Esztergom és Vidéke, 1890

1890-05-11 / 38.szám

ESZTÜLlfiOM XII. ÉVFOLYAM. 38. SZÁM. VASÁRNAP, 1890. MÁJUS 11. ESZTERGOM és VIDÉKE j i Városi s megyei érdekeink közlönye. _j l^i^ííSílK MBTENKINT KfcTSZF.R • |" S Z E RKTSTTTS É 6 : HIRDETÉSEK. VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT H HIVATALOS IIIHDKTKSIOK :

; \ ,\JA<;

AN IÍIIÍDKTIÓSKK KI.OI'T/MTIÍNI ÁH • '"*

v,i " l*p «**M»«»i rfMtt ril«»ll k$*J<M««itv«k fciil«l«t»«HJk. j| s/.ólól 100 «/óig — frt 75 fcrj • m<íg;Ul*|>o<liÍB Nzerjut JÍ-^»•> [í eg*,* *u« . . 6 írt - kr. l/IAnnUlUATAI . 100-200 ig . 1 frt 50 kr.jj tH»y»Hial.l,ai. k<i»ölt«t..ek. < j ff| évitt . . 8 írt kr. KIADÜHIVA lAL : jSOO-300-ig . 8 frt ?R kr.: ; .— »egye.leu« 1 írt HO kr. SZ ÉCHEM Y l-TÉB 331 - SZÁM, Hélyvgilij HO kr. ||j NMLTTKIÍ sora 20 kr. il ^yy 9ZflBi^ara^7 kr. hová a lap hivatalos s a magán liir<l<4léfloi, a iiythtőrbe s/.áut kft*- . ^ |j (I leiuéuyek, elfili/.tttési pénzek és reolamalások inl.é/.Hitilök. |] — .. A tábla-háboru. Budapest, máj 9. Mióta a gróf Szapáry-kabinet megalakult — írja nekünk egy országgyűlési képviselő — a most szőnyegen levő törvényjavaslat az első, a mely ugy horderejére, mint reformáló irányáia nézve kétségtelenül nagyobb fontossággal bir. A kir. táblák és kir. főügyészségek szervezéséről szóló és itt jelzett törvényjavaslat első lánczszemét képezi annak a nagyszabású reformunk, a melyet a rokonstruált kabinet annak idején elég világosan körvonalozott s a melyet a gróf Szapáry-miniszterium minden változás nélkül fen tartott. Ha szabad egy nagyobb fontosságú reformtörvónyjavaslat tárgyalásának menetéből a pártoknak ezen alkalommal nyilvánult hangulatából s általában az egész tárgyalás szelleméből következtetést vonni az ezután jövő tárgyalásokra ugy a heroskop, a melyet felállíthatunk kétségtelenül a legkedvezőbbnek tekinthető. A valódi művész kezéből kikerült dalműnek már nyitánya megmutatja azt, hogy milyeu alkotásra várhat a műértő közönség. Éppen igy minden koezkázat nélkül állitkalhatjuk, hogy ezen szép nyitáuy, a melynek a közelebbi napokban tanúi voltunk és vagyunk, biztos kilátást nyújt nekünk arra, hogy a reform keresztülvitelére megteremtésére szolgáló összes többi törvényjavaslatok is éppen oly kedvező fogadtatásban fognak részesülni, mint a milyennel amott tárgyalás alatt levő törvényjavaslat találkozott. Nagy elvi kérdéseket ölel fel a jelzett törvényjavaslat, minők pl. a birák áthelyezése, nyugdíjazása, stb., de ezenkívül nem egy helyi érdeket sért, vagy mellőz és számtalan vidéki igényt hagy kielégítetlenül. Egyszóval, annyi sok mindenféle megtámadható oldala lehetne ennek a törvényjavaslatnak, a melyek ellen nemcsak az ellenzék, hanem a kormányt támogató párt is erős küzdelmet fejthetne ki, ha azt akarná s ha minden áron ellenzékeskedés, illetőleg a kormány útjába való akadálygördítés állana egyik vagy másik párt szándókában, de hogy ez nem igy történik sőt éppen az ellenkezőt tapasztaljuk, az egyik legkiválóbb bizonysága annak, hogy a kormány nemcsak erősen áll saját pártjával szemben, sőt ezen •részről oly támogatással találkozik, a melynél nagyobbal a kormány egy időben sem dicsekedett, hanem az ellenzék részéről is minden a törvényjavaslat egyes szakaszaira nézve tett alapos vagy kevésbé alapos kifogás daczára, a kormány illetve az igazságügy miniszter komoly támadások SZÍVÓS ellenzések helyett inkább nagy előzékenységgel, sőt bókokkal és dicséretekkel találkozik. A viszonyokat s a pártok kebelében levő hangulatot kevésbé ismerők bizonynyal azt hitték, hogy ámbár az általános tárgyalás a lehető legsimábban ment keresztül a részletekuél különösen a hol helyi érdekek, vidéki igények kielégítéséről lesz szó, szívósabban és komolyabban fog a tövényjavaslat egyik-másik szakasza ostromoltatani. Ebben azonban csalódtak, sőt a részletes tárgyalás eddigi menetéről azt mondhatjuk, hogy az iukább kedélyes eszmecsere, mint következetes támadás volt. A