Esztergom és Vidéke, 1890

1890-05-01 / 35.szám

ESZTERGOM XII. ÉVFOLYAM. B5. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1890. MÁJUS 1. ESZTERGOM és TIBÉKE is _ ii Városismegyei érdekeink közlönye. \ _____ , I! M ÉTEN KINT KfcTOZRR: ~ SZERKESZ fWÍE 6 : I H I R ü EllT SE K7 VASÁRNAPJESjCSUrOíHOKON. BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ 322. SZÁM ALATT, Í HIVATALON IIIUDIÍTKSKK MAOAN IÍIIÍOKTK.S^K lli|.<')|i'|7I'','I'l(',SI Á U : »•».»• » í*|f H7,«llonii részét illető k{j7.l«Vttéiiy«1r ItiiliUmlrtk. I szótól 100 n/.óig — fit ?ő kr.jj\ i<»egMlla.|i()il;is Mierint fegju I « B *s» «v •. . . 6 fit -• kr. i/i*nmT7\TiiTÄl 100-200 ig . 1 fit 50 kr.j ! Uujowbliau kffxSlUtiieic. ! félévre 8 frt - kr. KlAÜÜHlVAÍ AL . 800-800-ig . % frt 35 kf.j j , í nefíjetléuB I írt SO kr. SZÉCHENYI-TÉR 331- SZÁM, Bélj«g«lij 80 Icr. j j NYILTTKII sura 550 kr. — . , .,. . ^X. fl *Áln '^TJL . ^ * tr ' InH'ií a lap hivatalos s a magán liinlutései, a nvillíéilie szánt kii/,- ' _ _. ItMiiMliri« I; ulfíü'/nliwií núii'/iil; i'iB riínlnmri IT'IUIIIÍ i II I i'iy uiiilftk II Május elseje, A nyájasan mosolygó lükelet pompás nyitányát üljük ma. Gyönyörű hajtású lombok, virágzó fák s üde pázsit lehelik ránk a tavasz éltető leheletét. De nemcsak a tavaszi ünnep költői akkordjai remegtetik meg szivünket. Zugó moraj vonul végig a vén Euró­pán, melytől megremegnek a büszke márvány paloták s aggodalomba borul­nak a vagyon fejedelmei. A munka verítéke termékenyítette meg ezt a májusi fáradalmakat. A vi­lág munkásai jogokat követelnek, em­beri jogokat, polgári jogokat, a boldog­ság jogait, Követelik hatalmas erővel, elemi in­dulattal. Ha alkotmányos utakon halad ez a mozgalom, akkor velők érzünk s tiszta szívből óhajtjuk a becsületes munka m egváltását. De ha a romboló forradalomba csap át, akkor megrendülünk tőle s száza­dunk békés szelleme pártra szakad. Nyolcz óra a munkának. Nyolcz <5ra a társadalomnak. Nyolcz óra a pihenésnek. Védelem a családi életnek. Elismerés a munkának. Műveltség és jólét a muukásoknak. Ezek a jelszavak nemesek és tiszták, emberiek és jogosak. De ha a piros zászlókra más egyéb jeligéket irnak, akkor nem tartunk ve­lök, elfordulunk tőlük; 1 sőt ellenük so­rakozunk. A mit a czivilizáczió fényes szelleme alkotott, azt nem szabad a munkás osz­tálynak megsemmisítenie. A mit a vagyon képvisel, az nem kö­zös osztalék. A mit a munkások követelnek, azt minden szabadságszerető ember helyesli és óhajtja, mig a követelés alkotmányos természetű marad. Nekünk is vannak munkásaink s igy van munkáskérdésünk is. Május elseje bányáinkban, gyáraink­ban és műhelyeinkben is meg fogja dobogtatni a munkások szivét. Csak ne használják fegyverül azt a szerszámot, mely eddig kenyeret keresett s ne lá­zítsák föl önmaguk ellen azokat, a kik eddig javukat óhajtották. Az egész világ nagy aggodalommal néz a mai nap elé. Zivatar lesz belőle mindenkép. De vájjon romboló felhőszakadás vagy ál­dást hozó termékenyítő eső-e? Ki tudja azt még most ? Május elseje van. Ünnepeljük a ta­vaszt. "Ünnepelje a munkás is jogai és jóléte tavaszát, de ne rombolja össze azt, a mit eddig teremtett: a bókét, a nyugalmat, a haladást és akkor javu­kat fogják követelni a műveltebb osz­tályok munkásai is. ÁlSandó színház. Hegyi Aranka, Vízvári Gyula, Csil­lag Teréz és Vízvári Gyulánó emléke­zetes vendégjátékai arról győzték meg a város közönségét, hogy van már ta­laj és pedig hálás talaj Esztergomban a színészet fejlesztésére: egy állandó színház építésére. Az állandó színház kérdése légvári kérdés azoknál, a kik úgysem szoktak színházba járni : de szívesen üdvözölt idea azoknál, a kik szívesen törődnek a város magasabb kulturális érdekeivel. Esztergomnak nincsen egy nagy dísz­terme. Ez lehetne az állandó színház. Nincsen kifogástalan tánczhelyisége. Ez lehetne az állandó színház. Szóval három kérdést oldanánk meg egyszerre az állandó színházzal. Azután milyen nevezetes társadalmi tényező volna az állandó színház, mely­nek diszes csarnokában az egész mü­veit