Esztergom és Vidéke, 1890

1890-01-19 / 6.szám

ESZThlfKiOM XII ÉVFOLYAM. 6. SZAM. VASÁRNAP, 1890. JANUÁR 19. ii _ _ _ Városi s megyei érdekeink közlönye. j, I Mn-rMKM.iUK Mn:Tii:iil<iiiTKp:T^Rn- I" , SZERKESZTÖSEÖ: I R 0 E T E J^^^^ 1 ]^' VASÁRNAP E S CSÜ TÖRTÖKÖN. BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ «522. SZÁM ALATT, '!HIVATALON INIUIKTKNKK MAO \N MIU^KTKNIOK j i»!|.Ól'T/,|i"r|i!Sl Á \i : « top RMIIÁHIÍ I«K/.<>! ilUtflí k<>y.lf>ui»iip«k lciil<l»<i<|flk. | | sv.iWiíi 100 «•/.«» ig - fi t 75 kr.;!; «*• «r*! 1 J«|• u• f;"tM uzeriitt to^js» : i «vi« . . . '. 0 fit — kr. 1/1 A n riiTTiTii TAI lUU-áOOig . I frt öl) Ur.'Ú) I.Mi. V .w.l.toui kö/.illl«Miflk. 1 ! félévre ' 8 írt - kr. | IvlAUUniVA IAL ". S0O­ämo-ig 1 frt ar, kr.; Ü ,— j negjeilévio . . . : . . . . I fit r.() kr. j SZjfeCI Il'll 1Y [T&R íi-'il. SZÁM, HelT««.lij ?U kr- j|j NVILT'I'KIÍ H.iu.. 20 kr. rr-l — Euyazfl iM_a.ru 7_hf- i b»«á'n láp Iii találón H H W»^ÁII liímítitéflei, a nyilHérlie mkní kő/.- ~~ 1 I! jj lumenjük, «l<"tli'/,«l«Nt |»öii/.flí én nuílsimnhisolí hitév.emlOk. || |j Népoktatásunk. Esztergom, jan. 18. Népoktatásunk ügyónéi fontosnbb s távolabbra kiható kérdést alig isme­rünk. Előttünk fekszenek a közoktatás­ügyi minisztériumhoz küldölt tanfelü­gyelői gondos jelentések számtól elei. Ezek is azt erősitik, hogy megyénkben és városunkban jövő Kultúránk alapja a mostani népoktatás s így a fontos adaiokat lapunk élén mutatjuk be. Tanköteleseink száma a mnlt évben 12,937 (tizenkétezer kilenczszázhar­miuezhét) volt. Ezekből rom. kath. 10,783, görög kel. 7, helvét 1524, ágosi. 87, izr. 536. Valamennyiből magyar 11,040 (tizenegyezer negyven), német 1000 (ezer) és tót 879 (nyolcz­százhetveitkilencz). (Az izraeliták mind a magyar anyanyelvi csoportba vannak fölvéve.) Elemi tanuló volt 8,967 (ebből fiu 4463, leány 4,504!) isméi lő iskolai 2,948, középiskolai 9—15 éves fiu 386, összesen 12,301 (lizenkélezer há­romszázegy.) Egy kis összevetéssel ki lehet számiiani az iskolnmulnsztókal J Tankönyve nem volt ezeröt.venhárom­nak. Fölmentetlen mulasztó volt nyolcz­ezer kétszáznyolczvankeltő, kik ntán a taneszközökre negvven (!) forint 35 krj folyt be. I Volt összesen százharminczhat tan-! terem, hatvanegy faiskola, négy ven hét,' iskolakert és ötven tornatér. Népkönyiár summa sum martini egy ! Kom. kath. iskola van ötvenkilenez elemi, ebből oegyvennyolcz vegyes, öt fiu és hat tisztán leány iskola. Helvét van tizenkét vegyes, ágostai egy vegyes és izr. négy vegyes iskola. Társulati van négy. Mindez összesen az egész megyére és városra kiterjesztve nyolczvan elemi iskolát ad hatvankilencz vegyes, öt fiu és hat leányt an ii lósággal. Magyar tannyelvű elemi iskolánk van hatvankettő, német: három, tót: kettő, ném.