Esztergom és Vidéke, 1889

1889-02-10 / 12.szám

ESZTERGOM, XI ÉVFOLYAM. 12. SZAM. VASÁRNAP, 1889. FEBRUÁR 10. MP^.IEIJI'.NLK I LETÉ'TÁK I NT KFRTSZRR : VASÁRNAP ÉS_CSÜTÜRTÖKÖN. UL/JL'T/IA'ÚSI ÁLL : egÁH'.- évi« . 6 frt — kr. fél évre 3 írt -- kr. tiegyeilévre 1 írt r>0 kr. Ejjy szám áru 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZEMT-ANNA-UTCZA 317. SZÁM, l»i»vá M Isip s/.t!lli)i»i részét illető közlemények kiilileixlftk. KIADÓHIVATAL: SZÉCHENYI-TÉR 331- SZÁM, L_ liová a laj> liivatfilos s ;i magán liir.lolósei, a nyilllérbe szánt közlemények, előlizetési pén/.ek és reklamálások iulézoinlök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS IIIIÍDKTMHKK : i szólói 100 szóig — frt 75 kr.: 100-200-ig . 1 fit r,0 kr.i 200 —300-ig . % frt 85 Itt-.; Uél,y«jg(lij 30 kr. MAO AN-llllíDUTlíNIOIÍ »neg;il]a|ioiIáfi szerint legjn titnyosiibliiui közöltetnek. NYII.'iTÚlí sora 550 kr. Esztergom részvéfkönnyei. Esztergom, jan. 9. Esztergom sz. k. városa f. hó 7-ón, csütörtökön délelőtt rótta le a gyász adóját a trónörökös emlékezete iránt. Glyászkeretes meghívók jelentették, hogy Esztergom városa rendkívüli közgyűlést tart, melyre tizedfélkor a közgyűlés terme meg is telt a városi közönséggel. Minden képviselő ünnepi díszben, és mélyen meghatva jelent meg. A polgármester, a főügyész s a rendőrkapitány diszmagyarban. Pont tizedfélkor az állva hallgató gyülekezet előtt, Dr. Helc Antal polgármester megindult hangon a következő beszédet mondotta: Tekintetes Közgyűlés ! Országok és nemzetek életében ha van veszteség, pótolhatatlannak mondható, — ha van csapás, melynek ereje és váratlansága megrendít érczkebleket is, — ha van hazafi bánat, melynek fájdalma sajogva járja át a nemzet-test miuden idegszálát: ily pótolhatlan veszteség, ily megrendítő csapás, ily mélységes tájdalom az valóban, melynek e helyről gyászos tolmácsává lennem jutott ez órában szomorú kötelességemül. Országunk trónjának, szent István királyi koronájának örököse nem az lesz, kit a jövő magyar királyának tekinteni megszoktunk; — megszoktuk annyi büszke remény nyel, melyek teljesülését tőle és általa vártuk, — annyi -örömmel és lelkesedéssel, melyre fényes tulajdonságai,fennkölt lelkülete, nagyrabivatotlságának oly sok kétségtelen jelei és uyilvánulásai gerjesztették honfi érzésünket, --és megszoktuk annyi bizalommal, szeretettel és megnyugvással, minővel csak azt környezzük, kiről bizlon tudjuk, hogy szívvel lélekkel a mienk . . . És most mindennek egyszerre vége! Egy balvégzetes napon, jan. 30-án, mely a nemzet történetkönyvében gyászbetükkel, feljegyezve marad mindenha, észnek megfoghatlan, szívnek hihetetlen hír terjedt el, bizonytalanul előbb és kétkedő megdöbbenéssel fogadva, majd az irtózatos valóság kórlelhetlen bizonyosságával sújtva le mindenkit, kihez elhatott s nyomában kelő vészriadással hirdetve,Jhogy Rudolf, a magyar királyi trón örököse, áldott jó királyuuk egyetlen fia, nemzetünk reménye, élte virágában letörve meghalt! Meghalt váratlanul, hirtelen, ádáz halvégzet sújtó csapása alatt, oly kegyetlen sors siralmas áldozataként, mely midőu őt ifjú életétől megfosztotta, nekünk a megrázó csapás kábító hatása alatt a változhatlan és kifürkészhetlen isteni végezésben való megnyugvást is nehézzé tette. Nagy, és igaz, és méltó a nemzet fájdalma ily pótolhatlau veszteség fölött. Komor sötétség borult a helyre, melyről nemes alakja eltűnt, hol édes hazánk szebb jövőjének fénysugaras ábrándképeivel környezetten szokta meg szemlélni őt a nemzet életének második évezredébe tekintő pillantásunk. Nemzeti király után negyedfélszázad óta epedve sóvárog a magyar; felséges királyi atyjának dicső példája és bölcs vezetése nyomán ilyennek ígérkezett Rudolf trónörökös a szó legnemesebb értelmében ; ismerője sok százados szenvedésről tanúskodó történetünknek, beszélője ós irója zengzetes nyelvünknek, értője ós velünk érző társa érzelmeinknek s a haza ós nemzet nagygyá, virágzóvá tótelére irányuló törekvéseinknek, nem keserves tapasztalatok, nem elvesztett drága évek árán jutott ő Közel a magyar nemzet szivéhez; öukóut, remélve és bizva, örömmel ós szeretettel dobogott ez feléje, s boldog volt, a haza leendő atyjában hű fiát, hűséges érzelmei őszinte viszonzóját látva. Es ennyi dicső reménynek, ily boldogító tudatnak egyetlen csapással vetett véget egy borzalmas óra. Fáj a veszteség, sajog a vérző seb, melyet a kiröpített golyó a nemzet szivén is ütött s fájdalmát alig enyhíti a jövő bizonytalansága; a hazája sorsán aggódó kebel csak nehezen bír szabadulni oly érzéstől, minőt az érezhet, kinek hosszú évek fárasztó munkája és vergődései után csak kezét kell valakinyújtania az óhajtott siker édes gyümölcse után, midőn ez egy hirtelen kerekedett vihar szelétől fájáról letépve, feneketlen mélység örvényébe szemei előtt tűnik el. Rudolf trónörökös gyászos végzetén keseregvén, méltán elmondhatjuk magyarok a római költővel: „Multis ille bonis flabilis oceidit, nulli flebilior, quam—nobis." Ily érzelmek a trónörökös halálát országos, nemzeti gyászszá avatják. Minket is e gyász hozott ma ide, hogy ezen ősi város közönsége, melynek szive mindenkoron egybedobbaut a nemzet szívverésével, méltó kifejezést adjon hazafias mély fájdalmának a nagyreményű és feledhetleu emlékű trónörökös megrendítő halála felett; egyszersmind illő módon juttassuk kifejezésre hódolatteljes legbensőbb részvétünket az O Felségeik, legkegyelmesebb királyunk és angyali lelkű királynénk szülői szivét tépő kimondhatatlan fájdalomban, mely oly nagy, oly szent, hogy ahoz az alattvalói hűség és ragaszkodás vigasztaló szavával is csak félve közelíthetünk s egyedül a minden vigasztalás kútfejét kérhetjük hő imában: adjon enyhülést égő keservükre, vigaszt nehéz bánatukban, megnyugvást súlyos megpróbáltatásukban ; adjon erőt a legjobb és legszeretettebb királynak, hogy a bánat terhétől meg nem törve, hősi kötelességérzete által felemelve élhessen még soká uralkodói nagy hivatásának és lehessen atyja népeinek, ezek boldogságában lelve fel elvesztett atyai örömét, — lehessen gyámola hű magyar nemzetének, mely nagy vesztesége ezen napjaiban bizva tekint fejedelmi trónjához s beuue keresi és találja legfőbb vigaszát és megnyugvását. Isten, a királyok királya és nemzetek sorsának intézője, óvja és áldja meg, őt és adja az ő drága életének éveihez azokat, melyeket kifürkészhetlen végzésében feledhetleu fiától elvett. Tisztelettel kérem a Tekintetes Közgyűlést, méltóztassék elhatározni, hogy: a) O császári és királyi fensége, Rudolf trónörökös emléke a megrendítő gyászos halála felett érzett mély fájdalom kifejezése mellett a város közgyűlési jegyzőkönyvében megörökíttessék. MAGYAR MILLENIUM. HALADUNK . . . HALADUNK, SZEGÉNY MAGYAR NÉPEM, HALADUNK ... DE, HÁTRA, HINT A RÁKOK ÉPEN; NEMHOGY, MIKOR MÁR A KAP FÉNYESEN SÜT RÁNK, MIKOR SZENNYTŐL, SÁRTÓL SZÉPEN MEGTISZTULÁNK ELŐRE HALADNÁNK. A MNLTON OKULVA, MOST VESZÜNK . . . ÉRETLEN I. FÁRÓL LEHULLVA. HOGYHA MÁR A MÚLTNAK DICSŐ ALAKJAI NEM TUDNAK BENNÜNKET TÖBBÉ BUZDÍTANI, HA FÁKLYAKÉNT ÉGŐ BÉGI DICSŐSÉGÜNK RÉGI NAGY HÍRÜNKÉRT TÖBBÉ MÁR NEM ÉGÜNK, TEKINTS SZEGÉNY NÉPEM, TEKINTS A JÖVŐRE, NE SÜLYEDJ A SÁRBA, MENJ BÁTRAN ELŐRE! ELVETETTÜK NYELVÜNK, JFIL NEMZETISÉGÜNK, HOGY MŰVELŐDHESSÜNK NÉMET SZÓ KELL NEKÜNK! . . . EZER ESZTENDEJE LESZ MÁR NEMSOKÁRA, MAGYAR DICSŐSÉGRŐL, HOGY SZÓL VILÁG SZÁJA S MELY KÖLTŐINK LANTJÁN OLY DICSŐT TEREMTETT, EZT A NYELVET VESSE MOSTAN MEG A NEMZET! DE TALPRA JÓ MAGYAR! KELJ FEL, NE HAGYD MAGAD, RÁZZAD LE A FEKÉLYT, MELY TESTEDRE RAGAD ; TIPORD EL A FEJÉT A SZÖRNYŰ HYDRÁNAK, A MELY NYÍLTAN SIRT ÁS AZ ÉDES ANYÁNAK; MUTASD, HOGY E HONNAK: HŰ FIA TUDSZ LENNI, S ÁRPÁD SZELLEMÉVEL NAGYGYÁ FOGOD TENNI! VAD BŰZSÁS. (Az „Eszt. és Vid." számára irta: Prometheus.) (Tizenkettedik közi. — Vége.) LESZ-E IDŐ, MIKOR ÚJRA MEGNYERI ARTHUR SZERELMÉT? . . . E GONDOLAT BÁNTOTTA ŐT MINDUNTALAN. A LELKIISMERET MARDOSÓ SZEMREHÁNYÁSAI, AZ ÖNVÁD NYOMASZTÓ SÚLYA, HOGY SEMMIVÉ TETT EGY IFJÚ ÉLETET, HOGY VIGASZTALAN BALSORSA ELÉ KERGETETT EGY FELÁLDOZÓ SZIVET, — NEM HAGYTÁK ŐT NYUGODNI. SOKSZOR MÁR-MÁR A KÉTSÉGBEESÉS ÖRVÉNYÉHEZ KÖZELGETT, DE SAROLTA MINDENKOR SZERETETTEL FELKAROLTA, MEGVIGASZTALÁ, BÁTORITÁ ŐT. A JÓLELKŰ SAROLTA MINDIG TALÁLT ÍRT HELÉN BETEG SZIVÉRE. IGY MULT EL A TÉL . . . MIKOR AZUTÁN A TAVASZ IS MEGÉRKEZETT AZ 'Ő VERŐFÉNYES, UJ ÉLETRE FAKASZTÓ, ENYHE NAPJAIVAL, HELÉN IS UJ ERŐRE KAPOTT, Ő IS ÉLEDNI, ÜDÜLNI LÁTSZOTT, ÖVÉI LEGALÁBB HITTÉK, HOGY HELÉN EGÉSZEN HELYRE JÖN. DE EZ CSAK LÁTSZAT, ÖNÁMITÁS VOLT; NEM UGY LETT, A MINT HITTÉK. EGY DÉLELŐTT ARTHUR VIRULÓ VADRÓZSÁKKAL KEZÉBEN NEJE BOUDOIRJÁBA LÉPETT. HELÉN NYUGÁGYÁN PIHENT, SZEMEI CSUKVA VALÁNAK. VALÓSZÍNŰLEG NEM HALLOTTA A ZAJT, MIT ARTHUR BEJÖVETELE OKOZOTT. A RÉGI KELLEM NEM HAGYTA EL UGYAN, DE BÁJOLÓ VONÁSAINAK KINYOMATA EGÉSZEN MEGVÁLTOZOTT. ARCZÁRÓI ELTŰNT A RÉGI VIDÁMSÁG, HELYÉBE FÁTYOLOZOTT, FÁJDALMAS MOSOLY BÁNTÓ ZAVARA LÉPETT. AJKAI KÖRÜL VALAMELY MEGMAGYARÁZHATLAN, TITKOLT SZENVEDÉS ÉS BÁNAT KINYOMATA MUTATKOZOTT. KESKENY, KEDVES ARCZA MINTEGY ÁTSZELLEMÜLTNEK LÁTSZOTT, ÉS UGY TŰNT FEL ARTHUR ELŐTT, MINTHA MÁR NEM IS VOLNA FÖLDI LÉNY.. . A KÓRLELHETLEN HALÁL ELŐHÍRNÖKE MÁR OTT ÜLT ARCZÁN — LÁZSZERII, TŰZPIROS FOLT ALAKJÁBAN. MÉLY RÉSZVÉT FOGTA EL A FIATAL FÉRJ SZIVÉT. ÉLTE FELÉT ODAADTA VOLNA, CSAKHOGY HELÉN ÉLETBEN MARADJON, Ő NEJÉT EGÉSZ BENSŐSÉGGEL SZERETTE S SZERELME, MELY MÁR-MÁR KIALVÓ FÉLBEN VOLT, — MOST KÉTSZERES ERŐVEL ÚJRA FELÉBREDT SZIVÉBEN. MEGINDULTAN, FÁJÓ ÉRZELMEKTŐL ZAKLATVA CSENDBEN, A MINT JÖTT, — TÁVOZNI AKART, MIDŐN HELÉN VÉLETLEN MEGPILLANTÁ ŐT. — ARTHUR, TE VAGY ITT? SZÉP HOGY ELJÖTTÉL, JOBB IDŐT NEM VÁLASZTHATTÁL VOLNA — SZÓLT SZOMORÚ, LASSÚ HANGON. — EZEKKEL Á VIRÁGOKKAL KÍVÁNTAM NEKED KEDVESKEDNI. AKARATLANUL ZAVARTAM MEG NYUGALMADAT — VÁLASZOLT ARTHUR A CSOKROT ODANYÚJTVA. HELÉN KINYUJTÁ SOVÁNY, KIS KEZÉT A VIRÁGOK UTÁN. — AH, EZEK A SZÉP VADRÓZSÁK ! — MONDA FÁRADTAN PIHEGVE. BIZONYÁRA A KERTBŐL HOZTAD. AZOKAT MINDIG KEDVELTEM. DE ÜLJ MELLÉM ARTKUR, VALAMIT AKAROK MONDANI, KÜLÖNBEN MÉG ELFELEJTEM . . . ARTHUR MEGTETTE, odaült MELLÉJE. — SAROLTÁNAK A HÁZBAN AKADT DOLGA, — FOLYTATÁ HELÉN — A MAMA A SZABADBA MENT A KIS JENŐVEL, — EGÉSZ ZSARNOK MÓDRA URALKODIK NAGYANYJA FÖLÖTT . . . IGY

R EGYEDÜL MARADTAM ÉS SOK MINDENFÉLÉRŐL GONDOLKOZTAM . . . IGEN, LÁTOD MOST MÁR GONDOLKODNI LS TUDOK, EZ UTOLSÓ FÉLÉV SOK MINDENFÉLÉRE MEGTANÍTOTT, NAGYON SOKAT OKULTAM . . . LÁSD ARTHUR A MI HÁZASSÁGUNK — ÉN UGY HISZEM — ELTÉVESZTETT VOLT. . . ISTEN AZT ÚJRA JÓVÁ FOGJA TENNI,., MI KETTEN NEM ILLETTÜNK EGYMÁSHOZ , , . — HELÉN, AZ ISTENÉRT NE BESZÉLJ ÍGY, — EZ FÁJ NEKEM. TE BIZONYÁRA ISMÉT EGÉSZSÉGES LÉSZ . . . ÉS . . . AKKOR JÓ LESZ MINDEN — VÁLASZOLÁ ARTHUR SZAKADOZOTTAN, KELLEMETLENÜL ÉRINTVE E BESZÉD ÁLTAL. — MINEK EZ ÖNÁMITÁS ARTHUR — SZÓLT HELÉN BÚS CSÜGGETEGSÉGGEL. TE MINDIG JÓ VALÁL HOZZÁM, MÉG AKKOR IS, MIDŐN AZ ELLENKEZŐRE LETT VOLNA JOGOD. DE ÉN TUDOM, HOGY MILY NAGYON HIBÁZTAM, JÓL ISMEREM FOGYATKOZÁSAIMAT ... DE HIGY NEKEM, ÉN INKÁBB CSAK GYARLÓ, GYÖNGE VOLTAM, MINT GONOSZ. HA MÉG EGYSZER ÉLHETNÉK, UGY EGYETLEN TÖREKVÉSEM VOLNA, MEGJAVÍTANI MAGAMAT . , . PERSZE, EZT MÁR SOKAN MONDOTTÁK ELŐTTEM . . . ATYÁM JÓAKARÓ INTÉSEIT FIGYELMEN KIVÜL HAGYTAM MINDIG . .. ARTHUR SZÓLNI AKART, — DE HELÉN CSAK