Esztergom és Vidéke, 1890

1890-04-10 / 29.szám

ESZTEROOM XIL ÉVFOLYAM. 29. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1890. APRIL 10 ii ,

L Városi s megyei érdekeink közlönye, _j ____ MF^IRLRMIK rtKTirJlKINM' KP:TSZRR: SZERKESZTŐSÉG : I H I R DE T ES E K. VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN. BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ 322. SZÁM ALATT, HHIVATALOS HIIINKTÚNNK :jjj ,MA<Í\N iiii.MtKTKNi.jh ] KI .<") I'T/ji.Tlí'.SI Ál? • »H»V» « HKHIIIHIIÍ I'(ÍH•/.•'>!. illutő ki>/.l«>ui.«iiv«k MtbhwiilÜt. 1 szólói 100 N/.ÓÍJ/ - fit ?.

r

» kr.;H ""-fi'

1

""!""

1

"" »*«ri»»t l«-gj;i |{ félévre 3 fit - kr. KIADÓHIVATAL : l*Mi-jiH>.ig . » frt ss kr.j h .— n«Kje.l«vi« I frt r>0 kr. I SZÉlCI 1 I'll IY I-' I ÉR ÍÍ?J I • SZ Á M, Hélj»K«Hj 80 kr. [fi NYII.TTKU «gm 550 kr. ^0y-az

^J

>

LA

r

_

}

l_^ ,W- lioi.-'i ;i lap IiivfitiihiH s :i uiii«:in liiiilc.tésni, ii nyiUlórlie szállt kii/,- _ |J lemiJiiytik, *)lí>liy..il.^si jiéuzt-k é?t >'<HÍ

Iiim;iI;'isoií inl.áz«iitlők. Az első akadályok. Esztergom, ápril 9. A törvényhatóság líivitlóbb alakjainál s a főkáplalan fejénél is megjelenlek a városrészek egyesítésében fáradozó kiküldöttek s kikérték itt is, ott is az áldást. Ugy a főispánnál, mint a megyei alispánnál és főjegyzőnél, valamint a fő kapta lau nagyprépostjánál a polgármester vezetése alatt megjelent küldöttség igen szíves fogadtatásban részesült. A herczegprimás az egyesülés nehéz munkájára, a városrészek specziális érdekeinek gondos megóvására és kielégítésére bivfa föl a város figyelmét. A törvényhatóság azonban már aggodalmakat fejezett ki s őszintéu reámutatott az első akadályokra. Komoly és súlyos körülmények előtt állunk. Esztergom vármegye jövőjéről van szó. A mostani miniszterelnök még belügyminiszter korában az ország kisebb vármegyéinek megszüntetésével és bekebelezésével foglalkozott. Terve szerint Esztergom vármegyének is el kellett volna tűnnie a térképről. Nem fog-e a mostani miniszterelnök még inkább visszatérni első terveihez, ha a megye három községgel kisebbedik az egyesülés után ? Teljesen megértjük és méltányoljuk az első aggodalmak fontosságát, mert Esztergom egyesülése után Esztergom első érdeke, hogy továbbra is a megye középpontja és székhelye maradjon. Nem ismerjük a legújabb belügyminiszter nézeteit Esztergom vármegye kikerekitéséről, de ismerjük a kormány két kitűnő tagjának nyilatkozatát azon váresok érdekeinek megvédéséről, melyek egy-egy vidék természetes székhelyei és kulturális tűzpontjai. Egy olyau kulturális város, mint Esztergom s főkép az egyesűit Esztergom, nemcsak meggyarapitott megyére, de egyéb államintézményre is jogosan számithat ós igy az első aggodalmakat, legyenek azok bármily komolyak is, csak olyan akadályoknak tartjuk, melyeket nemsokára el fognak hárítani a haladás és kultúra azon nagy bajnokai, kik bazánk jólétét és emelkedését a legszebb jövőre hivatott városok felvirágoztatásában és támogatásában keresik. Ne csüggedjünk. Az első akadályokon bátran keresztül kell vágtatnunk. Városi csatornák. (Két közlemény.) I. Az az eljárás, melyet Magdeburg városa 'öntözhető földek összevásárlása czéljából követett, hogy a város csatornaürülékeivel trágyázott kerti gazdaságot létesítsen, igen érdekes és sok tekintetben tanulságos. Magdeburg város csatornái az Elba folyamba ömlöttek s annak vizét nem kis mértékben megfertőztették. Az egészségügyi bizottság már évek előtt sürgős kívánság gyanánt kifejezte azon óhajt, hogy a folyam vizének megfertőztetésót be kellene tiltani, minek következtében a kormány rendeletet adott ki, a mely ki mondja, hogy kormáuybeleegyezés nélkül nem szabad jövőre semminemű szennyes viz csatornát torkolással építeni s bogy a csatornák ürülök tartalmát mechanikai vagy vegytani utou meg kell tisztítani, mielőtt, azt a folyóba folyni engednék. A város tehát indíttatva érezte magát a csatornázás ügyét beható tanácskozás alá venni, mert egy uj városrészről a csatornát ki kellett vezetni s a kormány állhatatosan megmaradt a mellett, hogy nem engedi az Elba vizet csatorna-ürülékkel tovább beszennyeztél ni. Hasztalan hivatkozott a város arra, hogy a kormány jóváhagyta 1876-ban Magdeburg város helyi statútumát s az kimondja, hogy az árnyékszékek tartalma a városi csatornába vezetendő, a kormány azt válaszolta, bogy a hivatkozott helyi statútum jóváhagyásánál a tisztátalan víznek az Elba folyóba vezetése csak provisoriumnak vétetett s a jóváhagyás nem is tartalmaz mást, mint azt, hogy a házakból az ürülék a csatornákba vezettessék, de nem ad engedélyt a csatornát az Elbába torkol tat ni. Magdeburg városának csatornázása igen régi. A meglevő csatornák közül majd mind száz évet meghaladó idő előtt épült. A régi hídnál levő 1717-ben, a Domprobsteinnál levő 1732-ben, az uj hídnál levő 1746-ban, a szentlélek ut meghosszabbításánál levő 1778-ban, a Gouvernements ut meghosszabbításánál levő 1783-ban, a Preussen-bástya megett lövő 1780-ban. A Jakobs és Petrifördernél levők pedig a 18-ik század végén. Csakis a KI in ke-csatorna épült 1875-ben. Ezen csatornák egy része nem fedett; a kormány tehát azt követelte a várostól, hogy az összes csatornák tartalma vétessék tisztítás alá mielőtt egy fő levezető csatornában az Elbába ömlesztetnók s a tisztás legyen olyan, hogy utána a folyadék minden szabad szemmel látható lebegőanyagtól ment, szin- és szagtalan legyen, hogy azt 10 napig tartani lehessen változás nélkül s hogy belőle miudig lehessen próbákat tenni. A város e leirat folytán arra a meggyőződésre jutott, hogy nem lehet tovább -elhalasztani annak a kérdésnek az eldöntését, hogy a csatornák ürüléktartalma vagy tisztítás alá vettessék vagy a várostól elvezetve földek öntözésére használ tassék. A mesterséges tisztítás vagy szűrők utján vagy derítő tavakkal vagy szerek hozzáadásával vagy a nélkül történhetik. Minden tisztitásnak arra első sorban azt kell czóloznia, hogy a szennyes vizbeu levő iszaprészek kiválasztassanak, ezek többé-kevésbbé mikroorganizmusokkal s mindenféle parasifákkal vannak tele. Ezért járványok és ragályos betegségek okozói lehetnek. A csatorna vizében lebegő szerves anyagok kiválasztásán kivül, a feloldott rothadási anyagok, minő az ammóniák, kónhydrogen stb eltávolítása is fontos feladat. A talajöntözésre használásnál mindkét feladatnak elég lesz téve, mert a csatornábau volt szerves anyag, a földben növény tápVadász & vsrembsa, — Elbeszélés. — (Az Eszt. és Vid. számára irta : Munkácsy K ) I. Mikor Szihalomy Lothár gróf tizenöt év előtt hirtelen meghalt és végrendeletét kihirdették, mindenki csodálkozott azon, hogy abban összes vagyona örökösévé öcscsét, Kristófot tette. Mert bár ő volt legközelebbi rokona, s igy törvényes örököse is, általánosan ismert dolog volt, hogy évek óta igen feszült viszonyban élt bátyjával. Atyjuk korán elhalván, Lothár gondoskodott a gyermek, Kristóf neveléséről és kiképeztetéséről, gyengéd és bőkezű volt irányában, amilyen csak az atya lehet, de később a Kristóf könnyelmű életmódja és heves, hálátlan természete folytán nagyon elidegenedtek egymástól, sőt egy külföldi, kényes becsületbeli ügye alkalmával, amelyről mindenki beszélt, de senki bizonyodat nem tudott, az elhidegülés nyilt szakadássá vált közöttük, ugy hogy a Lothár viszonyaival ismerős körök az öcscs teljes kitagadásáról beszéltek. Mikor Lothár súlyosan megbetegedett, Kristóf váratlanul Szihalmon termett, ahol már évek óta meg nem fordult s a halálos ágynál valószínűleg kibékültek a testvérek, mert a husz év előtt kelt végrendelet sem megváltoztatva, sem mással helyettesítve nem volt. Igy Kristóf gróf tizenöt év előtt birtokába* vette a gyönyörű örökséget. A lefolyt évek nyomtalanul vonultak el fölötte. Most is éppen oly fényes fekete dus hajának minden szála, mint akkor volt, lépései oly biztosak és ruganyosak, tartása oly egyenes és előkelő s a mosoly ma is oly ritkán látható az ajkai közül. Ugyanaz a büszke szép arisztokrata, aki akkor volt, hideg, parancsoló, megközelíthetetlen főúr, méltó párja a német lovagregények zordon hőseinek. De ha ő meg nem változott, annál jobban megváltozott Szihalom s az egész uradalom körülötte. Mikor ide került, sem volt már fiatal ember, hanem javakorabeli férfi, aki ugy látszik, már teljesen kitombolta magát és betelt a nagyvilági élettel. Igy egész odaadással átadta magát a földesúri hivatásának, épugy mint a bátyja, de nem haladt annak a nyomdokain. Mert Lothár jószívű, kevés igényű, elvonult életet élő garcon ember volt, aki soha sem éreztette az alattvalóival a kegyúr szigorát és büszkeségét, hanem a jóságát csupán. Kristóf ellenben kíméletlen vaskezekkel ragadta meg az uradalom gyeplőit. Tisztjeit csakhamar öregeknek, tudatlanoknak, a kortól elmaradottaknak és mindenekfelett megbizhatlanoknak találta és rövid uton, csekély végkielégítéssel túladott rajtok. Nem tartott meg egyet sem a régi, hű gárdából az egyetlen tiszttartó: Zarándi András kivételével, akinek buzgóságát, tapasztaltságát és józan gondolkozását nehezen tudta volna nélkülözni az előtte ismeretlen téren. S az egyszerűsége és természetes szerénysége különben sem zavarta öt a cselekedeteiben. Minden törekvése az volt, hogy minél jövedelmezőbbé tegye uradalmát és igy minél nagyobb fénynyel vehesse körül magát. Amelyik tiszt jól ki tudta zsarolni a földet és az embereket az ura érdekében s amelyik mélyen hajlongott előtte, az kinyerte a megelégedését, de elismerését egy sem. Véleményt nem tűrt, érveket nem ismert. Feltett szándoka keresztülvitelében nem tudta, de nem is merte megakadályozni senki sem. Osztálya minden előítéletét vakon követte és minden előjogát szigorúan megkövetelte magának. Igy alantosai féltek tőle, mig osztálytársai tisztelték mint akaraterős, szilárd jellemű férfiút, de nem szerette senki sem. A szegények és kérelmezők előtt ajtaja mindég zárva volt, pedig ezek száma egyre növekedett a terjedelmes uradalomban, ugy hogy a jólét és megelégedés hajdani boldog tanyáján a magára hagyott és kizsarolt lakosság lassan már a nyomorral kezdett megismerkedni. Egy évvel az örökség átvétele után megnősült. Nejét, szül. Adelstein Ellen bárónőt Braunschweigből hozta. Törékeny, halvány, szőke nő volt, valódi német typus, rossz tüdővel, de nagyon jó családfával. Csupa szelidség és jóság, de minden akaraterő nélkül, a férjének alázatos rabszolgája. Alig pár évig élt a férjével s fiatalon elhunyt sorvadásban. Egyetlen leányka maradt utána, a most nyolez éves Irén, aki azonban nem reá ütött. Inkább az atyja leánya volt. Talán azért is szerette őt a gróf annyira. Többnyire magával vitte, ha a parkban sétált, ha kiment a hegyek közé, sőt ha kilovagolt is, sokszor felvette a nyeregbe. Órákig fecsegett, játszott, veje, sot nevetni is tudott bohóságai felett. Ő volt az egyetlen lény, akinek szeszélyeit Szihalomy gróf eltűrte, akit soha nem korholt vagy intett s talán éppen ezért vált makacs,. önfejű, akaratos gyermekké, akinek senki sem tudott parancsolni. Tanítónő, nevelő ki nem birta mellette.. A cselédek jobban féltek a csepp gyermektől, mint hatalmas apjától. A falubeli gyermekek félve húzódtak félre az útjából, ha jönni látták, mert fokedvtelése volt apja lovaglópálczájával megverdesni őket, hogy kaczaghasson a sírásukon. Vagy előszedte krajezáros játékszereit, hogy összetörje ós eldebja őket. Atyja persze mosolygott a. csínyein. Mindég nagyon kecsesen öltözködött. S alig hagyta el a pólyát, máris selyemruhát kért. Akik közelebbről ismerték, eszes, de koránérett, szenvedélyes természetű és mindenekfelett gyönyörű gyermeknek tartották. A grófi kastélj* egy völgymélyedésben,, tágas lápon feküdt s a környékbeli népség »fekete vár«-nak hívta. Talán azért, mert a mohától belepett, ősrégi épület feketén és komoran állott a százados platánok alatt. Fekete volt már a repkényindákkal összekapott najád szobor is a kastély homlokzata előtt, amelynek kagylójából évtizedek óta folyt az ezüstös vízsugár a szökőkút porfir medenczéjébe. Fekete a czhneres vaskapu és a rácsos kerítés, amelyen keresztül a vadregényesen szép park sárga utjai kivilágoltak az összenőtt fagyaibokrok között. S. ha olykor ünnepélyes alkalmakkor kigyúltak a homlokzat arabeszkjei között elhelyezett vaslámpák és a széles, oszlopos veranda kandeláberei, a falubeli gyermekek irigy és sóvár szemekkel bámulták a tün-