Esztergom és Vidéke, 1890

1890-01-26 / 8.szám

mily árba a kivárniuk tánczrendeket a minták gyűjteményével is szolgál, hogy unnál könnyebb legyen a válasz'ás. Kéri azonban a mintákat rögtön viszajuttatui. Symbolicus emblémek, czimerek vagy monogrammok, ha azok a miután nem volnának, a legolcsóbban számit ja fel Morzsányi ur, ki ezenkívül minden nemű rendezői jelvényeket és melltükot tűzzománcában gyorsan s olcsón készít. Annak megjegyzésével, hogy Kossuth Lajos nagy hazánkfia születésének 80-ik évfordulójára, a magyar nemzet közreműködésével készült, emlék-album is Morzsányi ur páratlan muizlését, dicséri, 8Őt nagy hazánkfia számtalan alkalommal kijelentette, hogy a két világrészben gyűjtött emlékei között ez album legbecsesebb előtte, tudatják, hogy Morzsányi ur hódoló feliratokat és díszalbumokat olcsón, gyorsan ós műizlés* sei készít a legfinomabb kiállításban. DiszmŰvok ós montirozások elegáns és szép kivitelben, tüzzománcz-jolvéuyek Ós nyakkendő-tűk ill mindig raktáron vaunak. OZORAY ÁRPÁDv Viharos éjszaka. (Felnőttek számára.) Csodálatos zenében gyönyörködtem. A vihar orgonáját hallgattam és Shakspere Macbethjér, olvastam hozzá szövegnek. Remegve pislogtak odakint a szemérmes lámpások s alaktalan összeesküvők és tolvajok voltak az éj lovagjai a mint bizonytalan léptekkel osontak tovább, hol erre, hol amarra dőlöngélve, a vihar korbácsaitól. Egy-egy gazdátlan kutya rémesen belévonitott a vihar szörnyű symphoniájába, mikor éppen a boszorkányok fölülmulhatatlanul rémes dalát olvastam. Förtelmesen dühöngött az orkán. — A Botlyánpalola meredek tetejéről apró, éles cserépdarabokat csapdosott át világos ablakom felé, mintha is'enkisértésnek találta volna gyönyörködésem a hatalmas vihar-symphoniában. Lassan kezdődtek az akkordok s örült gyorsasággal nőttek, erősödtek, zúgtak, tomboltak. Volt ezekben a hangokban a kétségbeesés utolsó felkiáltásából, a harag szüaj tombolásából s a szenvedélyek korláttalan kitöréséből valami, mintha láthatatlan szellemek, ogész nemzetek éjjeli csatája zúgna a felzúdult légtenger zivatarában. Fönséges éjjeli zene. Millió faunok nem volt semmi rendes találkozási központunk. Ha egy-egy kedélyes estét akartunk együtt eltölteni, követtűk a vándorgyülésező tudósok példáját: összejövetelünk helyéül mindig más-más helyiséget tűztünk ki, hogy a szemfüles rendőrség figyelmét kijátszhassak. Vuhot Imre volt az atyamesterünk, ö rendezte az összejöveteleket, Ő szemelte ki a legfélreesőbb alkalmas helyiségeket a külvárosok zugntczáiban. Udvari zenészünk Kecskeméti Józsi volt, ügyes, ambioziózns zenész, ki büszke volt arra, hogy ily műértő közönség előtt játszhatott. Előre tudattuk vele, hogy mikor s hol jövünk össze, és aztán néhányad magával, köpenyeik alá rejtett hangszereikkel, egyenkint szállingózva, lopózott Ki az»Angyal«-ba, NoVotny Vinczéhex a könyök utc/ába vagy más ilyen, Bädeckerben föl nem található helyiségbe. Ez az » Angyal*-hoz nevezett kurta korcsma — bdgy igazi nevén nevezzem — ott volt valahol a Ferenczvárosban, az üllői kaszárnya háta mögött; apró földszintes ház, csinos kis kerttel. A derék német csapláros, saját kertre nyitó szobáját engedte át 8 biztosított, hogy ott ugyan se »policaj«, se »zsandar« nem fog háborgatni. Egy ily estén az »Angyal«-ban szokatlan számmal voltunk együtt. Az asztalfőn, ünnepélyes öregünk, a nemzeti nagy csapás alatt már csaknem egészen megőszült s összeroskadt Vörösmarty ölt, mellette Reöck István, ki még a régi »Nemzeti kőr«-ből igen kedves embere volt s Erdélyi János. Jelen voltak még: Kuthy Lajos, kire még nem szólt akkor Erdélyinek az a rigmasa, hogysivítanak végig az utczákon vékony sípjaikkal, rekedt boszorkányok kaczagása kíséri a földindulásként végig robogó szilaj vihart, moly mindent fölkavar. Nyöszörgő sóhajtások, halálhörgések és őrült szitkozódások borzalmas káosza ez a pokoli harmónia. Es mégis mennyi fönség, mennyi vészes erő van ebben a megrendítően hatalmalmas viharban, mely villáingyorsasággal száguld végig városokon, országokon, megremegtetve büszke szirteket, megingatva ősi fákat, megtépve kevély palotákat, lesújtva a fölfelé törekvő nyers anyagot régi várom Indokokról, öreg tornyokról. Haragos kezekkel tépi a nyöszörgő húrokat s a rémséges zene mindig hatalmasabb lesz. Az utolsó ítélet nyilá-i nyát hal latiam most, ha egy ősi várj komor gólh ivü lovag termében lehet-1 nék, a hol még a gyertyák lángját is meglobogtatja a vihar tombolása. Megint üvöltenek a lánczukról fölszabadult alvilági szörnyetegek. Az erő-j sen bezárt ablak fehér függönye las- j san lebegni kezd. Valami láthatatlan

; kéz mozgatja. Lámpásom lángja remeg, haldoklik fakul. Nem látom már az apró betűs könyvet. De a Macbethbeli boszorkányokat annál jobban. Körbe kezdenek tánczolni előttem s zörgő csontjaikkal végig biczegnek egy üst körül. A varázslat csodálatos kolyvalékát kezdik főzni. Van abban az üstben varangy, kígyó, denevér, szalamandra, kúsznia, fulIánk, bagolyszárny, sárkánypikkely, farkasfog, boszorkány bőr, czápacsutka, török orra, tatár szája, ligiispaezal, majom vér, á la carte Shakspere. Hűvös kriptái levegőt érzek. A vihar symphoniája megint elkezdi szörnyű motívumait, utolsót lobban a lámpa, már-már látom kigyulladni a szörnyű üstöt, mikor az Íróasztalomról valami

! hideg sima tárgy hull az ölembe. Még csak ez hiányzott kísérteties hangulatomból. Régi jó barátom volt. Egy koponya. Azelőtt valami büszke zsarnok lehetett ;i mert most is remeg valahányszor az utolsó ítélet nyitányaként a vihar sym- i phoniája reszketteti meg a világot ilyen ; szörnyű éjszakán. i A boszuálló igazság félelmét még a szétszórt embercsontok is érzik. i Gr ASTON. 1 „Kutliy Lajos német akar lenni, Nem akarják németnek bevenni" stb. Freereich Imre, a mi kedves angolunkki népdalainkba annyira bele volt bőszülve, hogy kiállhatatlan angol accentusa daczára magyar dalénekesnek készült; Sükei Károly, a márcziusi napok egyik hőse, ki ekkoi történetesen szabad lábon volt, különben a »Nájgebájd«-ban szokott ülni. hová mái több izben becsukták, meg kieresztették, mint ezt a »mászrégelezés« majd mindenik irótársnnkkal szemben megcselekedte. Ekkoi éppen Dobsi Lajoson volt a sor, ki odabent legsikerültebb vígjátékait irta. Ha megemlítem még a jelenvolt Lévay Józsefet, Urházy Györgyöt, Székely Józsefet, Balázs Sándort, Fekete Mihályt, Vahot Imrét s csekélységemet: akkor nem csupán az ott egybegyűlt társaságot, de kevés híján az akkori összes fővárosi irói kört bemutattam. Szép zeneszó s kedélyes társalgás melleit jóval éjfélutanig tartott a mulatság, melyben Vörösmarty csöndesen iddogálva mint hallgatag szemlélő vett részt, csak olykor váltva egy két szót a mellette ülőkkel. Elhanyagolt öltözetén, egész külsején s magatartásán meglátszott, hogy kedélye egészen föl van dúlva, »mint a haza földje, mint a nemzetiség: rom volt,mint Magyarország*, jegyzi meg, ez időre vonatkozólag ÍZ ő szellemes életirója. Senki sem érezte mélyebben hazája szerencsétlenségét, szenvedését s a mellett sok csapás salyosodott reá, szellemi és ínyagi, testi és lelki, de a legnagyobb az rolt, hogy elhagyta lelkének ereje. Melan;holiába és apathiába sülyedt, OJvaső asztal — »AÜ én Újságom*, Bone dek és Pósa ez évben megindult nj 'képes gyenneklapjából ma véltük a 3, Iós 4-ik számot, melyek szintén élénken igazolják, hogy a szerkesztők teljes tudatával bírnak fontos hivatásuknak s melyek érthetővé teszik, a lapnak szinte hihetetlen, nálunk példátlanul álló elterjedését. A 3—4 szám, ugy tartalom, mint k iái lilás lek inteléhen, méltó társait képezi, sőt sok tekint el bon felül is múlja az előbbi két számot, melyekkel a szerkesztők útnak indították e vállalatukat. A két szerkesztőt a legkiválóbb magyar írók támogatják dolgozataikkal, igy az eddig megjelent szamokban sűrűn találkozunk Benedek és Pósán kivül, Mikszáth, Bársony J., Szathmáry Gy., Herczegh Ferencz, P. Szathmáry Károly stb. neveivel. A 4-ik számban nagyobb gyermekek számára Madarassy igen érdekes és tanulságos gyermek regényt kezd meg, Pósa bácsi pedig » Arany a b c-éU ir a kisebbek számára,, naiv, bájos kis versikékkei. Elismeréssel kell még felenilitenük,liogy a Singer és Wolfnor könyvkiadó czég, a lapot bár a legfényesebb kiállításban — Vágó, Peske, Koppay, Széehy és mások művészies kedves rajzaival — bocsátja ki, az előfizetési árt mégis oly olcsóra szabta, hogy minden gyermek hozzáíérhet. Előfizetési ár egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. -— oly csekély összeg, hogy nincs mit csodálkoznunk, — ha a lap rövid renal iása daczára is a legnagyobb mértékben vau elterjedve s hogy még most is folyton érkeznek az előfizetések. HÍREK. — A prímás ebédjén csütörtökön, 60 — 7 0-e 11 vet te k rész t s ez a 1 k a lommal a hgprimás a következő lelkes felköszöntői, mondotta, melyet az egész vendégség állva hallgatott végig: Sok változott már az ország sa nemzet történelében, szokások, viselet, mindenféle változáson mentek kérésziül; de bizonyos érzelmek, melyekkel azok iránt vagyunk eltelve a kik Isten után javunkat legnagyobb mértékben előmozdították, nem. Nem váll ózott meg a haza iránti szeretet, nem a magyar nemzet; nem változott meg a kegyelet, a hódolat, a hűség: érzelme 0 Felsége, koronás királyunk' iránt, — és én ép ezen érzelmektől indíttatva, s mert esztergomiak vagyunk, a kik leginkább szeretik a hazát, és . legnagyobb kegyelettel viseltetnek a ^ király 6 felsége iránt, — ez levén hagyományuk már az esztergomiaknak, hiszen itt született az első magvar kiraly, itt lett az első magyar király keresztónynyó, iít keletkezett Magyarj ország, ide küldte Szilveszter pápa a [szent koronát, itt lett az első magyar , j király megkoronázva — lehetetlen, hogy l'lEsztergomot a legnagyobb hála és keI gyeiét ne hassa át az apostoli király J felséges személye iránt, — és épen ón ! vagyok ezen érzelmektől áthatva, a ki szerencsés voltam OFelsógót megkoro. jnázni sa ki pár hót előtt is azon sze1 roncsében részesül fem, hogy Ö Felségo huszonnégy egyházmegyémben férfiút részesített a legmagasabb kitüntetésben, lehetetlen, hogy mindnyájunk nevében no kívánjam, hogy ő császári és apostolt !kir. Felségét élete párjával, felséges királyasszonyunkkal együtt a mindenható ur Isten számos éveken keresztül éltesse!