Esztergom és Vidéke, 1890

1890-04-27 / 34.szám

Midőn rövid ido multa ezen uj bérlői Ifíi,«zfc megszilárdult, oly biztos kezekben fogj a látni a nagybirtokosság vagyonát, hogy az előbbi helyzetet alig tudja elképzelni. E rendszer első sorban leginkáb ál­landó tőkeelhelyezésre szolgáló javakra alkalmas, mint péld. hitbizományok, vallás- ós közalapítványi és papi birtokok melyeken, ha kérésziül vitetnék, az egész országra kiható üdvös hatása nagyha­niar érezhető volna. De azonfelül al­kalmazható volna minden nagyobb bir­tokra, hol a centrális kiadások nagy­mérvűek. E rendszer a birtokforgalmat som gátolná, mert a földtulajdonosra csak kedvező hatása hárulna a mennyiben a biztos évi járadék által a tőke is (illetve az eladási ár) bizton kiszámít­ható volna ; a bérlő pedig mintegy má­sodik tulajdonossá válna, a mennyiben a melioraliók, a leltár-értékemelkedés és a bérlet biztosítása pénztárban levő tökéje őt szorosabban kötnék a birtok­hoz, mely jogát természetesen el is adhatná. Ennyit az egész rendszer főkörvona­lairól, természetesen a részletek egyes helyeken igen tág körben mozoghatnak. De »Sapienti paucza«. Tudom ugyan, hogy e soraim most semmi visszhangra nem találnak, de eljön még az idő, midőn talán erre is fog valaki gondolni. Ugy legyen! kí­vánom. Kívánom hazánk, e szép Ma­gyarország mezőgazdaságának javára, mert hogy ez uem csekély tényezője volna a magyar mezőgazdasági emelke­désnek, arra vonatkozó meggyőződésem őszinte és igaz. A nemzeti színház Esztergomban. Esztergom, ápr. 6. A nemzeti színház három kitűnő mű­vésze lépett föl tegnap szerény kis szinpadunkon. Olyan esemény volt ez, melyhez foghalót még nem konstatál­tam Esztergomban. Gr. Csillag Teréz, Vizváriné Szigeti Jolán és Vízvári Gyula. Egy egész kis nemzeti színház Esztergomban. Közönségünk megértette és meg­becsülte az eseményt. Zsúfolt ház, fre­netikus lelkesedés, valóságos forra­dalom. .Már csütörtökön este megkezdődtek a helyfoglalások, midőn először ment hire annak, hogy a nevezetes triász városunkban lesz. Pénteken már alig volt jegy s tegnap jó lett volna az arénát még egyszer olyan nagyra kibő­víteni, mert rengeteg sokan voltak azok, a kik már be nem fértek. Tegnap délután érkeztek meg az ünnepelt művésznők, a kik ez alkalom­mal léptek föl legelőször Esztergomban. Soha szebben nem festett még az arena. Esztergom legszebb közönsége volt jelen, mely már meg tudna telíteni egy szép kis állandó színházat. A tapsvihar és lelkesedés föl vonás­ról fölvonásra emelkedett s az utolsó felvonás végén érte el a leghatalmasabb nyilatkozatát. Mindegyik művész élő babérlevelek­ből font, kamóliákkal és rózsákkal dí­szített, pompás koszorút kapott. Mindegyik koszorú négy méteres fehér atlasz szalagon ragyogott a fölirat Gr. Csillag Teréznek : az esztergomiak. 1890. IV. 26. — Vizvárinó Szigeti Jolánnak: az esztergomiak. 1890.IV.26. — Vízvári Gyulának: az esztergomiak. 1890. IV. 26. A hírneves művészek tiszteletére az előadás végén a közönség bankettet rendezett a Fürdő-vendéglő nagy ter­mében, ezzel óhajtván megkoszorúzni a feledhetetlen est emlékezetét. Színházi szemle. (19. Pry Pál.) Vízvári Gyula, a Nemzeti Színház páratlan művésze, szerdán vette be Esztergomot Pry Pálban egyik leg­kitűnőbb szerepében. Nagy közönség gyönyörködött művészetében s lelkes fogadtatásbau részesítette a rég várt vendéget. Pry Pált ismeri az esztergomi közöu­ség, de mint bohózatot. Mert a kik eddig bemutatták, azok a kitűnő, régi jóizü angol vígjátékból vastag német bohózatot rögtönöztek, ugy hogy a kar­zat nem tudott hová lenni elragadta­tásában. Vízvárinak ki kellett korrigálni a publikum emlékezetéből azt a hamis felfogást, mintha Pry Pál bohózat volna s be kellett mutatnia erőteljes jollemzetességgel, találó színekkel s befejezett művészettel az ellenkezőt: Pry Pált, a derűs vígjáték plastikusau kidomborodó alakját. Pry Pál Vízvári kezében sehogyse volt félkegyelmű. Vízvári bemutatta az igazi Pry Pált, a milyen nagyon sok van köztünk is. A Kíváncsi Póterek nem is voltak egészen kíváncsiak Pry Pálra, mert nem szeretik magukat a színpadon látni. Es Vízvári mégis észrevétette őket. Vízvári tehetsége a legszebb virágzás­ban van. Előkelő intelligenczia ve­zeti minden legkisebb mozdulatát és szavát. Nem hágy semmit se meggon­dolatlanul, mórt feldolgozza a legpor­czikább részleteit is. Pry Pál igazi gyönyört nyújtott. Min­den jelenete fellegtelen derültséget okozott s a kinek vau érzéke a legfi­nomabb komikum iránt, az teljesen él­vezte a szerdai előadást. A közönség zajos ovácziókban fejezte ki elragadtatását. (20. Barátságból, Fipsz.) Csütörtökön és zsúfolt ház. A máso­dik Vizvári-est első darabja egy kis angol vígjáték volt, mely a nagy kö­zönséget teljesen meghódította. Vízvári Gyula Soutdown Trotlerje szintén feledhetetlen emlékezetű marad. Humor és nemes komikum, oktalan harag és czéltalan kitörés színezte já­tékát, mely természetességénél és be­fejezettségénél fogva nem hagyott hátra kívánni valót. Harsogó jókedv kisérte a művész minden mozdulatát s a ha­talmas közönség nem birt belefáradni a kihívásokba és tapsokba.* Második darab gyanánt került színre Fipsz, Kotzebue elavult bohózata. A bohózat csupa képtelenség s Vízvári mégis élvezetessé tudta tenni. Ugy az alsó, mint a fel só parlia­mentben egyforma lelkesedóst keltett Vízvári Fipsze. Csak a kifejezés módja különbözött. Alul tapsollak, odafönt tomboltak; alul élénken éljeneztek, odafönt viharosan riadoztak. A páholyok fölött végig futó oldalkarzatok majd leszakadtak a bohózat előadása alatt. A páholy közönsége pedig kénytelen volt, hősi megadással elnyelni azt a port, melyet már évtizedek óta nem ráztak, ki az arénái oldalkarzatokból. De ez a porfelhőszakadás és színházi menydörgés is bebizonyította, hogy mi­lyen volt a hatás. Vízvári a jókedvű vidéki publikum számára tartogatja Fipszet. Kotzebue Fipsze már régesrég kimúlt ; de Víz­várié halhatatlan marad. Ennél az elő­adásnál is bevált az a mondás, hogy a kitűnő művész még a gyönge dongáju darabban is remekel. HÍREK. — A herczegprimás tegnap del­előtt az enyhe tavaszi napok élvezésére rövid időre Baicsra utazott. - Majlath György grof főispán a keddi megyei közgyűlésre holnap szék­városába érkezik. — Májusi ájtatosság. Mmt mai évek hosszú során keresztül, ugy as idei május hó tartama alatt is meg fog tartatni a vízivárosi zárdateinplom­bau a sűrűen látogatott Mária-ájlatos­ság a következő sorrenddel: Naponkint reggel hetedfélkor szent mise, délután pedig ugyancsak félhétkor letenye lesz, melyet naponkint szent beszéd előz meg. A predikácziókat a helybeli pap­ság tagjai felváltva mondják. Az első ájtatosság april 30-án, jövő szerdán este lesz. Az ájtatosságot különösen ajánljuk t. olvasóink fig-yelmóbe. — Jubileumi hódolat. Schwarz Cres­contia, szathmári tartományi főnöknó f. hó 23-án ünnepelte szerzetes fogadalma 25. évfordulóját. Ez alkalomból a vízi­városi nőnevelőintézet hódoló feliratot küldött a nagy érdemű tartományi fő­nöknőuek. Az üdvözlő irat igou díszes albumba volt foglalva, mely világos barna zerge bőrből készült. A tábla közepén réz-paizson a tart. főnöknő monogrammja állott, sarkait szintén réz, áttört müvű diszitmények ékiték. A czimlap remek rajzban készült. 1 dí­szes initiálók ékiték az üdvözlő iratot ós az alkalmi költeményt is, melyek szerzői a t. nővérek soraiból kerültek ki. A kegyeletes albumot a nővéreken kivül a beluövendékek is mind alá­irtak. Mi is csatlakozunk a buzgó te­vékenységű főnöknő tisztelőihez és tol­mácsoljuk örömünnepéhez legjobb kivá­natainkat. — Gyászjelentés. Csomóssy Sándor reál tanárt súlyos csapás érte édes atyja halálával. Az élet küzdelmeiben kifá­radt embert tegnap délután temették el nagy részvét mellett. Gyászjelentése a következő: Alulírottak fájó szívvel tudat­ják a hőn szeretett férj, jó atya, nagy­atya és rokonnak Csomóssy József volt megyei tisztviselőnek és 48/49-es hon­véd főhadnagynak f. ó. apr. 25-én éjjel 1 órakor, életének 65-ik, boldog házas­ságának 35-ik évébe, a halotti szent­ségek ájtatos felvétele után, tüdő-gü­inőben történt gyászos kiinultát. A bol­dogultnak hült teteme f. h. 26-án dél­után 5 órakor fog a Kis-utcza 285. minden héten egyszer előveszi. Róla való­ban elmondhatjuk, hogy nem egészséges, ha valami baja nincsen. S mégis kétségbe­esik, ha ilyenkor orvos nincsen a kéznél. Gyújtson rá, kedves barátom s bocsásson meg,hogy ily csekély okból ide fárasztottuk. — Méltóságod bizalma felette nagy meg­tiszteltetés volt reám nézve — felelt Jenő változatlan hangon, meg nem indulva a leereszkedő jóindulaton. Egykedvűen csipte le a szivar végét s rágyújtott. — Hogyne volna önhöz bizalmunk. Ol­vastuk fényesen sikerült műtétét Bartolesco herczegen. Valóban, büszke lehet sikerére. Jenő szeme felragyogott. — Azon a napon én is meg voltam elé­gedve magammal. ­Irén, aki eddig oldalt az ablakmélyedés­ben állott, hirtelen megfordult. Jenőre né­zett, találkozott a tekintetük. — Szereneses ember ön, Zarándi! Kevés ember merne ily szavakat koezkáztatni. A gróf látta, hogy r Jenő homloka rán­czokba vpnult. Megelőzte a szólásban. Vál­lára tette a kezét. — De ön megteheti barátom. Látja, mégis csak jó volt, hogy nem lett gazdává. Édes atyját nagyon búsította eleinte ez elhatározása, de remélem, hogy most már teljesen megvigasztalódott. Valóban szilárd elhatározásának köszönheti fényes carriérjét. Ha gazdász lesz, ma ispánkodik valahol. És igy, ime: ma földesúr, kolléga, egy kis dominium ura. Jenő fürkészöleg nézte a grófot, vájjon .gunyolódik-e vele. De a sima, diplomata vonásokból semmit sem" tudott kiolvasni. ~~ Csak pár hold az gróf ur, ami az enyém, dominiumnak nagyon kevés. De van egy nagy előnye szemeimben. Az a tudat, hogy minden talpalatnyi részét ne­héz, de becsületes munkával szereztem meg magamnak. A gróf köhintett és félrefordult. Aligha­nem a Jenő szivarjának füstje szállott a torkára, mert ő sohasem dohányozott. Pil­lanatnyi csend után hirtelen felszólalt: — Nos, és hogy hatott önre a szülőföld­jének viszontlátása tizenkét évi távollét után ? Talált-e valami változást ? — Igen, találtam némi változást. Ugy tűnik fel nekem, mintha az egész vidék kissé megöregedett volna a távollétem alatt. Vagy talán csak a nyughatatlan gyermek­szem nem vett annyit észre, mint a férfi lasubb járású tekintete ? Mégis ugy tűnik fel nekem, mintha a falu lakossága zor­dabbá, zárkózottabbá vált volna i^azóta s elvesztette volna régi egyenes, nyilt, gond­talan jellegét. S nagyobb a szegénység és a piszok hajlékukban, mint a milyen haj­dan volt. Szihalomy futólag összerántotta a szem­öldjeit. — ön ugy látszik, nagy barátja a nép­nek. Azoknak szenteli az első megfigyelé­seket. — Tartozom ezzel neki. Hiszen hozzá állok a legközelebb. Tulajdonképen magam is közéjük való vagyok. — És még sem ismeri. Igaz, hogy a fővárosban meg sem ismerhette. Ha az ember az ebét gondozza, eteti, simogatja, az legalább hű és simul a gazdájához. De a nép megmarja a jótevőjét. Ezzel csak ugy lehet birni, ha rövid pórázra eresztjük. — Bocsánat, méltóságos uram. Sokszor láttam, hogy az agyondédelgetett öleb megharapta az úrnője kacsóját, de még gyakrabban, hogy a nép, a melyet ura agyongyötört, alázatosan megcsókolta a hóhéra kezét. Ez éppen a legnagyobb bűne. Es ezért könnyű és hálás feladat, lánczra verni öt. — Ön veszedelmes demokrata. Pedig mint gyermek, ha jól emlékezem, sohasem szeretett a parasztficzkókkal pajtáskodni. Apjától hallottam. — Nagyon megváltoztam azóta. Az élet erős iskola . . . S nekem különösen feled­hetetlen leczkéket adott . . . — No, no, amint észreveszem, valóság­gal politizálni kezdünk. Hagyjuk ezt má­soknak, hiszen mi jó barátok vagyunk, ugyebár? ... A politika pedig azoknak való, akik egymással minden áron hajba kapni akarnak. Szihalomy lekötelezően mosolygott s Jenő felállott a helyéről. — Sohasem rabolnám el méltóságod drága idejét szükségtelen fecsegessél. Már úgyis sokat alkalmatlankodtam. Szabadjon ajánlanom magamat. Szihalomy is felállott a pamlagról. Újó­lag a kezét nyújtotta, de mintha valamivel feszesebben és erőltetettebb mosolygás kí­séretében, mint érkeztekor. — Siet, rossz ember, no nem tartózta­tom. Tudom, hogy türelmetlenül várják odahaza. Hanem remélem, hogy a mai ön­kénytelen látogatás csak bevezetés volt további gyakori és önkénytes látogatásai­hoz. Tud-e pikettirozni? — Dilettánskodom benne. — Nos, tehát viszontlátásra holnap a zöld asztalnál! Kezet fogtak. Jenő Irénhez közeledett, a ki még mindég az ablakban állott és semmi részt sem vett a társalgásban. Meg­hajolt előtte. Irén alig biczentette meg a fejét s ujjaival tovább dobolt az ablaktáblákon. A kezét nem nyújtotta. Jenőnek egyetlen arczizma sem rándult meg. Mosolyogva lépett ki az ajtón. De mikor künn volt a terrászon, mosolya se­tétté és komorrá változott. — Igen, eljövök holnap — mormolta — s megkezdjük a játékot. De az utolsó játszmát biztosan én fogom megnyerni. Még pedig ugy, hogy többé nem következ­hetik reá revanche-partie. Sietve távozott a kertből s letért az országútra. Tovább fűzte fejében a gondo­latokat. Tehát megtette az első látogatást. Tel­jesen meg van elégedve magával. Győzte­sen megőrizte a higgadtságát és a közöm­bösségét ; de azért a gróf észrevehette, hogy ellenség áll vele szemben. S mily nyugodt most is! — önmaga csodálkozott ezen. Mily leereszkedő volt a méltóságos ur! mily szives! Majdnem jobban szerette volna, ha nem ilyen, hanem gőgös, merev, tartózkodó, amilyen rendesen szokott lenni. Jobban sújtja a fejsze a szilárd törzset, mint a hajlékony szárat. Vájjon minek köszönheti e feltűnő sziveslátást ? (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents