Esztergom és Vidéke, 1890

1890-04-06 / 28.szám

a mult karácsonyi ünnepek előtt négy külön társaságot állítottak össze Bethlehem járásra. Ezek közül három szentgyörgymezei és egy királyvárosi volt. Ugyanezek folytatták azután a Három királyok járását. Mindegyik csoport rendesen négy tagú. Van egy első pásztor, van egy második pásztor, vau aztán egy első angyal, s egy második angyal. Bethlehem járás után az ogyik lógósnak csap fel s ugy kiséri a három királyt. A gyerekek tavaly begyalogolták Maróthot, Dömöst, Szobot, Helembát, Libádot, Kőhidgyarmatot, Nánát, Esztergom-Nánát, Ebedet, Muzslát és Párkányt, mikor már Esztergomot végig járták. A jó falusiak ritkán adtak nekik pénzt, hanem annál több babot, tojást, diót, kalácsot. A Bothlebemesek és csillagjárók deczemberben és január elején a legszigorúbb téli időben este hattól tizenegyig kopogtatnak be a családi körökbe s mondókáikat hiba nélkül adják elő. A mi ezen népies származású versezetek megbirálását illeti, itt mindig szem előtt kell tartanunk a népies felfogást, mely a vallásos részleteket gyakran parasztos humorral keveri, de azért nem profanizálja. Igy vették át ezt a szöveget elődeiktől, a kik már kinőttek a Bethlehem járásból s igy tudják azt még most is az aggastyánok, a kik valamikor szintén Bethlehemjárók voltak. Még a legvénebbek is ugy emlékeznek, hogy ezek a népszokások már nagyon régen éltek, mikor ők is megtanulták. A Kisfaludy Társaság gyűjtésében több ilyen fajta mystérium van, melyek közül a Nyelvőr is töbet ismertetett. Nem lesz tehát érdektelen munka, ha mi is megismertetjük az esztergomi Beihlehemeseket és Háromkirályokat. Leirtuk szórul-szóra a Betlilehemesek és Három királyok járását s most mind a kettőt hiánytalanul mutatjuk be. I. Esztergomi Betlehem. {Kezdődik Advent első vasárnap és tart éjféli miséig.) Alakjai: Első juhász (bundás, botos), második juhász (bundás, botos). Első angyal (fehér ezifra ingben, gatyában, csákóban), második angyal (fehér, ezifra ingben). Kilencz felöltözött báb van a Betlehemben. A Betlehemet tartja két angyal. Bejön először a két angyal a Betlehemmel. Köszöntésük : — Dicsértessék a Jézus Krisztus ! Két angyal: Eljöttünk e házhó, Száz posta sereggé, Szabad-i a szép Betlehemmé Begyünni ? Jézus született. Harsognak a trombiták, Zengenek a cziterák, Isten ember lett, Ezt szűz mondja, Gábriel arkangyal Áldottnak mondja. Két angyal: Grólia ! Első juhász bejön : Szerencsés jóestét kívánok Az urnák és az asszonynak, örülök, örvendek, Hogy jó egészségben látom, De még jobban örülnék, Ha egyet kettőt hörpentenék. Tányiron, tallérom Egy nagyot pendülne, A kinek az én szivem Igen megörülne. Két angyal: Grólia ! Második juhász belép : Adjon Isten csikós, mákos Jó estét az urnák és az asszonynak! Hát tik juhászok, kalamászok, Tik itt a gazdával és gazdasszonynyal Szovaitok foltatjátok ? Juhaitokról sem gondolkoztok, Az Isten sem gondol tireátok! Juhainkat a farkasok már Mind elhordják és az árukat Hajtunk követelik. Te istentelen vén koledor! Vess keresztet (ráüt. Első pászt. ledül.) Első pásztor : Pereczet ? Második pásztor: Keresztet! Első pásztor : Pereczet ? Angyalok : Grólia ! Első pásztor: Ha ja gazda egy csutora bort hozna számunkra! Angyalok : Grólia ! Első pásztor: A gazdasszony egy tányir kóbászt hozna számunkra ! Angyalok: Grólia ! E. pásztor: Oda kóbász, szalunna, Pásztoroknak jó vóna, Egy itcze bor melléje, Attú szédűne feje. Angyalok: Grólia! E. pásztor : Meleg czipó, csirkehús, Egy itcze bor belém csúsz. Angyalok: Grólia! Mind a négyen: Pásztorok keljünk fel, Siessünk hamar el Betlehem városába, Rongyos istállócskába, Siessünk, ne késsünk, Hogy még ezen éjjel Oda érhessünk, íme már nincs messze, Fényesség a jele ; Az angyalok jelentik, Hogy Messiás születik, Jászolban, pólyában Be vagyon takargatva rongyocs[kákbán. (Betlehemből kimegy két pásztor. Azután két Nosza Jankó báb) : Nosza Jankó, nézz az égre, Mi tündöklik fönn a menybe, Betlehem tündöklik, mi dolog ez, Talán a Messiás jelenti ezt Héj, héj, jelenti ezt. Vedd el a furuglát és a dudát, Majd én egyet ugrok, buzz egy nótát, Héj, héj, egy szép nótát! (Betlehembe bemegy két angyal báb): Menyből az angyal Lejött hozzátok, Pásztorok ! Pásztorok! Hogy Betlehemben Sietve menvén lássátok ! Istennek fia, a ki született jászolban, Pólyában, ö leszen nektek üdvözítőtök Valóban ! (Betlehemből kimegy a két ördög báb): Megszánták a felházakot, És a vendégfogadókat, Nincs már helye Jézusnak Nincs már helye Jézusnak! Az angyaloknak és az egyesült Pásztoroknak dicséretet mondhassunk Gréliát kiálthassunk! Grólia dicsőség magas menybe, Most született Jézus Betlehembe. Betlehembe született Es igy üdvözítőnk lett! (Kimegy egy csengetyűs pénzszedő báb) : Városkivül nem messze, Van egy istállócska, Barmok között ott fekszik, Száraz szénán nyugoszik Mellette a szűz anya, Józseffel szűz Mária. Csordapásztorok, Midőn Betlehembe Csordát őrizlek Éjjel a mezőbe, Isten angyali Jövének melléjök, Nagy félelemmel Telik meg a szivök, örömet mondok Nektek, ne féljetek, Mert ma született Nektek üdvösségtek, Menjetek el csak Gyorsan a Városba, Ott találjátok Jézust a jászolba. Elindulának El is jutának, Szűz Máriának Jónapot mondának, Ihol fekszik Jézus Mostan a jászolban, Kit betakargattak A pólyában. (Első juhász perzselylyel jár. Azután kifelé mennek. Megint mind a négyen) : Isten áldja meg e háznak gazdáját, Töltse meg az Isten Pinczéjét, kamráját, Jójczakát ! II. Esztergomi háromkirályok. (Három fiu járja a háromkirályt. Mindhárman ezifra fehér ruhában, egynél kard, másiknál lándsa és a perzsely, harmadik nál a ragyogó csillag.) Boldizsár, fekete arczu, homloka fehér kendővel átkötve, piros sapkával. Menybárd, csákóval és karddal. Káplár, lándsával és pörsövel. Mind a hárman : Jó estét kívánunk ! Eljöttünk e bázhol Száz posta sereggel, Szabad-i a szép csillaggal Bejönni ? Jézus született, Harsognak a trombiták, Zengenek a cziterák, Isten ember lett. Előrelép a káplár: Én káplár tisztemben Oly hiven jártam, Hogy még ma Háromszázat vágtam. Vágásimból jobb tenyeremben Hólagok gyűltek, Talán még az ajándékpénzt Se tudnám elvenni, De azért ha kapnám, Tenyerembe csapnám PörzsölyÖmbe tenném. Menyhárd : Én Menyhárt király vagyok. Vitézségem hires, Bár senkitől nem félek, Pántlikás seregem El nem áll előlem. Kihúzom pántlikás vaskardom Az egész ház szemeláttára Igy fordítom (kardot forgat) Éljen ! Boltizár: Én Boldizsár király vagyok. Napkeletről jöttem, De ne csudálják, Hogy igy megfeketedtem, Mert a hol én születtem, Oly meleg volt, Kivül bévül Majd megfőtem. Nossza három királyok! Mindhárman : Zengessük a szép cziterát, Jézus született. Harsogjanak a trombiták, Isten ember lett. A mi kevélységünkre, Nagyravágyó szivünkre, Három királyok, Három magosok, Ur Krisztus, Ur Krisztus, Midőn szentekkel Igy tisztelték. A Jézust, A Jézust, Gáspár mutatja, örömmel nyújtja, Csillagiát, csillagját. (A szerecsen király kinyújtja a csillagot.) Hogy ezzel vallja És magasztalja Királyát. Három királyok napján Országunk egy istápján Dicsérjük énekekkel, Vigadó versekkel. Szép jelen, Szép csillag, Szép napon támadt. Hol van zsidók királya, Mert megjelent csillaga Bethlehemben találják, Szép Jézust körülállják. Szép jelen, Szép csillag, Szép napon támadt. Királyok ajándékát, Arany tömjént és myrhát Vigyünk a mi urunknak. Ártatlan Jézusunknak. Szép jelen, Szép csillag Szép napon támadt. Kérjük a szép szűz anyát Kérje értünk szent fiát, Hogy bennünket megtartson, Az ellenség ne ártson. Szép jelen, Szép csillag, Szép napon támadt. Dicsértessék a Jézus ! (Káplár megy a pörsövel és szedi a pénzt. Azután kifelé menve mindhárman éneklik:) Erigyj Gáspár előre, Nem kő lámpás élőmbe. Ragyognak a csillagok, Csak nézz az égre. Jócczakát! Egy menyasszonynak. Boldog leszesz : légy őszinte! Akkor boldog lesz ő szinte Mert az óra, ha négyet ver S kevesebbet mutat egygyel, Mert rosszul jár: nem néz rája (Bármily szép is) a gazdája. Mosolygott, ugy mint azelőtt, maga mellé i ültetett, szikrázott a jókedvtől, csengett j folytonosan, ugy hogy szóhoz alig jutottam. Valami könyv feküdt a kis asztalon előtte. Szinte önkénytelenül felnyitottam a tábláját. Komoly, tudományos bölcsészeti munka volt az. összerántotta a szemöldjeit s kikapta a kezemből. — Egy »Ponson« féle regény 12-ik kötete. Épen nekem való. Később egyszerre elhallgatott. Idegesen tépdeste a szék bojtját, én meg a tetőzetet nézegettem. Majd felém fordult. — Mondja meg Meredi, ismer maga engemet? Szeretném a véleményét hallani felőlem. — Hogy ismerem-e? . . . Mit mondjak? Margitka szép, okos, kedves leány . . . Szinte izgatottan vágott közbe : — A bókok lexiconját kívülről ismerem. Magától az igazat akarom hallani. Zavartan válaszoltam. — Nem ismerem, Margit. Volt idő, a mikor azt hittem, hogy ismerem. S azt is megvallom, hogy akkor nem a legjobb véleményben voltam ön felöl. Ma már megváltozott a nézetem. Felcsillogott a szeme. Majd elpittyeztette az ajakát és hátradőlt a székében. — Ah, . . . bizony kár volt megváltoztatnia !'— hangja tompa volt és végetlenül közömbös. Búcsúzáskor végre nekibátorodtam s megkérdeztem, miért más irányomban, mint mindenki más iránt. Miért csak hozzám nincs egy vidám mosolya, nyájas szava, biztató tekintete, mert csupa hidegség és tartózkodás, Eleinte tagadta az állitásom igazságát. Képzelődőnek, érzékenynek nevezett, majd a szeszélyességével védekezett, csak mikor már az ajtóban állottam, ragadta meg a kezemet: — Mert magát becsülöm, Peredi. Mert magától félek, Peredi. Maga tovább lát, mint a többiek. Megrezzentem! . . . S másnap búcsúzás nélkül elutaztam hosszabb időre. Csak a nyár derekán érkeztem vissza. Egy mulatságon találkoztunk ismét. Vele sétálgattam a négyes előtt. Mikor beharangozták, Bokody Elemér, egy szomszédos fiatal földbirtokos, közeledett feléje. Mikor észrevette Őt, mintha a karja megrándult volna az enyémben. Idegesen felkapta a legyezőjét, de az kiesett a kezéből. Felemeltem. Bokody a négyest kérte tőle. Margit bicezentett a fejével s azután hozzám fordult. — Tánczol? — Nem. — Álljon hát a hátunk mogé kibieznek. Csodálkozva engedelmeskedtem neki. De valóban nem ártott, hogy mellette voltam, mert a tánezosa — rendes szokása ellenére — nagyon vontatottan társalgott vele. Margit kérdezgetett tőle egyet-mást, közönbös dolgokat. Elemér csupa viszás, üres feleleteket adott. Azután mindketten elhallgattak. Margitra néztem. Megijedtem. Arcza halavány volt, mint a fal, csak a fejét tartotta büszkén, egyenesen. A négyes végén a tánezosához fordult. — Nem tánezom a csárdást. Fáj a lábam. Keressen más tápezosnőt. Jöjjön Peredi, maga ugy sem tánczol. Vezessen a helyemre. Melléje léptem s ijedten kérdeztem. — Rosszul van Margitka? Nagyon halavány. — Vezessen ki a teremből — felelte szinte fuldokolva. Félig aléltan dőlt a karomra. — Vezessen ki hamar. A ezukrászdába mentünk. Egy pohár vizet kért. Kiitta. Azután leült egy székre és lezárta a szempilláit. Perczekig hallgatott. Majd megrázkódott. Ideges mozdulattal kapott meg egy kis lánczot a nyakán, kettétépte, az apró arany karikák szerteszéjjel peregtek róla. Valami amulette-féle lógott a végén, azt megkapta, görcsösen összeszorította és a lábaihoz vágta. Felemeltem. Igénytelen, egyszerű kis ezüstpénz volt, amilyent a kolduskarpereczhez szoktak kérni az ismerősöktől a leányok. Csak két ssó rajta : »Mindörökre! Elemér*. Mikor hazamentem, elővettem a kis fekete notest. Egyetlen kézvonással végighúztam a harminezhárom jelzőt benne. Helyökbe csak egyet irtam: »szent«. Hiszen boldogságukban sokszor sírnak az emberek. De hogy valaki nevessen, mikor a szive zokog, az egész világgal tréfáljon, mikor lelkében a kétségbeesés háborog, ahhoz szentnek az ereje szükséges. MUNKÁCSY KÁLMÁN.