Esztergom és Vidéke, 1890
1890-01-30 / 9.szám
K8ZTÜ1W0M XU. ÉVFOLYAM. 9. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1 890. JANUÁR 30. ESZTERGOM és VIDÉKE P i. Városi s megyei érdekeink közlönye j ÍL _ tAFCimuimn 11 ISTEN KÍNT KPVYSV.RU • SZERKESZTŐSÉG : HIRDETÉSEK. VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN. BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ ^22. SZÁM ALATT, f HIVATALOS MHUHÍTKSKK :f|j M A H \ N II I Ifi »KTICNKK ,| It! I .<")I'T/. K.TlílSI A U • »H.V« !> l»y Hir.«ll«iil' r«M/.«t lIlMtő kő/.l»'ii|i«ny«k ifit i <lr, inlííU I S'/,óli)l 100 Hy.óijí - fit ?Ő kr.:.: M«-|»*>«lflH H/.HliiÜ li'gjllI . L 7——— JU0-200-Íií . I frt iíQ ki. i Ir'iuy1.1»;.n kö/.i>II.M»M«k. I I IJTJ $ £| - !;;.• KIADÓHIVATAL : í<!o íVig . i rrt »„ í, J ne«.ve.lév.e '. '. '. '. '. '. '. '. '. '. .' '. I frt HO kr. SZ EC H Ml I 1 Y I-' I '£ R .' 53 I. SZ Á M, Hélj-«,lij HO kr. MILTTKU „„„, »> kr. _l E y y 8z ám á ru 7 kr. I hová n lap liivalalow s a niacin iiii<L>I,J>SHÍ, :t i/yilUériip N/ánl kii/.- ~ II lüiiién.yok, «l(")liy,«l(!HÍ pénzek «8 rei;l:nii;ii;isi)k iníé/.emlíSk. || Cultus és cultura. Budapest, jan. 29. A katholikns egyház volt az, moly Magyarországot, a martalékul nyert földdarabok halmazából európai állammá alakította át és a kalholikus pap hozta a magyar népnek nemcsak a vallást, hanem a kultúrát is. És pedig a kultúrát a szó legtágabb értelmében, t. i. nemcsak műveltséget és tudományt, hanem a civilizált társadalmi községi és állami élet alap elemeit is. A kalholikus pap évszázadokon át volt a tömegeknek legelőkelőbb vezére a népélet minden váliozandóságaiban, ő volt a kormányzó, a bíró, a miniszter, gyakran a hadi vezér is. És midőn a nemzet magára öltve a nyugateurópaiságot, rendek szerint oszlályozódot t s minden hatalom és minden befolyás, sőt minden bir:ok azt az ellenállhatlan hajlandóságot mutatta, hogy az aristocratia tulajdonába menjen át, ekkor a katholika egyház volt az, mely a népnek, a gyökerében élve és csírázva maradt democratiának hatalmas birtokállományokat tartott meg ; a mi az egyháznak jutott az a népeknek lett megiarl va ; mert a clernshan fenmaradt az egyenlőség elve és a parasztfiú felküzdötte magát a hierarchia legmagasabb fokaira, mert a katholika egyház óriási jövedelmei túlnyomó részükben rendesen iskolákra, kórházakra és a szegények ellátására fordíttattak, tehát a népnek, a közérdeknek szolgáltak. Igy lörtént, hogy az évszázadok folyamán a magyar klérus a legazdagabb, leghatalmasabb s e mellett a lefhazafiasabb és legnépszerűbb lett a földön. Magyarország soha sem ismerte a knlturháborut, jóllehet szintén átélte mindama nagy convulsiokat, melyeket a reformatio kora és a franczia forradalom hozott az emberiségre. A magyar klérus erélyesen védekezett minden megrövidítés ellen ; az emberi természetben van, hogy nem adja oda ellenállás nélkül, a mi birtokában van;de az állami érdeknek, a nép akaratnak a legnagyobb áldozatokat hozta, mert a népben gyökerezik, ugy, mint a mai katona az általános védkötelezettség folytán. A katholikns klérus ma is, midőn a katholikns önkormányzat kérdése fordul hozzá, szokott méltóságával meg fogja hozni azt az áldozatot, melyet az évszázad szelleme a népjólét nevében kíván tőle. Nálunk e miatt nem lesz kulturháboru. Természetesen, ha az ellenzék néhány emberétől függne, ki mindenből politikai tőkét szeretne kovácsolni, akkor a kormánynak a kalholikus klérussal meg kellene kezdeni a háborút. Az egyes ellenzéki szónokok a képviselőházban ugy viselik magnkat a katholika autonómia kérdésére vonatkozólag, mint valóságos agent provocateurok, de siker nélkül, művészetük meghinsul gróf Csáky Albin becsületes egyéniségén és kétértelműi lenségén. Nyíltan és határozottan kijelenti ő, hogy éppen nem zárkózik el e kérdés sikeres megoldásának kezdeményezése elől és kész értekezletet összehívni, hogy azonban az autonómia felépítésének minden erőszakos megrendszabályozás nélikiil kell meglennie és a fundamentummal, a községgel kell kezdődnie. Nem a klérus ellen, hanem annak