Esztergom és Vidéke, 1889

1889-12-25 / 103.szám

a hol hír és kalandok teremnek, inkább megy a »Senki szigete* ntán a hol ugy a kis házikó, cseréptányér ós kar i onrii hás

;

N<»emijjvárakozik reája.- Ez a kor a" fészekrakás kora. A férfi a valódi nőt keresi. * S ha minden megvan : a házikó, a mindennapi kenyér, a szerelem, — idők muliával megint csak vágyakozik az elfáradt ember. Csend és nyugalom kellene neki. S ha semmi egyebet, ezt az egyet el is éri valamennyi. Egy kis domb alatt, a temetőben. —•• — Ez az ember, édesem! . . . Örökös vágyódás, szüntelen lörekvés és semmi elégedetiség. Megannyi izzó kráter, mely dolgozik, forrong, pezseg folytonosan és aztán valamennyi kialszik, Szomorú mese, ugyebár? Olyan, a milyenen a gyermekek sírni szoktak és elfelednek. Boldog gyermekek ... Ha mégmi is azok lehetnénk ! MUNKÁCSY KÁLMÁN. „Zacherlin." (Az„ Eszt. és Vid." gyógyszertárából.) Épen ebéd utáni sziesztámhoz készültem s kezembe véve a »Buda.pesti Hírlapot,« szibarita kényelemmel dűltem végig a rozoga pamlagon, mely garcon lakásom egyetlen fényűzési czikkét képezi. Rettenetes boszus voltam. Ebédem egy jó kurjantást sem ért, a leves el volt sózva, a káposzta berántatlan sa pecsenye deszka, száraz. (Csak azt csodálom, hogy annak a fél rőfös kenderszinü hajszálnak nem törtónt, semmi baja, mely ott nynzfókodotf, idili karikákban lemetszett kenyérszeletem kellős közepén, pedig ugyancsak izgalmas hányattatásokon kel leit keresztül mennie szegénynek az én tenyeres-talpas » kony had niban t om « vásniarkni aIalt.) Még az olvasás sem esett jól. Egész hidegvérrel futottam át a »vezórczikket«, mely Semsei Andor 100,000 íríos ajándékát, méltatta, (pedig ez a czikk gyújtott, hisz oly ritkaság mostanában ily fejedelmi áldozatról olvashatni, mely a magyar »iroda!oiu« oltárára tétetik, mikor szokva vagyunk hozzá, hogy mágnásaink millióit a külföidi íurffok s játékbarlangok zöidaszlalai nyelik el.) a Kókánpört, szegedi partbeomlás!', monori zászlóaffert jneg épen fitymálva betűzgettem s agyam szövevényes rejtekeiben folyton csak Tanner dr. emléke í kisértett, azé a hóbortos amerikai orvosé, a ki fogadásból 25 ezer font sterlingért negyven napig koplalt. — Ezt én is meg tudnám tenni — kiáltám önfeledten - csak még egy ily ebéd s én vegetáriánus leszek — fogadás nélkül is! . . . A kívülről behallható halk beszéd zaja szaki iá meg epés monológomat. — Itthon van a tekintetes »kritikus« ur? — Igen, csak tessék besétálni, — hangzott szakácsnőm felelete. — Ez bizonyosan valami vad »zseni« — mormogám bosszúsan. —- Épen jókor jön, hogy kioltsam belőle a sziporkázó »esprit«-t. Csendes kopogás az ajtómon. — Szabad! . . . Egy vadonat idegen ifjú lépett be rajta. — Alszol gja! — Mi tetszik? — kérdem hidegen, az újságot földre vetve. — Tisztit urm nm zvrom? — A legkevésbé sem. Mivel szolgálhatok? — Egy ks szvességgl. — Talán valami verset irta »Szemlébe« ? — Nem krem, monda fogvaezogva. — Soh'se féljen ifjú barátom, csak bátran