kir. tábláknak a törvényjavaslatban nem contemplált más városokban elhelyezése iránti törekvés nagyon alkalmas lehetett volna arra, hogy mindazok, a kiknek a javaslat jelen alakjában nem tetszik egyesüljenek s tömören vállvetve intézzenek támadást a törvényjavaslat megbuktatására, illetőleg az igazságügyi bizottsághoz visszautasítására. Mindez azon bau nem történt. Az érdekeit és mellőzött vidékek képviselői elmondták óhajtásukat, felsorolták statisztikai adataikat egyik város javára, a másik rovására, alig lévén felszólalásuknak más czélja s azt hiszszük, egyóbb eredményre nem is számítottak, mint, hogy az illető választók vagy megbízók nyugodt lélekkel elmondhassák, miszerint képviselőjük, megbízottjuk lólekismereteseu teljesítette kötelességét, szépen, okosan beszélt. Azonban megtörténvén a szavazás, mesés gyorsau visszatért a tárgyalás higgadt menete, világos bizonyságául annak, hogy egyrészt a kormánypárt a legőszintébben támogatja a Szapáry-kabinetet és pedig minden utógondolat nélkül, másrészről az ellenzék nemcsak hogy akadályokat nem gördit a kormány reformterveinek megvalósításánál, de sőt ott, hol bizonyos nagyobb ür mutatkozik még arany hidat épit ezenür felett a kormány részére, mint ezt néhány napi tárgyalás alatt tapasztaltuk. Munkásáéra. Bécs, máj. 8. Az uj aerát, mely a világtörténelemben bizonyára a munkás-aera név alatt fog szerepelni, a német császár, ez a merész és geuialis uralkodó, immár törvénybozásilajj is megnyitotta, mert a fősuly a trónbeszédben, melylyel a német birodalmi követeket üdvözölte, kétsógtelenjil ama helyeken fekszik, melyek a muukáskérdésre vonatkoznak. Ily hatalmas részről nemcsak Németország, de egész Európa napirendjére tűzetvén nem is fog a muukáskérdés arról letűnni, a mig meg nem oldatott, legalább annyira a mennyire az aktuális polgári társadalom keretében az egyátalán megoldható. Minden kétségen kivül áll az, hogy mindenekelőtt Németország szövetségesei, azután pedig a többi hatalmak is, melyek az utolsó berlini congressusou képviseltették magukat és a mindeuesetre csak deziderative formulázott, de mégis a résztvett államokra erkölcsileg kényszerítő erővel visszaható határozatokat affirmative tudomásul vették, lépést tartanak a német vezórhatalommal s a maguk részéről is törvényeket fognak hozni a munkások védelmére, nyugalmára és aggkori ellátására. Ausztria e tekintetben már sokfélében előbbre van, igy külöuöseu a vasárnapi nyugalmat illetőleg. A többi önkényt következik, uem épen ugyanazon sorrendben, nem is betüszerint összeegyező szerkezetbeu, miután minden államnak figyelembe kell vennie a maga Az^Esztcrgom és Vid&ke^tárcsája. Oh, légy tovább . . . — Erzsikémnek. — Oh légy tovább, ki eddig voltál, Maradjon tiszta, szent az oltár, Egy durva szó a sötét mélybül S bélpoklosoknak láng tüzétül, Mint lelkem lassan elsötétül. Oh légy tovább ki eddig voltál," Fényesebb tenger csillagoknál, S látva a tiszta, szent szerelmet, Magdolnaként a porba esnek, Kik durva szóval megsebeztek. LÉVAI SÁNDOR. — Elbeszélés. — (Az Észt. és Vid. számára irta : Munkácsy K.) (9. folytatás.) A szegény ember tudta, hogy a halálba megy és mégsem habozott menni, mert az ur parancsolta. Nyomorult, kegyetlen ur ! — dörmögte magában összeszorított fogakkal Jenő s megsarkantyúzta a lovát. E perczben minden egyébről megfeledkezett, csak a szerencsétlenekre gondolt, akiken talán még segíthet valamit. Alig tért le az országútról a partosi dűlőre, csakhamar látta, hogy osakugyan jól sejtett. A bánya felé vérvörös tűzben égett a láthatár. Tehát a robbanás tűzzel is járt. A tárna faburkolatának kellett meggyulladnia. S minél közelebb jutott a végzetes helyhez, annál nyomasztóbbá, fojtóbbá vált a levegő, telve köszénfüsttel, fojtó gázokkal, piszkos csapadékkal. Már sok ember mezgott a telepen s a siránkozó és jajveszéklŐ hangokból következtetve, a katasztrófa nem járt áldozatok nélkül. Megeresztett kantárral !vágtatott előre