-magy. kilencz, tót-magy. négy ; eredménynyel tanitolták a ma­gyar nyelvet lizennyolcz iskolában, mely­ben idegen vagy vegyes volt a tannyelv. Tanító volt összesen százharminczegy ; ebből képesiiett százhuszonhét; kath. százöt; rendes száztizenkettő; segéd­tanító i ízen kilencz. Férfi tanerő száz­négy, tanítónő huszonhét. A tanfelügyelő örvendetesen konstatálja, hogy mind­annyi bírja a magyar nyelvet szóban és Írásban. A tanítóság fizetése volt pénzben és pénzértékben: hatvan hatezer ölszázlizen­nyolez forint (Ebből állami százharmincz­nyolez, egyházi háromezerhat.százhatvan­nyolcz frt !) A rendes tanítók kaplak negyvenhatezer hét százötvenegy friot, a segédek nyolczezer öl százötvenhármat, fűtésre, világításra ment hatezerhárom­száznegyvenegy fii ; taneszközökre hat­százhal vanöt, frt; szegény tanulók segít­ségére nyolczszáz frt, épiikezesre, be­ruházásra kél ezerhároniszázkileifczvenö! frt, vegyesre ezerhárom frt. Társulati jellegű volt négy bánya­tskola (Annavölgye, Dorogit, Tokod. Szarkáé) összesen százhatvanhat tanuló­val : a szarkásit kivéve valamennyi német-magyar tannye'vü: a tanítók fize­tése : kétezer kétszázhúszonuyolez frt. A kereskedelmi iskolába járt har­minczöt tanuló. Az iparosiskolát a kir. városból két­százíiaLvanegy tanuló látogatta, a szom­széd városokból százötvennyolcz s a nyolcz tanító fizetése volt ezerkétszáz­ki lenczven frt. Kisdedovó volt három. Az egyesületi intézetbe járt százhuszonhét apróság; a városi felekezetibe háromszáz s a széni györgy mezeibe százhetvenegy. Az egyesületi intézet fen tartása évenkint ezerheUenkét, az apáczák vezetése alatt állók pedig külön-külön hatszáz frtba kerültek. íme cz apró mozaik kövek, melyek összeillesztéséből elénk tárul közoktatá sunk képe. Az adatok összehasonlításá­ból mindenkinek joga van Ítéletet alkotni közoktatási ügyünk állapotáról ; annyi azonban bizonyos, hogy még a legszi­gorúbb ítélet sem lehet lesújtó, mert városunk és megyénk tanügye évről­évre örvendetesebb és örvendetesebb felvirágzással biztat. Irodalmi levél. (Magyar írók.) A mi sajtónk inkább megir Kókáu­ról és Bitióról háromezer sort, mint Jó­kairól vagy Gyulairól harmiitczat s akár­hány öngyilkosnak több helyet szentel, mint a magyar nemzeti szellem derék niiilikasainak. Innen vau az a nagy tá­jékozatlanság s az irodalom ti tán i küz­del me a létért. J Most is megjelent egy korszakalkotó mű első füzete. De majdnem biztosra vehető, hogy a napisajtó 2—12 sorban száraz kötelességgel tudomásul veszi, hanem meg nem beszéli olyan alapos­sággal ós részletességgel, a mint azt a nagyszerű vállalat megérdemli. Pedig Szinnyei József nagy müve azért is nagy jelentőségű, mert úttörője egy tlíl gy nemzeti irodaloinlörtéiiotnek, mely még mindig hiányzik tudományos­ságunkból. Szín nyei József a legbámulatosabb szorgalmú magyar tudós. A Magyar írók első füzete mutatja, hogy milyen lelkiöstnerettel és szeretettel dogozik ő a nagy vállalaton. Négy kötetre, harminezkét füzetre tervelt, nagy műve alapos biographiákat, repertóriumokat nyújt mindazoknak, kik az összes magyar írókkal meg akarnak ismerkedni. Mindjárt az első füzetben találko­zunk a következő jól ismert nevekkel: Abaíi Lajos, Ábel Jenő, Abonyi Lajos, Ábrái Károly, Ábrányi Emil, id. Áb­rányi Kornél, ifj. Ábrányi Kornél, Acsády Ignácz, Adorján Sándor, Ágai Adolf, Áldor Imre, Alexander Bernát, Alsted János, Amadé László, Ambrus Zoltán. Minden valamire való könyvtárnak őszintén ajánljuk a kitűnő vállalatot. Itt az ideje, hogy megismerkedjünk Íróinkkal is. Egy-egy füzet ötven kr. s megrendelhető Hornyánszky Viktor akadémiai könyvkereskedésében. iz„IsitorfOffl5s?ilíh"iárcíá , a. EZER EV. Innen-onnan_ezer éve, Hogy mienk lett ez a hon, Ezer évre visszanézve, Keljen dal a húrokon. Nem a gyásznak, lemondásnak, Csüggedésnek bús dala, Büszke hittel várlak, áldlak, Uj ezer év hajnala! Ha a multat áttekintem, Mennyi árnyék, mennyi fény, Itt sugárzik, csillog minden, Ott gyász borong, feketén, Itt dicsőség, ott gyalázat, Itt enyhülés, ott vihar, S vészből gyászból újra támad, Büszkén, bátran a magyar. Mesgyéjén az ezer évnek, Szivem büszkén feldobog, Áldva legyen az a végzet Mely magyarnak alkotott! S mig a múlton elmerengek, Lelkemen kigyúl a hév S büszke hittel im köszöntlek, Te dicső, uj ezer év! INCZÉDX LÁSZLÓ. (A „Hét"-böi •) Még a mult tavaszon »Magyar Pantheon« czkn alatt valami felhivás-féle jelent meg a lapokban. A felhívás aláírói közt nagynevű grófok és grófnők, ősi gentrik, elegáns ifjú képviselők, dilettáns uri írók voltak s kö­zébük keveredett, Isten bocsa, még, a nagy Jókai is, a ki a gyarló iró tintafoltos ka­bátját levetve, egyszerre a Mecénás csillogó köntösét akarta felpróbálni. Hogy mi volt vagy mi akart lenni a »Magyar Pantheon« azt a jó Istenen kívül nem tudta s ma sem tudja senki. Sem a felhívás irói, sem olvasói. Csengö-bongó frázisoknak euphonistikus összeáilitása; el­mefuttatások az irók léhasága, az olvasó közönség közönye, a magas társaság zár­kózottsága felett, mindebből levonva a mo­rál »ez nem jól van igy«, s azután követ­keztek a névaláírások gróf X., báró Y-né, Penyvessy Eerencz és Jókai Mór. A »Magyar Pantheon« azután megma­radt annak, a minek maradnia kellett, egy körülbelül három tárczahasábos ritkított garmond hetükkel nyomtatott czikkuek, mely évszázadok multán is nem csekély fejtörést fog okozni a szorgalmas kutatónak, ki véletlenül bukkan a czikkre a múzeum hirlap könyvtárában s hiában fogja majd keresni a Pantheont vagy legalább is annak nyomait. Mi, szegény irók, pedig belenyugodtunk, hogy hát megint csak nem lesz Pantheon, éldegéltünk tovább a hogy eddig szerkesztő­ségeink dohos, szemetes, poros irodáiban vagy a saját hónapos szobáink törött lábu Íróasztala mellett keresve a hirt, a sikert és a honoráriumot. S ime most, hogy elmúlt tőlünk a Pant­heon, uj kilátásokkal, uj reménységekkel, uj örömökkel kecsegtet a jövő. Szebb napok pírja dereng felénk s gyen­géd női kezek készülnek földi életünkbe menny fi ró/,sákat fonni be. Ha Pahtheon nem lett, lesz Salon. Nem olyan büszke és hivalkodó, cz m ugyan, mint a