álljon elő szándékával — bátorítani a remegő »zsenit« (mert annak látszott) a ki ezen szavak hallatára megszűnt remegni s egy ménkű nagy papirost vonszolt elő, kabátja belső zsebéből. .... \ — Egy czikk ... — Ön czikkiró? — Csak dilettáns . . . — S miről irt ? — Még magam sem tudom . . . — Hogyan, ön ir s nem tudja mit? — Ign krem ! (Ismét elfogta a remegés.) — Tehát egy czikket hozott! — Igen, kérem ... — A czime ? — Éppen. ari;a akarom kérni . . . — Mire?, — Hogy a czimet méltóztassék meghatározni. — Jó, de hát a tárgy miről szól ? — Az esztergommegyei svábokról. — Ugy? Tehát kérem, olvassa fel. Az ifjú »magyarositó« most szétbontá a rengeteg árkust s szépen csengő barilonhangon elkezdte olvasni » germánfaló* munkáját. Én az egész felolvasás alatt a földön fekvő hirlap hirdetési rovatát tanulmányoztam és ezt nem azért tettem, mintha nem szívesen hallgattam volna czikkét, hanem mert alkalmas »czim«-en törtem az eszemet. Már éppen a vége felé tartott, midőn 'megakadt a szemem egy frivol hirdetésen. Valami poloska-irtó ur 50 drb. osztrák értékű aranyat; igór annak a háziasszonynak, a ki az ő »Tirgramm«jának használata után még élő poloskát talál . . . — Megvan ! —• kiáltám diadallal. A szegény »dillettáns« kétségbeesve tekintett reám s ugy megijedt, hogy az utolsó szó egészen az ajkára fagyott. — Mi vau meg ? látszók kérdezni az a kétségbeesett tekintet. — A czim ! . . . a czim ! . . . — Szabad azt nekem is tudnom, uram ? — Hogyne. Ismeri ön Zacherl német professort ? — Híréből . . . — Hát ez a professor találta fel a »Zacherlint«, mindenféle szárnyas és szárnyatlan bogarak veszedelmére. — Értem, uram. Köszönöm. Ön tehát a »Zaeherlint,« ajánlja czimül ? — Átvitt értelemben ... Fölséges eszme, kitűnő ötlet.. . fogadja ismételve is köszönetemet. Ezzel elrohant. Én meg hosszú képpel bámultam a különös ember után. * * Hat hét mult el. Ezen idő alatt minden lapot átkutattam elejétől végig, csakhogy rábukkanjak valahol a szellemi Zacherlinre, de minden fáradozásom dugába dőlt. Sem a »Szemle«, sem más nem hozta. Már boszankodni kezdtem az inkoguito »dilettánsra«, a ki sikerült, czikkét megmagyarázhat! an félénkségből aszlalfiókjába rejti s ugy e 1 vo11ja a 11yi 1 vánosság elől, mint Shakespere »Macbeth«jéből elvonta »Bauquo« szellemét a nemzeti színház. i— Csak legalább találkozhat u ám vele, hogy kapaczitálhatnáin czikkeért ! — sóhajtám tág tüdővel, de sóhajom csak sóhaj maradt, mert elnyelte azt viszhangzatlanul szobám szűk teriméje. Végre is belenyugodtam a sorsba. Ucbátius tüdővel ugy sem birok, hogy tol ikiabál hatnám az egész világot "érte, fogtam tehát a pennát s szórakozásul lefirkáltam ezt a bolond históriát. Csak midőn bevégeztem^ vettem észre, hogy ismét vele foglalkozom. Ezért már igazán dühös lettem. —~ A svábok nyugodtan élnek, mozognak és uralkodnak a vidéken és én szenvedek helyettük Imagyar létemre a »Zaclierlin«-tőI. Hát nem abszurdum ez? Éppen a kilenczedik legyet csaptam agyon mérgemben a légycsapóv.al, midőn valaki minden kopogtatás nélkül reám nyitá az ajiól. — Kun tag, junge Heer, kaufens njit- »Zacherlin « ? És egy jámbor »házaló« fő jelent meg egyidejűleg az ajtónyílásban. Szörnyű komikus helyzetbe jutottam: kivül belül »ZacherIin«-láz gyötört. ; Hanem hát a sorsnak még Is bálával tartozom érte. Ugy hatolt rám ez fa jelenet, mint, Achilles lándzsaszurása — rozsdája gyógyitá be azt a sebet, mit hegye ejtett rajtam. Megvettem tőle vagy tizenöt üveggel s miután kezei közt, csak tizennégy papírba göngyölt »flaska« volt, ogész készséggel veté le hátáról a terjedelmes deszka-alkotmányt, mely tolisdenteli volt — Zaeherlinnel. És ezzel a tettével cselekedte meg a jámbor tudtán kivül is a legnagyobb humort. Mert midőn háti »raktárának* ajtaja az előtérbe került, egy kopott, piszkos papirost vettem észre rajta. A papiros sürü, tömött sorokká,! volt beírva s fölötte czimül e szó állott kék ironnal irva : »Zacherlin«.Titkos gyanú "fogta el szivemet, s olvasni kezdtem az írást. Szórul-szóra »dilettánsom« czikke VOll. ' ;\ .' — Hogy került, önhöz ez irat? — kérdem, összeszedve minden germán tudományomat. — Ugy találtam hat hét tel ezelőtt az utczán ; valaki elvesztette. ., ^ — S miért ragasztotta éppen ládájára ? — Mert kitűnő reklám a »Zacherlin «-hez. Jót kaczagtam a szegény ^házaló* e naiv hiedelmén, de a világért sem világositoltam volna fel tévedéséről : — Hadd legyen csak egy füst alatt a kél féle »sváb irtó* szer; legalább igy többen vesznek róla tudomást, mintha kom oly képű vezérczikkalakbau jelennék meg az újságban. K. A. — IGEN, HALANDÓ. — VETTE FEL TOVÁBB A SZÓT A BESZÉLŐ DOBOZ, — AZ EMBERI SZAKÁI, MELY ELLEN MOST ÖSSZEESKÜVÉST FORRAL A HÍGELMÉJÜ, CZÉDA »DIVAT«, A TUDOMÁNYNAK SOK, IGEN SOK MEGBECSÜLHETETLEN ANYAGOT SZOLGÁLTATOTT. ÍME NÉZD: ITT ÁLL VELÜNK SZEMBEN LEGJOBB BARÁTOM, A MÜLLER J. L.FÉLE »BRILLANTINE«, NEVE ÉS KIVÁLÓ JÓ S/IVE VAN, CSAK 60 KRAJCZÁRT KÍVÁN TISZTELETDÍJJUL S AKKOR ÁTENGEDI MAGÁT BÁRKINEK IS, HOGY SZAKÁLÁT MEGFÉNYESÍTSE S MEGÓVJA A TÖRÉKENYSÉG ÉS KIHULLÁS VESZEDELMÉTŐL, — MELLETTE KEDVELT UNOKAHÚGOM ÁLL; AZ IMÁDANDÓ »CSILLAG ANNA«, A KI AZ Ö 185 CTM. HOSSZÚ »LORELEY« HAJÁVAL MINDENKINEK ELŐSEGÍTI TELJES, ERŐS SZNKÁLNÖVÉSÉT, NYOMORULT 50 KRAJCZÁR UTALVÁNYOZÁSA MELLETT, — AZ A KECSES LOMBIK OTT, MELY MOST ÉDESDEDEN MOSOLYOG FELÉNK, MORAS »SZAKÁLHAGYMAERŐSITŐ SZERE«, — TÁVOLABB MUNKÁCSY MIHÁLY VILÁGHÍRŰ MŰVÉSZ KEDVELD IMJUSZPE-DRÓ'JE«, ENYELEG KRAUSZ ASSZONY »EAU MERVEILLE«-JÉVEL. MIG BOSE PÁL KÖRSZAKÁLTNÖVESZTÖ. »MUSTACBES-BALZSAM«-A DÜHÖSEN DEMONSRÁL; — ODÁBB THEÓDÓ TANÁR »SZAKÁLHAGYMÁJA«, A TIZENHAT ÉVES FIATALEMBEREK SZAKÁT-FABRIKÁNSA, FOLYTAT TOVÁBB TÁRGYALÁST AZ »ÁUSSEI VILÁGHÍRŰ HAVASI NÓVÉNYSZESZSZEL, MELYNÉK'RENDELTETÉSE A KORPAKÉPZŐDÉST MEGGÁTOLNI SÓGY A SZAKÁLKIHÓLLÁST MEGSZÜNTETNI. MIT SZÓLJAK: LE PPERT TANÁR »HAJ-'BALZSAMÁRÓL, ^ERRŐL A CSODASZERRŐL, MELY NYOLEZ NAP ALATT ÍRIINDEN ŐSZHAJ, ÉS ŐSZSZAKÁI IFJÚKORI SZINÉC^' VISSZAVARÁZSOLJA ?

T VAGY A .»ÍÁFINOCSINIH'

!:

KENŐ'CS«.. »ROYKO KÖZKEDVELT MAGYAR BAJUSFCJIEDRÓJE<</ '»FESTŐ• PASZTA*, »HAIDRYE«, JV BT VILMOS »'MÁRZSIR* ÉS SZAMOS MÁS NOTABILIFCÁ^RÓÍ, MELYEK: MINDEGYIKE FÉNYES, ÖRÖKBECSŰ VÍVMÁNYKÉNT TÜNDÖKLI A XIX. SZÁZAD SZAKÁI-KULTUSZÁNAK. NEMDE ÉGBEKIÁLTÓ BŰN VOLNA ENNYI DICSŐ NEVET LESZORÍTANI A KÜZDTÉRRŐL, CSUPA SZENVELGÉSI MÁNIÁBÓL ? NEMDE ORGYILKOSSÁG VOLNA EZ? . . . AZTÁN LEGYÜNK IGAZSÁGOSAK. A SZAKÁI ŐSIDŐKTŐL KEZDVE TEKINTÉLYES SZEREPET JÁTSZIK A TÖRTÉNELEMBEN. IZRAEL, BABILON, ASSYRIA, EGYPTOM, NINIVE, PERZSIA, MEDEA SATÖBBI NÉPEI EGYETLEN BÜSZ- I KESÉGÜKNEK TEKINTETTÉK A SZAKÁLT; VAGY LÁTTUNK-E VALAHA DÁVIDOT, SAULT, SALAMONT, SZENAHERIBET, SZALMANASSZÁRT, RAMZEST, FÁRAÓT, CYRUSZT, XERXEST SZAKÁI NÉLKÜL ? KÉPZELHETÜNK-E KOMOLY, IGAZSÁGOS AEROPAGOT A GÖRÖGTÖRTÉNELEMBEN CSUPASZ ÁLLAL? VÁJJON ODISSEUS, OEDIPUS, KAMBIZES, LEONIDÁS, SZOLON, LIKURGOS, NAGY SÁNDOR, ATTILA, ÁRPÁD ÉS RÖTSZAKÁLU FRIGYES CSÁSZÁR MEZÍTELEN AJAKKAL HÓDITOTTÁK-E MEG A VILÁGOT? ÉS DIOGENES, Plató, CICERO, ARISTOTELES, HERODOT, HOMER, PETRARKA, BYRON, JÓKAI LETAROLT ÁBRÁZATTAL URALJÁK-E A SZIVEKET? . . . NEM, NEM ÉS MÉG SZÁZSZOR IS — NEM ! . . . — ÉLJEN A SZAKÁI! LE A DIVATTAL« J.ABCZUG BOROTVA! — DÖRGÉ MOST IHLETTEL A TÜNTETŐK KARA ÉS AZ ŐSI VÁRHEGY KOMOR FALAI EZERSZERESEN VISZHANGOZTÁK AZ ÉJFÉLI RIADALMAT. — VAN-E VALAMI MENTSÉGED HALANDÓ TÁRSAID RÉSZÉRE? — VETETTE FEL EKKOR A KÉRDÉST VÁLLAM LELKESÜLT SZÓNOKA. • — IGEN, — HEBEGTEM SZÖRNYEN MEGZAVARODVA A NYÍLT KÉRDÉSTŐL, DE FAJOM REHABILITÁLÁSA; FOROGVÁN SZÓBAN, A KÖVETKEZŐ ELLENVETÉST KOCSKÁZTATTAM:. —- ÁZ ÉN NÉZETEM NEM OSZTJA MINDENBEN AZ ÓN 'VÉLEMÉNYÉT, TÍSÍITELT 3IÉLÁNÓGÉNE Ur! V — EZT TUDOM, MERT ISMERLEK. TE IS AHOZ A VESZEDELMES KATEGÓRIÁJÁHOZ TARTOZOL AZ EMBERISÉGNEK, MELY CSAK CSIBUKOZIK, HUSZONEGYEST FOGDOS ÉS VÁLTÓT IR. TINEKTEK SEMMI SINCS ÍNYETEKRE, A MI NEM A TI AGY VELŐTÖKBŐL KERÜL KI. — DE URAM, GONDOLJON CSAK KÉREM FLAVIUS, CARINUS, NERO, HADRIÁN, TRAJÁN, DIOKLECZIÁN, NERVA CSÁSZÁROKRA . . . — ÉRTEM. TE RÓMA BUKOTT NAGYSÁGAIVAL TAKARÓZOL. JÓ, HANEM TUDOD-E MIÉRT KEGYELTÉK ŐK ÁLLUKNAK MEZÍTELENSÉGÉT? , . . KORÁNTSEM LUKSZUSBÓL VAGY FELTŰNÉSI VÁGYBÓL: EGYSZERŰEN AZÉRT, MERT MÉRTÉKIETLEN KICSAPONGÁSUK KORÁN MEGŐSZITÉ AJAKUK TENYÉSZETÉT S A MI HIÁNYUNKBAN (MERT AKKOR MÉG NEM LÉTEZTÜNK) KÉNYTELENEK VOLTAK MEGVÁLNI TŐLÜK,HACSAK HUSZONÖT ÉVÜKKEL NYOLCZVAN ÉVES AGGASTYÁNOK NEM AKARTAK LENNI . . . — HM!... — TE MÉG KÉTELKEDEL? VAGY TALÁN AZ A SZENZÁTIÓS HAZUGSÁG FOROG ESZEDBEN, MELYET SAYMONNE DR. PÁRISI ORVOS BOCSÁJTOTT VILÁGGÁ? HALANDÓ, AKKOR TE IS ELFOGULT VAGY. MA A BACILLUSOK ARANYKORÁT ÉLJÜK, MINDEN BAJ, BETEGSÉG, NYAVALYA, VESZEDELEM E SZEGÉNY MIKROSKOP-ÁLLATKÁK ROVÁSÁRA TÖRTÉNIK. A KI FELÜL AKAR EMELKEDNI A KÖZNAPIASSÁGSTÁDIUMÁN, AZ IPARKODIK EGY EDDIG MÉG »ISMERETLEN« BACILLUST FELFEDEZNI S NYOMBAN » VILÁGHÍRŰVÉ « AVATJA ŐT A SAJTÓ. SZÖRNYŰ ÁLLAPOTOK EZEK. EDDIG AZZAL VIGASZTALHATTA MAGÁT MINDEN KOPASZODÓ, DE RES HAJÚ, ŐSZ SZAKÁIN EMBER, HOGY IFJÚKORI VÉTKEI, A TITKOS- BŰNÖK, A .KICSAPONGÁS, AZ J ITDÖZSŐLT ÉJSZAKÁK . KÖVETKEZMÉNYEIT VISELI KOPONYÁJÁN S BIZALOMMAL FORDULT HOZZÁNK KIK TŐLÜNK TELHETŐLEG AZUTÁN DEREKASAN KENDŐZTÜK, TAKARTUK A TESTTÉ VÁLT SZÉGYENT;, MOST EGY NAGYRAVÁGYÓ DOKTOR, CSUPA KENYÉRIRIGYSÉGBOL MEG AKARJA HAZUDTOLNI EZT AZ ÉVEZREDES HITET S RÁFOGJA EGY TŰFEJÜ, BUNKÓBAN VÉGZŐDŐ ÁLLATKÁRA, HOGY AZ Ő TŰFEJE ÉS HÁTSÓ BUNKÓJÁNAK KÉNSAV TARTALMA OKOZZÁK A HAJT ... • : — ÁTOK! GYALÁZAT! — ZUGA ELKESEREDVE A KENŐCS SOKASÁG, „..,..• — ÉS MOST MI A SZÁNDÉKUK, URAIM? — KÉRDEM RÉSZVÉTTEL, MIDŐN A ZAJ LEOSILLAPÜLT. — ELMEGYÜNK, ITT HAGYJUK A HÁLÁTLAN? NÉPET, MELY ÚGYIS CSAK -GÚNYNYAL FIZET MŰ*; VÉS/ETÜNKÉRT. OTT, AHOL A BARBÁR BOROTVA, FÉNYESRE KÖSZÖRÜLT ÉLE SERCZEN AZ AJKAKON, MEGSZŰNIK A MI DICSŐ HIVATÁSUNK ÉS KÁRBA VÉSZ ÖSSZES AMBÍCIÓINK. DE JÖN MÉG EGY KOR . . . KUKORÉKUÚ! — HALLATSZOTT MOST TÁVOLRÓL EGY K OKINK INAI KAKASÍ HANG. . . . KUKORÉKUÚ, FELELT REÁ EGY MÁSIK MÉG TÁVOLABBRÓL ... A SZÓNOK ELHALLGATOTT; ÓRIÁSI JAJKIÁLTÁS SÜKETÍTŐ CSÖRÖMPÖLÉS, ZUHANÁS, GURULÁS, FÜLSÉRTŐ ZENE-BONÁJA TOLTÉ BE AZ UTCZA. CSÖNDJÉT. MIRE KÖRÜLNÉZTEM,. ÜRES VOLT A »KORZÓ«, CSAK A GYÓGYSZERTÁR AJTAJA CSAPÓDOTT BE KEGYETLEN ZÖREJJEL A SZERENCSÉTLÉNEK UTÁN ... ' V * HAJNALRA HARANGOZTAK, FELÉBREDTEM. A GYERTYA TÖVIG LE VOLT ÉGVE, S KEZEMBEN AZ »ESZTERGOM ÉS VIDÉKE« AZT A SZÁMÁT .SZORONGATTAM, MELY AZ OSZTERGÓMI FÉRFIVILÁG MEGSZAKÁLTALANITÁSÁT ADÁ HÍRÜL. K. ALFONS: -