társadalom találkoznék! Az arena körülbelül bevégezte mis­sióját. Kényelmet és Ízlést követel most a közönség ugy a házban, mint a szín­padon. Ezt pedig csakis egy épített színház tudná biztosítani. Hol vannak a Röekök és Kun Ko­csárdok ? Mert a régóta sóvárgott ál­landó színház épület, vagy redout föl­építését a nagylelkűségtől várjuk. Van­nak milliomosaink. Adoptálja valamelyi­kük a városi redoutot. Ajándékozza meg vele a várost s a közművelődést s neve örökre áldott- fog marabui Esztergom történetében. H a z a i i p a r. Budapest, ápril 30. I. Figyelemreméltó, de sajnos azon ta­pasztalat, hogy nálunk az ipar terén a verseny a legtöbb esetben távolról sem tisztességes, sőt az csúnya versenygéssé fajul: mert az iparosok igen nagy része, fájdalom! nem gyártmányai jóságával és jutányos árakkal törekszik magának főléuyiséget szerezni, hanem a régibb gyárak ós ipartelepek, sőt a némileg nagyobb műhelyek is egyeduralmat kö­vetelnek magok részére az ujabb ipar­telepekkel s vállalatokkal szemben. Ha tehát uj gyárat teremt valaki, mely a korszerű igények követeléseinek az által is megfelel, hogy a technika legújabb vívmányait alkalmazza s igy az eddig gyártott iparczikkeknól jobbat és jHiá­nyosabbat bír előállítani, akkor a ré­gibb gyárak, melyek már rég túlhala­dott berendezéseik által és műhelyeik­ben, minthogy azok nem szereivók föl a legújabb és legjobb technikai eszkö­zökkel, távolról sem képosek csak meg­közelítő jó minőségű és olcsó árukat készíteni, összes erejöket arra fordítják, hogy a nálok jobb uj gyár ellen a leg­szemérmetlenebb uton-módon is áská­lódjanak. Ha ily régibb gyárak tulaj­donosaiban a honszeretet csak legkisebb szikrája égne, bizonyára örülnének, hogy az uj gyár, nem kímélne fáradságot ós költséget, azt éri el kitűnő és jutányos készítményeivel, a mire ők képtelenek voltak s lettek volna: kiszorítja a nem­zetünket szipolyozó külföldi drága si­lány, sőt gyakorta szerfölött rossz gyárt­mányokat. De minthogy a honszeretet ily, rendesen külföldről hozzánk besza­kadt s ideigleuesen letelepedett, ma­gyarul nem értő, német üzletvezetést gyakorló czógeknél, a melyek ha a ma­gyar kenyéren jól megtollasodtak, sietve vonulnak vissza földieik közé, ösmeret­len, hát öröm helyett kaján irigység Az^Esztcrgom ás Vidske^tárczája. Tudass a veremben, — Elbeszélés. — (Az Bszt. és Vid. számára irta : Munkácsy K.) (6. folytatás.) A gróf ur bizonyosan unatkozik ; szük­sége van egy kártyapartnerre. Vele szem­ben nem kell sokat cíeremóniázni, egy kissé udvarias s ö csak örülhet a kegynek, ha egy gróf nyeri el a pénzét. Hiszen ki­csoda is ő voltaképen ? . . . Az ő gazda­tisztjének a fia! . . . Bizony éppen nem kék vér, vagy koronás családfa! Tompán felkaczagott. S a szép grófnő is bizonyára azért nem részesítette öt ama kegyben, hogy gyengéd kacsóját megérint­hesse. Hanem azért azt a hideg, szenvtelen .arczot mégis már kétszer lángra lobban­totta már! Minap a malomnál s ma a terrászon. Két apró szúrás volt ez csak, aféle ártatlan karczolgatás, a kegyelemdö­ifést későbbre tartja fenn. A sebhely hom­lokán bizony több fájdalmat okozott neki. Vájjon látta-e Irén és megismerte-e ? Mily büszkén nézett fel reája! . . . Éppen nem, mint a vádlott a vádlójára. Vagy mái­teljesen elfeledte az egész eseményt ? . . . Ki csodálkoznék ezen ? Hiszen hozott érette aranyakat és lealázta magát, hogy egy czimertelen ember küszöbét átlépje. Ennyi elégtétellel csak megelégedhetik egy maga­fajta semmi . . . Ingerülten verdeste a botjával az útszéli növényeket. Majd megrázta a fejét. Ej, ej, kár volt az elébb dicsekedni önmagával! hát hová lett az ő hires nyugodtsága ? És éppen most hagyná az el, a látogatás után ? . . . Igazán nevetséges. Szülei már aggódva vártak reá a ház előtti kis padon. Félénken s mégis kíván­csian vizsgálgatták az arczvonásait. Eléggé nyugodtak voltak azok és kisimultak. — Nos, hogy végződtél ? — kérdezte anyja megkönnyebülten. Hogy van a grófnő? — Semmi baja, valami rosszat álmodott. Mind ilyenek ezek a népek. |A beteg