« A lelkes óljenzéstől kisért szónoklatra a vendégség nevében Helc Antal dr. polgármester a következő emelkedett szellemű felköszöntőt mondta: Mem no u szobráról feljegyezték a régiek azt, hogy habár néma volt, mégis minden napfelkeltekor megszólalt. Hálátlan, és még e szoborhoz sem hasonlítható volnék, ha néma maradnék, ha hangot nem adnék azon érzelmeknek, melyek keblemet áthatották, mikor Emiuoiiciád fonkölt szavait hallosam, melyekben Esztergomról, az esztergomiaknak 6 Felsége iránti hűségéről, s azon okokról melyek ezen érzelmeket eltörölhetetlenekké alkották, szólni móltóztatoit. A szülőföld iránti szeretet elpnszlithatlanul lakozik minden jóérzésű kebelben, oly érzés ez, mely szent, nemes, oly érzés ez, mely a hazaszeretet gyökere és forrása, és ha ez érzés minden emberben meg van, kell, hogy meg legyen az esztergomi ember szivében szülővárosa iránt, kell, hogy ez valóságos kultuszszá váljék. Mert hiszen J oly szent név a haza történetébon, mint Esztergom, nincs. Itt született meg a magyar haza, a magyar kath. egyház, a magyar királyság, a magyar hazaszeretet, a magyar vallásos hűség. Az esztergomiak ezen érzelmének, ezen ragaszkodásának, melylyel szülővárosuk I iránt, viseltetnek,első és főokaazon diszes, azon magas érseki szék, melyet kileuczszáz esztendejo körében tisztelni szerenEz estén is csak akkor kezdett kibontakozni apathikus hangulatából, inidön Patikárus Ferkó, a zseniális czigány, egy másodhegedűs s egy bogos kíséretében antik hallgató magyar nótával mutatta be elragadó zenéjét. Mindenki abbahagyta a beszélgetést s az ünnépies csöndben csak a szokatlan dallama s szivet lelket megragadó gyönyörű zenét hallgatta, melyet a mindinkább nekimelegedő zenész, a legmélyebb bensőséggel, ritka erővel s szabatossággal varázsolt elo hegedűjéből. Mindannyian meg voltunk lépetve, elragadtatva. Az átalános meghatottság azonban csak az utolsó akkordok elhangzásával tört ki zajos tetszésnyilatkozatokban. Körülfogtuk a játéka után ismét szerényen visszavonuló zenészt s Erdélyi megölelte s az elismerés legmelegebb szavaival köszöntötte föl a »magyar népzene hoset«. Vörösmarty egészen el volt érzékenyülve, szemében a meghatottság könyei ragyogtak, majd ősz fejét karjára fektetve, csöndesen zokogott. Ezután kevés vártatva történt az a kis intermezzo, melyet szegény Balázs Sándor mulató baráti körben többször oly szívesen el-elmesélgetett s a melyre, mivel annak hőse ő maga, az akkor még csak kezdő író lett, mindvégig büszke volt. A zaj csillapultával az elérzékenyült Vörösmarty is fölemelte lehajtott fejét s körüljártatva tekintetét, majd az asztal végén ülő Balázs Sándoron pihenteté meg. Sándor észrevette, hogy az öreg oly figyelmesen nézi, nemcsak, de közben felé integet is a kezével. Rögtőn felpattant helyéről s hozzá sietett. Az Öreg megfogta kezét s a magas termetű Sándor fejét magához vonva le, halkan kérdezé: — Hogy hinak, kedves öcsém? — Balázs Sándornak, szolgalatjára. — L

r

gy! jól hát szoktál-e bort inni? — Igen is, kérem! válaszolt Sándor, kissé meghőkölve a furcsa kérdésre. — No. inert ugy látom, te itt a legfiatalabb vagy, jól van, de hát ne igyál már többet. — Igen is, kérem. — Aztán tudod-e hol van a »Vadászkürt* ? — Igen is tudom 1 — Hát most eredj a helyedre s vigyázz rám, hogy mikor intek újra, akkor fölkelsz, veszed a kalapod s engem haza fogsz vezetni ! Sándor e bizalmas felhívásra, a legboldogabb ember njájas mosolyával, magát meghajtva távozott az asztal végre. Nem sokáig kelle várakoznia, a bizalmas intés csakhamar megtörtént s a nagy kóltfi a fiatal neophita karján távozott el. Szegény Sándor, legnagyobb irodalmi sikereire sem volt oly büszke soha, mint erre a mentorságára. BERECZ KÁROLY. - Kétszeres tudor. Dr. Hütt Árpád, a ki jogtudományi szigorlatait már régebben letelte, ujabban a budapesti tud. egyetemen az államtudományokból is rigorozált s ekként az összes jogés államtudományok tudora lett,