Esztergom és Vidéke, 1890
1890-08-03 / 62.szám
BSZ'I'KIMJOM 111. ÉVFOLYAM. 62. SZÁM. VASÁRNAP, 1890^AÜGUSZTfJSJ. LiSZlLltUUJVl es flllLlLL ; I Városi s megyei érdekeink közlönye. f! - • MIV'MK, .ßrilK r lETßNKWT KSJ'STRR : S Z E R K E S Z T Ó S E G : H I R Ö ET E $ EK VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN. FFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT • HIVATALOS IIIHDIOTIOSKK MAWÁN \\jhmmm*\<< l| '. . 6 írt - kr. l/l AßfSmVATAI . 100 -äOO ig . 1 frt 30 kr.jji tól» W M.aii kfcMtefMfc. | |! félévié S írt -u kr KIADOHIV A lAL : soo - -800 ig . 3 irt 8» kr.jh .— ntú«iti«t« ..11111111!! I fit 50 kr! j SZÉlCHttl 1 Yl-TfcR ítfil. SZÁM, «élj«*MJ W'*r. jjj NYII.TTKIf mm aíO kr. —ll _ J =^= === J*^L!!L*A y a .IJV_? k f. ' J-^ ImvA a Iít.p IiivniOH s ti. magán IIIi<lM(ósei, n, uvillléilm HKÁIU Iiü/,- _____ _ leméiiytjk, (ÍIÍÍIÍ/OIUHÍ péu/.i'k és rottlainuitiftok Iulé««uü6k. Népnevelők ügye. Esztergom, aug 2. Pár nap még s a magyar nemzet ezrekre menő népnevelői egybe gyűlnek az ország szivében, hogy ott, a legmagasztosabb ügyről, a népnevelés ügyéről tanácskozva, annak felvirágoztatásához minden lehetőt megtegyenek; egybegyűlnek, hogy a nemzet jövő' támaszának miként leendő vezetése körüli egyöntetű eljárást állapítsanak meg; egybegyűlnek, hogy végre valahára üeresztül vigyék: a nemzeti egybehangzó népnevelést. De a magasztos eszme, mely a népnevelők IV-ik egyetemes gyűlésére össze hozza a népnevelők ezrét, nem oldható meg oly könnyen, mint az első tekintetre látszik. Mellékes és pedig sok mellékes kérdés elintézésének szüksége forog fenn előbb, mintsem a nagy czél elérve, a magasa'os eszme megtestesítve leend Népnevelósünk fejlődésének oly sok, SJQIJL jelentékeny dolog áll még útjában, hogy minden oldalról a legjobb akarat, fáradhatatlan szorgalom s a nemes ügy iránti buzgalom kívántatik, hogy e hátrányok, melyek a fejlődést eddig gátolták, jelenleg is gátolják s ha el nem hárittatnak, gátolni fogják ezentúl is, — hogy e hátrányok mondjuk eltávolíthatók legyenek, összelett munkaerőt igényel. Az egyes tan kerületek megtartott gyűléseikben formulázták már nagy részben azon kérdéseket, melyeknek elintézése szükségkép előtérbe lép, mielőtt a főkérdós, a vég czél: népuevelésünk j felvirágoztatása tárgyalás alá vehető lesz ; de mindezek a formaiázások nem képeznek egyöntetű megállapodást s inkább jó akaró óhajok mint határozati javaslaíokat tartalmaznak. E soroknak czélja, egybe szedni mindazon elintézendő kérdéseket, melyeket megoldani égető szükséggé vált s melyek [megoldása nélkül a czél elérhető nem j lesz soha. Távol van azonban e sorokttői az a czél, hogy tanácsadóként lépjjeu fel az egyetemes gyülét tagjai előtt csupán a jóakarat vezeti tollúnkat, — meggyőződve lévén a felől, hogy a népnevelés ügye iránti jó indulatainkat senki kétségbe nem vonja s biztosítva minden népnevelöt, hogy a nemes, magasztos ügyért oly hőn dobog kebelünk, j hogy ha még tévedésbe esnénk is, e jtévedés is csak túláradott érzelmeinkben találná megfejtését, — mit elitélni nemesen érző kebelnek, gondolkodó főnek nem szabad, nem lehet! Hogy nézeteink, melyeket kifejteni szándékozunk, nem állanak egyedül, eléggé bizonyítja előttünk az, hogy a magyarországi népnevelők legnagyobb része meg van győződve e nézetek helyességéről. Nem is ezekhez szólunk tehát, hanem azon népnevelőkhöz, kik a »maradas« elvét követve, az újításoknak azért ellenségei, mert az ujitás mindenkor némi rászkodtatással van egybekapcsolva. A népnevelők helyzete, állása Magyarországon oly különleges, minőt bármely a kultúra magaslatán álló nemzetnél hiába keresünk s e helyzet és állás épp oly kevéssé válik dicséretére a magyar társadalomnak, mint a mily szégyenletes magára a legszentebb ügyre a népnevelés ügyére ! Nagy vádat mondíuuk ki, de nem vonunk vissza belőle egyetleu-egy szót sem ; iparkodni fogunk azt, mit állítottunk be is bizonyítani: A magyarországi népnevelők — ott kezdjük mindjárt, a hol legérzékenyebb a dolog, — anyagi helyzetüket tekintve a társadalom hasonló osztályú munkásaival össze sem egyeztethetők. A törvény, mely a minimumot állapitja meg, a tauitói illetményekre nézve, szükkeblüséget tanúsít; de eltekintve ettől, még az a helyzet is be áll, nem egyszer, hogy az illetményt meghatározni hivatott közegek, félre értve a törvényt, félre magyarázva anuak betűit, a minimumot maximumnak veszik s igy állapítják meg a népnevelő illetményét; oda dobva a tanítót, a lét kérdésének aggodalmaiba. A társadalom hason képesített egyénei mentek az anyagi gondoktól s éppen a népnevelő van annak alája vetve, azon népnevelő, kinek éppen a szellemi elfoglaltságánál fogva, teljesen mentnek kellene lennie az anyagi gondoktól. Ez az első baj, ezon törvényhozás utján segélni kell, ki kell mondani egy minimumot, mely tekintve a tanítóság társadalmi állását — szerintünk — 600 frtuál kevesebb nem lehet s ez által fel kell menteni a tanítót a napi anyagi gondoktól, egyenlővé kell tenni anyagi helyzetét a többi hason állású hivatásban működő egyénekével. A sorrendben, következik a népnevelő társadalmi állása. Ma még - megvalljuk szégyenpír borítja el arezunkat, midőn e sorokat leírjuk ; — de inkább veszszen a világ de mondjuk ki az igazat, — ma még nem bírják azt a befolyást, mely őket megilleti, hanem csak eltűrt egyéneknek tekintetnek mindenfelé. Lehet, sokan azt fogják állítani, hogy a tanítók maguk okai. Ez nagy tévedés. A magyar népnevelőkbeu megvan az önérzet meg van a hivatás iránti lelkesedés, meg Tan a társadalmi műveltség : de hiányzik a társadalomban a jóakarat, beismerni azt, hogy a tanító oly képesített egyén, kinek a társadalomban szerepléshez joga vau. S honnét ered az, hogy a társadalom ezt beismerni vonakodik ? Egyszerű a felelet. Onnét, mert tudja mindenki, hogy a néptanító bármily öutudatosan működik is, bármily magaslatán áll is hivatásának, több nem lesz belőle mint iskolamester, vagy a sors különös kedvezése mellett, legfeljebb is iskolai igazgató. E helyzetet meg kell változtatni. Törvényhozásilag intézkedni kell az iránt, hogy a tanító a nyert képesítésénél fogva, iskolai-igazgató, tanfelügyelő, miniszteri előadó lehessen, szóval biztosítani kell a tanítóságnak a fokozatos előléptetést, mit az képességénél fogva, jogosan megkövetelhet. Rendezni kell haladéktalanul a tanítók feletti fenhatóságok hatáskörét, mert a jelenlegi törvény intézkedései nemcsak hogy nem kielégítők, de még Az„Esstsrgoffl és Vidcke'^arczaja.' ÉDES ANYÁMNAK. I. Kicsike levélre Annyi szépet írtál . . . Olvastam hajnalban, Kelő holdvilágnál. Kicsike levélre Annyi-annyi szépet: Egy sora sok lenne Sejtett üdvösségnek. II. öreg betűk, drága sorok, Mit üzent az édes anyám? Tudom, nem is könyez többé Átkos fia sorsa-baján. Szeretetét adta nékem ; Én meg szúró tövist érte Áldott szivét gondtalanul, Nyomorul tan Összetépve. Mégis mégis mintha azok Az agg betűk szóllanának: Belénk önté szivét-lelkét S azt küldte el rossz fiának! DOKTOR FERENCZ. Uton-utfélea. (II. Turin.) - Milánóból egyenesen Turinba utaztunk. Turin Olaszország néhai fővárosa háromszázezernyi lakosságával már első látásra is meghóditja teljes érdeklődésünket. Aligha van szabályosabban épült város Itáliában. A széles utczák jórészt derékszögben metszik egymást, ami impozáns áttekintést nyújt. Hasonló szabályos ábrázata volt Turinnak már az ókorban is. Lakossága lángoló hazaszeretettel égett az egységes Olaszországért s ezért szívesen áldozatul ejtette lokál patriotizmusát. Hat esztendőn keresztül volt Turin Olaszország fővárosa, a mi meg is látszik rajta: de hogy azóta hanyatlanak, azt nem igen venni észre. Polgársága életrevaló, munkás és kitartó, magas életczélokkal és ambicziókkal; épen azért Turinnak még mindig nagy jövője van, ha elvesztette is politikai súlypontját. A pompás szabályosságu város legnevezetesebb épülete a Palazzo dell' Accademia delle Scienze, mely még kétszáz esztendő előtt jezsuita collegium volt. Itt van a turiniak múzeuma; régiségtárral és képtárral. Igen érdekes az egyptomi emlékkövek s főkép a nagy Rhamses fekete kőből faragott szobra; de rendkivül tanulságosak a múmiák is. A turini gyűjteményben két kitűnően ép múmia fejét láttam, olyan tiszta arczvonásokkal s jól megőrzött hajviselettel hogy a British Múzeumba is beillenének. Meglepően egészségesek az Ősi egyptomi, fából faragott szobrok és fonott munkák, melyeknél különbeket még mai napság sem vagyunk képesek produkálni. Az egyptomi régiségek tisztelőit méltán elragadja a papyrusok óriási terme. De gazdag a múzeum cyprusi, görög, Arnuszk és római régiségekben is. Egy óriási arany nyakékszer előtt Mayer ur jegyzeteket csinált. Már-már megörültem neki, hogy a derék hamburgi nagykereskedő archeológiai hajlamokat kezd kifejteni, midőn egyszerre csak diadalmas mosolylyal hozzám lép és igy szól: — Ennek az egyptomi nyakláncznak a nyers arany értéke negyezerötszáz márka ; a munka megér valami ötezer márkát. Menynyit érhet a régisége? Ilyen formán taksálta és becsülte végig, mint hitetlen hites becsüs a legpompásabb ereklyéket s rendkivül meg volt elégedve, midőn a múzeum nyers aranyát mind felbecsülte. A turini képtár is igen gazdag. Fiesole Madonnája, Bellini, Caravaggio, Veronese, Reni, van Dyck, Rubens, van Ostade, Teniers, Velazquez, Claude Lorraine különkülön is megérdemlik a nemzeti múzeum tanulmányozását. Az olasz muzeumokban átalában egykét Urát kell fizetni beléptidijul ; de az ólálkodó custodék még külön borravalókra számítanak, mert angolul, francziául és németül a legbadarabb ostobaságokat locsogják el, csakhogy alkalmuk legyen az idegenek megdézsmálására. Jaj annak, a ki turini ciceronék kezébe kerül. Annak bizonyosan vége van az napra. A csinosan öltözködő és fésülködő turini ciceronék külön fajtát képeznek az emberiségben. Szemtelenséggel kevert szeretetreméltósággal fogják el főkép az angolokat, s vakmerő tájékozatlansággal, de bámulatos bőbeszédűkkel ragadják végig áldo/ntaikat a muzeumokon és egyébb látványosságokon, óriási arányokban dolgozó hazugságokkal tömvén tele a szerencsétleneket. Mayer urat csak nagy nehezen birtam megmenteni egy csinosan kiöltözködött hyena finom karjaiból. Az éppen szabaddá lett cicerone Mayer urat hódító nyájassággal ragadta egy Rafael elé s beszélt neki a legnagyobb képirómüvészről vagy negyedóráig. Elmondott egy komponált életrajzot, elsorolta Rafael szerelmi kalandjait, megesküdött, hogy a nagy művész a Madonna della Tendáért negyvenezer aranyat kapott készpénzben s hogy nincs ennél külöub Rafael se Turinban, se a világon. Jól meg kell nézni ezt a képet. Hunyja be a bal szemét. Emelje jobb szeme fölé a kezét. Igy. Most lépjünk közelebb három lépéssel. Milyen fölséges, milyen nagyszerű szinek. Ugy-e már észrevette, hogy miképen kell egy Rafaelt élvezni. Most lépjünk oldalt. Hunyja be félig mind a két szemét. Igy. Ennek a Rafaelnek olyan ábrándos hatása van, hogy félig ábrándozóknak kell lennünk, különben föl nem fogjuk. Mayer ur mögyötrelmei igen mulatságosak voltak. A jeles hamburgi azt bitte, hogy most szentül kitanul s keserves grimaszokat vágva, hunyorgatott jobbra, balra. Végre kiábrándítottam vértanúi illúzióiból. Aláhúztam a katalógus azt a sorát, mely a képre vonatkozik. Mayer ur először a számra nézett, azután a szomszéd képhez ment s egész büszkén kinyilatkoztatta : — ön' megkímélhetett volna, uram. Ez a kép, a melyről ön beszélt nem Rafael, hanem Jakopo da Ponte s ez a Rafael, melyet ön meg nem ismert nem eredeti, hanem csak másolat. Akarja hogy tovább magyarázzak ?