kol­dusasszonyt kikergette írén kisasszony az udvarról, de ha ő megszúrná fehér ujjacs­káját, bizonyára fellármáznák az egész vi­déket. Zarándiné méltatlankodva rázta a fejét. — Nincs igazad, fiam. Irén kisasszony­nak jó, nemes szive van ; az egész környék ismeri jótékonyságát. A milyen heves, szív­telen gyermek volt, olyan komoly, nemes lelkű leány vált belőle. Nincs a faluban szegény, akin nem segitett volna. — Nos, sietett is eldicsekedni jótékony­ságával — válaszolt Jenő. Setét arczczal foglalt a padon helyet a szülei mellett. Boszantotta az anyja utolsó megjegyzése, habár el sem tudta hinni azt. IV. Jenő három nap múlva újra átment a várba. Alice grófnő az ágyon kivül, egy chaise longeon pihenve, kaczér pongyolá­ban fogadta. Hálás örömmel emelte reá nagy szürke szemeit. — Jobban vagyok, édes Zarándi, sokkal jobban. Hála az ön segítségének. Már teg­nap is vártam önt. Ha ma sem jön, kül­döttem volna, utána. Elfogyott az orvos­szerem. Csodaszer volt az. Egyszerre meg­szűnt tőle a migrainem és lázam. Használ­jam tovább is ? — Hosszú ideig még. Akkor bizonyosan teljesen kigyógyítja a bajából. — Valóban elhiszem önnek, ön a leg­ügyesebb és a legszeretetreméltóbb ember valamennyi eddigi orvosom között. Pedig nem kevéssel volt dolgom. Látogasson meg kérem naponkint. Oly melegen kérte őt, hogy Jenő nem tudott ellentmondani neki. A gróf is biztatta. Ha már mindennap nem, legalább kétszer háromszor hetenkint jöjjön fel hozzájuk. Cousineja érdekében kéri; mert látja, mily jó hatással van je­lenléte a beteg kedélyére. S Jenő engedett a kérésüknek. Éppen nem bánta, hogy igy gyakran alkalma nyí­lik a fekete várba feljöhetni. A hadvezér­nek nagy előnyére van, ha ismerős a helyi viszonyokkal. Kilesheti az ellenség gyenge oldalát és a legalkalmasabb időpontot vá­laszthatja a megtámadásra. Eljárt tehát gyakran, Megkezdődtek a piké-parthiek. A gróf változatlanul udvarias és előzékeny volt irányában. Ellátta finom szivarokkal s együtt fogyasztották a jó cognacot és az ó sherrit. Irént azonban nagyon ritkán látta. Legfeljebb egy-egy pillanatra, összes érintkezésük a különös rövid, hideg üdvözletből állott. És ez bo­szantotta őt. Hisz leginkább őt szerette volna alaposan kiismerni! Szeretett volna ugy elbánni vele, mint a gyermek a légy­gyei, a melynek elébb kitépi a szárnyát és a lábát s csak azután. 9IÍ meg. Jól esett volna a lelkének még néhányszor ugy fel­ingerelni, mint a minap. Szeretett volna gyönyörködni a vergődésében. Irén vissza­vonulása megfosztotta őt e mulatságtól. De nem csüggedt. Hiszen van elég ideje, nem kell sietnie a trompf kivágásával. Majdcsak beszélnek még néhányszor együtt. Magányos bolyongásaiban az erdőkben el­vágtatott ugyan párszor mellette a paripá­ján, de a tekintetük sohasem találkozott. Véletlenül, vagy szándékosan, de Irén min­dég az ellenkező irányba fordította a fejét. Várt tehát tovább. Ez időben történt, hogy Szihalomy Kris­tóf grófot valóságos belső titkos tanácsossá nevezték ki. Ez alkalomból fényes kerti ünnepélyt rendezett a fekete várban, a melyre Jenő is hivatalos volt. Természe­tesen elment, A kastély tele volt előkelő vendégekkel. Főrangú hölgyek, akik több őssel birtak, mint hajszállal, magas állású katonatisztek, czifra egyenruhákban, gaz­dagon elhalmozva csillagokkal és sebhelyek­kel, vézna, gyenge comtessek kevés ruhá­ban, de annyi ékszerrel, hogy az ember szinte féltette őket, hogy összeroskadnak a reájuk nehezedő gyémántok terhe alatt, monoclis fiatal urak pösze nyelvvel, de párisi nyakkendővel és Heats-féle kalapban,, valamennyien elhalmozták üdvkivánataikkai a házi urat, aki ma talán még jobban fel­szegzett fővel és büszke önelégültséggel, mint valami kis király az udvarában, járt­kelt közöttük. Jenőt a karjára vette és személyesen bemutatta a vendégeinek, a leghizelgöbb szavak kíséretében s Alios grófnő, aki az ünnepély előestéjén bámu­latos módra egyszerre felgyógyult., ugyan­csak segített neki a dicsérgetésben miß-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents