Esztergom és Vidéke, 1890
1890-04-13 / 30.szám
Ion egy lobi) bíró, egyetlen egy több 4jsztviselő van a német justitában, a id a görögöt nem tanulta volna. Városi csatornák. ii. Az 1885/6. évi jelentésbői kitűnik, hogy Berlinnok 5374 hectár birtoka volt, a hova a csatornák ürülékeit elvezette. Ezek közül a birtokok közül némelyik már lV 2 %" ot jövedelmez s a jövedelmezőség évről-évre emelkedik. Az egész berendezés 17.554,548 márkába került. Miután Magdeburg városának képviselő testülete is meggyőződött arról, hogy a csatornák ürülékével nem tehet okosabbat, mint hogy azt földek öntözésére fordítsa, utasításba adta ez irányban előkészítő lépéseket tenni. Schreiber tanár geológiai lag megvizsgálta a közolbou fekvő főidőket és azt találtai hogy azok kitűnően alkalmasak arra, hogy öntözött birtokká alakítsanak át, mert a feltalaj 7 méter homokréteg, sőt némely helyen 13 m. a homokréteg és az alatt kavics van. 0 A szükséges földterület nagyságát, az eddigi tapasztalatok szerint ugy számítják ki, hogy minden 250 lakosra 1 hektárt számítanak. Magdeburguak léhát 250,000 lakoságot felvéve 1000 ht'ctárra lesz szüksége. Lostau-GerwischKörbelitz látszott a legalkalmasabb helynek s csak arról volt szó, hogy mi kép kelljen ezt a területet összevásárolni, hogy a tulajdonosok nagyon fel ne csigázzák az árt. A város egy bizottsága e végből utasítást adott egy ügynöknek, hogy igyekezzék kötelező eladási nyilatkozatokat az illető tulajdonosoktól beszerezni. Mert öntözési földek nyerése végett a kisajátítás még sehol sem vétetett alkalmazásba. E joghoz csak akkor lehet nyúlni, ha a tulajdonosok nagyobb részével már megegyezett volna a város és csak kivételesen egyik-másik birtokos nem volna hajlandó a szükséges területet a város részére átengedni. Az ügynök, a ki a telkek összevásárlásával meg volt bizvá* igen jól ismerte a helyi visszonyokat és egy másik tanácsossal, a ki a tulajdonosokat hasonlókép jól ismerte, minden szükséges előkészületeket meg tett az össze vásárlásra. A helyszíni szemle megtartásához meghívták Hovrecht városi épitőtanácsost Berlinből s aztán a terület felvétele után e követ-, kező költségverési előirányzat készült : 1. 10,000 m. hoss/u nyomócsővezeték á 125 in. -------- 1.250,000 m 2. Géptelep, homol.fogó, szivattyúállomás 350,000 „ 3. Közp. szivattyú állomáshoz 4000 ii<igtszö£ muter telek .... 240,000 „ 4. Nyomó telep, a főuyomócsüvek a vasttti hídhoz erősítése, ehhez emelóV/erkezet 100,000 „ 5. Öntözésre v.-tló földek ára - - - 1.000,000 „ 6. Megosztó vezeték, f5 vízleeresztő árok, á'ló cső, alagcsövezés 1000 heetárnal á 1500 m. 1.500,000 „ 7. Előre nem látott költség - - 6o,000 , Összesen: 4.5<i0,<>00 m. A városi bizottság f. év február 22-én tartolt: ülésen megbízta Bertog kereskedőt a telkek összevásárlásával. És Imegbízott 4 hét lefolyása alatt mégis szerezte a szükséges telkeket. Az eredmény a következő volt: I. 2757 morgen a köroelitai határban ós 623 a lostaui határban. Összesed 3381 morgen kerül - - - 584,569 m. nzaz 600 nógysz. ölen kint 173 márkába II. 350 morgen jó fúld Gödike birtoka 195,300 „ azaz 600 négyszög öl 558 m. III. lel morgen gazdasági épületekkel Sehröder birtoka 87.000 „ IV. 52 morgen Dannehl ur Puhl malmává! együtt - 65.QQ0 „ azaz 3884 morgen együttvéve - - - 931,869 m. V. Ezenkívül Güdik'e épületei - 43,0'K) „ Összesen - - 674 869 m. S ehhez adva meg ügynök provisióját 30,ooo . tesz az összes földbirtok költsége 1.0u4,869 íu vagy Morgenkint faállománnyal ós épületekkel együtt t259 márkát. A faállomány értókét; 99,000 márkára becsülik. Bertog megbízott a maga villatelkót is fölajánlotta 48,000 márkáért. S a város képviselő testülete ezek alapján végérvényesen elhatározta f. éri márcz. 31-én tartott ülésén, hogy 1. Lostan és Körbeülzben illetőleg Gervvischben öntöző földbirtokot fog berendezni. 2. hogy egy vegyes bizottság a felajánlott vételárak alapján keresztülvigye az összevásárlást. Időközben kívánatosnak találtatott még néhány közbeeső birtokot is. megzavarni s igy mindössze 1.133,369 írtért vett Magdeburg városa magánosoktól 4150 morgen földbirtokot, melyekre csatorna ürülékeit öntözés végett vezetni fogja. Ezt az ügyet azért láttuk jónak igy részletesen megismertetni, mivel BudaPest fővárosra nézve is áll az, hogy a városi csatornák ürülékét nem lehet okszerűbben felhasználni, mintha az öntözésre fordittatik. A városnak magának nagy kiterjedésű lelkei vaunak, melyeket öntözött gazdaságokká kellene átalakítani. De a mennyiben nem volnának elégségesek, a város körüli magánosoktól is lehetne olcsó áron Magdeburg város példájára vásárlásokat tenni. Budapestnek körülbelül kétszerháromszor annyi földbirtokra volna szüksége csatornái kiömlesztésére, mint Magdeburguak s a költség sem volna kétszer akkora, ugy, hogy mintegy 5 millió frttal — azt hiszem — könynyen keresztül lehet vinni az egész tervet. S akkor Budapest, öntözött földei (Reise 1 fel der) a világ egyik elsőrendű mintagazdaságává és kertészetévé válhatnának. A mi itt Budapestről mondtunk, más magyarországi városra nézve is áll. Azok is helyesen fognak cselekedni ha a várost jól csatornázzák s a csatorna tartalmát a várostól elegendő távolságra elvezetve, földek öntözésére fordítják. Az ügyet talán a kormánynak kellene kezdeményeznie az illető városokhoz intézendő felhívással. Színházi szemle. (12. Marcsa es Mariska.) A különös szövovényű, bohózatos és énekes népszínműben grófék és ügyvédek, titokzatos apák és névt-elen hajadonok sokkal nagyobb számban szerepeltek, mint nagyszámú hallgatók a Fürdő terembeli utolsó előadáson. A szereposztás meglehetős szerencsétlen volt s igy nem is lehetett összevágó előadást várni. Legügyesebben forgolódott még Horkay Trilla borbélyban s Szabóué a vén kisasszonyban. Szabó álpáthosza megemészthetlen volt. Bokody sem érezte magát egészen otthon a színtelen nyugalmazott jegyzőben. Jászai (Marcsa) és Láng (Ödön) kettős dalai tetszettek. A furcsa népszínmű Szigeti József megbocsáthatatlan vétkei közé tartozik s vasárnapi élczelődései az ügyvédekre egész a boszantásig együgyűek. A közönség kitűnően mulatott —• egymással. .* Tizenharmadik előadással kezdődött az első arenai bemutató. Óhajtjuk, hogy ne legyen belőle rossz ómen s hogy az arénába nagyobb közönség járjon az érdemesebb előadásokra. János deák hagyatékából. (Eredeti ötletek ós élezek.) — Miért nem gyújtasz gyertyát vagy lámpát ezen a sötét gangon ? — J. d. Mert nem telik; meg aztán hozzám nem is jár sötétben valamire v al ó ember. Egyik veterán paedagogusunk hangos zugolódással adott kifejezést abbeli hoszankodásának, hogy a népoktatási törvényjavaslat megvitatása alkalmával összehívott enquet tagjai közé, minden színezetű rangú és rendű tagokat össze-vissza választottak csak éppen a legilletékesebb elem t. i. az elemi iskolák terén gyakorlatilag működő tapasztalt tanférfiak voltak mintegy kicsinylő megvetéssel mellőzve. Szeretném is tudni, — tört ki végre mélázó méltatlaukodással az illető — mi a menydörgös csodáéit is nevezik ennek a furcsa gyülekezetnek tagjait s za kértoknek, mikor nagyrésze annyit ért ehhez a szakmához, mint a szakajtó fonáshoz. * Ezerenként izzadnak a keservesen kiérdemelt, s mégis sokszor és sokfelől felpanaszolt sovány kenyérért a népnevelés malomtaposó munkájában. Némelyikük, a ki tovább kibírja, egy-két emberöltőn keresztül, becsületes buzgalommal szolgálja a haza és emberiség legszentebbnok declarált magasztos szt. ügyét. És pedig szolgálta és szolgálja szívvel és szóval, tettel és tollal, s némelyik csaknem erejét túlhaladó áldozatok árán az ügyet; a legtöbbször csak frázis faragásra feszegetett népnevelésnek keserű, kovásztalan kenyérén, s szomorú váztalan fényeién; a néptanitásnak gyakori gancscsal, sűrű bógáucscsal s kutyatejjel teljes tarlóján, a melyen, ha a megszakadásig menő munkával sikerült a baromi tudatlanság burjánja helyén és helyett az áldásos műveltség s józan felvilágosodás gabonájának, tiszta búzájának buján diszlö arany kalászait megtermelniök s megérlelniük: majd csak nekik is, ha nem is éppen a szemiböl, de hát legalább a szalmájából, törődött testük alá, talán csak jut . . . alom ?! Aminthogy az efféle pajtaszagu jutalom tele tarisznyaszámra vár reájuk, többféle formában is, a tanítói terhes ténykedés ugar mezejének rögös feltöretlen terén, melyen mindjárt jó eleve kijut a keserű leve fáradozásuk fanyar gyümölcsének, s az áldástalan áldozatban már az introitusnál tapasztalhatják, hogy a fényes fizetségen fölül, megfeszített munkálkodásuk s folytonos fáradozásuk buzdító bére igen-igen sokszor: a szellemi szántásért szakadatlan bántás; a magvetésért megvetés; az ültetgetésért üldöztetés ; a gyom- és kóróirtásért gyomorkorgás; a kapálásért koplalás és kapanyél; a kicsinyek iránti szeretetért szertelen s szeretetlen kicsinylés; a mellölő munkáért mellőző lenézés; s a kultúra terjesztéseért terhes koldustarisznya. É legvégül 50—60 keserves éven át, keresztül kínlódott izzadságos illustrácziója után a »Sie vos non vobis!« lelkesítő jeligéjének, hogy az egész életen át minden sarokból feléjük vigyorgó kicsiny lés, külsőleg is kiczégérezve legyen s a festetlen fakó fakoporsóig kisérjen, vagy igazabban mondva, kisértsen, hát nagy néha valamelyiküknek megviselt mellényére s még megviseltebb mellére, valamelyik invalidus Furvézer frájter waffenfrakkjáról, egy gazdátlanul maradt packfong keresztecskét Ne fogadd el anyám. Nem engedem, hogy elfogadd. A patakba szórom, ha elfogadod, vagy kidobom az ablakon. Legalább valami koldus megtalálja. De én nem vagyok koldus. A pénz nem gyógyítja meg a sebemet. Az fájni fog 'mindég nekem. Nem lehet mindent aranynyal megfizetni, szép kisasszony ! Vegyen rajta uj ostort magának ... A régi elkopott a minap . . . A. kis Irén, a ki most az egyszer egész komolyan viselte magát, félénken kapta meg a nevelőnő szoknyáját és elfordította a fejét a Jenő haragos tekintete elöl. Zarándinó zavartan szemlélte fiát, akit ily felindulásban még sohasem talált. Elfogultan köhingetett, majd szégyenkezve fordult a nevelőnőhöz : Köszönjük a méltóságos ur szíves megemlékezését. De hala Istennek bírjuk magunkat annyira, hogy illendően gondoskodli ássunk a betegünkről. Különben Jenő ni ár sokkal jobban van. Egy pár nap múlva n em lesz már semmi baja. De meg senki sem tehet arról, hogy a baj megtörtént. Vigyázatlan volt a gyerek. Ha felgyógyul, majd ő maga is köszönetet fog mondani a gróf ur jóságáért. Jenő gúnyosan felkaczagott. — Igen, anyám, köszönetet fogok mondani a jóságáért. Megcsókolom a kezét, meg a szép kíasszonyét is. Sokszor megcsókolom. Ugy, ugy; mentegesd csak a szép kisasszonyt, anyám. Csupán én vagyok a hibás. Mert oly puha a fejem, hogy betörhetik! . . . Hisz én csak haszontalan kölyök vagyok, igy mondotta ugyebár vseesés kisass/onykám! Csak ok ne nehezíeljenek, én akár elpusztulhatok . , . Hanem nem fogok elpusztulni -— s összeszorította az öklét. — Visszafizetek mindent neked, bársonyruhás gonosztevő! Ugy-e örülnél, ha elvesznék! Ne félj, találkozunk mi még — s Irén felé kapott a kezével, mire az ijedten visszalépett az ágytól, a melyben eddig egykedvűen nézte áldozatát. A kis leány haragosan toppantott a lábával s a nevelőnő szoknyáját hevesen megrántotta, mialatt a fejét egészen visszahúzta a piros bársony köpenykéje ránczai közé. — Teréz kisasszony, menjünk el innen. Én félek ettől a vad gyerektől. Nem maradok tovább . . . Jenő megint csak kaczagott. Kínosan hangzott a kaczagása. — Ugy ... félsz! No csak félj is te fehérarczu, hidegszivü béka . . . Fogsz te még jobban is félni tőlem. Csak kerülj a kezem közé valaha! . . . A nevelőnő kényelmetlenül látszott magát érezni. Megfogta az Irén kezét és Zarándinéhez fordult: — A szegény fia még mindig lázban van. Nem zavarjuk őt tovább a jelenlétünkkel. Reményiem, felgyógyul nemsokára. Isten önnel, jó asszony ! Zarándiné kikísérte őket s nagyon rázta a fejét, mikor visszatért a fia ágyához. Csakugyan lázban kell lennie, — mormogta magában, különben nem viselte volna magát igy ez a szelid, jámbor lelkű íiu, aki soha nem mondott senkinek egy rossz szót sem a teljes életében. Jenő lezárt szemekkel feküdt az ágyában s nehezen lélegzett. Keze még mindég ökölbe volt szorítva s ajka némán, de hevesen rángatódzott ... Majdnem egy teljes évig tartott a Jenő betegsége. Lassan, nehezen épült ki belőle. Egészen lesoványodott alatta, megvékonyodott, de felette megnyúlt. Az orvos a baj makacsságát az agy megrázkodásából magyarázta ki s hónapok multával, mikor már a seb réges-régen behegedt a homlokán s csak keskeny vörös esik mutatta egykori létezését, Jeuő még mindig nem volt egészségesnek mondható. Legalább is e körülménynek tulajdonították, hogy még mindig nem volt a régi vidám, szelid, gondtalan Jenőké. Órákig halgatagon ült egymagában, arcza állandóan komor volt, szinte haragos, nagyon hamar felingerült s nem érdekelte őt senki, semmi. Sokszor órákig barangolt az erdőkben, a botjával vadul verdeste az útszéli bokrokat és fűszálakat s még zordonabb kedélyhangulatban tért haza. Nem törődött temmit sem hajdani kedvencz állataival, sőt boszankodott, ha látta őket; ugy hogy anyja kénytelen volt kiköltöztetni valamennyit az udvarból. Vidám torkú fiu volt azelőtt; nem énekelt most sohasem. Nem szerette a szép napokat; boszankodott, ha tartósan derűs volt az idő. Egyetlen szórakozása volt a lovaglás. Aki azelőtt közel sem mert menni a lovakhoz, most órákig nyargalt a réteken. Teljesen megváltozott. Egy napon atyja beszédközben figyelmeztette. — Talán megengedi már egészséged, édes fiam, hogy a leczkeórákat újból megkezdjed a káplán urnái. Jenő határozott hangon válaszolt. — Nem, édes atyám; én nem megyek többé a káplán úrhoz. Nem tudnám többé azt az utat megtenni anélkül, hogy valami bolondot ne csináljak. |Én Pestre akarok menni. Komolyan a tanuláshoz akarok látni. Orvos lesz belőlem. Zarándi ijedt arczczal nézett a fiúra. Majdnem félénken kérdezte. — Hát nem akarsz többé gazda lenni? Hisz eddig olyan nagy kedved volt ehhez a pályához. Setéten megvillantak a fiu szemei. — Talán, hogy én is szolgája legyek azokuak ott a »fekete várban ?« Nem, soha! . . . Koldus inkább! . . . Orvos leszek, atyám. Független, önálló, hasznos ember. Vigy le az ősszel Pestre, vigy le édes apám! — s egészen ellágyult éles hangja. — Itt nem maradhatok tovább! Zarándiék sokkal jobban szerették gyermeküket s sokkal határozottabb volt a Jenő szándéka, semhogy ellenkedni tudtak volna vele. Pedig mint a villámcsapás hatott e hir reájuk. Néha érintették ugyan, hogy talán idehaza tanulhatna, de ő hajthatlan maradt. El akar menni innen. S a jó öregek lassan azzal vigasztalták magukat, hogy végre is igaza van. Pesten többet tanulhat s a jó fiu mindenütt jó fiu marad. Ugy-e bár Jenő, tették hozzá, ő nyilt homlokkal, határozottan válaszolt ilyenkor : Az maradok; s az anyja mindannyiszor kőnyezve borult a nyakába Mikor végre eljött az ősz, újdonatúj ládába rakták minden holmiját; kikészítették, mint valami menyasszonyt. (Folyt köv.) m