s pár per.cz múlva szerencsétlenség színhelyén állott. Az emberek fel s alá futkostak tehetetlenül, a fejüket vesztve. Senki sem tudta, mihez kezdjenek. Nem is mertek közeledni a bánya izzó torkához. Fojtó, kékessárga gőz tódult ki belőle s a bejárat fapillérei lobogó lánggal égtek. Jenő a tizenkettedik órában érkezett meg. A fejetlen tömeg között termett s harsány hangon parancsokat osztogatott nekik. — Mindenekelőtt a tüzet kell elfojtani, hogy közeledni lehessen a bányatorokhoz s meggyőződni arról, lehetséges-e már leszállani a bányába. A bányásztelep a közelben volt. Hamarosan előhozták a vizi lajtokat és a fecskendőket. Jenő maga irányozta a csövet a lángtengerbe. S a tűz csakugyan engedni kezdett az erejéből. Félre küldette a rimánkodó asszonyokat és gyermekeket, akik csak utjokban állottak a mentőknek, vizes pokróczot teríttetett magára és elszántan közeledett a füstokádó tárna felé. A bányászok félénken, habozva követték őt. — Be lehet már menni. A gyertya ég ! — hallatszott kis idő múlva harsány hangja s a künn maradottak visszafojtott lélegzettel, remegve látták a halállal játszó embereket eltűnni a setétben. A perczek kinos lassúsággal teltek el s elmúlt egy negyedóra, a nélkül, hogy az eltávozottak bármilyen életjelt adtak volna magukról. Eközben megérkezett a gróf is a leányával, mindketten lóháton. A gróf arcza sápadt volt és ideges, inkább ingerültnek látszott, mint ijedtnek. A nép között tompa morgás tört ki megérkeztekor. Egy-kettő félhangos szitkokat szórt ellene. De mikor közéjük lépett, egyszerre elnémultak s büszke parancsszavára alázatosan mondották el a történteket. Irén élénk figyelemmel hallgatta az előadásukat. Majd közbeszólott. — A fiatal Zarándi is lement a tárnába ? — Igen, méltóságos kisasszony, ő volt a vezető. Ha ő nincsen itt, még nagyobb lesz a szerencsétlenség, ő csinált egy kis rendet. De alighanem az életével fizeti meg az áldozatkészségét. — Pedig nem az ő tárnája ég ! — mormogta egy mély hang. Irén halálsápadt lett s támolyogva indult a tárna felé. Atyja durván ragadta meg a karját. — Hova akarsz menni ? . . . Megőrültél ? Azt hiszed, segíthetünk rajta. Legfeljebb összetéped a ruhádat. Ha oly kevésre becsüli az életét, veszszen el a hóbortos ember ! . . . Hiszen az imádott népért vesz el. Dicső martyrhalála lesz. Az kell neki. A közelállók meghallották a szavait. Mormogtak és a fejüket rázták. Irén észrevette ezt. Még jobban elhalványult, de engedelmeskedett az atyjának. Visszatért az oldala mellé. Szive oly hangosan vert, hogy megszámlálhatta az ütéseit. Még néhány peroz telt el kinos bizonytalanságban. De most egyszerre örömkiáltásban tört ki a tömeg. Setét alakok jelentek meg a tárna torkában. Fekete, piszkos alakok : a mentők. Párosával jöttek elő, egy-egy mozdulatlan munkást ozipelve. Leghátul Jenő. A pernye sziporkázva hullott reája, éppen előtte zuhant le egy elízzott gerenda s ő nyugodtan, szótlanul, halvány arozozal lépett át rajta. A láng vörös fénye férfias, halvány arczára verődött. Volt valami magasztos, szinte mystikus a megjelenésében. Olyan volt, milyennek az ó-szövetségi Mózest festik az égő csipkebokor közepében. A tómeg harsogó örömrivalgással fogadta. Azután mindnyájan köréje tódultak. Nagyon hamar halálos osenddé vált az éljenzés. Mindenki az övét kereste. A jajok és Őrömhangok rémes zűrzavarrá vegyültek. Jenő azonnal a felhozottak ápolásához és életre ébresztéséhez látott. Itt volt csak elemében. Nem pihent egy perozig sem, a mig csak valamennyi áldozatot meg nem vizsgált s a kellő ápolása felől nem intéz-, kedett. Azután kimerülten dőlt egy koosi olda-. Iához. Irén sem maradt tovább az atyja mellett, Hozzája sietett. Remegő, félénk; hau-, gon kérdezte: — Nincs semmi baja? — Nincs — válaszolt Jenő rftviden. — Mind künn vannak a szerencsétlenek ? — s a felhozott áldozatok felé mutatott, '—* Azt jhiszi, kijöttem volna előbb a tárnából, amig valamennyit fel nem találtam ?