Esztergom és Vidéke, 1890

1890-04-16 / 31.szám

Ott ajánlhafó, kői gondos és ügyes munkások a szőlőben kárt nem tesznek. Maga a munka igen egyszerű, a fecskendőt megtöltvén szénkéneggel egyik munkás a sorokon haladva beszúrja a fecskendő végét s kezének nyomásával a szénkéneg 15—20 czentiméternyire behatol a földbe, a másik munkás pedig egy vas tömővel a támadt lyukakat rögtön földdel betömi. 4 munkás egy nap í

/

2 holdat be szénkénegozhet. Ez eljárás csak ott fog jó eredményt felmutatni, hol a talaj mélysége legalább 30 cmnyi, nagyon kövecses alacsony talaj s igen elöregedett tőkéknél a kísérlet eredménye nagyon bizonytalan. A szénkéneg mennyisége egy katasfralis holdra 135 — 140 klgr. ennek 15 krjával kilogrammját, tenne 20—21 frtot, mely költség holdanként nem oly sok, hogy azt ne tegyük még akkor is, ha csak egy-két évi eredményt akarunk ez által elérni. A kormány által megrendelt; Musinekféle fecskendőkből már 100 darab eladatott 30 fiiért, s más már csak magánál az előál lit ónál (Musinek Buda kapás-ulcza 17. sz.) rendelhető meg 40 fiiért, a megrendelés után az eszköz tüzetes leírása elküldetik. A szénkéneg legc'/élszeriibbon, a bpesti viuczellérképző igazgatósága által rendelhető meg 100—110 klgr. mennyiségben vas bordókban, az eljárás vele igen óvatos legyen, mert gyúlékony s robbanó folyadék, a hordót legjobb kint a szőlőben elásni s ha már használatba vétetik óvatosan megcsapolni, a hordóban maradt szénkéneghez jó néhány liter vizet tölteni, mert ez könnyebb lévén, a felületen úszik, mintegy réteget képez, mely az elpárolgását a szénkénegnek gátolja. A szőlő trágyázása legalább 3 évenkitit történjék, legjobb a jó érett istálló trágya, melyet a növény leghamarább felvesz a műtrágyák közül a super fosfátor, a káli sók, ez utóbbit a fahamu kitűnően helyettesili, egy holdra kell belőle 6*8 métermázsa. Nagyon sokan vannak, kik a szóukénegzést egyáltalán nem tartják czélhoz vezetőnek elég szomorú, hogy elterjedhetett olyan nézet, hogy a filloxéra ellen nincs semmi orvosság. Az igaz, hogy nagy kiterjedésű szőlőkben ha csak egyesek használják az óvszert a hatás nagyon kevés, de be van hivatalos adatokkal bizonyítva, hogy ott, a hol egész szőlőterületek inficiálva voltak filloxérával, a rendszeres széukénogzés által igen jó termést adtak Nálunk Magyarországban fájdalom, közönyösek az emberek s tétlen kétségbeeséssel nézik mint pusztul el a sok virágzó hegy. Egész falvak s megyék vesztik el jövedelem forrásukat s azon hely, hol a népnek egyedüli kincse a szőlő volt, krumpli s kukorieza zöldjével van tele, a mi bizony sovány kárpótlás. De maga az állam sem elég gondoskodó, mert bár szakemberei által ajánl tatja a szénkénegzést, még sem nyújt módot arra, hogy államilag előállítandó szénkéneg ós az eszköz olcsón beszerezhető lenne. Hisz a szőlők pusztulása nemcsak egyesek veszedelme, de sújtja ez magát az államot is A görög mellett. ii. Legyen tehát béketűréssel a juristaság s ne vesse meg az eredménytelenség miatt görög tanítását, sőt inkább mozdítsa elő ; inert talán a görög tudomány a nwgyar jogéletnek is nemcsak ékessége, hanem táplálója is lehetne. Hogy politikusnak nem árt a görög tanulás, a napfénynél világosabban mutatják a brit államférfiak, s hogy egy hozzánk közelebb álló politikust nevezzek, mutatja Bismarck is. Nemcsak a görög tanításnak, hanem általában minden tanulásnak eredménytelensége Magyarországon juttassa eszünkbe Tacitus arany mondatát: »Adeo virtul.es iisdem temporibus maximé aestimantur, quibns facilliine giguntur;« mert annak visszája illik mi reánk: Adeo líterae et artes iisdem locis minimé aestimantur, quibus difficillime giguntur.« Országos szerencsétlenségnek mondtam a görög nyelvtanítás megszüntetését azért, mert görög tudomány kell a magyar általános miveltségnek, a magyar tudománynak a magyar müvészetnak, mert a görög tudás nélkül sohasem vergődhetünk szellemi önállásra. Országos szerencsétlenségnek mondtam azért mert a magyar nemzet távol tartván magától a görög tudományt, a hegemóniára való hivatását vesztené el a polyglott országban. Annyira még sem mehetne a magyar törvény, hogy minden iskolában eltiltsa a görög tanítást. Az tehát leginkább a magyar fajnak iskoláiban fogna megszűnni. Tehát a szorosan vett magyarság fogna annak hijjával lenni, mi a való tudományra, a szellemi önállásra okvetlenül megkíván tátik. Ennél fogva a magyar faj válnék méltatlanná a politikai és szellemi hegemóniára. Azt pedig lehetetlen akarni ok a méltóságos főrendeknek. Még a politikai hegemóniát sem tarthatja fenn a puszta codexbeli jog ; hogy tarthasná fenn a szellemi hegemóniát! Végre ors'ágos szerencsétlenségnek mondtam a görög nyelv tanításának megszüntetését azért is, mert ez távolit bennünket a nyugati cutur nemzetektől és közelebb viszen a keleti nem kultur nemzetekhez, egyszóval Ázsiához. Nekünk pedig európaiaknak kell lennünk s valamint akarva nem akarva ki kell lépnünk mindenestől a középkorból, azonképen nem szabad Ázsia karjaiba dőlnünk Olvasó asztal. — »A H é t« Kiss József előkelő hetilapjának legutóbbi száma azt a nehéz kérdést igyekszik megoldani: hogyan lehet egy heti lapnak bő szépirodalmi tartalom mellett egyszersmind aetualisuak is lenni ? Nos, az előttünk fekvő szám e kérdését jelesül oldotta meg. A hét társadalmi, művészi, irodalmi, sőt részben politikai eseményeit épp oly alapos, mint a milyen kellemes czikkek méltatják. A főváros tavaszáról, az utcza szezonjáról egy ismert írónk fest szines képet. A rajongó német császár drámájának legújabb momentumaival egy magyar születésű kitünőnémet publiczista foglalkozik. Dolgozatokat látunk e számban a uagy király emlékéről, Zola uj regényéről, a színház hetéről, a mucsarnokbeli »Phryné«-ről és még nem egy actuálís tárgyról. Mindezek mellett a szépirodalmi tartalom isfelette bőséges. A magyar elbeszélő irodalomban oly hamar tért foglalt Herczeg Ferencz legjobb munkája az, a mit itt olvashat a közönség. A leghíresebb olasz elbeszélőnek — Vergának - Tóth Béla által fordított novellája komor szépségével hat. Az Apáthy István apróságai poetikusan szépek. Verseket Ábrányi Emil és Temérdek írtak e számban. A füzetet Szemere Attila érdekes képe díszíti. A Hét előfizetési ára egész évre 10 frt, fétévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr. Kívánatra mutatványszámokat készséggel küld a kiadóhivatal : Budapest, Akadémia-ufcza 4. szám. — »Fenn és lenn*, regény két kötetben, irta Herczeg Fereucz. (Budapest, Singer és Wolfner kiadása Egyetemes Regénytár V. évf. 11—12 kötet). Az utolsó regénypályázat, melyet a hazai irodalom terén buzgón fáradozó Singer és Wolfner czég hirdetett, jelentékeny mozgalmat keltett elbeszélőink közölt, kivált a fiatalabb nemzedék körében. A pályázat nem is volt egészen meddő, sőt határozottan figyelemre méltó mozzanatnak mondható mai regényirodalmunk terén. Különösen két uj név merült föl ez alkalommal, mint olyan, melyeknek viselőitől szépprózánk még sokat remélhet. Ezek egyike Herczeg Ferencz, kinek »Fenn és Leun« czimü regénye a bírál ók osztatlant dicséretébeu részesült. A társadalom leírásában semmi chablont sem követ, hanem ugy és azt írja meg, a mit ós mint tárgya magával hozza. A parlamenti élet, a színház, a zsurnalisztika, a falusi egyszerűség, az aristokratikus gőg, mind, találó vonásokkal vannak jellemezve, terjengősség és minden naturiliszfikus tüntetés nélkül. Hősében következetesen festi a nagyratörő, dehabozó, küzdő és végül elbukó férfileiket, mely nem tudott megelégedni az egyszerűséggel »lenn«, hanem fölvágyódott a magasba

4 és onnan szárnyaszegetten hull alá, elveszettnek találva lenn azt, a mit »fenn« eljátszott. Két nőalak veszi körül, egy bájosan egyszerű s egy fenségesen szép. Mind a kettő forróan szereti s mind a kettőt el kell veszítenie. A meseszövés, mely ehhez a kifejlődéshez vezet érdekfeszítőugy hogy minden egyébb érdemén kivül már az is ajánlja a regényt, hogy valóban élvezetes olvasmány. A két kötet az Egyetemes Regónytár ezidei V. folyamát gazdagítja. Ára a kettőnek csinos piros vászonkötésben 1 frt. Színházi szemle. (13. A. tanfelügyelő.) Bokody Antal jutalomjátókára szombaton este Kneisel bohózatos vígjátéka került elő, melyben a jutalmazott visszajutalmazta a gyönyörű közönséget olyan játékkal s jellemzetes alakítással, a milyet még nem láttunk tőle. Bokody egy iskolamestert mutatott be, annyi humorral és jellemzetességgel, hogy a közönség nem tudta eléggé nevetni. néhány hold földet s hagyd ott a tiszitartóságot. Akkor azonnal hazamegyek. De addig nem mehetek. Gyanította eddig is Zárándi, mi tartja a fiát távol. Nem is csodálkozott a szavain. Hogyne sietett volna haza s hogyne sietett volna szerezni egy kis birtokocskát. A gróf szívesen elbocsátotta, ámbár szerette őt, de sokszor útjában állott már neki becsületes, jó szivével. Elismerése jeléül olcsó áron eladta neki a tiszttartói lakot. Mert hát nagyon fájdalmasan esett volna megválni a jó öregeknek attól a helytől, ahol legszebb éveiket eltöltötték. Azután írtak Jenőnek, hogy most már jöhet, megvan a birtok, meg van az elbocsátás . . . szerető szivek várják . . . jó puha ágy (az asszony maga fosztotta a tollat beléje) . . . minden napon lesz lekváros derellye, őzderék (szereti-e még V) csak jöjjön mielőbb ! S végre felderült a nagy nap, a melyre Jenő megérkezését kitűzte. Volt is ám súrolás, takarítás, rendezkedés vagy két hétig folytonosan előtte. Hald legyen minden tiszta, fényes, ragyogó ilyen nagy ünnepen. Még a cselédek is uj katrinczát kaptak. Megérkezett a kényelmes dívány is a fiu szobájába. Ott pipázgathat majd délutánonként kényelmesen. Az ur ment'ki elébe a vasúti állomásra. Az anyja meg odahaza, várta.„Csak tipegett egyik szobából a másikba. Ö is újdonatúj csipkés főkötőt csinált e napra magának. Feltette azt. Majd utánanézett, vájjon van-e vanília a gyerek ablakában, mert azt szerette mindég ; tett még egy cseréppel oda. Még a kenyeret is maga, sütötte ezen a napon. Csak ö tudja, hogyan szereti az a rossz üu ... És a szeme folyton tele volt könyekkel, épugy, mint a szive boldogsággal. Milyen lassan is múlnak azok az órák. Vagy talán a kakukóra is megbomlott az örömében. De még sem. ötöt kiáltott. S kocsi állott meg a tornácz előtt. Daliás, karcsú termetű, magas fiatal ember száll ki belőle, lesegíti a férjét; az, ő, igen, az ő fia! Tizenkét év óta nem járt itt. Bizony nem is változott meg nagyon azóta. Most is oly göndör és fekete a haja, amilyen akkor volt, most is oly meleg az ölelése, csengő zengzetes a hangja csak egy kissé lett tompább, fátyolozottabb. Hanem a körszakái nem tetszik neki . . . Talán az ad az arczának olyan komoly, bánatos kifejezést ! Vagy az, hogy a régi szelíd gyermekvonások megszilárdultak ? Hiszen férfi lett belőle ! . . . Csak ezekben a szép fekete szemekben ne égne az a setét, félelmes tüz! . . . Azon a napon látta legelőször. |Hogy nem tudott kialudni azóta belőlük . . . De most nem volt idő erről gondolkozni. Jenő mélyen el volt érzékenyülve. — Édes jó szüleim — suttogta a nyakukba borulva — bocsássatok meg, hogy eddig oly rossz fiatok voltam. Nem leszek többé az, soha. Perczekig tartott, mig magukhoz tértek. Mindhárman a szemüket törölgették A lenyugvó nap átragyogott a vadszőlőlevelek között s aranyos piros fátyollal takarta be a szép csoportozatot. Talán, hogy ne lássa Őket semmi hívatlan szem! . , . Ne zavarhassa a boldogságukat. Azután bementek a nagy szobába és összeültek beszélgetni. Ah, mennyi mondanivalójuk is volt egymáshoz . . . Kínálták étellel-itallal s mert nem evett, aggódva kérdezték: talán rossz a gyomra, éppen ugy, mint mikor még gyermek volt; vidám, porban játszó, gondtalan gyermek. Pedig ő már nem az ; tizenkét év óta nem s nagyon sok minden megváltozott azóta! . . . S a mint az öregek erre gondoltak, mindketten mélyen felsóhajtottak, mintha kiolvasták volna egymás szeméből a gondolatot. S mikor Jenő kiment egy perezre a szobából, egyszerre egymásra tekintettek. — Mégis csak szeret minket az Isten ! — suttogta reszkető hangon az asszony. Visszahozta a fiunkat a födelünk alá. — Áidassék érte a neve! — felelte Zarándi. Azután újra elhallgattak. — Hanem a sebhely csak megmaradt a homlokán ! — szólalt meg kis idő múlva újra a nő. Zárán di felsóhajtott. — És a másik is a szivében ! Többet nem szóltak egy szót sem, de nem mertek egymásra nézni. Hanem azért egyik sem ejtett ki egyetlen szemrehányó szót, vagy kifakadást az ellen, a ki ezeket a sebeket ejtette rajta. Jenő pedig a szomszéd szobában egy székre dőlve, csendesen könyezett. II. Verőfényes, hűvös szeptemberi reggel volt. A levegő könnyű, tiszta, amilyen az ősz közeledését szokta jelezni. Jenő nyugodtan töltötte az éjszakát, de nagj'on korán felébredt. Kevéssel szürkület után. Sietve feltárta az ablaktáblákat a szobáján és élvezettel szivta be az ozondus hegyi levegőt. Majd gyorsan felöltözött s mielőtt valaki felébredt volna a házban, kilopózott belőle. Szűknek találta a szobáját s fojtónak a levegőjét. Mondhatlan vágy lepte meg a nyílt, szabad természet után, a melyet annyi év óta nem élvezhetett. Ablakai az erdőre nyíltak ; a setét magány és a gyermekkor emlékei ellenállhatlan erővel vonzották öt oda. Egyenesen feléje vette az útját s alig tett száz lépést, már a bükkök sűrűjébe ért. Csakhamar reátalált a keskeny erdei ösvényre. Ugyanott kanyargott az, ahol tizenkét év előtt. Nem hajlott el azóta s nem lett szélesebb egy vonallal sem. A természet frissesége idegeire is áthatott s csodálatos könnyűséget érzett a tagjaiban. Gyorsan haladni kezdett a gyepszegett ösvényen. Mindenütt mély csend uralkodott körülötte. Nem zavarta azt egyéb, mint a völgy alsó részébe siető favágók és földművesek zaja. Ha találkoztak, megemelték • a kalapjukat előtte s tovább mentek. Ő ismerte valamennyit, de őt meg nem ismerte egy sem. De nem is csoda. Tizenkét év nagy idő egy fiatal ember életében. Igen, tizenkét év előtt járt utoljára e helyeken. A gyenge hajtásokból karcsú fák lettek azóta s hány terebélyes tölgy végleg elkorhadt. Az a mogyoróoserje amott ebben az évben hozott először gyümölcsöt. Anyjának vitte az első termését. (Folyt- köv.)