segítségével, mely mint ezelőtt, ma is a népben gyökerezik és telve van hazafisággal s áldozatkészséggel. Hazánk malomipara. Budapest, jan. 29. Még az 1889. évnek a legtöbb üzletre nézve kielégítő lefolyása volt és a jelentékeny fellendülés, melyet kereskedelem és forgalom vett a nagy világgazdaságban nálunk is az ipar legtöbb ágában nyilvánult ; mig a kőszén és vasipar majdnem tüneményszerű sikereket vívott ki és a magyar cznkor- és szeszipar is hosszú stagnálás után az előrehaladó, sikeres fejlődés korszakát jegyezhette fel : Magyarország leghatalmasabb ipara, a malomipar mögött, sajnos egy igen rossz üzletóv van. Az 1889. esztendőt tehát a magyar malmok által elért eredményekre vonatkozólag joggal nevezhetjük a csalódások esztendejének. A malmok azon reménynyel léptek abba, hogy Amerika, Anglia és Francziaország ismeretes rossz termése lehetővé teszi a magyar finom liszteket külföldön haszonhajló árakon eladni. Ekkor jött a nagy csalódás: tudva volt ugyan, hogy Oroszország nagy mennyiséget tart készen kivitelre, hogy azonban képes leend az Egyesült Államok terinónykivitelóben az összes hiányt oly könnyen fedezni mi által az importállamoknak lehetővé tétetett, öszszes szükségletüket aránylag alacsony árakon beszerezni, — ez kellemetlen meglepetés volt a magyar malmokra. Emelkedő árak melletti élénk kereslett helyett folytonos árcsökkenést hozott az első félév és ha tetemes előelárusitások nem lettek volna, melyeket a malmok 1888. vége felé eszközöltek, jó árakon, az 1889 tavaszán leandő szállásokra: a legtöbb vállalat veszteséggel zárta volna le félévi mérlegét. A második félévben ismét Magyarország felette kedvezőtlen aratása volt az, <-i mi keserű csalódást hozott a malmoknak s lehetetlenné telte nekik, hogy az első félév elégi eleu eredményeit helyreüssék a korábbi boldog emlékű években oly élénk s dúsan jövedelmező »oszi campagne« alatt Magyarországon a bnzaárak folyton a külföldi jegyzések paritásán jóval felül álltak és a malmok finomliszt-feleslegeiket csak oly árakon értékesíthették, melyek tetemes üzemveszteséget jelentettek. Belföldön is csak veszteséggel járó árakon árusíthatták a malmok őrleményeiket, mig végre az országos malomegyesület köszönetet érdemlő kezdeményezése folytán az üzemnek mintegy 30%-kal való redukálása lett elhatározva, a mely f. évi májusig tart s a mely lehetővé tette, legalább a belföldön kelendő lisztnemek árát a buza áraknak megfelelő színvonalon tartani. Rendes őrlési dijat, habár csak nagyon szerényét is, a mult évben csak kevés hét alatt lehetett elérni és ha egyes malmok ennek daczára, képesek kielégítő osztalékot fizetni részvényeizJiiztorpiiidiÉftarGA. Látod ? (Mese két elziillöttröl.) A szolgálatban levő rendőrtisztviselő álmosan bóbiskolt asztalánál. Az inspekció akkor legunalmasabb, ha nyugodt a főváros kedélyhangultata és még pár rendetlenkedő jogászgyerniek sem akad, akit meg lehetne leczkéztetni, amiért nagyot kurjantott s esetleg őrsértést lehessen belőle kifaragni. A tisztviselő ur különféle alakban pingálgatja le nevét s szép babérkoszorúkat rajzol köréje. A biztosok szobájából erős horkolás ballatszik ki s még az álmos közrendőrök is parányi tüntetésről ábrándoznak. Még az óra is unalmasabban ketyeg, mint egyébkor. Végre zaj hallatszik a folyosón, egy kis hivatalos tekintély hangoztatása, amit az újságok rendőri önkénynek szeretnek szívesen keresztelni, feleselés a fél részéről, ezt meg hivatalosan hatóság ellen elkövetett erőszaknak nevezik. Az ajtó nyílik. Három rendőr vonszol be egy elcsigázott teremtést, vézna, elrongyollott az istenadta. Lehet vagy tizenöt éves s a rajta levő juha-foszlányok női öltözék romjai, A hideg íllen egy, valaha kabátnak nevezett rongy óvja vagy óvná. Az ordasabbik rendőr katonásan köszön s belekezd a jelentésbe. Tekintetes uram, jelentem alássan, itt vagyon újra a Kandik Kata. A hivatalnok előveszi az inspekciós jegyzökönyvet s tollát készen tartva kérdezi a rendőrt, miért áll ez a teremtés itt? — Látod! felelt nyugodtan Kató. — Figyelmeztetem, hogy tisztességesen