másik, de hát ebben a nyomorúsá­gos világban megelégedhetünk ezzel is . . . Most veszem észre, hogy a tintám ecz­tesedni kezd. Pedig Isten látja lelkemet, hogy nem akarok gúnyolódni s mindazt, a mit elmondandó leszek a lelkemnek abból a háromszorosan elzárt rekeszéből veszem elő, hol a legjobb s legigazabb meggyőző­désemet szoktam tartogatni. Ugy van ! kegyelmes és méltóságos asz­szonyaim, én tudom, hogy önök igen ir­galmas és jóságos cselekedetet akarnak velünk elkövetni, de kénytelen vagyok con­statálni. hogy igen ro-sz módon fogtak hozzá, midőn czikkeket kezdtek irni e kér­désről s mozgalmat indítanak egy olyan ügyben, mely természeténél fogva egyene­sen kizár minden agitácziót. Vegyük azonban elemezés alá a kérdés­erkölcsi és gyakorlati oldalait, önök, asszos nyaim, nem igen írják ugyan meg, de néha társalgás közben elejtik, vagy c/.ikkeikben a sorok között olvasható, hogy föl akarnak minket emelni magukhoz. — A férfit a nőhöz — szívesen; az irót az aristokra­táltoz — soha. — Látják, hölgyeim, a mi munkánk, a mi pályánk attól, a ki szere­tettel s igaz rajongással fog neki, egy olyan adagát követeli meg az önbizalomnak s az önérzetnek, hogy az másoknál valóban visz­szataszitó lenne; nálunk pedig nemcsak természetes, de mindenekfölött szükséges is. — A mi több — kevesebb tehetséggel megáldott fejeinkben egy-egy kis világ van s e kis világok középontja az »Én« mozgató ereje az önérzet s a kis világ a maga sa­játos képeivel, nagyuraival, Pantheonjaival és salonjaival egyetemben, melyeket mi mindannyian másk'ip látunk, mint azok, kik e képeknek valóságos alkatrészei. Ennek a suhjectiv-világnak azután meg vannak a s íját külön s néha igen együgyű, vagy különös gondolatai. így pl. az a joiír­naiista-bojtár, a kinek első tárczaczikke ma látott napvilágot, az magát egy nagy magas helyen képzeli, a melyet Parnassus néven szoktak nevezni s a mely hegy olyan magas, hogy onnan mindenfelé csak le lehet menni, de föl nem. — Az ebédje ugyan még a kétes dolgok ködében bujkál a derék fiúnak, de ő neki azért esze ágában sincs elcserélni egy napos dicsőségét az Eszterházjak két­száz éves majorátusával. Elég bolond, de ő jól érzi magát ebben az állapotban, hát minek bolygatnék ki bolole ? Ez a fiu — ugorjunk át néhány évet tegyük lel róla, hogy már neves iró, a ki­nek kéfc darabja bukott meg a nemzeti szín­házban s három regénye 2000 megmaradt példányban görnyeszti a Révai testvérek könyvállványait sohasem fogja átlépni egy ivgy uri salon küszöbét. Neki az ott ta­lálható urak és hölgyek túlságos »vegyes társaság« lenne. Az ő magasan repkedő szárnyai egyszerre bénultan hullanának le a formaságok és az etiquette seré t-sze inéi­tól találtatva. Roppantul feszélyezné őt az a gondosan borotvált komornyik, a kinek a frakkja modernebb, inge fehérebb, frizu­rája gondosabb, mint az övé, ajkára szá­radna a szó, midőn a nagy szalonba lépve

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents