Esztergom és Vidéke, 1890
1890-04-24 / 33.szám
1ftsa, akár Äfl ariétszám -szaporítása vagy •egyebek által magának mintegy tőkét mely szoros kapcsolatba hozza őt az általa kezelt bérbirtokkal és igy a bérlet megsz;)kitliatlans;ígának alapköve az orsci kezelő által letétetnék. Midőn ezen helyzet létrejön, a központi személyzet ugy is kiöregszik és távozik s helyettesíthető akár egyetlen egy ura érdekét szorosan szivén viselő egyénnel. Ez persze időt vesz igénybe, de minél előbb kezdjük el, annál előbb jutunk el a végeredményében rendkívül kedvező czélhoz. Azért mondjuk rendkívül kedvezőnek az eredményt, mert a ki ismeri a nagy uradalmak óriási központi terheit, az mindenesetre annak mértéke szerint tudja méltányolni azon anyagi előnyt, mely a központok megszüntetésével a birtok haszonélvezőjét érné. Az egyes birtoko k tehát ál adatnának a jelenlegi kezelőknek, ugy mint vannak, teljes fölszereléssel — leltári érték szerint s azok saját risicójukra kezelnék. Például egy 2000 holdas gazdaság melynek kataszteri tisztajövedelme 12,000 frt s igy adója circa' 4000 frt és az adó százszorosára fölvett érték az épülettőkével együtt 400,000 frt, mit azonban a mai viszonyok közt; nem nagyon lebet érte elérni; ezórt fizetne évi haszonbérképen az uj gazdatisztből lett bérlő épület- és földiőke használati dija fejében 12,000, vagyis a kataszteri tisztajövedelmet, továbbá az összes a gazdaságban levő tőkék után péld. 5% _ot 68 végre a kataszteri tisztajövedelem ut;in 1%-ot vagyis jelen esetben 120 frtot évente 100 évig a bérietbiztositási pénztárba, mely addig ott gyümölcsözöleg helyeztetnék el és csak 100 év múlva élvezné a bérlő az ott felszaporodott tőke kamatait. Ez a hatalmas biztosifék volna a tulajdonosra nézve s egyúttal megfelelne a régi szabású örök béri etek canonjának. Oly birtokoknál, hol a tulajdonos a birtokot meg akarja terhelni, ezen bérleibiztositási összeg legczélszerübben valamely banknál kezeltetnék. Az egész birtok kitárj szerint adatnék át, egy meghatározóit értékben a kezelőnek, mely értéket 6 okvetlen megtartani és fokozni köteles s hogy a kezelő-bérlő által lelkiismeretesen belarlatik-e arról a többszöri leltározással meggyőződést szerezni a centrális tisztesség feladata volna. Az adó százszorosára becsült becsült birtokérték nagybirtoknál ma illusorius, mert a hetvenes évek birtokjövédelmének igen is megfelel, de nem a mai jövedelemre basirozott birtoktőkének, ma elég ennek 75%-» is. És nézzük : mégis az imént emiitett bérletnél az adó százszorosára, vagyis 400,000 írtra becsült holt tőke (föld- és épülettőke) 3°/ 0-kiü jövedelmezne, azon felül a többi tőkék 5%"kai. Ha pedig a tényleges mai birlokértéket veszszük fel, akkor azt a jelen esetben 300,000 frtnál többre nem vehetjük s igy 4%-ot hoz. Pedig ez nem utolsó jövedelem ám! Tekintsünk a bizonytalan értókpapirpiaczra, mit jövedelmeznek ott ma a befektetési papírok 1889. évben : az Egyesült államok 4%-os kölcsöne 2 , 18%-ol> a Német birodalom 3 72%" os kölcsöne 340%-ot» íz osztrák aranyjáradék 4 , 35%-°t 5 a magyar aranyjáradék 4-69%-ot. Vagyis a legbiztosabb papirok még ! kevesebbet jövedelmeznek, mint az imént például fölvett földbirtok. De ez természetesen csak ott fektethető kizárólag ezen alapra, hol a kataszter a normális iránytól el nem tért árvizek, [altalajvizek és egyéb körülmények miatt. S ezen teljes kataszteri tisztajövedelem, igazán illő jövedelem mert az állam azt tulajdonképon oly jövedelemnek veszi, melyből még az adó kifiizetendő, vagyis az tételeztelik fel, hogy a birtokos a kataszteri tisztajövedelmet az adó híjával élvezi, mint birtoka tőkeértékének kamatját. Vizvári Esztergomban. A nemzeti színház kitűnő művésze tegnap városunkba érkezett s először Pry Pálban lépett föl. Még csak az imént hangzott el a Lili keringő s ma már Fipsz fölülmúl h;i tat lau bohóskodásain fogunk kaczagni. Nagyon gyors egymásutánban következnek az eseményszerű vendégszereplések ; de ennek nincsen egyéb oka, mint az, hogy nekünk kell a nagy művészek szabad napjaihoz alkalmazkodnunk s nem megfordítva. Vízvárit mindenki ismeri Esztergomban. Ha nem a nemzeti színházból, akkor híréből. 0 a nevető múzsa fia. Mosoly fogadja, kaczaj kiséri a lába nyomát. Esküdt ellensége a bánatnak s hadat üzenő minden hétköznapi gondnak. 0 a nemzeti színház derűje, a vígjáték verőfénye. Esztergom először üdvözli Vízvárit a saját színpadán. Kicsiny és ideiglenes ez a színpad, de nagy és változatlan az az emlék, melyet vendégszereplése vissza hágy lelkünkben. Az ő vendégjátékai a legfinomabb komikum jótékony hatását fogják kelteni. Vizvári művészete a jókedv gyógyszeriára. A ki egészséges kedélyre és zavartalan lelki harmóniára aspirál, az ne nmlaszsza el a Vízvári estéket. Szívesen üdvözöljük őt városunkban s örülünk, hogy vógrevalahára Esztergomnak is szerencséje akadt Vizvári fölülmúlhatatlan művészetéhez. Színházi szemle. (17. LiU.)í Ez a Hegyi Aranka darabja. Ez a Lili Hegyi Arankának a legkedvesebb szerepe. Ilyen jeligék járták szombaton, midőn pompásan megtelt ház előtt Liliben csakugyan megjelent maga Hegyi Aranka. De mégsem. Lili volt az, nem Hegyi Aranka. Lili az érzelgős aranyhalacska, mint süldőleány ; azután Lili az elhanyagolt kaczór és szeszélyes asszony ; azután Lili az édes visszaemlékezésektől ellágyuló nagymama s végre csak megint Lili, a ki halhatatlan s a ki bemutatja magát, az anyját, az öreganyját s a leányát mind egy személyben. A franczia vaudville különben pezsgő szellemmel bonyolítja le egy nagy emberöltő viszontagságait. Dal és hangulat, poézis és csodás hatású művészet egyesült Hegyi Aranka szép alakjában és játékában. Nem volt a tapsnak se vége, se hossza. A Lili-keringőt meg kellett ismételnie egypárszor s az operettes trombita dalt szintén. Egy buzgó statistikus kiszámította, hogy csak huszonuégyszer hívták ki ez este Hegyi Arankát, a mi még Blahánéval sem történt meg Esztergomban. A közönség csakugyan el volt ragadtatva s alig látott és hallott mást, csak Hegyi Arankát. (18. Vöröshaju.) Lukácsi igen is ösmeretes színműve vasárnap kivételesen telt házat csinált. Szilaj Katában Hegyi Aranka jelent meg másodszor a közönség előtt, mely összes dalait megújrázta s minden jelenését megtapsolta. A nagy közönség ez este is el volt ragadtatva s Hegyi Aranka ez este is bebizonyította, hogy milyen kitűnő művésznő. Bájosan játszott és mély érzéssel énekelt. Művészelének varázsa nemcsak a közönségre, de a színpadra is hatott, ugy hogy a népszínmű összevágó kerekdedséggel, minden résztvevő ainbiczi ójától megélénkítve, perdült le. Andrásban Láng nyerte meg a közönséget rokonszenves baritonjával s közvetlen játékával. Bokodyné Boglár Ágnesbon nyújtott népdrámai alakításával élvezetet. Csinos Julcsában Markó Emília csinoskodott, Jászai Erzsike pedig Zsófikában keltett általános tetszést. Veréb Jankó ezúttal Bokody kezében volt, a mi azt jelenti, hogy volt ne mulass un tos untig. Nótáit és mókáit sokszor meg kellett újráznia. A karzat valóságosan tombolt elrngadtatásában. (18. Árendás zsidó.) Hegyi Aranka harmadik s egyelőre utolsó felléptéül hétfőn este a régi kopott népszínmű zsúfolt házban került színre. Már a délutáni órákban alig lehetett jegyet kapni. Hegyi Arankát kiléptekor óriási pálmakoszoruval lepték meg, melynek hatalmas virágfüzére alatt négy méteres atlasz szalagon a következő aranyos felirat ékeskedett: »Hegyi Arankának feledhetetlen diadalaiért : Esztergom közönsége 1890. IV. 19. 20. 21.« Egy pompás csokrot is fölnyujtottak a színpadra, melynek piros szalagján ez volt olvasható : »A felejthetetlen Lilinek B. E.« Nem mondunk vele ujat, de konstatáljuk, hogy Hegyi Aranka az árendások leányában, Betiben, teljesen odahaza volt ismét. Dalait nem énekelhette el máskép, csak kétszer háromszor egymásután. Minden jelenetét megtapsolták s minden felvonás végén négyszer ötször hívták a lámpások elé. Különösen kedves játéka volt az a jelenet, midőn Pataky Lászlónak előadja a maga beszédjét az édes apjával. Ebben a jelenetben annyi báj és természetesség volt, hogy páratlan művészeti élvezetet nyújtott. Bokody volt az árendás zsidó, csakhogy ez este a közönség tetszését áreudálta ki nemcsak kedves vendégművésznőjének, de becsületes kamatokban maga magának is. Láng Pataky Lászlóban nyerte meg a nagy közönséget, mert természetes játéka cs csinos énekhangja volt. Smülében Bánfalvi groteszkezett s a babért a legmagassbb régiókban kereste. Zarándi csodálkozva emelte fel a fejét. De azért lopva mert csak Jenőre tekinteni. Elámulva látta, ho<iy egészen nyugodt az arcza. Semmi ingerültség, semmi megütközés rajta. Sőt mintha még tetszenék is neki a fan*. Könnyebülten lélekzett fel s nyugodtan hozzálátott az evéshez. Bizony, kár volt annyira tépelődni és aggodalmaskodni a gróf meghívása miatt. Majd csak megokosodik lassan a gyerek. S Jenő délután csakugyan felkészült, hogy a várba átmenjen. Tizenkét év óta nem tette meg az utat, mert a megérkeztekor, a vasúti állomásról jövet, apja csupa figyelemből kerülő nton hozta öt, hogy ne kelljen a fekete vár mellett elmenniök. Szegény jó ember, hogy félt ma is átadni Szihalomy üzenetét. Persze nem tudta, hogy valóságos Örömet okoz vele neki. Hiszen már napok óta valami ügyes ürügyön törte fejét, a melynek révén bejuthatna hozzájuk. A véletlen jött újra segélyére, mint eddig is rendesen. S ő sietett megragadni azt. Alig tiz perez múlva már a fekete kapu előtt állott. Szilárd kézzel nyitotta azt ki. A koezka el van vetve; megkezdheti a munkáját. Nyugodt lépésekkel haladt előre a sárga homokos utakon. Tehát szemtől szembe fog állani a büszke főúrral. Jól fog esni a szemébe nézni. Talán a leányát is meglátja. Szeretné. Mindenesetre érdekes találkozás volna a minapi erdei jelenet után. Egyszerre mosolyra vonultak az ajkai.! Óhajtása nagyon hamar beteljesült. A kas-j tély terraszán állott Irén, a ki [előtt né-: hány lépéssel egy ősz szolga hajlongott 1 alázatosan. Arcza boszankodást fejezett ki. Haragosan mutatott a kezével a terrász alsó része felé. Jenő is odatekintett. Töpörödött, szánalmas külsejű koldus asszony ült annak legalsó lépcsőjén. Egyik karja rongyokba volt bepólyázva, azt igazgatta. — Küldje el azt az asszonyt. Miért nem ügyelnek fel jobban, hogy ez a koldusasszony be ne tolakodjék a kertünkbe — szólott szigorú, feddő hangon a grófuő. Az inas még mélyebben meghajlott és sietett a parancsot teljesíteni. Az öreg asszony keserű sóhajok között hagyta oda a helyét. Jenő elébe került s alamizsnát nyomott a kezébe. — Mi baja a kezének, jó asszony ? — kérdezte tőle. — Mosónő voltam. A sok mosás felsebesitette a kezemet. Nem gondozhattam s a mosást sem hagyhattam abba, mert abból [éltem. A seb mindég mérgesebb lett, mig végre nem tudtam a karomat többé használni. Annak vagyok a koldusa. — Szihalolomról való ? Merre lakik a a falubán ? Én orvos vagyok, fel akarom keresni. — A sár-köz végén, a legnyomorultabb gunyhóban. Bereg örzse a nevem. Reám talál nagyságos ur a nagy szegénység után. — Jó, legyen estére otthon ; majd megnézem a kezét. S be nem várva az asszony hálálkodását, folytatta az útját a terrász felé. Sokkal közelebb folyt le a jelenet Irénhez, sem hogy mindent nem látott és nem hallott volna. Daczosau kapta fel a fejét s gúnyos, de erőltetett mosoly jelent meg az ajkai körül. Jenő észrevette felindulását, de íircza nem árulta el, hogy tudomást vett róla. Közömbös egykedvűséggel haladt fel a lépcsőkön. Megemelte a kalapját Irén előtt, aki, hangja hallatára hirtelen feléje fordult, mintha csak most venné észre őt. — Zarándi Jenő vagyok, egyetemi tanár. A gróf ur hivatott magához. Irén kissé meghajtotta a fejét. — örülök, hogy megismerhetem. Jenő merően reánézett. — Azt hiszem, már volt szerencsém a grófnőhöz. Ha jól emlékszem néhány nap előtt a vörös-malomnál — szólott egészen közömbös hangon, de teljesen nyugodtan. A mennyire felindult az első találkozás alkalmával, annyira tudott uralkodni most magán. Egyszerre kigyúlt Irén arcza. — Nem emlékezem — válaszolt elfojtott hangon, sértődötten szemét szuróan reászegezte, mintha kérdené : hát nem szégyenli előhozni azt a találkozást, mikor oly udvariatlanul és tiszteletlen modorban incselkedett irányában ? S még csak nem is menti magát, pedig most már tudja, kivel állott akkor szemben. De némi csodálkozás is vegyült a tekintetébe. Vájjon csakugyan az atyja tiszttartójának a fia áll-e ily merészen emelt homlokkal s bizonyos büszkeséggel előtte ? . . . Jenőt azonban nem hozta zavarba a kérdő tekintetével. — Bocsásson meg, grófnő — folytatta szavait — hogy néhány pillanatra feltartottam azt a szerencsétlen koldusasszonyt a kertjében. De láttam, hogy szenvedő. És én orvos vagyok. Irén is újra nyugodt volt már. — Nincs szüksége a mentegetődzésre. Egyáltalán szükségtelen volt az egészet felemlíteni. A vendég iránti etiquettet alkalmasint mindketten ismerjük. Vagy talán elismerést óhajt emberszerető sziveért ? Ezt mindenesetre meg is érdemli. Hanem azon ugyebár csodálkozik, hogy leeudő védenczét kiutasitattam a kertből! Bizonyára kegyetlennek tart az ön érzékeny szive ? — s emeltebb hangon tette hozzá — sohasem szerettem a lármás jótékonytagot. Eléggé gondoskodtam a falusi szegényekről; de nem szeretem, ha ide járnak. Atyám ideges, ingerlékeny természetű ember, a ki nagyon felindult volna, ha itt találja az asszonyt. Csak a rosszabbtól mentettem meg, mikor elküldettem. Hirtelen elhallgatott, mintha önmaga is boszankodnék, hogy mintegy menti magát Jenő előtt. Izgatott sebességgel folytatta: — Különben mindenki máskép gondolkozik s mindenki ugy cselekszik, ahogy gondolkozik. Erre jöjjön Zarándi ur! ime atyám szobája. Előre sietett s kinyitotta az ajtót. Jenő megelégedetten szemlélte öt. Hogy kivörösödtek a kék erek halvány arczán ! Hogy emelkedtek hevesen a kis százszorszépek fehér ruháján! mily ingerülten rántotta félre a piros szallagot szép gömbölyű nyakán. A régi Irén grófnő volt most ő annak minden szenvedélyességével és büszkeségével. Megtanult uralkodni magán, de azért meglátszott rajta, mily küzdelmébe 'kerül ez az önuralom. (Folyt köv.)
