is szerencsétlen, nem segithetne-e rajta, hogy feledje elhagyatottságát és csalódását ? Nem lenne-e boldogabb, még mint nem szeretett nő is, mint igy egyedül? Talán e pillanat ingadozása adatta vele a határozott feleletet, az ingadozás elmultával. — Nines semmi remény, — szólt Ilona. Hiszen tudnia kellett önnek, hogy mit felelhetek. Ez nem eshetett ki máskép. Ismét hosszú szünet következett, azután közelgő léptek zaja hallatszott. —- Esztelen voltam — kiáltott fel Zoltán mohón. Megsértettem önt! Bocsásson meg nekem, Ilona kisasszony ! Válasz helyett a meglepetés s az öröm felkiáltásai hangzottak föl. A leánykák berontottak a szobába és Zoltán, ki sokkal nyomoUabb hangulatban volt, semhogy ekenfcáiUsM \&ít volna képes, kénytelen volt engedni a parancsoló felszólításnak s odaülni a kandalló elé, hogy beszélgessen nővéreivel és várakozzék Juli nénire és a teára. Arauka a kandalló nyilasa elé ült s erélyesen felpiszkálta a kialvó tüzet. Lujza és Erzsike a tűz fényénél nézték Zoltánt, kit oly levertnek találtak mint utolsó látogatása alkalmával volt. — Oh, Ilona kisasszony kiment, — szólt Aranka. Most mindig kimegy, amikor te jösz, Zoltán. Az utóbbi időben az a gondolatom támadt, hogy te és Ilona kisasszony ellenszenvvel viseltettek egymás iránt. Zoltán kissé szomorúan mosolygott. — Ilonával nincs egészen rendén a dolog, — jelentette ki Erzsike esengő hangon. Olyan ő is mint Zoltán, levert, boldogtalan vagy ilyesmi. Azt hiszem sir, mikor alunni megy. — Tehát miért nem vidítják öt fel ? — kérdezte Zoltán nyersén. Légváltoztatásra van szüksége s még inkább szívélyes társaságra. Mire jó Juli néni . . . mire vagytok ti jók, ha nem tehetitek boldoggá Ilonát ? A leánykák csodálkozva tekintettek rá. Zoltán már önkívületben volt . . . — Egyedül érzi magát — szólt Erzsike pillanatnyi gondolkodás után. Nincs otthona. Nagyon szomorú lehet reá nézve minden, Nem szeretnék Ilona kisasszony helyében lenni. Huszonkét éves, nincsenek testvérei s még csak nem is csinos ! — Nem igen csinos ! ? — kiáltott fel Zoltán. Ilona kisasszony a legcsinosabb leány azok közt, a kiket ismerek. — De Zoltán ! — viszonzá Aranka. A haja vörös. — A haja aranyszín, — szólt Zoltán nyugodtan. — De csak bizonyos világításban — vélekedett Erzsike. — Mindenféle világításban, — jelentette ki Zoltán a meggyőződés hangján. S ha csakugyan vörös, legyen minden haj vörös . . . ez csak világos. — És minden szem szürke legyen ? — kérdezte Erzsike gyermekes együgyűséggel. — Ilona kisasszony szeme kék, — szólt Zoltán. — Kék ? — kiáltott fel a három leány. Kék, Zoltán? — Nézzétek meg jól — viszonzá Zoltán nyugodtan; a legcsinosabb szem a világon ; szelid szép kék! Az egyedül való kék, mely megtekintésre érdemes. A leánykák meglepetve tekintettek bátyjukra ; egyszerre világos volt előttük a tévedés, melybe Ilona kisasszonynyal együtt estek. — Talán magasnak is találod Ilona kisasszonyt? — kérdezte Erzsike mosolylyal. — Ilona kisasszony eléggé magas, — viszonzá Zoltán. Nem szenvedhetem az olyan leányt, aki oly magas, mint a férfi, vagy mint a lámpa-oszlop. — Zoltán ! — kiáltott föl egyszerre Erzsike. Oh, itt jön Juli néni! Oh ! miért jön éppen most? Szerelmes vagy Ilona kisasszonyba ? — Kibe lennék másba ? — viszonzá Zoltán. — Mi pedig azt mondtuk neki — kiáltott föl Erzsike, hogy te bizonyos magas, derék és szép leányba vagy szerelmes! ő igen egyszerűnek véli magát Zoltán. Azt hiszi, hogy valami más leányba vagy szerelmes ! Azt mondtuk neki, hogy az a másik, nem létező szép leány bizonyosan kikosarazott téged, mert olyan szomorú vagy, kedves Zoltán . . . Oh, itt van Juli néni . . . hogy a kakuk vigye el I Zoltán, fájlaljuk, hogy ilyen bajt idéztünk elő. — Oda megyünk és jóvá teszszük a dolgot — kiáltott fel Erzsike. — Fölkeressük Ilona kisasszonyt — szólt Lujza. — Megálljatok ! — kiáltott fel Zoltán. Magam megyek . . . Ment és nem egyedül tért vissza. OZORAY ÁRPÁD. — Emléksorok az Esztergom-vízivárosi zárdatemplomban emelt uj főoltár 1889. decz. 22-ón tartott felszentelő ünnepélyére. Irta Dr. "Walter Gyula. Esztergom, 1890. Buzárovits Gusztáv. Az uj emlékfüzet a tevékeny fiatal egyházi iró szent beszédét tartalmazza, melyet a felszentelő alkalmával mondott a vízivárosi templomban, azután a jótevő, özv. Iványi Ferenezné életét vázolja, végül a felszentelés történetét mondja el. A helyiérdekű füzet megrendelhető a szerzőnél.