beszéljen, mert nemcsak fő-, közép-, alsó-, felső, de mellék-letartóztatást is fogok alkalmazni. — Látod . . . ismétlé a leány. — Beszéljen rendőr, mi a bűne ? — Alássan jelentem tekintetes uram, tetten kaptuk, hogy nem volt lakása. — Bejelentett lakása. Ez az 1879. XXVIII. t. cz. és az 1880. évi 20587. sz. belügyminiszteri rendelet értelmében büntetendő. Tudja ezt vádlott? — Látod . . . felelt zavart tekintettel a leány. — Beszéljen rendőr, mit tud róla egyebet ? — Ellenszegült a bekisérésnek, pedig az jótétemény, mert legalább itt kipihenhetné magát. — Jótétemény ? ugy ereszszék szabadon. A rendőrök kivonszolták a leányt s a rendőrtisztviselő újra folytatta ábrándjait és töprengéseit a rendőri sikerekről. Kata újra az utczán volt. Visszafordult és megnézte még egyszer a házat, a melyikben az előbb kihallgatták és futni kezdett. Futása nem viszhangzott a kövezeten, hiszen czipöje veleszületett. A fényes házsorok, utczák gyorsan maradtak el háta mögött; előtte nagyobb és nagyobb számban kezdettek feltűnni az apró külvárosi házacskák s végül ezek is fogytak, künn volt a szabadban, a Duna-parton. A nádorkert mellett levő apró gödrökben, fatörzsek helyén lakott Kata. Sem ezüstje, sem aranya nem volt még álmában serh, de volt egy kincse: a szabadság. Játszó pajtása a szél, az eső, mulatsága a vihar. Ha villám czikázott, akkor boldogan dobogott a szive. Olyan jókat álmodott a haraszton és haraszt alatt.Ha fázott, futott, addig futott, mig ki nem melegedett. Beszélni nem igen tudott többet ennél az egy szónál: látod! Egy nagy rémület zavarta meg elmevilágát. Szülei tolvajok voltak s öt is erre képezték. Sok ügyességgel tudott kémkedni s vezette félre a rendőrséget. Kevésbé járt utczákon tették ki már öt éves korában s szívből fakadó lag kezdett zokogni s ha a járó-kelők közül valaki arra tévedt, atyja és anyja kifosztották a szerencsétlen jámbort. Ha a rendőrség figyelmét félre akarták vezetni, megint csak Kata sírt s mig őt bevezették, a kompánia elvégezte a munkát. Sötét, viharos éjjel az újpesti utón akartak végezni, az ember, a ki a csapdába került, ellenállt. Elkezdték fojtogatni. Az áldozat sikoltozott, szemei kínosan forogtak. Ez a jelenet zavarta meg eszét Katának s nem maradt m°g más emlékezetében, mint ez a szó : látod, mit atyja mikor anyjától az áldozat nyaka kékfoltjait mutatta, kérdé: látod? Kata elszaladt. Soha nem tudták szülei, hogy merre van, különben sem gondozhatták volna, mert horogra kerültek egy betörésnél s hosszú időre marasztalták meg őket a börtönben. A kis leány czél nélkül futkosott a főváros határában, leginkább a nádor-kert körül. Nőtt, éhezett és fázott, könyörületességből dobtak neki néha egy kis százaz kenyeret vagy kutyáknak szánt eledelt s itt-ott megengedték, hogy a fészerben vagy a szalmakazal tövében alugyék, de ő legboldogabb volt künn, az ő gödreiben, haraszt felett és haraszt alatt. Nappal elrejtőzött, éjjel előjött s néha megesett, hogy bevetődött a fővárosba, ilyenkor bevezették, de csakhamar el is eresztették. Nagy bajukra, a bölcs hatóságok nem tudtak megegyezni illetősége fölött. Válasza arra a kérdésre, hogy hová való, csökönyös követketkezetességgel csak egy : látod. Igy fejlődött a társadalom közepén s a társadalom szélén a szegény vad-virág .. . Nem élt egyedül, bár az embereket kerülte. Voltak pajtásai, kóborgó és kósza ebek, gazdátlan macskák. Megczirógattaaz elzüllött állatokat, néhanéha száraz kenyérdarabókat juttatott nekik, simogatta,gondozgatta Őket és kóborolt velük. Egyszer játék-babát talált. No hiszen volt öröm, magához szorította s megmutatta csavargó társainak, s ujongva kiáltott : látod. Orditva ragadták ki kezéből az éhes ebek a játékbabát és sok-sok darabra tépték. A leány először közönyösen nézte zsákmánykodásukat, érzése meg volt fagyva, nem tudott észlelni, a színek, a mozgás, a hang csak zűrzavarba olvadtak össze érzékeik előtt. De később, amint az ebekk marakodását bámulta, agyában homályos sejtelem nyitott utat a való képeinek. Megrázkódott. Szemeiből könyek peregtek
